Kedves olvasók: a történelmi pillanat eljött, szintet lépünk. Az eddigi politikai, gazdasági, társadalomelméleti megmondásokon túljutva, most, ha úgy tetszik, „transzcendens” szintre emeljük a 2012 Blogot. Hogy ez mit jelent, ahhoz először is tisztáznunk kell – a „transzencdencia” fogalmát.

A divatos „ezoterikus” fogalomgyártás egyik felkapott és széles körben használt terméke az „asztrálsík”. „Ezoterikus” könyveket olvasgatva még olyanokkal találkozhatunk, mint „fizikai sík”, „mentálsík”, „éteri sík”… Mik is ezek valójában?

A fizikai világ kézzelfogható jelenségeinek leírására specializálódott földi nyelveken ezt kissé nehéz kifejteni – valószínű ezért is születik a sok félreértés és félremagyarázás ebben a kérdésben.

Azt elég könnyen megmondhatjuk azonban, hogy mik nem a síkok: nem úgynevezett „dimenziók”, tehát nem egy, a fizikai térnél magasabb dimenzionáltságú (4-5-… dimenziós) hipertér egymástól elkülönült síkjai, amik között utazni lehet.

A „sík” kifejezés ezt sugallja, és sajnos sokan ebben a tévedésben élnek.

Ez a tévedés tulajdonképpen régebbi, mint maga a sík kifejezés, mivel már egyes vallásoknak is meghatározó eleme, hogy az ember lelke a halála után a testéből kiszáll, és ellebeg valamiféle szellemvilágba, mennyországba, pokolba, akárhová – valamilyen nem fizikai helyre. A probléma az, hogy a „hely” egy fizikai fogalom, tehát a „nem fizikai hely” kifejezés értelmetlen; a mozgás, gyaloglás, repülés, tovalebegés, stb. a fizikai térben történő relatív pozícióváltoztatást kifejezni hivatott fogalmak, tehát lélekre vagy szellemre vonatkoztatni őket meglehetősen csalóka.

A szellemvilág valójában egy nagyobb egész, amelynek egy része a fizikai világ. Nem egy síkja, szelete, hanem egy vetülete. És egyedül ilyen módon tudjuk értelmezni a többi „síkot” is: ugyanannak az egységes „valóságnak” különböző nézőpontból származó vetületei. (Valóság idézőjelben, mivel a hétköznapi értelemben vett valóság relatív, de erről majd később.)

Az ember nem halála után lebeg a szellemvilágba: most is ott vagyunk, az összes síkon jelen vagyunk, legfeljebb ennek a legtöbben nincsenek egészen tudatában. Az egyes síkokon különböző formákban jelenünk meg, ezeket szokták fizikai test, étertest, asztráltest, mentáltest, stb. néven nevezni, amely megintcsak kicsit csalóka, mert a test szó az embernek egy olyan formát jelent, amelynek mérhető kiterjedése van, alakja, meghúzható határvonala, méretarányai. Ezt a fizikai testen kívül legfeljebb az „étertestről” mondhatjuk el, de a síkok terén viszonylag képben levő keveseknek egy jelentős része az „éteri” síkot a fizikai sík részeként fogja fel, hasonlóságuk miatt. Valójában a síkok között nincsen éles határ, ami megkülönbözteti őket, az az adott tudatállapotra vonatkoztatott érzékelhetőség-beli különbségük. Ahhoz, hogy az infrafényt lássuk, infravörös kamera kell, ehhez hasonlóan egy adott síkon önmagunk teljességének az ott megjelenő vetülete bizonyos érzékekkel bír, melyek az adott sík felfogására alkalmasak. A fizikai szemünkkel hiába nézünk, testünkkel hiába futkosunk, fizikai kezeinkkel fizikai gépeket hiába rakunk össze, az asztrálvilágot, vagy bármiféle „túlvilágot” soha nem fogunk tudni érzékelni. Ha valaki az asztrálvilágot keresi, először tudatába kell jönnie saját létezése asztrális vetületének. Tulajdonképpen a túlvilág fogalma ezt jelenti: a létezésnek olyan módja, amely a fizikai világban nem értelmezhető. Amit látunk, az a fizikai formája a dolgoknak, így ha itt a földön a lelkünket próbáljuk keresni, az nem más, mint a testünk – testünk a szellemi létezésünknek a fizikai vetülete. Annak a tudósnak, aki azt mondja, hogy az asztrál- és mentálvilág valójában mind itt van a földön, az anyagban, atomokból álló agyunkban, tulajdonképpen félig igaza van, hiszen ezek a síkok egymásban léteznek.

Lássunk egy egyszerű példát.

Ezoterikus közhelynek számít az emberiség elanyagiasodása, a szellemi dolgoktól az anyag felé fordulása. Valójában a figyelmünket bizonyos folyamatok miatt jelen fizikai valóság egyre jobban elcsábítja, magára vonja, így egyre kevésbé vagyunk tudatában a szellemvilág nagyobb egészének. Ez a beszűkülési vagy süllyedési folyamat a fizikai sík padlójára nyomott le minket (igen, adott esetben a fizikai sík is tagolható különböző alsíkokra), de ott sem áll meg, nem állhat meg: az emberiség teremtett magának egy saját síkot, amely a fizikai alatt helyezkedik el, és részben a szellemvilág magasabb régiói, a mentálsík pótszereként funkcionál: ez a kibernetikai sík.

Az elektronikus szerkezetek, számítógépek absztrakt világában egy külön síkot alakítottunk ki, és időnk egyre nagyobb részét töltjük itt, lassan úgy megfeledkezve a fizikai világról is, ahogy korábban az annál magasabb világokkal tettük. (Részben ezt a folyamatot érzékelteti a Mátrix rémképe, ahol az emberiség egy olyan kibernetikus síkon van rabságban, amely a hajdan létezett fizikai valójának a tökéletlen másolata.) A kibernetikai sík valójában „itt van” a fizikai síkon, hiszen kézzel fogható a számítógép, mobiltelefon és minden egyéb eszköz, amely „előállítja”, pontosabban implementálja azt számunkra, de mégis a fizikai síktól részben függetlenül létező valóság.

Egy, a kibernetikai síkon létező lénynek, mondjuk egy karakternek egy számítógépes játékban, a fizikai sík ugyanolyan transzcendens, mint a szellemileg megvakult embernek az asztrálsík. Az ő számára mindez nem valóság, az ember nem is létezik, hiszen akármerre futkos pályája útvesztőjében, az emberrel, aki alkotta, soha nem fog találkozni, és soha senki nem lesz képes megmutatni neki, hogy néz ki egy számítógép, amin „belül” ő létezik. Nem is lehetséges ez, hiszen őt sík képernyőre tervezték, és fel sem tudná fogni a háromdimenziós valóságot, vagy például a „hőmérséklet” fogalmát. Természetesen amikor elmondjuk neki, hogy a fizikai lét háromdimenziós, és elméletben felfogja ezt, tévesen arra a következtetésre jut, hogy ha geometriai síkot váltana, és saját síkjáról a szomszéd síkra jutna, akkor kint lenne a fizikai világban. Erről szó sincs, hiszen az ő létezése nem kompatibilis ezzel a létezéssel, és ő a fizikai világban nincs sehol.

Ezért megtévesztő a valóság egyes vetületeire a „sík” szót használni, és ezért értelmetlenség az asztrálvilágot egy „másik síknak” képzelni, ahova ki lehet „röppenni”, és akkor „ott vagyunk”. Elég a mobiltelefonunkat elővenni és belépni a menübe, máris „kint vagyunk” a kibernetikai síkon, holott a fizikai síkon nem történt velünk semmi sem. De mivel mi a „valóság” relatív fogalmát a fizikai síkon értelmezzük, a kibernetikai sík nem valóság, hanem a transzcendens ellentéte: illúzió. Hogy mi tehát a valóság, azt az adott létforma tudatossági szintje határozza meg; a saját valóságán belül implementálódó „szubvalóságot” pedig mindenkor illúziónak, a saját valóságát implementáló „szupervalóságot” pedig transzcendenciának nevezi. Ennek fényében egyes buddhista irányzatok vitái a megvilágosodás természetéről teljesen értelmetlenek, hiszen nincsenek tekintettel arra, hogy egy ismert transzcendens valóságon túl újabb szuper-transzcendencia létezhet, tehát a megvilágosodásnak is több fokozata van, és nyilván jópár fokozaton keresztül kellett már mennünk ahhoz, hogy emberi formában tudjunk létezni. De van egy jó hírem: még nagyon hosszú út áll előttünk.