A Játék Neve: Föld

„- Listen, there are simply no absolutes!

- …Are you absolutely sure?”

(Kent Hovind)

Amióta az ember ember, mindig is kereste a kapcsolatot Istennel.

Mindig is nyújtózott felfelé, próbálta megérteni az ember-felettit, a nála hatalmasabbat, teljesebbet, a transzcendenst, próbálta megszólítani és szóra bírni, akaratát és törvényeit megérteni. Oltárokat emelt, énekelt, táncolt a tűz körül vagy a templomban, imádkozott, meditált, füstölőt gyújtott, szent szobrot faragott és freskót festett.

A történelem minden kultúrája Isten köré épült, a botos-gyalogos birkapásztorokétól az indiai varnásramig, mely jelen civilizációnknál sokkal komplexebb volt.

Amint a LOST-ról szóló bejegyzésben már leírtuk, a természettel összhangban élő nomád kultúráknak nem volt túl nehéz Istent és az isteni Törvényt felismerni a természetben és a természeti törvények örökérvényűségében. Nem volt túl nehéz ezeket a törvényeket az emberi társadalomra alkalmazni, felismerni az emberi együttélés örök szabályait, melyek éppolyan változtathatatlanok, mint a gravitáció vagy Arkhimédesz törvénye.

Az emberek ezeket a Törvényeket kőbe vésték bele, hogy állandóságukat, múlhatatlanságukat ily módon is jelezzék. És tudván tudták, a Törvény Istentől származik, az ő akarata szerint működnek minden dolgok, és övé minden hatalom a világon.

Aki embernek tehát hatalma van, ha nem bitorló, hát Istentől kapta azt a hatalmat, közvetlenül vagy közvetve. Hovatovább közvetve minden jog a Törvényen keresztül Istentől származik. Ez a gondolat olyan erősen átitatta a különböző államszervezeteket megformáló szellemi áramlatokat, hogy még a „Novus Ordo Seclorum”, a liberális Új Világrend első nagy fellegvárának, az Egyesült Államoknak Függetlenségi Nyilatkozatában is benne van.

Egészen modern találmány tehát mindezen dolgok megkérdőjelezése. Azok, akik Törvény általi rendet, az isteni Rend tökéletlen földi letükröződését el akarták pusztítani, a trónt és az oltárt, a király és az Isten fenségét egyszerre kezdték támadni, Voltaire „bagoly babona, denevér vakbuzgóság”-nak nevezte a vallásos hitet, Rousseau, a nagy „ellenfél” pedig vele kórusban kezdett egy nem létező szerződést számonkérni a felkent uralkodókon, szerződést ember és ember között, hivatali megbízást, mely az emberek által visszavonható.

Az új, születőben levő eszmerendszer neve: Humanizmus.

A humanizmus nem azt jelenti, hogy szeretjük az embereket, nem „filantrópia”, nem is „emberségesség”, ahogy azt szószólói beállítani próbálják. A humanizmus lényege az emberközpontú világkép. Istent megtagadjuk, mintegy letaszítjuk trónjáról, és utána a következő lépés: helyére ültetjük az Embert. A fejlődő Ember a létezés főszereplője, ő írja a szabályokat, ő kormányozza magát szabadon, tetszése és saját (vélt vagy valós) érdeke szerint, ő írja a Törvényt, és kedve szerint változtatja, máról holnapra, azután holnapután ismét – hiszen ez a fejlődés útja.

Az így létrejött eszmerendszer szerint a hatalmat azok az emberek gyakorolják az emberi társadalomban, akiket az emberek önmaguk közül felemelnek. Erre használjuk a „lentről felfele építkező”, vagy „alulról jövő” kifejezéseket, s ez a demokrácia legfundamentálisabb alapja. A régi, elavult rendszer szerint, minthogy a hatalom Istentől származik, a társadalom „fentről lefele építkezik”, a hatalom mindig felülről jön. A kétféle társadalmi struktúráról időnként lehet hallani, de kevesen látják az összefüggést, hogy az egyiknek humanizmus, a másiknak pedig abszolutizmus az alapja. Két, élesen elkülönülő rendszert képeznek, és a politikai „bal” és „jobb” fogalmát kizárólag ezen az alapon lehet elválasztani egymástól.

Azt mindenképpen tisztázni kell, hogy egy választott és felelős, visszahívható vezető (mondjuk elnök vagy miniszterelnök) beosztottakat fog felvenni maga alá miniszterei személyében, akik ugyanígy tesznek majd, míg végül eljutunk az egyszeri irodistáig vagy az egyszeri közrendőrig. Fontos tehát tudni, hogy a „balos” mentalitással felépített államrendszer is valójában fentről lefele építi ki magát a gyakorlatban, tisztán alulról szerveződő rendszert eddig még senkinek nem sikerült kitalálnia sem, nemhogy megvalósítani! Az úgynevezett „alulról szervezett” „demokráciában” szintén felfelé felelős mindenki, felülről kapja a parancsokat, csak a piramis csúcsán lévő(k) jutott(ak) másképpen oda, mint egy abszolutista rendszerben.

Ebből adódik az is, hogy a középkori monarchiák idején semmiféle ideológiai konfliktust nem okozott a királyválasztás, mert tudták, hogy bár a király személyét az emberek választják, de hatalmát Istentől nyeri el. Valószínűleg sem a fentről, sem a lentről jövő hatalom nem elég, illetve nem egész önmagában –fentről és lentről egyszerre tudomásul kell vétetnie egy vezetőnek, mert csak akkor képes mediálni, közvetíteni „az ég és a föld”, az emberfeletti és az ember között. Amíg csak egyik irányba van kapcsolata, addig mindig bicegni fog a hatalom útján – nem is beszélve természetesen az olyan vezetésről, mint ami jelenleg országunknak van, melynek sem alulról, sem felülről nincs semmiféle felhatalmazása.

Lássuk, hogy mindezek fényében a különféle ideológiákat hogyan lehet elhelyezni egy bal-jobb skálán!

Jobb oldalon nincs túl sok választási lehetőségünk, hiszen egy Isten van, egy Törvény van, így lényegében minden jobb oldali államforma hasonlóan fog működni: vallásos eredetű tekintélyelv alapjain. Abban a pillanatban viszont, hogy forradalmat hirdetünk, és kibillentjük a világot a sarkaiból, természetesen rengeteg lehetőség adódik, hogy hogyan konfiguráljuk át a saját emberi elképzeléseink szerint. A demokrácia, a népakarat kifejezése, vagyis a sok kis, egymásnak ellentmondó, egymást kioltó emberi akarat véletlenszerű összeömlesztése volt az első elképzelés. Ez igen hamar megbukott, hiszen már a Jakobinus Páholy hatalomrajutásával meglátszott, hogy valaki bármennyire a nép fiának hirdetheti magát, ha hatalomhoz jut, azzal vissza is élhet. Másrészt, ha törvényes rend által megszabott társadalmi hierarchia nincs, a fizikai hatalom az adott személy rendelkezésére álló fizikai eszköztár eredője lesz, így a demokrácia automatikusan átcsap plutokrata diktatúrába. (Az elmúlt 20 évben ennek tankönyvbe illő példáját figyelhettük meg mindannyian magunk körül.)

Ennek a problémának született egy újabb humanista válasza, a további forradalmasítás ötletével, ez pedig a marxizmus. Ennek lényege, hogy a spontán, kaotikus demokrácia helyett építsünk egy jól kontrollált, gondosan megtervezett társadalmat, melynek építészei sebészi pontossággal fogják kivágni az oda nem illő elemeket, legyen az egy adott vallás követőinek összessége, egy adott társadalmi osztály, egy adott szakma vagy életforma, vagy egy adott nemzetiség…

A liberális-demokrata (tehát jelen modell szerint majdnem szélső baloldali, csak az anarchisták helyezkednek el tőlük balra) elemek szeretik tévesen a szélsőjobbhoz sorolni a nácikat. A szélsőjobb valójában a legkeményebb teokratikus monarchia, pl. a hagyományos tibeti társadalmi rend, egy ún. „Istenkirály” vezetésével! Ez a „tévedés” azért van, mert így a lehető legtávolabbra sorolták a nácikat önmaguktól – minden hithű liberálisnak (tudom, oximoron) fáj szembenéznie azzal, hogy a nácizmus humanista tejtestvére volt a liberális demokráciának csakúgy, mint a szovjet-típusú proletárdiktatúrának. A marxista forradalmi szemlélet, mindenfajta törvényszerűség és konvenció semmibe vétele, a világ teljesen önkényes, alapokból történő felforgatása, újratervezése a közös tő, melyről a gulág és a koncentrációs tábor fakad. „Ausradieren”. Kiradírozni. Ezt a szót használta Marx azokra az emberekre, akik az éppen hatalomra verekedett elit által hirdetett ideológia szerint meghatározott társadalmi képbe nem illettek bele. Bár a Harmadik Birodalomban olyan mennyiségű zsidó élt (több millió), hogy Hitler megvalósíthatatlannak látta a teljes megsemmisítésüket, de mindenképpen eliminálni akarták őket a gazdasági életből. Alacsonyabb rendűnek bélyegezték őket, s ennek alapjait a darwinizmus szolgáltatta. A darwinizmus veszélyeiről már említést tettünk az előző rádióadásban. Minél jobban végiggondoljuk a különböző humanista ideológiák „fejlődését” és működését az elmúlt évszázadokban, annál jobban látjunk, hogy ateizmus-humanizmus-darwinizmus-nácizmus-marxizmus-materializmus-liberalizmus-demokrácia-anarchia kéz a kézben járnak egymással.

Lássunk egy példát!

Nyilvánvalóan a humanizmus nem ismeri az abszolút fogalmát, hiszen az Absolutum száműzése az alapja. Az igazságot a hamisságtól az emberek különböztetik meg, vagy egy vezetői csoport által önkényesen kikiáltott igazság az érvényes (szovjet típusú szocializmus), vagy az az igaz, amit az emberek többsége igaznak tart, az a helyes, amit a többség helyesnek vél (demokrácia). Ha tehát 10-ből 6 ember azt mondja, hogy 3*3=8, akkor az annyi. Nem hiszem, hogy sokat kell ecsetelnünk ennek a rendszernek az ostoba és káros voltát innentől, csupán egyrészt visszautaltunk a tudomány objektív voltára (hiszen ha az ember dönti el, mi igaz és mi helyes, akkor minden szubjektív!), valamint megmutatjuk, hogy az Abszolúthoz legjobban köthető tudományágat, a matematikát is lehetséges ideologizálni…

Mi a kör definíciója?

Azon pontok halmaza a síkban, melyek egyenlő távolságra vannak a a középponttól.

Aha. Szóval pontok halmaza. Milyen számosságú ez a halmaz? Végtelen. Akkor tessék mondani, egy pontnak mekkora a kiterjedése? Hát kettőnek? Nyolcezernek, százmilliárdnak? És végtelennek?...

Ha a pontnak nincs kiterjedése, a körnek honnan van? A pontnak igazából nem is 0 a kiterjedése, hanem nevezetesen nincs olyan tulajdonság-típusa, hogy kiterjedés, a körnek viszont van. Honnan örökli? Mert hogy a ponttól nem, az biztos…

Amit látunk itt, az az, hogy a lentről felfele építkező világnézet lopta be magát az Obádovics Matematikába. Akkor is, ha logikai képtelenség.

Az analitikus, a dolgokat építőköveiken, komponenseiken keresztül megismerni próbáló világnézet a tudomány minden területén jelen van. Úgy próbálják megérteni, hogy valami micsoda, és hogyan működik, hogy az „alkotó”-elemeiket vizsgálják.

Olyan ez, mintha egy regénynek úgy próbálnánk megérteni a lélektani hatását, hogy az egyes fejezetek hatását vizsgáljuk. Ez még lehetséges. Utána a fejezeteket bekezdésekre tagoljuk, a bekezdéseket pedig mondatokra, végül a mondatokat szavakra, s amikor a szóból már csak egy S betű van a nagyító alatt, s a tudós azt kérdezi, miből van, a válaszom ellentétes a világképével: „A szóból van, amiből kivetted!” A létezés nem „pontok halmaza”, nem értelmetlen semmikből épül fel, hanem a Mindenből bomlik lefelé. Minden alkotó ember tudja, hogy az alkotás kivonással működik, sosem hozzáadással. Melleseg az iterált operátorok inverzeire épülnek a számhalmazok konstruktorai, de ezt valahogy nem tanították sem alap-, sem közép-, sem felsőfokú matematikából – vajon miért?... Mint ahogy a logikai és halmazoperátorok közötti összefüggéseket sem tanították, sem közép- sem felsőfokú programozói tanulmányaim során – mert akkor az „alaphalmaz” fogalma félretehető, és úgy írható fel az üres N{} halmaz komplementere, és a nebuló véletlenül megláthatja a fényt a sűrű éjszakában, és elkezdheti sejteni, mi is az, hogy „A Mindenek Forrása”, amire vagy akire még fogunk hivatkozni a következő bejegyzésekben.

A humanzimusnak egy igazán nagy baja van: abból a feltevésből indul ki, hogy Istent letaszíthatjuk a trónjáról csupán azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Valójában még mindig ott ül a helyén, az ember pedig szánalmas kísérletekkel próbálja mellészuszakolni önmagát. Van egy szereplő a Bibliában, aki ugyanezt csinálja, de már a kezdetektől. Meg lehet keresni, ki az.

Ajánlott:

Azoknak, akik nehezen tudják elfogadni, hogy a szovjet és a német (nemzeti-)szocializmus közös alapokon nyugszik, ajánljuk a >Soviet Story< című dokumentumfilm megnézését. Meg persze azoknak is, akik úgy gondolják, „a Kádár-rendszer mégiscsak jobb volt”, a meggyőződéses liberálisoknak, valamint a kilazult vállízületű illetőknek, akiknek gyakran lengeti a karját a nyári szellő.)

Kedves olvasók, ismét új ponthoz érkeztünk, interaktív audióblog formájában is folytatjuk a 2012 Blogot, a témája kicsit más lesz, mint az írott blognak, kicsit hasonló.

A 2012 Blográdió első adása jelentkezik!

Vendégek:

Macsek

Szemrád Nándor asztrológus, író, misztikus kutató

_Neo, a Magyar Gárda tagja, vele többek között a Gárda jelenéről és jövőjéről beszélgettünk.

A fenti képre kattintva egy letöltőoldalra jutsz, itt az összes adást megtalálod.

Egy kis ízelítő: 1, 2, 3, 4, 5, 6

Kedves olvasóink,

A 2012 Blog ezennel bekerült azon blogok igencsak népes táborába, melyeket cenzúráztak az általuk képviselt világnézet miatt. A Jézus Szíve Partizánbrigád úgy döntött, nem kívánja felvállalni a továbbiakban a 2012 Blogot.

A JSZP jelenleg szeretne önmagára találni, saját irányvonalát egyértelműen meghatározni, és ezzel az irányvonallal a 2012 Blog nem egyeztethető össze.

A továbbiakban egyelőre megtaláltok bennünket itt, a 2012.blogol.hu címen, a későbbieket majd meglátjuk - a részletekről a rádióban hallhattok majd, amint felkerül, épp most vágom. Folytatjuk, sőt növeljük, szélesítjük tevékenységünket, természetesen nem adjuk fel, amíg a történet végére nem értünk, bárkiből bármilyen reakciót váltunk is ki menet közben.

Köszönjük az eddigi figyelmet, érdeklődést, a hozzászólásokat, észrevételeket, kritikát. Továbbra is számítunk az eddigi olvasókra, a nemzetközi helyzet csak fokozódni fog a következő bejegyzésekben...

Mi másból is áll egy ember, mint az emlékei összességéből?

A testünk és az agyunk mindannyiunknak azonosan épül fel, hasonlóan működik. Az agyunkban eltárolt információk halmaza tesz bennünket önmagunkká; ahogy az én számítógépem attól az a bizonyos számítógép, hogy az én adataim vannak a háttértáron. Ha átteszik a meghajtót egy másik gépbe, és leültetnek elé, esetleg észre sem veszem a cserét, hiszen minden programot és beállítást a helyén fogok találni.

Mindez ránk is igaz – hogyha önmagunkat egy számítógéppel tekintjük egyenértékűnek.

Természetesen két agy felépítése nem annyira tökéletesen egyező, mint két processzoré, melyek egymás után jöttek le a gyártósorról, egy gyermek agya nem egy üresre formázott háttértár, az „operációs rendszer” velünk születik ösztönök ezrei formájában, genetikai örökségünk velünk született hajlamokat és tehetségeket ad, melyek egyedivé tesznek bennünket már születésünk pillanatában is.

Mégis, tapasztalatom szerint az emlékek hiánya az, ami miatt a legtöbb ember elveti a reinkarnáció-elmélet érvényességének a lehetőségét is: ha nem emlékszem rá, akkor miért én voltam az?

Kedves olvasó! Menjünk most bele egy interaktív játékba; a közreműködésedre lesz szükség, és kérlek, ne csalj.

Idézd fel magadban, mit ebédeltél tegnap.

…

Megvan? Persze, nem volt nehéz.

És most kérlek, még azt idézd fel nekem, hogy mit ebédeltél tegnaptól számítva tíz évvel ezelőtt.

…

Hacsak nem egy nagyon nevezetes napja volt az életednek, nem emlékszel rá.

Sőt, még arra sem emlékszel, hogy egyáltalán ebédeltél. Feltételezed, hogy ebédeltél aznap is, mint minden nap, de nem emlékszel az élményre, hogy ott ültél az asztalnál, és ettél.

Mintha meg sem történt volna.

Sőt, nagyon valószínű, hogy egyáltalán nem emlékszel arra a napra – hogy egyáltalán megtörtént, és ott voltál.

Nem emlékszel belőle semmire.

Mégis, kétség nélkül elfogadod, hogy ott voltál, hogy megtörtént, és hogy te voltál ott.

Az emlékezet nem nyúlik vissza a születésünk pillanatáig. Múltbéli emlékeink fokozatosan halványulnak el. Ahogy az időben haladunk előre, az nem egy gyémánttömb suhanása a világűrben, ami egyre csak halad előre, létezik és ragyog, míg végül neki nem ütközik a halálnak nevezett fekete bolygónak, és darabokra törik. A valóság az, hogy egy marék kiszáradt fű vagyunk egy folyó sodrában, kopunk, ázunk, oldódunk, szálak válnak le belőlünk, új szálak gabalyodnak belénk. Egyfolytában átalakulunk – és ezt a folyamatot nevezzük életnek.

Az élet nem egy állapot, amely idővel, mint minden állapot, megszűnik, hanem egy folyamat, amely sosem szűnik meg, mivel a világegyetemben soha semmi nem szűnik meg változni, átalakulni, levetni régi formáját és újat venni fel. Ha így nézzük a halált, az nem az élet ellentéte, hanem maga az élet, fejjel lefelé nézve, abból a téves alapállásból kiindulva, hogy az élet statikus dolog. Ezt jelenti a buddhista tanítás, hogy minden lélegzetvétellel meghalunk, nem pedig azt, hogy „féljetek, mert közeleg az elkerülhetetlen”. Nem közeleg, itt van. Általa élünk.

Ha visszamegyünk a kisgyermekkorba, szinte minden esetben hatalmas fehér foltokat találunk az emlékezetben, minél közelebb megyünk a születéshez, annál homályosabb és hiányosabb a kép. Nincs ember a földön, aki emlékezne a szülőszobára, ahol felöltötte jelenlegi testét. Sőt, könnyebben találunk olyan embert, aki múltbeli életből származó emléket képes felidézni.

Az emlékezet és az én, az egó ugyanis összefüggnek egymással. Az egó az emlékek birtokosa, az emlékek pedig bizonyos mértékig az egó építészei, és amíg az egó nem kezd el szilárd formát ölteni, a beérkező adatoknak nincs stabil viszonyrendszerük, melyben elhelyezkedhetnének. Ezt a viszonyrendszert az egó hozza létre, és ebben bizony nincs helye a korábbi életek emlékeinek sem – mivel azok egy másik egóhoz tartoztak.

A reinkarnáció nem testcsere. Nem azt jelenti, hogy Én, Szabó Jancsi, halálom után meg fogok születni egy másik testben, teknősbékaként vagy éppen emberként. Ezt a tévképzetet – amelyet sajnos a hinduk közül is sokan osztanak – a halál illúziójától való félelem hozta létre.

Amikor Szabó Jancsi meghal, a folyamat, amely az adott személyt jelenti, normális esetben nem megszakad, hanem beteljesül. Mintha mattot adnánk egy sakkpartiban, vagy végére érnénk egy játékprogramban az utolsó pályának – nem lehetséges tovább folytatni. De ha az ember nagyon belefeledkezett a játékba, az még nem jelenti azt, hogy holtan fog leesni a székről, mikor a királya lekerül a tábláról. A Szabó Jancsi-folyamat csak a következménye egy másik, nagyobb folyamatnak, az életnek, amely egy újabb ciklust, egy újabb játszmát kezd el, amely más lesz, mint az előző, de magával hozza az előző parti tanulságait.

Valójában tehát a test végső elhagyásakor egy adott élőlény létezésének csak egy olyan része folytatja tovább az útját, amelyről a földi embernek sajnos nem sok fogalma van. Léleknek meg szellemnek szereti nevezni, de igazából nincs tudatában, hogy mi az, még önmagán belül sem találja, nemhogy másokban. A „gondolkodom, tehát vagyok” téveszméje uralkodik rajtunk: az elménkkel azonosítjuk magunkat, amely szellemi felépítésünkben az egó alatt található, így az afeletti dolgokról, úgymint az intelligencia, az értelem vagy maga a tudat, fogalmunk sincs. Azt hisszük, ezek az elme által produkált jelenségek!

Mindezt annak ellenére, hogy nyilvánvaló igazság: az ember fel tudja függeszteni a gondolkodás folyamatát, mégsem szűnik meg tudatában lenni önmagának. Bárki képes elérni a meditáció gondolatok nélküli világát, illetve megfelelő gyakorlással akár még a testét is ideiglenesen és részlegesen elhagyhatja, és azonnal tapasztalni fogja, hogy valójában nem csökkent, hanem növekedett mértékben van tudatában saját létezésének. Mint ahogy tapasztalni fogja azt is, hogy milyen az idő súlya nélküli létezés, milyen az az állapot, mikor egy óra éppen olyan könnyen kivárható, mint egy másodperc, és világossá válhat az is, hogy valójában nem mi haladunk az időben, hanem az idő halad visszafele hozzánk képest, mi pedig egy helyben állunk az örök most pillanatában.

Ezt a pillanatot nevezhetjük helyesen örökkévalóságnak, és nem azt a téveszmét, hogy a tudatunk a végtelenségig fog tartani az időben. A tudatunk semennyi ideig sem tart, a mostban „létezik”, és így már nyilvánvaló, hogy soha nem fog megszűnni „létezni”, hiszen nincs benne az időben, felette áll, rajta kívül „létezik”. (A létezést azért írom idézőjelben, mert a tudat nemcsak az időnek áll felette, hanem a létezésnek is, de ebbe egyelőre ne menjünk bele.) Ez a fajta megközelítés már a modern fizikában is létezik, egy olyanfajta időfizikai világkép formájában, ahol a jelenségek egy jelenponton bújnak át a jövőtérből a múltsíkra.

Mindezekből pedig az következik, hogy az „én vagyok” egy olyan tapasztalás, amely soha nem szűnhet meg létezni. Két részből áll: a „vagyok” része az, amely felette áll az időnek, és logikus, hogy nem ismerhet elmúlást, változást, bármilyen időben megvalósuló jelenséget. Az „én” része pedig az, ami változik, ami folyamatos átalakulásban van az időben, nem csak a halál és a születés által, hanem egyetlen „életen”, egyetlen én-részfolyamaton belül is. Szintén tudományosan elfogadott tény, hogy az embernek úgynevezett énállapotai vannak, ezek pedig akár egyetlen napon belül többször is válthatják egymást. Különlegesség, hogy önmagukat kizárólagosnak ismerik el, vagyis az ember egy adott énállapotban nem képes azonosulni egy másik énállapot-beli önmagával. Pontosan ugyanezt csinálja a nagyobb egó is, amely magába foglalja ezeket a töredékeket: önmagát már teljesnek tekinti, és nem képes azonosulni más olyan egókkal, amelyek egy nála is teljesebb életnek a részei. Ezért tekintheti a „reinkarnációt” helytelenül saját „fennmaradása” zálogaként, holott ő maga is egy folyamat - bár ennek nincs tudatában. Korábbi állapotaival mégis képes azonosulni, mégpedig pontosan azoknak az emlékeknek a „statikus” volta miatt, melyekre saját létét felépíti. Az egó látszólagos folytonos-statikussága pedig abból következik, hogy egy korábbi állapottal a későbbi állapot szakadásmentes ok-okozati viszonyban van. Azért vagyok „ugyanaz”, aki tíz évesen voltam, mert az egyik állapotnak a másik a következménye. Ugyanúgy, ahogy az egyik „inkarnációnak” következménye a másik.

Akkor miért van az emlékezés-beli különbség? Nyilvánvaló, hogy egy sakkpartinak csak akkor van értelme, ha konzisztens módon ragaszkodunk a szabályokhoz, és a tábla lépés előtti állapotának közvetlen következménye a lépés utáni állapot. Azonban a játszma végével nyilván nem folytathatjuk a következő játszmát a vesztes vagy éppen nyertes állásból, hanem a sakktáblán megjelenő információk halmazára egy „reset”-et kell nyomnunk, és csak a játékos fejében megragadt tanulság lép tovább a következő játszmába. Hasonlóan különbség van a „lélek” által hordozott emlékek és az egó által tárolt információk között is. Ezért nem emlékszünk és nem is kell emlékeznünk korábbi „életeinkre”, azokra a korábbi élet- és sorsfolyamatokra, melyeken a lélek keresztülment. Ezek a szabályok ugyanakkor idővel felborulhatnak, a lélek az egymás után következő egókat egyre képlékenyebbé formálhatja, és így valaki idővel elkezdhet emlékezni „korábbi életeire”. Ennek működési módjáról majd máskor…

(Teaser: a terv szerint következő bejegyzésben a szellemi "maszlagot" össze fogjuk kötni a korábbi politikai-társadalmi megmondással. Izguljatok.)

Kedves olvasók: a történelmi pillanat eljött, szintet lépünk. Az eddigi politikai, gazdasági, társadalomelméleti megmondásokon túljutva, most, ha úgy tetszik, „transzcendens” szintre emeljük a 2012 Blogot. Hogy ez mit jelent, ahhoz először is tisztáznunk kell – a „transzencdencia” fogalmát.

A divatos „ezoterikus” fogalomgyártás egyik felkapott és széles körben használt terméke az „asztrálsík”. „Ezoterikus” könyveket olvasgatva még olyanokkal találkozhatunk, mint „fizikai sík”, „mentálsík”, „éteri sík”… Mik is ezek valójában?

A fizikai világ kézzelfogható jelenségeinek leírására specializálódott földi nyelveken ezt kissé nehéz kifejteni – valószínű ezért is születik a sok félreértés és félremagyarázás ebben a kérdésben.

Azt elég könnyen megmondhatjuk azonban, hogy mik nem a síkok: nem úgynevezett „dimenziók”, tehát nem egy, a fizikai térnél magasabb dimenzionáltságú (4-5-… dimenziós) hipertér egymástól elkülönült síkjai, amik között utazni lehet.

A „sík” kifejezés ezt sugallja, és sajnos sokan ebben a tévedésben élnek.

Ez a tévedés tulajdonképpen régebbi, mint maga a sík kifejezés, mivel már egyes vallásoknak is meghatározó eleme, hogy az ember lelke a halála után a testéből kiszáll, és ellebeg valamiféle szellemvilágba, mennyországba, pokolba, akárhová – valamilyen nem fizikai helyre. A probléma az, hogy a „hely” egy fizikai fogalom, tehát a „nem fizikai hely” kifejezés értelmetlen; a mozgás, gyaloglás, repülés, tovalebegés, stb. a fizikai térben történő relatív pozícióváltoztatást kifejezni hivatott fogalmak, tehát lélekre vagy szellemre vonatkoztatni őket meglehetősen csalóka.

A szellemvilág valójában egy nagyobb egész, amelynek egy része a fizikai világ. Nem egy síkja, szelete, hanem egy vetülete. És egyedül ilyen módon tudjuk értelmezni a többi „síkot” is: ugyanannak az egységes „valóságnak” különböző nézőpontból származó vetületei. (Valóság idézőjelben, mivel a hétköznapi értelemben vett valóság relatív, de erről majd később.)

Az ember nem halála után lebeg a szellemvilágba: most is ott vagyunk, az összes síkon jelen vagyunk, legfeljebb ennek a legtöbben nincsenek egészen tudatában. Az egyes síkokon különböző formákban jelenünk meg, ezeket szokták fizikai test, étertest, asztráltest, mentáltest, stb. néven nevezni, amely megintcsak kicsit csalóka, mert a test szó az embernek egy olyan formát jelent, amelynek mérhető kiterjedése van, alakja, meghúzható határvonala, méretarányai. Ezt a fizikai testen kívül legfeljebb az „étertestről” mondhatjuk el, de a síkok terén viszonylag képben levő keveseknek egy jelentős része az „éteri” síkot a fizikai sík részeként fogja fel, hasonlóságuk miatt. Valójában a síkok között nincsen éles határ, ami megkülönbözteti őket, az az adott tudatállapotra vonatkoztatott érzékelhetőség-beli különbségük. Ahhoz, hogy az infrafényt lássuk, infravörös kamera kell, ehhez hasonlóan egy adott síkon önmagunk teljességének az ott megjelenő vetülete bizonyos érzékekkel bír, melyek az adott sík felfogására alkalmasak. A fizikai szemünkkel hiába nézünk, testünkkel hiába futkosunk, fizikai kezeinkkel fizikai gépeket hiába rakunk össze, az asztrálvilágot, vagy bármiféle „túlvilágot” soha nem fogunk tudni érzékelni. Ha valaki az asztrálvilágot keresi, először tudatába kell jönnie saját létezése asztrális vetületének. Tulajdonképpen a túlvilág fogalma ezt jelenti: a létezésnek olyan módja, amely a fizikai világban nem értelmezhető. Amit látunk, az a fizikai formája a dolgoknak, így ha itt a földön a lelkünket próbáljuk keresni, az nem más, mint a testünk – testünk a szellemi létezésünknek a fizikai vetülete. Annak a tudósnak, aki azt mondja, hogy az asztrál- és mentálvilág valójában mind itt van a földön, az anyagban, atomokból álló agyunkban, tulajdonképpen félig igaza van, hiszen ezek a síkok egymásban léteznek.

Lássunk egy egyszerű példát.

Ezoterikus közhelynek számít az emberiség elanyagiasodása, a szellemi dolgoktól az anyag felé fordulása. Valójában a figyelmünket bizonyos folyamatok miatt jelen fizikai valóság egyre jobban elcsábítja, magára vonja, így egyre kevésbé vagyunk tudatában a szellemvilág nagyobb egészének. Ez a beszűkülési vagy süllyedési folyamat a fizikai sík padlójára nyomott le minket (igen, adott esetben a fizikai sík is tagolható különböző alsíkokra), de ott sem áll meg, nem állhat meg: az emberiség teremtett magának egy saját síkot, amely a fizikai alatt helyezkedik el, és részben a szellemvilág magasabb régiói, a mentálsík pótszereként funkcionál: ez a kibernetikai sík.

Az elektronikus szerkezetek, számítógépek absztrakt világában egy külön síkot alakítottunk ki, és időnk egyre nagyobb részét töltjük itt, lassan úgy megfeledkezve a fizikai világról is, ahogy korábban az annál magasabb világokkal tettük. (Részben ezt a folyamatot érzékelteti a Mátrix rémképe, ahol az emberiség egy olyan kibernetikus síkon van rabságban, amely a hajdan létezett fizikai valójának a tökéletlen másolata.) A kibernetikai sík valójában „itt van” a fizikai síkon, hiszen kézzel fogható a számítógép, mobiltelefon és minden egyéb eszköz, amely „előállítja”, pontosabban implementálja azt számunkra, de mégis a fizikai síktól részben függetlenül létező valóság.

Egy, a kibernetikai síkon létező lénynek, mondjuk egy karakternek egy számítógépes játékban, a fizikai sík ugyanolyan transzcendens, mint a szellemileg megvakult embernek az asztrálsík. Az ő számára mindez nem valóság, az ember nem is létezik, hiszen akármerre futkos pályája útvesztőjében, az emberrel, aki alkotta, soha nem fog találkozni, és soha senki nem lesz képes megmutatni neki, hogy néz ki egy számítógép, amin „belül” ő létezik. Nem is lehetséges ez, hiszen őt sík képernyőre tervezték, és fel sem tudná fogni a háromdimenziós valóságot, vagy például a „hőmérséklet” fogalmát. Természetesen amikor elmondjuk neki, hogy a fizikai lét háromdimenziós, és elméletben felfogja ezt, tévesen arra a következtetésre jut, hogy ha geometriai síkot váltana, és saját síkjáról a szomszéd síkra jutna, akkor kint lenne a fizikai világban. Erről szó sincs, hiszen az ő létezése nem kompatibilis ezzel a létezéssel, és ő a fizikai világban nincs sehol.

Ezért megtévesztő a valóság egyes vetületeire a „sík” szót használni, és ezért értelmetlenség az asztrálvilágot egy „másik síknak” képzelni, ahova ki lehet „röppenni”, és akkor „ott vagyunk”. Elég a mobiltelefonunkat elővenni és belépni a menübe, máris „kint vagyunk” a kibernetikai síkon, holott a fizikai síkon nem történt velünk semmi sem. De mivel mi a „valóság” relatív fogalmát a fizikai síkon értelmezzük, a kibernetikai sík nem valóság, hanem a transzcendens ellentéte: illúzió. Hogy mi tehát a valóság, azt az adott létforma tudatossági szintje határozza meg; a saját valóságán belül implementálódó „szubvalóságot” pedig mindenkor illúziónak, a saját valóságát implementáló „szupervalóságot” pedig transzcendenciának nevezi. Ennek fényében egyes buddhista irányzatok vitái a megvilágosodás természetéről teljesen értelmetlenek, hiszen nincsenek tekintettel arra, hogy egy ismert transzcendens valóságon túl újabb szuper-transzcendencia létezhet, tehát a megvilágosodásnak is több fokozata van, és nyilván jópár fokozaton keresztül kellett már mennünk ahhoz, hogy emberi formában tudjunk létezni. De van egy jó hírem: még nagyon hosszú út áll előttünk.

- Szájbarágó gyorstalpaló önjelölt brókereknek -

A következő bejegyzésben, ahogy >ígértük<, megvizsgáljuk, kik és hogyan csinálnak pénzt a tőzsdén. Előre kell bocsátani, ez csak egy szájbarágó gyorstalpaló, tehát nagyon leegyszerűsített modellt fogunk bemutatni.

Lássuk, hogyan tőzsdézik az „átlag proli”!

Naphosszat ül a monitor előtt a munkahelyén, a 34. nyitott Operában suttyomban ott figyel neki a tőzsdei felület is, lopva sasolja a görbét, „komoly elemzők” meséit olvasgatja gyertyákról, támaszokról és egyéb hülyeségekről, hogy egy kis mellékest próbáljon szerezni, elvégre már negyedik éve Maradon nyaral a család, jó lenne idén messzebbre is jutni. Első tényezőnk tehát a pénzvágy, az egyszerű, „ingyen” nyereség csábítása. „Talált” pénz ez, hiszen nem kell érte megdolgozni, csupán a számítógépet kell nyomkodni egy kicsit. A motiváció és a metódus is meglehetősen hasonló tehát a nyerőautomatákéhoz.

Nagy tévedés, hogy a kaszinóban vagy éppen a kocsmában nem lehet nyerni a gépeken. Ha ez így lenne, senki nem játszana velük. Bárkivel bármikor megtörténhet, hogy több pénzzel hagyja el a vendéglátóipari egységet, mint amennyivel bement – ebben van a dolog vonzereje. Ami a racionalitás szintjén ellene szól, az az, hogy a vesztésnek mindig valamivel nagyobb esélye van. Akik egy kicsit ismerik az üzlet hátterét, tudják, hogy a gépek nem egy időváltozó és az emberi viselkedés eredőjéből nyert véletlenszámot használnak, hanem előre programozott oddsokkal működnek. A törvény ezt a csalást nemcsak megengedi, de kötelezővé teszi, mert (ez a mechanikus nyerőgépekből visszamaradt csökevény) előír egy minimum visszafizetési százalékot, amit véletlenszámokkal nem lehetne garantálni.

A Gauss-féle szóródási relációnak megfelelően minél többet játszol, annál biztosabb, hogy vesztesz. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy hány százalékot lehet a tőzsdén keresni egy ügyleten, nem csoda, hogy nagyítóval találunk csak olyan embert, aki tőzsdézésből gazdagodott meg. Azok sem a monitor előtt gubbasztottak, hanem egészen más módszerrel játszottak, és egybehangzóan állítják, hogy csak hosszútávú ügyletekkel lehet pénzt keresni, a rövid távú módszer szimpla szerencsejáték.

De miért is kell a monitor előtt drukkolni izzadva, mi is az a görbe, aminek felfelé vánszorgása Tahitire, lefelé araszolása a válóperes tárgyalásra vezet? (Kivéve persze, ha shortolunk, akkor fordítva van.) Ez a görbe „az árfolyam”.

Elvileg azt jelenti, mennyi pénzt ér az adott instrumentum az adott pillanatban. De mi az, hogy valami mennyi pénzt „ér”? Ha venni akarunk valamit, az számít, hogy mennyi pénzért kínálják az adott dolgot a piacon. Ha eladni akarunk, akkor viszont az, hogy mások mennyi pénzt hajlandóak érte megadni. Az előbbi eset egyszerűbb, hiszen hagyományosan az eladó az, aki nyilvános ajánlatot tesz, a vevő ezt magában mérlegeli. Tehát ha el akarjuk adni a MOL-részvényünket, honnan tudjuk, hogy mások mennyi pénzt adnának érte?

Sehonnan. Mint ahogy az „átlag proli” azt sem nézi, hogy milyen nyilvános ajánlatok vannak regisztrálva az adott pillanatban. Az egyetlen, amit néz, a bűvös görbe: ami pedig nem azt mutatja, hogy mennyiért lehet jelenleg eladni vagy venni, hanem azt, hogy a legutolsó tranzakció milyen árfolyamon történt! Ezt mindenki tudja, de kevesen fogják fel az óriási különbséget.

Ha én eladok neked egy darab vadonatúj, hibátlan, kétméteres plazmatévét 50 forintért, mert úgy tartja úri kedvem, attól a plazmatévék árfolyama leesett 50 forintra?

Van a bűvös görbe mögött egy másik görbe, amit sajnos szintén kevesen néznek, pedig egy kattintással odatehető a bűvös alá, ez pedig az, hogy az adott tranzakcióban hány darab részvény cserélt gazdát. Ebből lehetne következtetni, hogy a látható árfolyamváltozást mennyire kell komolyan venni, mennyire fajsúlyosan piacot formáló tényező. Azonban mivel a legtöbben leginkább a bűvös görbét nézik, az tényleg bűvössé válik, és pszichológiai hatásán keresztül a piac legfőbb befolyásoló tényezőjévé válik. Aki a görbét uralja, az irányítja a piacot, és tőle függ, nyersz vagy buksz aznap.

Hogyan lehet irányítani a görbét? Alapesetben erre bárki képes, hiszen ha bármilyen megfontolásból csökkenő árfolyam mellett „beelőzve” támasz alatti áron kínálsz, te egyedül Jóskapista egy darab két rongyos részvénnyel akár meg is döntheted a támaszt. Nyilván akinek elég sok pénze van, az sokkal inkább rá tud hatni a piacra – de a görbe, természetéből adódóan, nem piaci szabályosságokat követ. A plazmatévés példából kiindulva, ha ezt az egyszeri üzletet az én garázsomban megkötjük, arról nem tud senki, nem érdekel senkit, így nincs befolyással a piaci szereplők magatartására. A görbe viszont bűvös, tehát akárki akármilyen „zugügyletet” köt (mivel nincs zugügylet, a tőzsdei kereskedelem bár anonim, de nyilvános), az kihatással van emelkedés esetén a keresletről, csökkenés esetén a kínálatról kialakult benyomásunkra.

Nem kell tehát más, mint hogy bemenjen két ember a tőzsdére (nyilván ma már csak virtuálisan), az egyikük megvegyen 10.000.000 Ft értékű MOL-részvényt, és a következő kivárási szünetben eladja a másiknak 9.900.000 Ft-ért, a másik pedig gondoljon egyet, és rögtön visszaadja neki 9.800.000-ért, mire az újra eladja neki 9.700.000-ért, stb. A több tízezer balek pedig ül a monitor előtt halálos rettenetben, hogy megy lefelé a MOL!

Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített példa, de lényeg a lényeg: a magukat több játékosként feltüntető tőkeerős piaci szereplők tényleges kockázat nélkül bármilyen irányba tudják mozgatni az „árfolyamot”. Nyilvánvalóan a fő végrehajtói ennek a játéknak a kereskedelmi bankok, és ha figyelembe vesszük, amit az >Irányítókról< és a piacgazdaság >látszólagosságáról< tudunk, valójában egyetlen központi pénzügyi hatalom irányítja a bűvös görbe mozgását, a piaci szereplők ezrei pedig csak követni próbálják a trendet. Amíg valaki ügyesen csipegeti a morzsákat, és sikerül gyakran jó lóra tennie, addig valóban kereshet pénzt, de minél nagyobb pénzekben játszik valaki, annál biztosabb, hogy lehúzza a mérlegnek azt a serpenyőjét, amelyikbe került, és aznap a játékosok hunyó felébe sorolódik.

Miért? Mert ha fej vagy írást játszunk, sok ember fogad minden feldobásra, és én irányítani tudom az egyes feldobások eredményét, akkor te minél több pénzt teszel a fejre, annál sanszosabb, hogy szándékosan írást hozok ki. Ezért is van az, hogy minden tőzsdei sikertörténet valahogy úgy hangzik, hogy „csinált X milliót öt év alatt, aztán három nap alatt elvesztette az egészet”. Akik ez alól kivételek, soha rá sem pillantanak arra a görbére, csak a napi zárást nézik meg az újságban, vásárlásaikat az adott cég középvezetéséből szerzett belső információkra alapozzák. Bejegyeztetik a részvényeiket, részt vesznek a közgyűlésen, aktívan tesznek a cég sikeréért. Így lehet tőzsdézni. Az „átlag proli”-módszernél a rulett is célravezetőbb: ott legalább melléd szegődhet a szerencse, akár hosszabb távon is – még ha Gauss ellened is dolgozik.

Felgyorsultak az események: Budaházy Györgyöt bevarrták, valószínűleg lisztet találtak a konyhaszekrényében, azután a Magyar Gárda Egyesületet feloszlatták, a bíró és az MSZP-s elit a hatalmi ágak szétválasztásának illúziójára sem ügyelve kórusban fenyegették jogalap nélkül a Magyar Gárda tagjait, hogy börtönbe kerülnek, ha tovább folytatják a gárda tevékenységét, tehát például ha kimennek a gátra homokzsákot rakni.

Vajon véletlen-e, hogy Charlie Gordon nemrég utazott one way ticket birtokában a világkormány főhadiszállására? Azért csak odafele vette meg a jegyet, mert visszafele már kúszva jött, és láss csodát, vége a töketlenkedésnek, hathatósan szétcsapnak a fasiszták között. Elvégre egy tisztességes demokráciában mégsem lehet tétlenül nézni, hogy 470 ezer ember egy népképviseletet hirdető pártra szavaz.

De amint látnoki képességű szerkesztőségi kollégánk, ZsuKov már egy hónapja megírta, „Figyeljetek gyerekek, lesz itt még bazmeg.” És lőn bazmeg.

Nem tudjuk, a magyar rendőröknél mikor szakad el a cérna, mikor jutnak el a nyílt parancsmegtagadásig. Belső információk szerint sokan közel vannak már hozzá. De semmi gond, készenlétben van a kölcsön-erő a szomszédainktól… ugyanakkor, ha a cseh, a horvát, az osztrák vagy különösen a lengyel rendőr idejön első kézből megtapasztani, mi folyik Budapesten, most már írhatjuk: rendszeresen, akkor egy lépéssel közelebb vagyunk az említett globális felkeléshez.

Amikor Kádár János bejelentette: srácok, nem annyira kéne ezt a rákosista stílust tovább erőltetni, végül is közeleg a diszkóláz, mostantól ne genyózzanak már a kényszerzubbonyos sünjeink emberekkel az utcán a ruházatuk, a hajviseletük, tetoválásaik, szóval külső megjelenésük miatt – azt hittük, az ötvenes évek egyenkabátját végleg magunk mögött hagytuk, egy korszak örökre lezárult.

De milyen naivak voltunk… 2009 júliustól, bírósági döntés értelmében, ha valaki a hagyományos magyar férfiviseletre meglehetősen emlékeztető fekete nadrágban és mellényben vagy dolmányban fehér inggel együtt mutatkozik közterületen, letartóztathatják, és büntetőeljárás indulhat ellene. Az ok: félelmet kelthet másokban.

A mai napon a gondolatrendőrség meggátolt egy teljesen jogszerű, bejelentési kötelezettség nélkül megtartható flashmob-jellegű demonstrációt, lefoglaltak 300 lufit és egy palack héliumot, legalább 60.000 Ft kárt okozva a Bombagyárnak. Az ok: félelmet kelthet másokban. (Igen, a lufi.)

Ha jobban belegondolunk, gyakorlatilag BÁRMIT meg lehet tiltani arra hivatkozva, hogy félelmet kelthet. Ha ebben igazán nagy rutinra tesznek szert az állami hatóságok, az angszoc megvalósulhat, többé nincs szükség törvényekre sem: csak a jógondolosság és a gondolatbűn kategóriája fog létezni.

Mindezt a liberális elvek diadalának legnagyobb ünnepén kell leírnunk, az amerikai Függetlenségi Nap alkalmából, mikor emberek százmilliói ünneplik a szabad gondolat, a szabad véleménynyilvánítás, a szabad önmeghatározás alkotmányos alapjainak lehetségessé válását az Új Világban. Vajon Voltaire, Rousseau, Jefferson és a többiek, az Új Világrend legelső építészei tudták, hogy ez lesz a vége? Szándékosan mágnesezték be alulról ebbe az irányba az emberiség ideológiai iránytűjét? Vagy egyszerűen a régi rendnek természetes és szükségszerű következménye volt az új, és lesben álltak azok, akik ezt kerekítették ki a nagy „szabadságosdiból”?

Hol csúsztunk félre ennyire? A kőbaltától kellene újragondolni?...

LÁBJEGYZET, avagy ki fél Magyarországon a gárdától:

Mitől félnek a magyar emberek? – a Google eredményei alapján

7. "félek a repüléstől", 5720 - avagy repülök a kötelékből, ha nem verek népfelkelőket

6. "félek a fogorvostól", 6240 - ez kb. várható is, node:

5. "félek a szüléstől", 15000 kereken - ...avagy miért fogyatkozik a nemzet?

4. "félek az éjszakának mindjárt vége", 22400 - szexuális hiperaktivitás (vö. 5. hely), vagy solarofóbia?

3. "félek a görögöktől", 23600 - UGYE MEGMONDTUK, hogy RÁSSZISTÁ az a magyar?!

2. "félek a szerelemtől", 52700 – ez elég érdekes második helyen, de

végül:

1. "félek az emberektől", 95200 - azonnal kérjük a legfelsőbb alkotmánybíróságot, hogy tilcsákbe az emberi fajt!

„félek a gárdától”: 6550 találat - node! Mindenki keressen rá és nézze meg az első 20 találatot! "NEM félek a gárdától - minden találatban!

Fasiszta google! Feloszlatni!

A korábbi bejegyzések során már többször is hivatkoztunk a multihidraulikus diktatúra fogalmára a jelenleg létező államforma megnevezéseként, itt az ideje tehát, hogy tisztázzuk, mi a búbánat is ez.

A kifejezés alapja egy tudományosan elfogadott és használt másik kifejezés, a hidraulikus birodalom (hydraulic empire). Ezt a nagyközönség elsősorban Frank Herbert Dune-sorozatának 4. részéből ismerheti, ahol II. Leto Istencsászár egy rendhagyó hidraulikus technikával biztosítja saját hatalmának stabilitását.

Maga a „hidraulikus” elnevezés hagyományosan onnan származik, hogy az ókorban létezett hidraulikus birodalmak gazdaságának egyik nélkülözhetetlen eleme a víz volt. A víz ugyan minden gazdaságban nélkülözhetetlen, víz nélkül nincs mezőgazdaság, a hidraulikus birodalmak azonban folyamvölgyekben jöttek létre, ahol az esőzés önmagában nem biztosíthatta volna még az ivóvizet se nagyon, nemhogy az öntözővizet. Ezen birodalmakban az államhatalom központilag épített ki egy olyan csatornarendszert, mely az egyes települések minden mezőgazdaságilag művelt területéhez, minden lakójához eljuttatta a folyam akkor még tiszta, iható vizét. Mivel a csatornarendszert az államhatalom hozta létre, az állam is felügyelte – így aztán volt egy olyan gazdasági tényező a hatalom kezében, amely a rövidtávú túléléshez is elengedhetetlenül szükséges volt minden egyes alattvaló számára, és az éghajlati adottságból következően, mivel sem esővizet gyűjteni, sem kutat ásni nem volt lehetőség, egyedül a hatalom biztosíthatta a vizet.

Átvitt értelemben hidraulikus minden olyan államrend, amely stabilitását nem elsősorban katonai erővel tartja fenn, hanem azáltal, hogy a túléléshez, illetve a gazdaság működéséhez elengedhetetlenül szükséges bármilyen agyagot vagy egyéb forrást csak a hatalom tudja biztosítani. Ez lehet az ivóvíz, lehet az energia, lehet egy drog, melynek mindenki függője, vagy lehet akár az információ is, mint azt meg fogjuk látni.

A hidraulikus elnevezés azért is találó, mert, hasonlóan a fizikai hidraulikus szerkezetekhez, bármekkora nyomást ki lehet fejteni a hidraulikus elv alapján. Mivel a hidraulikus forrás megkerülhetetlen (fizikai monopólium), a forrástól függő emberek kiszolgáltatottsága abszolút mértékű, és a forrást kontrolláló személy vagy személyek az elképzelhető legkorlátlanabb hatalommal bírnak felettük.

A hidraulikus diktatúra fogalma azt jelenti, hogy a hidraulikus alapelvvel tudatosan él a hatalom: saját, sokszor önkényes koncepcióinak megvalósítására, saját hatalmának legteljesebb kiélvezésére használja fel a társadalomra nehezedő hidraulikus nyomást, ahelyett, hogy csupán a mindenki számára hasznos össztársadalmi rend fenntartására használná.

A multihidraulikus diktatúra ezen belül azt jelenti, hogy a hatalom nem egy olyan dolgot kontrollál, amelynek mindenki függője – hanem többet. Az ilyen hatalom több hidraulikus lábon áll, és ezért katonai erővel való megdöntése szinte képtelenség.

A legkorábbi és legáltalánosabban használt hidraulikus alap: a pénz. Az államhatalom minden korban, azon felül, hogy törvénykezett saját pénzkibocsátási monopóliumáról, és büntette azt, aki a monopóliumot megsértette vagy megkerülte, technikai eszközökkel is biztosította, hogy az említett fizikai monopóliummal rendelkezzen. Az emberek nagyobb része nem azért nem nyomtat otthon pénzt, mert az „nem szép dolog,”, vagy mert a törvény bünteti, hanem egyszerűen azért, mert technikailag nincs lehetősége rá. A papírpénz kibocsátása akkor vált lehetségessé, amikor az ipari beruházások olyan méreteket öltöttek, hogy a „gyári” és „házi” technikai szint különvált, és az állami befektetéssel létrehozott pénznyomda olyan technológiákat tudott alkalmazni, amelyek házi körülmények között nem utánozhatóak. Ennél korábban az arany funkcionált pénzként, hiszen ritkán fellelhető elem, és ahol megtalálták, az adott területre a király mindig törvényi úton rátette a kezét.

Az államhatalom pénzkibocsátási monopóliuma mostanra megszűnt, hiszen a magánkézben lévő bankok is szabadon multiplikálhatják az állami jegybankpénzt (lásd >Terria és Lerzia meséje<), nem is beszélve az olyan országokról (pl. USA), ahol már az elsődleges pénzt is magánbankok bocsátják az állam rendelkezésére. Könnyű belátni, hogy ez azért van, mert az igazi hatalom ma már >nem az államhatalom<. Ha az igazi hatalmasokat meg akarjuk találni, azt kell figyelnünk, kinek a kezében vannak a hidraulikus pórázok végei.

Nos, egyet már meg is találtunk: a kereskedelmi bankok. Hogy az emberek ezzel mennyire nincsenek tisztában, azt jól mutatja az a tény, hogy hajlamosak a kormányt hibáztatni az inflációért, noha a kereskedelmi bankok sokkal nagyobb mértékben vesznek részt a forgalomban lévő pénzmennyiség szabályozásában.

Lássuk a következő hidraulikus lábat! Egy szájbarágó gyorstalpalón keresztül egyúttal megpróbáljuk éreztetni, hogyan is működik a hidraulikus diktatúra a gyakorlatban. Tegyük fel, hogy holnaptól nincs benzin a benzinkutakban. „Kit érdekel, villamossal járok!” Azonban ha megéhezel, el akarsz menni a boltba kenyeret venni. Kimész az utcára, sehol egy autó, az utak olyan üresek, mint csak nemzeti ünnepeken szoktak lenni mostanság. Felszállsz a villamosra, két megálló, és már ott is vagy a közértben. És akkor jön a koppanás: nincs kenyér. Ugyanis a teherautó is benzinnel működik (pontosabban dízellel, de értelemszerűen dízel sincs a kútnál), amivel odaviszik a kenyeret, a vasúti sínt senki nem fektette le a boltig. Sebaj, elmegyünk a pékségbe, majd megvesszük ott!

A pékségben szomorúan fogják közölni, hogy nincs kenyerük, nem volt miből sütni, mert nem kaptak lisztet a malomból. Ugyanis azt is dízellel működő kocsival hozzák. De >az Irányítók< ennyivel nem járnak túl az eszünkön, elő a lovaskocsit, hozunk lisztet a malomból a pékségbe, és az emberek hősként ünnepelnek majd. A baj csak az, hogy a malom sem kapott búzát, és ha kimegyünk a búzaföldre, Józsi bácsi szomorúan gubbaszt az álló búza mellett, a kombájnnak ugyanis üres a tankja.

Könnyű belátni, hogy az olajszármazékok nélkül az egész gazdaság megszűnne működni, és a túléléshez szükséges legalapvetőbb fogyasztási cikkekhez sem tudnánk hozzájutni a gazdaság teljes újrastruktúrálása nélkül. Az alternatívaként kezelt elektromosság pedig szintén az Irányítók kezében van.

Íme a magyarázata annak, amit >az energiaválságról< szóló bejegyzésben említettünk: hogy az olaj és az urán csak speciális helyeken lelhető fel, amelyekre a tőkeerős energiaipar úgy teszi rá a kezét, hogy teljes törvényi támogatást is kap hozzá az államtól. Tévedés, hogy Afganisztánt és Irakot azért rohanták le az amerikaiak, mert kellett az olajuk. Kellett az a fenének, van belőle éppen elég – nyilvánvalóan a kitermelést éppen annyira fékezik, hogy az energia mindenkor szűkösen legyen elegendő, így a hidraulikus alapnyomás fenntartható, miközben az emberek alapvetően elégedettek. Ha ilyen jellegű katonai akciót keresünk, az inkább Tibet lerohanása volt a kínaiak által. Tudjuk, hogy a háborúknál gyakorlatilag minden esetben gazdasági ok van a háttérben, mégsem kérdezik meg az emberek, hogy minek kellett Kínának annyira Tibet, hiszen látszólag nem volt ott semmilyen gazdasági jellegű csábító tényező. Valójában ami Kínának kellett, az a föld alatt van, a tibetiek pedig sosem bíbelődtek a kiásásával. A Himalája fiatal lánchegység, így két ásványból találunk Tibetben meglehetősen sokat: arany és urán. Maonak több esze volt annál, hogy az arabokat vagy az oroszokat piszkálja az olajukért.

Az észak-atlanti „olajlobbinak” (nevezzük nevén, olajmaffiának) azért érdeke a közel-keleten terjeszkedni, mert a konkurrenciát akarják megszüntetni, hiszen, mint említettük, a hidraulikus hatalom alapja a fizikai monopólium. Azon felül, az arab országoknak önmaguktól eszükbe sem jutna holmi közel-keleti uniót létrehozniuk, pedig a világállam megépítésében elengedhetetlen első lépés a kontinentális uniók felépítése – aki még nem hallott volna róla, az USA, Kanada és Mexikó részvételével már tervezik az Amerikai Uniót, közös pénznemével, az Ameróval, amely aztán majd gazdaságilag gyarmatosítja Dél-Amerikát úgy, ahogy azt Kelet-Európával teszi a nyugati Unió a szőnyeg alatt kúszó, minden csatlakozási feltételt egyoldalúan elfogadó bábkormányok segítségével.

Node továbblépve a következő hidraulikus lábra, az bizony tulajdonképpen maga az információ. A távközlési cégek tevékenysége szintén elengedhetetlen a gazdaság működéséhez, és a technológiai és tőkebefektetési sajátságok miatt igazából mikroszintről indulva senki sem tud velük versenyezni. A tömegmédia nem rendelkezik monopóliummal, de a piacot mindenesetre megdönthetetlen fölénnyel uralja.

Pénz, energia, információ – van ezekben valami közös, valami univerzális, „isteni”, de legalábbis szigorúan szellemi jelleg, és aki ezekből üzletet csinál, mondhatni a semmit adja el pénzért. A „semmit”, ami csak úgy van, ami nem kerül semmibe, aminek az előállításához nem kell emberi munka – de mindenkinek szüksége van rá.

A fő hirdaulikus lábakon túl, szinte mellékesen említhetjük meg, hogy az ivóvíz, maga a klasszikus hidraulikus tényező is funkcionál a jelenlegi társadalmi rendszerben. A természetes édesvizek és az eső környezetszennyezés általi megmérgezése fontos szerepet játszik az emberek kiszolgáltatottságának növelésében – egy újabb pont (s egy kis gondolkodással találhatunk még újabbakat is), ahol megfigyelhető, hogy a környezetszennyezés és a hidraulikus diktatúra működtetése összefügg egymással. A hatalom szempontjából szükséges, kívánatos, megkerülhetetlen dolog a természetes környezet pusztítása, hiszen az izolálja az embert a magától értetődően elérhető természeti forrásoktól, és rákényszeríti, hogy az ipar által szennyezett alapvető szükségleti cikkeket (hogy csak a legalapvetőbbeket említsük, víz, levegő) ipar által megtisztítva vegye igénybe, fizessen érte, és függjön a szolgáltatótól.

Hidraulikus láb ezenfelül a félvezető-technológia (emlékezzünk a Y2K műbalhéra), a gyógyszeripar, és általában maga a technológia mint olyan: ha valamit a nagyipar néhány, egymással látszatversenyt folytató résztvevője elő tud állítani, de más nem, akkor már csak el kell érni, hogy az emberek egyre jobban az adott termékre támaszkodjanak a mindennapokban, és végül, mikor már nem képes funkcionálni nélküle a társadalom, kész az új hidraulikus láb. Ezért is képtelenség, >amint említettük<, az iparosodott piacgazdaságban fenntartani a piacgazdaság puszta jellegét.

Amennyiben valakinek lehetősége van felderíteni >az említett< tulajdonosi mátrixot, egyértelművé válik (de egyébként is rengeteg jelét látni), hogy mindegyik fő hidraulikus láb ugyanazoknak az irányítása alatt áll. Ők azok, akik a valódi Irányítók, akik a tényleges hatalmat gyakorolják, a hazugság és az elhallgatás mellett pedig hatalmuk 3. legfontosabb alapja: a kiszolgáltatottság. Tulajdonképpen a kiszolgáltatottság nélkül nem is működhetnének az előbbiek sem: ha az emberek nem lennének kénytelenek döntően az Irányítók kommunikációs csatornáira hagyatkozni, nem lehetne becsapni őket. Ha valaki el is olvassa mondjuk a jelenlegi bejegyzést, vagy akár az egész 2012 Blogot, mi fogja jobban meghatározni a viselkedését a mindennapokban, ezek az írások vagy a tévé? Nyilván az utóbbi. A tévé nem csak informatív, de szocializációs, nevelő, kondícionáló, programozó eszköz is, az alternatív információforrások nem versenyezhetnek vele a társadalom gyakorlati működésének kontrollálásában.

Végül pedig egy kis teaser: a következő bejegyzésben a tőzsde működéséről fogunk írni – maradjatok a gép előtt! :)

Ajánlott irodalom:
Frank Herbert: Dune 1-6, különösen az első rész - ez egyszerűen a "ha nem akarsz hülyén meghalni" kategória.

Az elmúlt pár hónapban alapos körképet rajzoltunk arról, hogy hogyan is működtetik >az Irányítók< azt a >globális diktatúrát<, melyben élünk - ebből a képből egyelőre hiányzik egy kulcselem, a multihidraulikus diktatúra fogalmának szájbarágó gyorstalpaló jellegű ismertetése, valamint az Irányítók eredete és felemelkedésük története, de hamarosan ezeket is pótolni fogjuk. Most vegyük sorra azt, hogy mit (és főleg mit nem) tehetünk a dolgok jobbra fordításának érdekében!

Legelőször is nézzük a legkézenfekvőbb megoldást. Az emberi fajnak alapvető természete, hogy ha nem tetszik neki valami, egyrészt kiabál, másrészt üt (rúg, lő, stb). Amikor az embernek olyan problémája van, melyre nem tudja a megoldást, zsigerből hajlamos erőszakhoz folyamodni ahelyett, hogy konstruktívan keresni kezdené azt a bizonyos megoldást. (Hogy ez miért van így, arról is lesz még szó.)

Van ma Magyarországon egy nagy csomó ember, aki véglegesen és végletesen kiábrándult a rendszerből és nem hallgatnak többé a hazugságokra, legtöbben elvetik a rendszer puszta ideológiai fundamentumait (egyenlőség, szabadság, emberi jogok, stb.) is.

Nevezzük őket „szélsőségeseknek".

Szélsőségesek ők, mégpedig a szó pozitív értelmében, mert felismerték, hogy alapjaiban hibás az egész rendszer, nem apró lépésekre, nem finomhangolásra van szüksége, hanem totális újragondolásra. Radikális változásokat akarnak (vö. „nemzeti radikalizmus"), ezért a „szélsőség" fogalma technikailag elég jól rájuk illik az össztársadalmi vélemény-egyveleg palettáján, így aztán nagyon szépen lehet velük ijesztgetni az embereket, rájátszva a biztonság alapvető emberi igényére. Nem jó, ami van, de félünk a változástól, hátha még rosszabb lesz. Ez a társadalmi megalkuvás egyik alapvető tényezője, a korrupt hatalom ezért ezt a gondolatot és érzést mindenkor erősíteni akarja az emberekben (vö. a korábban írottakkal terrorizmusról, hidegháborúról, stb).

Szélsőségeseink elég sokan vannak és a „demokratikus szólásszabadság" illúziójának védelme alatt elég nyíltan mertek ellenkezni ahhoz, hogy végül egymásra találjanak. Nem véletlenül akarják a szólásszabadságot éppen most drasztikusan korlátozni - ezt a reakciót nem a disznólábak váltották ki, hanem a Jobbik választási eredménye. (A disznólábakat szerintem azok tették oda, akiknek ez ürügyet adott szélsőségesezni és magyargárdázni egy jót.) Az említett „egymásra találás" pillanata 2006. szeptemberében jött el, ekkor törtek a felszínre az addig rejtve, izoláltan dolgozó feszültségek. Alapvető tévedés, hogy a 2006-os események azért történtek, mert a miniszterelnök mondott egy beszédet, amelyben beismerte, hogy hazudott. Amerikában is volt ilyen, Clinton is kiállt a nyilvánosság elé, beismerte, hogy hazudott, mégsem ment senki az utcára még tüntetni sem, nemhogy gyújtogatni vagy a CNN-t megostromolni. Az őszödi beszéd után sem ment volna senki sehova, ha mondjuk a gazdasági helyzet minimum az amerikaihoz hasonló lenne Magyarországon. Ez csak ürügy volt az embereknek arra, hogy hangot adjanak elégedetlenségüknek, kétségbeesésüknek, jogos pesszimizmusuknak, hogy azt tehessék, amit tenni akartak - és itt bejön az emberi természet, első fokozaton kiabálunk, másodikon verekszünk, pusztítunk, ha kell, öncélúan: mert dühösek vagyunk.

Ami az efféle megmozdulásokat még kívánatosabbá teszi az emberek szemében, az a pozitív történelmi példa megerősítő hatása, a korábban eredményesen kirobbant forradalmak ideiglenes (1848, 1956, Magyarország) vagy végleges (1783, USA, 1789, Franciaország) sikerei. Magyarország elvesztett szabadságharcai is hosszútávon hasznot hoztak az országnak, és ez a történelmi tanulság még vakmerőbbé teszi a forradalmárt: ha saját életét már hajlandó kockáztatni az ügyért, hát az sem zavarja, ha a hatalom végül győz, hiszen a történelem azt tanítja neki, hogy a vereségből is győzelmet lehet kovácsolni: egy elégedetlen, forrongó, haragos, és főleg összefogásra képes népnek nem lehet tisztán felülről diktálni, számolni kell a népakarattal, egyezkedni kell vele (kiegyezés, „kádári alku").

A világ azonban megváltozott. Bár sokan nem ismerik fel, az '56-os forradalom ennek a történelmi tanulságát is magában hordozza: a II. világháború után megszilárdulóban lévő globális hatalmi rendszer ellen nem működnek a régi forradalmi receptek. (Naná, ők tervezték meg és vezényelték le a régi forradalmakat, nyilván tudják azt is, hogyan kell a megismétlődésük ellen védekezni.) A naivitás netovábbja feltenni a kérdést az amerikaiaknak, hogy miért nem jöttek segíteni '56-ban! Ha jöttek volna, legfeljebb is a szovjeteknek segítettek volna, erre persze szerencséjükre nem volt szükség.

Ami pedig akkor történt, annak sémáját egy az egyben rá lehetne húzni egy ma kitörő forradalomra is.

Tegyük fel, hogy 500 ezer ember kimegy Budapest utcáira, új alkotmányt követelve, meg százféle ésszerű reformot, a felelősök megbüntetését, stb. Ennyi ember már nem fog verekedni a rendőrökkel, hanem letapossa őket, ha az útjukba kerülnek. A rendőrség átáll, a honvédség átáll. Ideiglenes forradalmi kormány, alkotmányozó nemzetgyűlés, stb. Örülhetnénk is a szabadságunknak, egy-két hétig - utána, '56-hoz hasonlóan, most a NATO és az ENSZ békefenntartó csapatai vonulnának be „békét fenntartani". Az amerikai vadászbombázókra lehetne dobálni a molotov-koktélt, de viccet félretéve, a jelenlegi magyar fegyverzettel ugyanúgy nem sokra mennénk, ahogy a II. vh. után „demilitarizált" Magyarország is tehetetlen volt a szovjet tankokkal szemben. (Nem véletlenül építették le annyira a Magyar Honvédséget az elmúlt 20 évben - félnek, hogy ütőereje magyar kézbe kerülhet.) Elpusztítanának minden ellenállást, miközben a világ tévéhíradóiból az emberek megtudhatnák, hogy Magyarországon szélsőséges, fasiszta terrorszervezetek puccsot hajtottak végre, megszerezték a hatalmat, fel akarják számolni a demokráciát és természetesen újra megnyitják a gázkamrákat, a magyar lakosság elnyomás alatt retteg, de a hős amerikaiak majd felszabadítják őket.

A szomorú, de nyilvánvaló igazság az, hogy Magyarországon nem tudná jelenleg pl. Nyíregyháza saját függetlenségét deklarálni a Bajnai-kormánnyal szemben - ugyanígy, egy globális diktatúrának csak egy globális felkeléssel lehet véget vetni.

Addig, ameddig az amerikai nem fog felkelni a tévé elől és kimenni az utcára elégedetlenkedni (és lássuk be, ez egyhamar nem fog megtörténni), addig itt mi rázhatjuk az árpádsávos zászlókat ínhüvelygyulladásig.

Ennek ellenére, a tehetetlenség érzésének csak akkor van alapja, ha egyetlen nap alatt akarjuk megváltani a világot, vagy legalábbis Magyarországot. Legtöbben ezt szeretnék. Legtöbbeknek nem tetszik a hosszas, kitartó, áldozatos munka gondolata, amely jó sokáig nem fog még határozottan látható eredményt hozni. Azonban ez az egyetlen út. Magyarországon hamarabb és markánsabban szólaltak meg az elmúlt 3 évben a rendszerellenes hangok, mint bárhol máshol a világon, ebből következően nyilvánvaló, hogy a magyar nép az „ellenállás" egyfajta központjává, gócpontjává válhat az elkövetkező 10-15 évben - ha mi, magyar emberek hajlandóak vagyunk tenni érte. Mielőtt áttörhetnénk az országhatárokat (elsősorban az Internet, másodsorban az innen kifelé áramló és a világ minden táján jelen lévő magyar kisebbség segítségével), először saját hazánkban kell megerősödnünk.

A megoldás most is valahol ott keresendő, ahova a világosi fegyverletétel utáni reménytelen időszak vezetett: passzív ellenállás. Ez pedig természetesen nem megy áldozat nélkül. Olyan lépéseket is meg kell tennünk adott esetben, amelyek saját gazdaságunkat juttatják rosszabb helyzetbe, ha ez az ára annak, hogy a rendszernek ártani tudjunk. Nem elég beszélni; csak a minden apró következménytől nem rettegő, határozott, következetes kiállás és cselekvés hordozza a példamutatás erejét, amely, ha egyszer beindul, önmagától növekszik exponenciálisan, hiszen az emberekben van egyfajta majomtermészet is, valamit minél többen csinálnak, annál jobban hajlamos vagy te is csinálni. Ez a tendencia olyan erős, hogy sokszor a logikát is felülbírálja, innen a mondás: „egy bolond százat csinál". S gyakorlatilag minden illegitim hatalmi rendszernek ez az alapja: az emberi konform-igény.

„Nagy szavak ezek, de mit tehetek én, átlagember?" Nos, lássuk, mit tehetsz, nagyjából fontossági sorrendben.

1. Terjeszd az „igét"! - Merd átlépni a gettó falait, merd felvállalni, hogy másképpen gondolkodsz, ne csak az ellenállás barátságos légkörében sörözgetve vagy fórumozgatva, hanem „ellenséges terepen", agymosott, hülyére ideologizált, tévé-hipnotizált, gólemmé redukált emberek között is. Családban, baráti körben, munkahelyen, mindenhol. IGEN, lesznek negatív következményei, ha így teszel! Lesznek, akik elfordulnak tőled vagy épp ellened fordulnak, elveszítheted az állásodat, kirúghatnak az egyetemről, betéglázhatják az ablakodat éjjel, lehallgathatnak, stb. Áldozat nélkül nincs eredmény. Ha nem vállalod be, felejtsd el az egészet. De akkor még az unokáid is ebben fognak élni, ebben a rendszerben, amely törvényszerűen „fejlődik" a maga útján, így 50 év múlva még sokkal értelmetlenebb, bomlottabb, igazságtalanabb és nyomorultabb lesz, mint ma.

Az „igeterjesztés" talán legfontosabb alapelve: ne akarj mindenáron meggyőzni másokat! Az a lényeg, hogy meghallgassanak. Ne várd, hogy valaki évszázados csipkerózsika-álmok után egyik percről a másikra térdre hulljon, és felismerje, hogy fejjel lefelé nézte a világot. Az ilyesmihez idő kell. A „nemzeti oldalnak" megvan a maga tolvajnyelve, ennek használatát mindig kerüld; ne mondj olyasmit, amit az átlagember nem érthet vagy nem tud azonosulni vele: ne zsidózz, ne hazaárulózz, ne gyűlölködj, ne érezzenek belőled haragot. Nyugodtan, tárgyilagosan beszélj és írj. Érvelj, ne szentenciákat ossz.

A „minek a sok beszéd, cselekedni kell"-jellegű megközelítéssel bírók elfelejtik, hogy a hatalom legfőbb fegyvere is a szó - a rendszer legalapvetőbb alapja az elhallgatás és a hazugság. Ezért legfőbb fegyverünk mindig is az igazság kimondása lesz.

2. Kapcsold ki a tévét! - Nem túlzás, hogy ez a 2. pont. A tévé olyan hipnotikus technikákat alkalmaz, amelyek ellen nem tudsz védekezni. (Erről még lesz szó részletesen egy másik bejegyzésben.) Add el, dobd ki, szabadulj meg tőle. Ha nincs otthon Internet-kapcsolatod, amellyel a TV használatát helyettesítheted, egyrészt fizess elő, másrészt ha TV-t kell nézned, célirányosan, adott műsorokhoz kapcsold be, soha ne használd háttérzajnak és főleg soha, soha ne aludj el mellette! A net sem sokkal jobb, mint a tévé, ha nem célirányosan használod, így ne „szörfözz" öncélúan, ne tedd ki magad túl sok e-szemétnek egy nap, mert az agyad egy idő után nem tud védekezni. Használj adfiltereket.

3. Ne üzletelj a bankokkal! - Vedd ki a pénzed a bankból! Ez a látszólag jelentéktelen lépés elég nagy csapást tud mérni a rendszerre, ha mondjuk az említett félmillió embert csak annyira vennénk rá, hogy utcára menés helyett egyszerűen vegye fel az összes pénzt a számlájáról. Ha céged van, akkor is igyekezz a pénzeszközök minél nagyobb részét készpénzben tartani, minél több mindent készpénzben kifizetni! A bankban nincs biztonságban a pénzed: a számlacsapolási ügyek egymásra halmozódnak a rendőrségnél, és ha bármilyen nagy horderejű krízis beüt, gazdasági, katonai, társadalmi, akkor bizonytalan ideig nem tudsz hozzáférni a pénzedhez. Nem attól a rablótól kell félni, aki símaszkban jön, és egy pisztollyal elveszi a pénzed, hanem attól, aki öltönyben jön és midössze egy kis kamatspekulációval az országodat veszi el. Soha ne használj bankkártyát! Az inflációban nagyobb felelőssége van a bankkártyás vásárlóknak, mint a mindenkori kormánynak. És amit sok helyről hallani: ne vegyél fel hitelt!

A teljesség igénye nélkül vegyük csak ezt a két idézetet a Talmudból:

"Isten megparancsolta nekünk, hogy a gojtól uzsorát vegyünk és csak úgy kölcsönözzünk neki, hogy a kölcsönünkből ne legyen neki haszna és, hogy ne segítsük, hanem kárt okozzunk neki, még olyan dologban is, amelyben ő hasznunkra van" (Sepher mizv. 73d., Majmonides)
"Ha a kereszténynek pénzre van szüksége, a zsidó mesterileg tudja őt rászedni, uzsorát uzsorához számít, míg az összeget oly magasra föl nem verte, hogy azt a keresztény birtokainak eladása nélkül többé ki nem fizetheti; vagy, míg az összeg a vagyonhoz képest százra vagy ezerre nem rúg és akkor pörrel áll elő s a hatóságnál odaműködik, hogy a kizavart kereszténynek birtokába helyeztessék." (Jüdischer Deckmantel 171a., Schwabe rabbi)

Ha van rá lehetőséged, mindenképpen inkább halal (muszlim) bankhoz fordulj, ha már muszáj bankkal üzletelned - a Koránban ugyanis nem lehet találni ilyesfajta passzusokat.

4. Képezd magad! - Ha a 2. pont szerint megvontad önmagadtól a „mainstreamnek" nevezett agymosó prolitápot, automatikusan igényelni fogsz alternatív információforrásokat. Olvass, művelődj, fedezd fel újra felnőtt fejjel az iskolai tananyagot, ezúttal saját megközelítésedből! Az Internet nagyszerű eszköze az autodidaktizmusnak, gyakorlatilag az emberiség összes létező tudása megtalálható rajta, komplett szakmákat lehet megtanulni a számítógép előtt, pénzbefektetés nélkül. Tanulj nyelveket a gép segítségével, hiszen előbb-utóbb más országok polgárait is meg kell majd szólítanunk, ha jutni akarunk valamire. Képezd magad fizikailag is, mozogj - ez a civilizáció szándékosan épít az emberek fizikai tunyaságára, amelynek mindig velejárója bizonyos mértékű szellemi eltunyulás. Ne engedj a kényelem csábításának, próbáld uralni a testedet, nem pedig szolgálni, ahogy az a mai világban természetes.

5. Ne járj autóval! - A személygépkocsi a destruktív individualizmus, az általános össztársadalmi önzés szimbóluma. Ha a munkádhoz feltétlenül szükséges a kocsi, próbáld meg minél kevesebbet használni! Villamosozz, biciklizz, gyalogolj! Ha mozgáskorlátozott vagy, akkor is vedd számba alternatívaként a robogót, városi közlekedésre akár elektromosat is. Rengeteg pénzt spórolsz meg vele! Ennek a pontnak nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdaságpolitikai jelentősége is van: ha csökken az egy főre jutó éves benzinfogyasztás, a hatalom szorítása gyengül rajtad.

6. Törekedj az önellátásra! - Ha vidéki (falusi, kertvárosi) környezetben laksz, műveld meg a rendelkezésedre álló földterületet, bontsd le a garázst, a kocsibeállót, alakíts ki konyhakertet. Ne bízz a közművekben, áss emésztőt, fúrass kutat, állíts fel szélkereket - ezek szintén pénzt spórolnak, és ha nem vagy kiszolgáltatva a rendszernek, nem tud a létszükségleteiddel zsarolni.

7. Ne szolgáld ki a rendszert! - Ha állami alkalmazott vagy, s különösen, ha az igazságügyhöz kapcsolódó ágazatban dolgozol, sose felejtsd el, hogy nem Bajnai Gordontól kapod a fizetésed, hanem tőlünk. A magyar emberek alkalmazottja vagy, a mi érdekeinket kell(enne) képviselned, és számítunk rád. Ne állj a hatalom oldalára velünk szemben; ahol csak lehet, pozícióddal helyesen élve a nemzeti ügyet támogasd! Az igazság és az ész szava pedig mindig legyen előbbrevaló a jognál és a törvénynél!

8. Épülj be! - Életkezdő fiatalok! Válasszatok olyan szakmát, amelynek segítségével a rendszer öntudatos fogaskerekeivé válhattok! Tanuljatok államigazgatást, közgazdaságtant, jogot, rendészetet, honvédelmet, stb. Akkor lehetünk hosszú távon sikeresek, ha 10-15 éven belül az egész államgépezet teli lesz a mi „alvó ügynökeinkkel", akik bármikor készek aktivizálódni és a bürokrácia útvesztőin keresztül ellehetetleníteni az emberek számára hátrányos hatalmi intézkedéseket.

9. Szerveződj! - Működj együtt a többiekkel, vegyél részt a különböző megmozdulásokon, legyél jelen a nemzeti fórumokon, körökben, szervezetekben, hogy a kívülállók lássák: vagyunk valahol és tartunk valamerre, nem csak néha összeverődünk páran egy kis ötletszerű zászlólengetésre és kiabálásra. Így nagyobb az esélye, hogy egyre többen csatlakoznak, valamint egymásban is tudatosítjuk, hogy létezünk, hogy amiben részt veszünk, valóság, céljaink vannak, és ezek a célok elérhetőek.

10. Ne engedj magadon fogást! - Ne tegyél olyasmit, amiért büntethetnek, vagy ami visszafele sülhet el, amit morálisan negatív színben lehet beállítani és árthat az ügy megítélésének. Ne engedj az ellenoldal provokációinak, ne hajts végre öncélú, értelmetlen, bosszúvágytól vezérelt akciókat - ne vedd fel önként a „náci", „szélsőséges", „terrorista", „fasiszta", „kirekesztő", „huligán", stb. inget, amit a hatalom próbál rádhúzni! A neked nem tetsző társadalmi elemek (sorfalat álló robotrendőrök vagy épp felvonuló homokosok) megdobálása, holokauszt-emlékművek beszennyezése, molotov-koktélok robbantgatása vagy akár egyes középületek stratégiailag teljesen céltalan megostromlása pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A rendszert szolgalelkűségből aktívan támogató emberek elleni célzott, okosan megtervezett megfélemlítő akciók viszont pl. nem tartoznak ide - de különbség van a megfélemlítés és a provokáció között. Azt kell nézni, hogy egy akciónak mik lesznek a reakciói, nem azt, hogy mennyire jó érzés véghezvinni!

Soha ne a hatalmon próbálj fogást találni, mindig a hatalmat szolgáló embereken! Ahogy az igazi hatalmasok semmibe vesznek téged, ugyanúgy semmibe veszik azokat, akik minden erejükből szolgálják őket, és ez a rendszer egyik nagy gyengéje. A saját embereinek éppúgy nem hajlandó a biztonságot garantálni, ők is magukra vannak hagyatva, közöttük sincsen összefogás a törvény és a parancsuralmi rendszer által diktált normákon kívül. Így egyenként lehet rájuk nyomást gyakorolni.

Ezzel a módszertannal, s ha a módszerek követésére a többi embert is biztatjuk, lassan, szívós munkával el lehet érni az ellenállás nemzetközivé szélesedését, és végül a hatalom megdöntését, akár 20 éven belül. Aki azonnali eredményt akar, dicsőséges árpádsávos forradalmat, annak marad Budaházy György 12 pontja...

Nem állítanám, hogy megalkottam a nemzeti ellenállás „tízparancsolatát", hogy ezt a tíz pontot se szerkeszteni, se főleg kiegészíteni ne lehetne. Lehet vitatkozni az egyes pontok fontosságán is. Ha valaki akár mind a tizet elfogadja, ne zavartassa magát, ha más nem képes ugyanezt megtenni, attól még az illetőt nem kell fotelforradalmárnak, szájkaratehősnek, szalmalángmagyarnak és hasonlóknak nevezni - mindenki annyit tegyen az ügy érdekében, amennyit tenni képes és hajlandó.

Amint >az előző bejegyzésben< megígértük, egy konkrét példát fogunk most kielemezni arra, hogy az igazságot elhallgatni kívánó elit hogyan használja fel az igazság már napvilágra került darabjait az emberek újabb és újabb szintű félrevezetésére.

Iskolapéldánk a Zeitgeist című közismert dokuentumfilm lesz. A bejegyzés igen hosszúra sikerült, de aki látta a filmet, mindenképpen érdemes elolvasnia. (Aki meg nem látta, az persze nézze meg, jelen bejegyzéssel együtt nagyon jó tréning a kritikus gondolkodásnak, hogy hogyan kell nem benyelni valamit azért, mert jól hangzik.)

Még mielőtt láttam volna a filmet, közismertsége volt az első nyom, amely miatt gyanítani kezdtem, hogy egy igen sikeres manipulációs eszközről van szó. Az olyan könyveket, filmeket, egyéb tömeges közlésre alkalmas információcsomagokat, melyek a hatalmat veszélyeztetik, sosem szokták engedni bejutni a teljesen központilag irányított elosztórendszerbe, így elég kevés ember ismerheti meg őket, a bennük foglalt információk sosem terjengenek közszájon. Amikor a Zeitgeist címét elkezdtem innen is, onnan is hallani, felkeltette az érdeklődésem, és múlt héten sikerült megnéznem. Az első (nem túl pozitív) benyomások után ezen a héten majdnem egy teljes napot töltöttem azzal, hogy felboncoltam a filmet, mondatról mondatra, képről képre végigelemeztem, és kétméteres listát készítettem a benne található „furcsaságokról" és felismerhető technikákról. Ebből a listából most megpróbálok összeállítani egy áttekintést.

Az első és legfontosabb felismerhető technika, melyet már az előző bejegyzésben említettünk, az igazság keverése a hazugsággal, tényekből hamis következtetések levonása. A vallásos intézmények korruptsága közhely, a WTC-elleni támadással kapcsolatos sanda gyanúk már az esemény után pár nappal megjelentek a neten, a világot irányító pénz- és hiteldiktatúráról pedig lépten-nyomon lehet olvasni - miért ne „leplezzük le" tehát ezeket a széles nyilvánosság előtt, alaposan körbekerítve a saját érdekeinket szolgáló gondolatokkal?

Ami a film első nézésekor feltűnt, hogy egyazon oldalon álló történelmi személyiségek közül egyeseket negatív, másokat pozitív színben tüntettek fel. Innentől kezdve ez a látszatszembenállásra építő megtévesztő technika, ugyanaz, mintha Magyarországon az MSZP közismert korrupciós ügyeit „leleplezve" próbálnánk a Fideszt pozitív aranyfénybe helyezni, vagy akár, lévén amerikai film, a Demokrata és Republikánus párt látszatharcában szeretnénk állást foglalni...

És bizony, ami már első megnézéskor kiveri a szemet, az a filmet készítő nagyon tájékozott összeesküvés-kutatók naív tiszteletköre a holokauszt-mitológia körül, az I.G. Farben által gyártott Zyklon-B-vel, mellyel emberek millióit ölték meg (egyperces néma röhögés), majd rögtön ezután egymásra dobálják a Republikánus Bush-dinasztia képeit, és a tetejére nyomnak egy jó vastag horogkeresztet. Aki egy kicsit is járatos az amerikai bulvárpolitizálásban, az tudja, hogy mivel ott a Republikánusok csúfolják önmagukat jobboldalinak, a Demokraták pedig baloldalinak, a két oldal előszeretettel nácizza és komcsizza egymást (amint arról már >korábban< volt szó), innentől kezdve pedig a Zeitgeist szimplán egy Demokrata propagandafilm és ilyen szemmel is nézendő. Nem véletlen, hogy pont az elnökválasztás előtt egy évvel került forgalomba, jól ráhúzva a vizes lepedőt a gonosz Bushra, aki egymaga felelős a WTC-katasztrófáért; miközben a film 3. része nagyvonalúan siklik el mindazon Demokrata politikusok felett, akik aktív szerepet vállaltak a pénzügyi diktatúra felépítésében - az egy Woodrow Wilsont kivéve, aki természetesen „nagyon megbánta", hogy törvényesítette a FED-et, saját kezűleg dobva Amerikát abba a szarba, amibe épp most fullad bele.

Node haladjunk sorban!

Kinek tűnt fel, hogy a film kapásból hipnotizációval kezdődik? „Művészi elemnek" álcázott epileptikus kép- és hanghatás, nyilván részlegesen módosított tudatállapotot céloz, melyben könnyebben szuggerálható a meditatív és transzállapotokhoz nem szokott nyugati ember. (Nem mintha a keletiek mostanra különböznének ilyen szempontból.)

A kellemetlen kép- és hangsort a sok lövöldözéssel átmenet nélkül váltja fel egy esztétikailag kellemesebb szekvencia, amelyre így duplán fogékony lesz az ember, ez pedig nem mást mutat be, mint az evolúciót. Az egysejtű a szemünk előtt változik át emberré, minek ide Isten? Mélytudati szinten máris megalapozták a film első részének fő mondanivalóját, innentől az esetleges logikai hézagokon remélhetőleg nagyvonalúan átsiklik a néző. Az evulúció csúcspontja (a zene feszültségének szempontjából is) az absztrakt emberi gondolkodás képességének megjelenése, az 1+1 = 2, amelyből közvetlenül következik kérem szépen a Holy Bible és a Stars and Stripes, a vallás és a nemzet szimbólumai, a baloldali, vagyis „haladó" ideológia két legnagyobb ellensége, és ez a kettő mit hoz magával?

Újabb félóra lövöldözés. (Amint azt a film majd verbálisan is kifejti a végén.)

Ez a vizuális átkötésnek ugyanaz a „ravasz" (valójában primitív) technikája, amelyet a hírműsorokban is láthatunk minden nap, azon hatalom által alkalmazva, melyet a film állítólag leleplezni kíván és közben rejtve hitet is tesz mellette.

Egy gazdátlan hang beszél nekünk az első nyilvánvaló igazságról: hogy a világi vonatkozású hatalom a vallásos intézményeket korrupttá tette, és belerejti a lényegi mondanivalót: "The religious institution was put there by the same people who gave you your goverment, your corrupt education, who set up your international banking cartells" - miért is? Az emített intézmények, a jelenkori kormányzati, oktatási és pénzügyi rendszer pont a vallásos hatalom alkonyával kapaszkodtak a csúcsra. Akkor mi ennek a kijelentésnek az alapja?

Ezek után bemutatják a keresztény vallás legostobább banalitás szintjén való értelmezését (mely szintre néha maga az egyház is szereti lehúzni), és ezen az alapon támadja be a film magát a krisztusi mítoszt, eljutva a végkövetkeztetésig, hogy Jézus Krisztus nem is létezett, ergo a keresztény vallás csupán a társadalom feletti kontroll eszköze, merthogy nincs valóságalapja.

Mindez abból következik a filmben, hogy Krisztus valóban egyike volt az ún. Napisteneknek. De ha feltesszük, hogy csak egy Isten van, és minden vallás ugyanarról az Istenről beszél, ugyanazt az igazságot közvetíti egy sajátos formájában követői felé, mi a rendkívüli abban, hogy ugyanazt az egy történetet („The Greatest Story Ever Told", ahogy az 1. rész címe meg is nevezi) mesélik el az embereknek újra meg újra - illetve hogy itt a Földön különleges időszakokban, nagyon ritkán, ez a történet játszódhat le akár fizikai manifesztáció szintjén? A tény az, hogy Krisztusnak nagyon kevés tanítása maradt fenn és még kevesebb életrajzi adata, a hiányzó részeket pedig a vallásalapító zsinatokon nagyrészt egyiptomi eredetű (zsidó, ősi etruszk) mitológiákból rakták össze, ez is közismert. Krisztus puszta létével kapcsolatban maga a film is ad támpontokat, akaratlanul. Egyrészt úgy aposztrofálja Krisztust, hogy „The most recent of the solar messiahs", vagyis míg az őt megelőző 2.000 évből több tucat hasonló figurát tud felmutatni, az utána következő 2.000 évből egyet sem! Másrészt, mivel a precesszió működésével és az új korszak eljövetelével a zsidók tisztában voltak, az időszámítás kezdetekor óriási messiásváró láz uralkodott a világnak azon a részén, Jézus Krisztus pedig sajnos >az előző bejegyzésben< említett „igazság-felhígulás" áldozata lett, alakja és a róla szóló történetek elvesztek az egyéb messiások történetei között. „Vízen járt, leprásokat gyógyított? Na és, van még 323, akiről ugyanezt mondják." Ennek ellenére említést nyert több történelmi rekordban, noha a krónikások, akik bármiféle rekordokat ránk hagyhattak, Római és Bizánci krónikások voltak, és rá lehet pillanatani a térképre, hogy Názáret és Bizánc milyen távolságra van egymástól, az akkori viszonyok fényében. Hogy néz ki a sztori a birodalom két centrumában ücsörgő polgárok szemszögéből? A birodalom több száz leigázott népe közül az egyik, a zsidó, messiáskereső lázban fetreng. Kit érdekel? Persze, hogy nem írtak róla köteteket.

A film egyébként, miközben asztrológiai alapon próbálja megmagyarázni a dolgokat, hemzseg az asztrológiai csúsztatásoktól és hibáktól. Közismert évszázadok óta, hogy a „Betlehemi Csillag" nevű égi jelenség a Jupiter és a Mars egy nagyon ritka optikai együttállása volt, a Szíriusz nem érdemelne említést semmilyen történetben, hiszen folyamatosan látható éjszakánként a téli égbolton. Ha az Aszcendenst a Szíriusszal összekötjük, az így kapott tengelyre nyilván fog esni valahol 3 fényesebb csillag, amikre rá lehet magyarázni, hogy ők a 3 király. (Arról nem is beszélve, hogy a Szíriusz, keleti elhelyezkedése miatt, nem látható a Nap-AC konjunkciójakor - hajnalban -, mert a Nap már az I. házból derengésbe vonja a keleti égboltot.)

A Betlehemi csillagról még annyit, hogy csak a XX. század számítógépeivel nyílt lehetőség arra, hogy pontosan kiszámítsák, mikor voltak az olyan Mars-Jupiter együtállások, amelyek teljes optikai fedéssel jártak, s mit ad Isten, pont az időszámítás kezdetekor volt 3 is ilyenből.

Az asztrológiai analfabetizmus másik jele „a Vízöntő, ami a tavaszi esőket hozza" - könyörgöm, január-februárban? A Vízöntő a leghidegebb és ezért a legnedvesebb hónap, ráadásul levegőjegy.

Egyébként a tévinformációkat és a rámagyarázásokat felváltva vonultatják fel.

A tévinformáció legszebb példája a Nap-messiások sorában elrejtett Sákjamuní „Budha" (egy d-vel írva), aki a krisztusi kvalitások egyikével sem bírt: természetes nemzéssel fogant, emlékezetem szerint májusban született, nem 12 állandó tanítványa volt, hanem 5-ről növekedett folyamatosan, nem járt vízen, nem feszítették keresztre (természetes halál, vagy egyes verziók szerint megmérgezték), és főleg nem támadt fel sehány nap után.

A rámagyarázások közül az egyik kiemelkedő a Szűzanya misztériumának összehozása a Virgo csillagképpel anélkül, hogy bármilyen asztrológiai kapcsolat lenne, a másik pedig a Nap születésével, halálával és feltámadásával kapcsolatos logikai bukfenc: ha a Nap 3 napra megáll a Crux csillagkép „közelében" karácsonykor (az asztrológia nem ismer ilyen fogalmat, hogy „hát valamerre arrafele"), és húsvétkor győzi le hivatalosan a sötétséget, akkor úgy lenne logikus, hogy a karácsonyt és a húsvétot fordítva ünnepeljük. Apropó kereszt: pár perccel később a keresztény vallás keresztjének eredetét már a Zodiákus közepéből származtatják (egyébként ez közelebb van az igazsághoz), ezáltal önellentmondásba kerülve a Crux-elmélet kapcsán.

Tipikus és mindvégig megfigyelhető technika, hogy sosem tesznek túl sok megalapozatlan állítást egymás mellé anélkül, hogy be ne tűzzenek közéjük egy darab igazságot, általában közismert tényt (pl. a kereszténység azért használja a Hal-szimbólumot, mert ez a Halak Korának vallása).

S végül, miután újra jön egy, a közönség megnyerését szolgáló dolog: a vakhit egyik köznevetség tárgyát képező állításán nevetünk (a világ csak X ezer éves), bedobják a „perdöntőnek" szánt „nemdokumentáltasenki" aduászt, és jön az azonnali végkövetkeztetés: „The Christian Religion is a parody on the worship of the Sun" - idézet Thomas Paine nevű ismert szabadkőműves felforgatótól. Majd lerakják a liberális hazugságmédia egyik kedvenc ütőkártyáját, „we wanna be factual", miközben a monitoromról már lelógott a tárgyi tévedések és alaptalan kijelentések listája. Csak Hórusz és Jézus összehasonlításában annyit találtam, hogy végül meg is untam a kigyűjtésüket. „The Sayings of IU = The Sayings of Jesus" - tényleg, mindkettő mondott dolgokat? Plágium! Aztán: „The two mothers of Child-Jesus"??? - nem vagyok keresztény, nem ismerem az összes mítoszt, bár az evangéliumokat olvastam többször, de ilyenre nem emlékszem. (Buddhának volt egy szülőanyja, „Májá", és egy nevelőanyja, „Prádzsápatí".)

Mindezt 30 perc alatt sikerült összehozniuk. És jönnek a végkövetkeztetések: az inkvizíció, a keresztes háborúk, és a „dark age" (vö. >az 5. ponttal<), aztán egy idézet, méghozzá nem mástól, mint Robert G. Ingersoll, aki igazi antidemokrataként mindig ott kavart a politikában annak ellenére, hogy soha semmilyen választás útján kapott népi felhatalmazása nem volt, és nem mellesleg a „Golden Age of Freetought" gúnynevű jelenség egyik fő szószólójaként funkcionált - ez a kor tulajdonképpen a liberalizmus hirtelen és kontrollálhatatlan szárnyrakapása volt, olyan szellemi anarchia, mely táptalajává válhatott az utána bevezetett szellemi diktatúrának, ide köthető pl. a Darwinizmus mint -izmus megjelenése, tehát tudományos tételből a társadalmi vezérlőideológia egyik fő paradigmájává emelkedése, valamint a szüfrazsett-mozgalom, mely politikai törekvésből emancipációs forradalommá nőtte ki magát, alapjaiban torpedózva meg a világ egykori természetes rendjét >az egyenlőség hamis ideológiájával< támogattatva.

Mivel meglehetősen bő lére eresztettem az 1. rész elemzését, eltekintek attól, hogy a 2. részben található néhány logikai hibát részletesen kielemezzem, hiszen a 2. rész közlendője alapvetően rendben van, sőt érdekes, hogy a közismert WTC-csalás leleplezése mellett arra is kitér, hogy gyakorlatilag a terrorizmus mint olyan a hatalom egyik eszköze - természetesen az egésznek a végkövetkeztetése az, hogy ez alapvetően a Nácik módszere, ők találták fel, és csakis ők használhatják ugyebár (szavazz Obamára és akkor senki se fog robbantani), ezt a burkolt kijelentést pedig megintcsak közrefogják két olyan momentum közé, amelyek együtt „elviszik", az egyik a nyilvánvaló ostobaság, hogy a sivatag közepén ücsörög egy csapat turbános ember egy barlangban, és ők szervezték meg a világtörténelem legnagyszabásúbb terrorcselekményét, a másik pedig egy részlet a Network c. filmből, a '70-es évek „Truman Showjából" vagy ha úgy tetszik „Mátrixjából".

A Network kötelező darab, az egyik első olyan film volt, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a dolgok alapvetően teljesen másképpen működnek, mint azt a TV előtt ücsörgő átlagember képzeli, csak abban az időben erre még nem volt kereslet, fogékonyság, ezért nem keltett akkora visszhangot, mint az ezredforduló hasonló „wake up"-filmjei.

A 3. rész elején szembe tűnik, hogy az amerikai „Alapító Atyák" jó fejnek vannak feltüntetve, akik tudták, hogy milyen rossz dolog a kamatrabszolgaság - de persze odáig már valahogy nem jutottak el, hogy a szövetségi kormány felügyelete alatt lévő állami központi bankot hozzanak létre, amely állami szolgáltatásként végzi a pénzkibocsátást, és semmiféle kamatot nem kér.

A film hitelesen bemutatja, hogy hogyan kreálják a gazdasági válságokat, de >ez sem nagy titok<, bár utána visszhangozza azt a >téveszmét<, hogy a pénznek az aranyfedezettől lesz értéke. Bemutatja azt is, hogy hogyan hajszolják a különböző országokat háborúba, bár közben azt érezteti a nézővel, hogy mindez a pénzről szól, holott nyilvánvalóan a bankok tulajdonosainak nincs szükségük arra, hogy pénzt keressenek, hiszen >szabadon előállíthatják<.

Ezután leleplezik a média és az iskolarendszer negatív hatását az emberi gondolkodás képességére, s miközben újabb Network-részletet játszanak be, feltűnik az újabb Demokrata-elem: Rupert Murdoch ősgonoszként való beállítása, mintha a demokrata kötődésű(bb) média nem lenne éppen olyan korrupt, mint a Republikánusabb, és mintha nem pont a filmben „gonosz médiaként" jó sokat mutogatott Fox lenne az, ahol valahogy mégis otthont kapnak a rendszerellenes utalgatásokkal teli produkciók, mint pl. a Simpsons vagy a House.

A film végkövetkeztetése: bemutatja azt a törekvést, hogy az egész világot egy központi kormány fennhatósága alá vonják össze, az emberekbe pedig chipeket ültessenek (van még valaki, aki nem hallott ezekről?), eltöröljék a nemzetek szuverenitását, és persze ez szörnyű dolog - és most jön a logikai bukfenc, hogy is csinálják ezt? A félelem és a megosztottság által, valóban. És persze nem az új hatalmi rendszer módszere ez, dehogy, már évszázadok, sőt évezredek óta csinálják, eszközeik pedig: „religion, patriotism, race, wealth"... Vagyis ezt a világhatalmat csak úgy állíthatjuk meg, ha felismerjük, hogy ezek szar dolgok, száműzzük őket az elménkből, felejtsük el a vallást, és főleg: felejtsük el a nemzeteket! Rassz? Hát erről a szóról csak a keresztet égető Ku-Klux-Klán juthat eszünkbe, világos. Váljunk tehát színvakokká, ne figyeljünk a különbségekre, ne nézzük, ki honnan jött, milyen ember, miben hisz, milyen tradíciót, kultúrát, értékrendet képvisel, ezek csak megosztanak. Testvér lészen minden ember, és akkor legyőztük a gonoszokat...

...és akkor nem Republikánus, hanem Demokrata párti elvek alapján hoztuk létre a világállamot.

Érdemes végiggondolni ezt. Valaminek az ellenkezőjéből hogyan lehet kihozni ugyanazt? Aki ezt tudja, az tudja, hogyan lehet létrehozni azokat a szellemi csiki-csukikat, amelyekbe ha az emberek egyszer bekerültek, soha ki nem kerülnek belőle, és tehetetlenül sodródnak a létrehozó által megszabott irányba. Számomra ez a film igazi tanulsága. Az igazságra nem lehet véletlenül rálelni; ha egyszer elvették az emberektől, onnantól csak a hazugság hazugsággal tagadása fog ismétlődni.

És a végkövetkeztetés felemelő, spirituális magasságokba jut. A baloldali (vagyis demokratikus-individualista-anarchista) ideológiák kedvelt pótszere volt a XX. század derekán az elvesztett keresztény vallás helyére alternatív spiritualitást építeni, a világ spirituális-transzcendens tanításaiból összeválogatva egy olyan egyveleget, amely ezt a fajta ideológiát szolgálja. „We are powerful, beautiful, extraordinary!", mondja egy testetlen hang - na igen, mindenki extraordinary, mint a Bryan életében a kórus, „Mi mind egyéniségek vagyunk! (- Én nem! - PSZT!)" Hogyan lehetünk mindannyian különlegesek? Hogy egyéniek, különbözőek vagyunk. Nodehát az „divide and conquer", nem? Na erre varrjunk gombot.

A következő testetlen hang már megnevezi magát, „Richard Alpert". Nem, ő nem a Lostból jött, közismert neve: „Baba Ram Dass", mellesleg Timothy Leary, a hírhedt drogpápa aranyhaverjaként kezdte pályafutását. „Csúnya dolog" megemlíteni, hogy zsidó (miért is?), de a dolog onnantól érdekes, hogy a wikipédián 2 kattintással eljutottam tőle J.P. Morganhez, a filmben is bemutatott főgonoszok egyikéhez...

És a dolog még fokozódik. A következő, aki megszólal, Carl Sagan, aki az „alternatív" gondolkodás híveinek körében igen népszerű, de valójában ez az alternatívság a rendszeren belüli alternatíva, és Sagannak olyan sok van a rovásán, hogy inkább neki se állnék részletezni; ő volt az, aki szervetlen aminosavakból sugárzással megpróbált mesterséges életet csinálni (Srácok, már bebizonyítottátok, hogy nincs Isten, nem? Hányszor kell még?), azonkívül korunk egyik legnagyobb doomsday-vészmadara, ha nem tudós lenne, hanem spirituális figura, már rég köznevetség tárgya lenne: többek között megjósolta, hogy a kuwaiti olajkutak füstjétől a fél bolygó ki fog pusztulni, aztán elkezdett keresni egy meteort, lehetőleg minél nagyobbat, amelyik majd jól nekimegy a Földnek és végünk... mellesleg a szekuláris humanizmus egyik nagy szószólója volt abban az időben, mikor vélhetőleg ez a felvétel keletkezett, ez az ideológia és a ráépülő mozgalom pedig szintén tudjuk, hova köthető politikailag (ha nem, nézzünk utána).

Mindezek persze olyan dolgok, melyeket kiragadok a spirituális nagymegmondások folyamából; az „it's only a ride" is jó gondolat, csak persze lehet rosszul is értelmezni, lehet belőle hippi-ideológiát is csinálni, ahogy a filmben halljuk: „it's only the choice, no effort, no work, no job"... Persze, hiszen „all you need is Love", ahogy egy másik népszerű baloldali spiritualista megénekelte, aztán szépen lelőtték, mert az >Irányítók< emberének nézték, pedig csak hajlamos volt dolgokat túlegyszerűsíteni, dehát végülis a dalszöveg az dalszöveg, nem szent könyv. Semmi más nem kell, hogy jól menjenek a dolgok, csak a Szeretet - amíg le nem jössz az anyagról, és észre nem veszed, hogyan működik a világ.

A záró gondolat: „The Revolution is Now". No igen, már jó 300 éve folyton éppen most van, csak eddig még valahogy nem sok jó sült ki belőle...

HELYESBÍTÉS: Nem tudom, a bejegyzés írása közben miért hivatkoztam következetesen Mars-Jupiter együttállásra a Betlehemi csillag kapcsán, ez természetesen Jupiter-Szaturnusz együttállása opcionálisan a Marssal együtt, a népszerű verzió szerint a 3 bolygó együttállása (vö. 3 királyok) volt az a nagyon fényes csillag, mely tényleg megjelent az időszámítás kezdete előtt néhány évvel. További asztrológiai pontosítás: a Crux csillagkép a mediterráneumból és onnan északra nem is látható.