- Szájbarágó gyorstalpaló önjelölt brókereknek -

A következő bejegyzésben, ahogy >ígértük<, megvizsgáljuk, kik és hogyan csinálnak pénzt a tőzsdén. Előre kell bocsátani, ez csak egy szájbarágó gyorstalpaló, tehát nagyon leegyszerűsített modellt fogunk bemutatni.

Lássuk, hogyan tőzsdézik az „átlag proli”!

Naphosszat ül a monitor előtt a munkahelyén, a 34. nyitott Operában suttyomban ott figyel neki a tőzsdei felület is, lopva sasolja a görbét, „komoly elemzők” meséit olvasgatja gyertyákról, támaszokról és egyéb hülyeségekről, hogy egy kis mellékest próbáljon szerezni, elvégre már negyedik éve Maradon nyaral a család, jó lenne idén messzebbre is jutni. Első tényezőnk tehát a pénzvágy, az egyszerű, „ingyen” nyereség csábítása. „Talált” pénz ez, hiszen nem kell érte megdolgozni, csupán a számítógépet kell nyomkodni egy kicsit. A motiváció és a metódus is meglehetősen hasonló tehát a nyerőautomatákéhoz.

Nagy tévedés, hogy a kaszinóban vagy éppen a kocsmában nem lehet nyerni a gépeken. Ha ez így lenne, senki nem játszana velük. Bárkivel bármikor megtörténhet, hogy több pénzzel hagyja el a vendéglátóipari egységet, mint amennyivel bement – ebben van a dolog vonzereje. Ami a racionalitás szintjén ellene szól, az az, hogy a vesztésnek mindig valamivel nagyobb esélye van. Akik egy kicsit ismerik az üzlet hátterét, tudják, hogy a gépek nem egy időváltozó és az emberi viselkedés eredőjéből nyert véletlenszámot használnak, hanem előre programozott oddsokkal működnek. A törvény ezt a csalást nemcsak megengedi, de kötelezővé teszi, mert (ez a mechanikus nyerőgépekből visszamaradt csökevény) előír egy minimum visszafizetési százalékot, amit véletlenszámokkal nem lehetne garantálni.

A Gauss-féle szóródási relációnak megfelelően minél többet játszol, annál biztosabb, hogy vesztesz. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy hány százalékot lehet a tőzsdén keresni egy ügyleten, nem csoda, hogy nagyítóval találunk csak olyan embert, aki tőzsdézésből gazdagodott meg. Azok sem a monitor előtt gubbasztottak, hanem egészen más módszerrel játszottak, és egybehangzóan állítják, hogy csak hosszútávú ügyletekkel lehet pénzt keresni, a rövid távú módszer szimpla szerencsejáték.

De miért is kell a monitor előtt drukkolni izzadva, mi is az a görbe, aminek felfelé vánszorgása Tahitire, lefelé araszolása a válóperes tárgyalásra vezet? (Kivéve persze, ha shortolunk, akkor fordítva van.) Ez a görbe „az árfolyam”.

Elvileg azt jelenti, mennyi pénzt ér az adott instrumentum az adott pillanatban. De mi az, hogy valami mennyi pénzt „ér”? Ha venni akarunk valamit, az számít, hogy mennyi pénzért kínálják az adott dolgot a piacon. Ha eladni akarunk, akkor viszont az, hogy mások mennyi pénzt hajlandóak érte megadni. Az előbbi eset egyszerűbb, hiszen hagyományosan az eladó az, aki nyilvános ajánlatot tesz, a vevő ezt magában mérlegeli. Tehát ha el akarjuk adni a MOL-részvényünket, honnan tudjuk, hogy mások mennyi pénzt adnának érte?

Sehonnan. Mint ahogy az „átlag proli” azt sem nézi, hogy milyen nyilvános ajánlatok vannak regisztrálva az adott pillanatban. Az egyetlen, amit néz, a bűvös görbe: ami pedig nem azt mutatja, hogy mennyiért lehet jelenleg eladni vagy venni, hanem azt, hogy a legutolsó tranzakció milyen árfolyamon történt! Ezt mindenki tudja, de kevesen fogják fel az óriási különbséget.

Ha én eladok neked egy darab vadonatúj, hibátlan, kétméteres plazmatévét 50 forintért, mert úgy tartja úri kedvem, attól a plazmatévék árfolyama leesett 50 forintra?

Van a bűvös görbe mögött egy másik görbe, amit sajnos szintén kevesen néznek, pedig egy kattintással odatehető a bűvös alá, ez pedig az, hogy az adott tranzakcióban hány darab részvény cserélt gazdát. Ebből lehetne következtetni, hogy a látható árfolyamváltozást mennyire kell komolyan venni, mennyire fajsúlyosan piacot formáló tényező. Azonban mivel a legtöbben leginkább a bűvös görbét nézik, az tényleg bűvössé válik, és pszichológiai hatásán keresztül a piac legfőbb befolyásoló tényezőjévé válik. Aki a görbét uralja, az irányítja a piacot, és tőle függ, nyersz vagy buksz aznap.

Hogyan lehet irányítani a görbét? Alapesetben erre bárki képes, hiszen ha bármilyen megfontolásból csökkenő árfolyam mellett „beelőzve” támasz alatti áron kínálsz, te egyedül Jóskapista egy darab két rongyos részvénnyel akár meg is döntheted a támaszt. Nyilván akinek elég sok pénze van, az sokkal inkább rá tud hatni a piacra – de a görbe, természetéből adódóan, nem piaci szabályosságokat követ. A plazmatévés példából kiindulva, ha ezt az egyszeri üzletet az én garázsomban megkötjük, arról nem tud senki, nem érdekel senkit, így nincs befolyással a piaci szereplők magatartására. A görbe viszont bűvös, tehát akárki akármilyen „zugügyletet” köt (mivel nincs zugügylet, a tőzsdei kereskedelem bár anonim, de nyilvános), az kihatással van emelkedés esetén a keresletről, csökkenés esetén a kínálatról kialakult benyomásunkra.

Nem kell tehát más, mint hogy bemenjen két ember a tőzsdére (nyilván ma már csak virtuálisan), az egyikük megvegyen 10.000.000 Ft értékű MOL-részvényt, és a következő kivárási szünetben eladja a másiknak 9.900.000 Ft-ért, a másik pedig gondoljon egyet, és rögtön visszaadja neki 9.800.000-ért, mire az újra eladja neki 9.700.000-ért, stb. A több tízezer balek pedig ül a monitor előtt halálos rettenetben, hogy megy lefelé a MOL!

Természetesen ez egy nagyon leegyszerűsített példa, de lényeg a lényeg: a magukat több játékosként feltüntető tőkeerős piaci szereplők tényleges kockázat nélkül bármilyen irányba tudják mozgatni az „árfolyamot”. Nyilvánvalóan a fő végrehajtói ennek a játéknak a kereskedelmi bankok, és ha figyelembe vesszük, amit az >Irányítókról< és a piacgazdaság >látszólagosságáról< tudunk, valójában egyetlen központi pénzügyi hatalom irányítja a bűvös görbe mozgását, a piaci szereplők ezrei pedig csak követni próbálják a trendet. Amíg valaki ügyesen csipegeti a morzsákat, és sikerül gyakran jó lóra tennie, addig valóban kereshet pénzt, de minél nagyobb pénzekben játszik valaki, annál biztosabb, hogy lehúzza a mérlegnek azt a serpenyőjét, amelyikbe került, és aznap a játékosok hunyó felébe sorolódik.

Miért? Mert ha fej vagy írást játszunk, sok ember fogad minden feldobásra, és én irányítani tudom az egyes feldobások eredményét, akkor te minél több pénzt teszel a fejre, annál sanszosabb, hogy szándékosan írást hozok ki. Ezért is van az, hogy minden tőzsdei sikertörténet valahogy úgy hangzik, hogy „csinált X milliót öt év alatt, aztán három nap alatt elvesztette az egészet”. Akik ez alól kivételek, soha rá sem pillantanak arra a görbére, csak a napi zárást nézik meg az újságban, vásárlásaikat az adott cég középvezetéséből szerzett belső információkra alapozzák. Bejegyeztetik a részvényeiket, részt vesznek a közgyűlésen, aktívan tesznek a cég sikeréért. Így lehet tőzsdézni. Az „átlag proli”-módszernél a rulett is célravezetőbb: ott legalább melléd szegődhet a szerencse, akár hosszabb távon is – még ha Gauss ellened is dolgozik.