A Játék Neve: Föld

Kicsit Jézus Szívés nosztalgiám lett a történtektől… (Ott kaptam ugyanis hasonló szintű „ellenérveléseket”.)

Kaptam egy megkeresést egy bloggertől, aki hozzánk hasonlóan amatőr podcast rádióval kísérletezik, megkért, hogy hallgassam meg a rádiójukat, mondjak véleményt, valamint felvetette a kapcsolatfelvétel lehetőségét információcsere céljából, mivel nagyjából hasonló irányban kutakodunk (bár különböző szinten, mint az hamarosan kiderül). A rádióban hallottak alapján ezen „információcserét” adottnak éreztem, mivel részben azokat a dolgokat találgatták, amelyeket én az előző bejegyzésben leírtam. Érezvén, hogy választ tudok adni a kérdéseikre, figyelmükbe ajánlottam a bejegyzést, kissé csodálkozva, hogy ha ők kerestek meg, nyilván tudják, miről szól a blogom, miért találgatják azt, amit én már korábban leírtam.

Ezt főhősünk nagyképűségnek érezte, mivel amit én írtam, az csak egy verzió, és mivel bár neki nincs saját verziója, idővel majd lesz, és ha lesz, azt én ugyanolyan nyitottsággal leszek köteles fogadni, mint amilyennel ő fogadja az enyémet. Erre reflektálva felvilágosítottam, hogy nem a tudás cseppjeit próbálom összekaparni a fizikai világban, hanem szökőkútból szoktam meríteni, tekintve, hogy kevesek számára elérhető transzcendens-okkult módszerekkel kutatunk – ebből következően én konkrét információkat továbbítok, nem saját elméleteket gyártok.

No, ezt barátunk úgy értelmezte, hogy én a Mindentudás Abszolút letéteményesének állítom be magam, és fejébe vette, hogy megmutatja, az én „elméletem” jelen formájában nem is lehet igaz, hiszen tele van „logikai bukfencekkel” (más szóval önellentmondásokkal).

Bár ilyen hibát nem sikerült benne találnia, összegyűjtött néhány „nyitott kérdést” – és itt jöttök a képbe ti, kedves olvasók. Kérlek benneteket, hogy kommentben válaszoljátok meg azon kérdéseit, amelyekre a válasz már eleve megtalálható az eredeti bejegyzésemben! A maradék 1-2 kérdést majd én megválaszolom (a következő bejegyzések által).

Íme a „cáfolat”:

„1. A szellemcsalád a történet elején olyan világot akart itt létrehozni, ahol nem ismerik a harcot és így máshogy oldják meg a problémáikat. De a felsőbb világok között nem volt már ilyen? Nyilvánvalóan fokozatosségi elven változnak felfelé a világok és így a következő szintek valamelyikén kell lennie fizikai léttel még rendelkező, ám spirituálisan nálunk fejlettebb világnak.

2. Az sem egészen világos a következő sorokban, hogy a Lemúria megnevezés ezt a szellemcsaládot, vagy a fajt illeti, amit teremtettek.

3. Helyenként röhejes részletekbe mész bele, minthogy hány karja volt és hány méter volt egy ilyen szellemlénynek a megtestesülve, máshol meg átsiklasz kardinális kérdéseken, minthogy az atlantisziak hogy lehettek hasonló szinten a lemúriaiakkal, ha szadizmusban is ékeskedtek. Nyílvánvalóan A (nagy A-val) Rendszer úgy kell működjön, hogy a hatalom csökken a spirituális tisztaság elvesztésével együtt.

4. Ha Lemúriának és Atlantisznak egyaránt nem jelentett volna problémát megölni a kisérleti lényeket, hogy lehet, hogy a leírás későbbi részében ez mégis nagy bűnnek számít?

5. Ha a gázbolygókat egyesítették Jupiterként, akkor mi van a többi gázbolygóval?

6. Ha a szilárd bolygókat a napba taszították, mi van a mostani szilárd bolygókkal?

7. Úja felmerül, hogy a Marson a lemúriai faj él, vagy az ő teremtőik? Illetve testet öltve avagy sem?

8. Ha mágia teremtette a jégpáncélt, most miért kezd elgyengülni a rendszer? Miért hagyja Atlantisz szétesni a rendszert?

9. Az ember testbe helyezése a Föld elsõ holdján történt. Miért?

10. Ha az atlantisziak mindegyik népnek szárnyas 4-5 méteres lényként mutatkoztak meg, miért van minden ókori kultúrának egészen más istenképe? Vagy sokkal korábban járunk? Mikor? Miért nincs leírva legalább becslés szintjén?

11. A négyes-ötös szintű világok elég magasak, nekik elvileg nem kéne már, hogy "ellenségük" legyen. Maximum elhárítandó probléma, nem?

12."a Kenót nekilökték a Földnek, ezzel szakították át ugyanis a jégpáncélt. " Az egész bolygót jégpáncél borította? Vagy a sarkok valamelyikéhez lökték? Miért nem világos? Illetve egy holddal való ütközés nem akármi, 3 aszteroida is mit művelt a Marssal. Ahhozképest mi elég jól vagyunk.

13. A mágnesesség hat a jégre?

14."2000 éve még száraz lábbal át lehetett sétálni Franciaországból Angliába!" Ha másról nincs, erről mindenképp kéne lennie valamiféle feljegyzésnek. Van?

15. Ha nem vehetik fel fizikai formájukat a Földön az atlantisziak, befolyásukat miért őrizhették meg? A Mesterek miért nem állították helyre a dolgokat? (Lemúria legitimitását, stb.)

Hirtelen csak ennyi logikai buktatót találtam, alaposabb tanulmányozás többet eredményezne.”

Hát hajrá. Talán alaposabb tanulmányozással fogsz is találni egyet, pongyola megfogalmazásból vagy ilyesmiből kifolyólag.

A játéknak az a lényege, kedves olvasók, hogy szeretném bemutatni: a kérdésekre nem újabb fantazmagóriákkal és további „elméletekkel” akarok válaszolni.

Az Árpád Lovagrend, melyet már említettem a blogban, mától a nyilvánosság előtt is megalakult és megkezdte működését, ideiglenes weboldalát

itt találjátok!

Az eddigi „legkeményebb” bejegyzés következik. Vagy nagyon sok olvasót fogunk veszíteni, vagy még nyerünk is néhányat. De ha senki nem akarja meghallani az igazságot, melyet a történelem során a beavatott keveseknek is csak nagyon kis része tudott, akkor is ideje van most már leírni. Úgyhogy „vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort”, mert ami most következik, az nem lesz semmi.

Az >előző bejegyzést< feltétlenül el kell olvasni hozzá, különben értelmetlen lesz.

A „történet” során két olyan nevet fogunk használni, mely a misztikus irodalomból és még az ezoterikus prolitápból is visszaköszön: „Lemúria” és „Atlantisz”. Előre kell bocsátani, ezek nevek, nevezhetnénk őket Fityfirittynek is, illetve fordítva is adhatnánk nekik a nevet, mint azt egyes misztikusok teszik, Lemúriának nevezve Atlantiszt és Atlantisznak Lemúriát. Mi azért ragaszkodunk az alant használatos névkiosztáshoz, mert alapvető tudás, melyen misztikus körökben senki nem vitatkozik, hogy az Óegyiptomi Birodalom szellemi szempontból Atlantisz örököse volt, és ez a későbbi bejegyzések során még fontos lesz.

A mi Naprendszerünk mesterkulcsait valamikor a kezdetben egy olyan szellemcsalád vette át, akiknek az volt a tervük, hogy egy olyan sötét rendszert hoznak létre, amelynek lakói nem ismerik a harcot, az erőszakot. Mint az előző bejegyzésből érezhető volt, törvényszerű, hogy minél sötétebb egy rendszer, annál több a diszharmónia és az ebből következő harc egymás ellen. Az ő kísérletük egyedisége lett volna ezt a törvényszerűséget megpróbálni megkerülni, és egy olyan létformát teremteni, amelyik a harc fogalmát nem ismeri, és mindenkor kénytelen más megoldást találni problémáira.

Nevezzük őket Lemúriának.

Lemúria megvetette a harc, a pusztítás, az erőszak minden formáját, egy krisztusihoz hasonló szellemiséggel rendelkeztek, még önvédelemből sem harcoltak volna soha.

Lemúria kísérletének a Mesterek zöld utat adtak, átadták nekik a rendszer összes mesterkulcsát, ők pedig elkezdtek berendezkedni; tekintve, hogy kísérletezésről van szó, 30-40 olyan bolygót hoztak létre a rendszerben, amelyeknek egymástól nagy részben elkülönített asztrálszférája van, így ha valami nem sikeredik nagyon kerekre az egyik bolygón, nem fogja befolyásolni a másik bolygó folyamatait. Hogy az élet minél nagyobb változatosságát biztosíthassák később, az egyes bolygóknak különböző méretet és keringési pályát adtak. A kísérletezés székhelyének és egyúttal saját asztrális (később esetenként fizikai) tartózkodási helyüknek a Földet választották. Annak rendje és módja szerint nekikezdtek először a tervezett létformák szellemstruktúráját kiépíteni, többek között az emberét. Beindították az időjárási ciklust a földön, légkört, tengereket alkottak, később pedig az első, legegyszerűbb növényeknek fizikai létet adtak, és elkezdték néha ők maguk is, komplex humanoid fizikai testeket spontán felöltve, látogatni a Föld fizikai síkját, 5-6 méter magas, négykarú, szárnyas lényekként, megfigyelve, hogy úgymond „belső nézetből” hogy is néz ki az, amit eddig alkottak.

Évmilliók után egy másik szellemcsalád jelent meg ebben a rendszerben. Őket nevezzük Atlantisznak. Száműzték őket abból a világból, ahol korábban éltek, és valamiféle különös, kívülállók számára nehezn érthető teremtési folyamaton dolgoztak – a Naprendszerbe érkezve felajánlották Lemúriának, hogy segítenek a földi (és később az egész rendszerre kiterjedő) teremtésben. Atlantisz az övékhez mérhető tudással bírt, Lemúriának pedig elkélt a segítő kéz, így befogadták őket a rendszerbe, és megosztották velük a mesterkulcsok azon részét, amelyek a munkába való aktív bevonásukhoz kellettek.

Atlantisz kezdettől fogva „alternatív ötletekkel” bombázta Lemúriát. Sokkal inkább a fizikai léthez volt hajlamos kötődni. Egyrészt önmagának is egy sziklavárost emelt a bolygó felszínén, a fizikai léttel való kísérletezés céljából – ez maga a mítikus Atlantisz, amelyről azonban nem vagyunk teljesen biztosak, hogy a mai Atlanti-óceán területén helyezkedett el, az Indiai-óceánnak is legalább akkora esélye van a geológiai információk alapján. Másrészt a lények minél hamarabbi testbe helyezését sürgette – nem számít, ha a konstrukció tökéletlen, lássuk, hogy működik, majd legfeljebb elpusztítjuk, ha hibás, és a tanulságokat leszűrve folytatjuk tovább az alkotó munkát. Atlantisz és Lemúria mindketten tudták, hogy nincs halál, így nem jelentett volna nekik különösebb problémát a teszt-lények elpusztítása újra és újra, azonban Lemúria nem akarta a megtestesülés lehetősége által idecsábított lelkeket kísérleti alanyként használni.

Atlantisz nem birtokolta azt a tudást, amellyel a tudatos lelket az újonnan teremtett szellemekkel összekapcsolhatta volna, tudatos lényeket alkotva – ezért is nem kezdett saját teremtési projectbe otthonából való száműzetése után, ezért akart inkább Lemúria mellett kisegítő személyzetként működni.

A növényi és állati létformák egész serege élt és szaporodott már önállóan a bolygó felszínén, ám az embert még Lemúria nem engedte testbe helyezni, mikor Atlantisz döntő lépésre szánta el magát: a megkapott mesterkulcsok által szerzett korlátozott hatalmat arra használta, hogy háborút indítson Lemúria ellen. Lemúria pedig, bár hatalmában állt volna, nem volt hajlandó harcolni, és bár elpusztítani őket természetesen nem lehetett, de földi létezésüket Atlantisz oly mértékben ellehetetlenítette, hogy hátra kellett hagyniuk az itteni teremtést, és a Naprendszer Phaeton nevű bolygójára költöztek, ott folytatták szellemi teremtő munkájukat.

Atlantisz alaposan átrajzolta a Naprendszer térképét. Az egy síkban keringő bolygók (egy kivételével) már az ő kezük nyomát mutatják, a korábbi változatosságnak ma már nyoma sincs – a gázbolygókat egyesítették (így jött létre a Jupiter) a szilárd bolygókat pedig a Napba taszították. A későbbiekben a Phaeton megsemmisítésére is sort kerítettek, Lemúria onnan a Mars asztrálsíkjára költözött és passzív védelemre rendezkedett be, amelyet Atlantisz azóta sem tudott áttörni – a lemúriaiak ott élnek ma is.

Az atlantisziak a Földet közelebb tolták a Naphoz, és egy mágikus védőpajzzsal vették körül, a mágikus erőt pedig anyagba rögzítették, szuperkemény (szuperhideg), vastag jégpáncélba. (A mágikus erő tehetetlen anyagba rögzítése a legegyszerűbb és sötét rendszerekben a legerősebb mágia, elég csak a szerencsehozó amulettekre és elixírekre, a voodoo-babákra vagy éppen a jeggyűrűre gondolni.) A szupravezető jégpáncélnak köszönhetően a Földön a hőmérséklet-eloszlás kiegyenlítődött, és az egész bolygó alkalmas terévé vált az életnek, a sarkvidékektől az egyenlítőig. Ezelőtt is volt már egy hasonló hőeloszlató vízrendszer, a földkéregbe ágyazva, amelyet még Lemúria tervezett, innentől a két rendszer párhuzamosan működött.

Atlantisz megvadította a természetet. Ők találták ki a természetes kiválasztódást, a fajok genetikai és szellemi „letisztulását” az életbenmaradásért vívott harc által. Bármilyen újonnan testbe helyezett létforma az első tesztek után az élet harcának színterén mérettetett meg. Az említett „első teszteket” az édenkertek valamelyikében futtatták – ezek voltak azok a rezervátumok, ahol az atlantisziak érintetlenül hagyták az eredeti lemúriai tervezést, ahol nem voltak tüskék, nem volt méreg, tépőfog, ahol az odaadáson és nem az elvevésen alapult az élet energiaforgalma. Lemúria ugyanis így képzelte el. A fa gyümölcsöt ad, az anya tejet ad, a rovaroknak és a virágoknak kölcsönösen szükségük van egymásra – még a mai természetben, a sok fullánkos potroh, recés szélű levél, csonthéj, tűlevél és csalán közepette is felfedezhetőek a nyomai az eredeti lemúriai tervezésnek. Mint ahogy felfedezhetőek az emberi szellemben is, de erről majd talán máskor.

Az édenkertek voltak természetesen az atlantisziak tartózkodási helyei is a Földön, minthogy több eszük volt annál, hogy a megvadított élővilágban jelenjenek meg; bár fenyegetést senki nem jelenthetett a számukra teremtményeik közül, de a fizikai érzékek számára sokkal kellemesebb volt egy tisztán lemúriai tervezésű világban járni.

Az ember testbe helyezése a Föld első holdján történt. Akkor még a Földnek két holdja volt, a ma is meglévő Luna és a sokkal kisebb Keno. Az első emberi prototípus, életképesnek bizonyulása után, a holdi kísérleti állomásról egy földi édenkertbe került, majd miután egy generációnyi tesztműködés után megállapították, hogy a létrehozott egyedek képesek saját fajukat fenntartani és az újszülötteknél az inkarnációs folyamat automatikusan működik, az embert kivetették az Édenkertből a megvadított természetbe, hogy ott álljon helyt. És itt megfigyelhető Atlantisz manipulatív technikája: mint az Ószövetségből kiderül, Atlantisz azt szeretné, ha a teremtménye azt hinné, hogy saját hibájából került az Édenkert kerítésén kívülre, hogy ő a bűnös, ő szolgált rá erre valamivel, miközben nyilvánvalóan az atlantiszi teremtésnek előre megtevezett, szükséges része volt ez a mozzanat is.

Az ember teremtése nem olyan egységes folyamat volt, mint ahogy azt a teremtés könyvében olvashatjuk. Atlantisz kísérletezgetett, újabb és újabb prototípusokat hozott létre, amelyek külön-külön indultak vándorútra a bolygó felszínén – míg össze nem találkoztak egymással…

Atlantisz nem csak a megvadított természet erőire apellált az emberi faj „megedzésekor”. Úgy programozta be az embert, hogy a vele egy törzsben, együtt vándorlókat barátnak tekintse, akiket mindenben mindenkor segíteni próbál, mindenki másban pedig ellenséget lásson. Ez a program máig is fut az emberekben, ezért adnak maguknak csapat-identitásokat, akár nemzetiség, akár vallás, akár politikai vagy szexuális beállítottság alapján, de még olyan értelmetlen alapokon is, hogy ki milyen zenét szeret hallgatni vagy melyik a kedvenc focicsapata. Amikor két csapat drukkerei egymással harcolnak, a régi atlantiszi program fut tovább bennük. Mondvacsinált „törzsekre” van szükségünk, hiszen a társadalmunk rendje a későbbiekben automatikusan a törzsi összetartás alapjaira helyeződött, és ezek az alapok a fejlett közlekedés, az iparosodás, a szabad szakmaválasztás és költözés által összeomlottak, ma csupa-csupa idegen emberrel vagyunk körülvéve, ezért van ekkora káosz a világban. Természetesen amint egy klánháború megindul, és a harcos felek ártani kezdenek egymásnak, máris van rá „valódi” ok, hogy gyűlöljék egymást.

A legnagyobb törzsi háborúk mindenkor a különböző vallások követői között zajlottak és zajlanak, mégpedig azért, mert az atlantisziak nem elégedtek meg a spontán háborúskodással az emberi törzsek között: saját koncepcióik szerint irányítani kezdték a harcot, megszabták, ki ki ellen harcoljon, mégpedig olyan módon, hogy fizikai testben jelentek meg teremtményeik előtt, 4-5 méter magas, szárnyas, repülni tudó, akaraterejükkel elementáris erőket irányító „isteni” lényekként, és utasításokat adtak az embereknek, megszabva az egyes törzsek vonulási útját, illetve azt, hogy odaérve kit kell megtámadniuk. Az atlantisziak neveket adtak önmaguknak az emberi nyelveken, a törzsek pedig identitásuk részévé tették, hogy melyik „istent” imádják, és ha valaki más istent imádott, az ellenség volt, mert az ő istenük így akarta – az embernek fogalma sem volt arról, hogy istenei valójában nem ellenségek, nem vetélkednek, hanem a látszólagos szembenállást használják fel az akaratuk érvényesítésére. (Ismerős a minta >valahonnan< ?)

Atlantisz játékait idővel megelégelték a Mesterek. Nem is Lemúria megtámadása és a Naprendszer ellopása volt az, amivel elsősorban kihúzták a gyufát (Lemúria „hivatalosan” csak pár száz éve panaszolta be őket), hanem az, amit az emberi fajjal műveltek. Az ember számára a halál valóság volt, karmikus teher és hátráltatás, rettentő dolog – az emberben és az állatokban lévő természetellenesen erős halálfélelmet Atlantisz tervezte, hogy a küzdelem igazán „izgalmassá” váljon. Így fejlesztették, edzették a harc tüzében az atlantisziak az emberi fajt, és a levont tanulságokat felhasználták újabb és fejlettebb prototípusok létrehozására. A korábbi generációkat kiirtották, azok nem keveredhettek bele az emberi fajba genetikailag. De visszatérve Atlantisz végnapjaira, a galaxisban régről megvoltak azok a négyes és ötös szintű rendszerek, melyek ellenséget láttak mind Atlantiszban, mind abban a rendszerben, ahonnan származtak, és várták a lehetőséget a közbeavatkozásra. A lehetőség eljött, a Mesterek megadták az engedélyt a Föld elleni támadásra. (Ezt Atlantisz előre látta, készült rá, de erről majd máskor.)

A támadók azzal nyitottak, hogy a Kenót nekilökték a Földnek, ezzel szakították át ugyanis a jégpáncélt. Ennek hatására a Föld forgási iránya megfordult, Nap körüli pályája elmozdult. A Kenó „kilövése” rendkívüli pontossággal volt megtervezve, a Föld stabil új pályát kapott, az élet lehetősége megmaradt, Atlantiszt viszont „telibekapták” vele, megsemmisült. A jég lezúdult a Földre, a mágneses erőtér miatt nagyrészt a sarkokra, a földköpeny egy Atlantiszból kiinduló törésvonal mentén szétszakadt, láva és gőzzé változó víz tört ki, a kőzetlemezek elmozdultak, a lentről jövő gőz és a fentről leszakadó jég egymásnak csapódott, és iszonyatos mennyiségű víz öntötte el a bolygót. Ez a bibliai vízözön, amely a világ összes vallásának mitológiájában megtalálható. Korántsem borította el az egész bolygót, néhány százaléknyi terület szárazon maradt. Ebben a katasztrófában gyűrődtek fel a lánchegységek is, nem évmilliók alatt, ahogy a tudósok képzelik. A sarki jég azóta is olvad – 2000 éve még száraz lábbal át lehetett sétálni Franciaországból Angliába! Az atlantiszi lelkeket kiszorították a földi túlvilágra, és a Mesterek döntésének értelmében többé nem vehetik fel fizikai formájukat a Földön. Ami nem azt jelenti, hogy már egyáltalán nincs hatalmuk az emberek fölött, de erről majd máskor…

A bolygó tehát e 25 évezreddel ezelőtti események után nagyjából és egészében gazdátlanul maradt, Atlantisz megbukott, Lemúria pedig ebben a formájában már nem tud, illetve nem akar mit kezdeni a Földdel és az emberiséggel. Így lehetséges az, hogy ezen a bolygón annak van hatalma az emberek közül, aki éppen hatalomra „jut” (a királyok hatalmának legitimitásáról egy másik bejegyzésben fogunk szólni), és az emberek hajlamosak úgy képzelni, hogy ez az egész Univerzumban így van. Ha Magyarországon a Szent Koronára épülő jogfolytonosság elvesztése miatt bánkódunk, akkor mit mondjunk az egész Naprendszerre vonatkozó jogfolytonosság ügyében?…

Ajánlott irodalom:

Szemrád Nándor & Benyovszky Máté: Szabadítsuk fel a Földet! (részletekbe menő leírás található benne Atlantisz történetéről)

Jim Marrs: Titkos uralom (az Irányítók történetét napjainktól visszafelé fejtve végül ő is eljut a teremtéstörténetig és Atlantiszig)

Be kell iktatnom ezt a bejegyzést az ígért következő bejegyzés elé, mert ahogy megpróbáltam azt megírni, szembesülnöm kellett vele, hogy túl sok fogalommagyarázó kitérőt kell tennem – most ezeket megpróbálom összefoglalni egy bejegyzésben.

Az Univerzumban nincsen demokrácia. Ez azt hiszem, az eddigi néhány bejegyzésből meglehetősen tisztán kiderült.

Az Univerzumban nem egy csomó lény kaotikus futkorászásának, kavargásának eredőjeként kialakult erőegyensúly uralkodik. A lapokat felülről osztják, minden hatalom Istentől jön, közvetlenül vagy közvetve. Ő a teremtője, a tulajdonosa és a korlátlan jogkörrel bíró „rendszergazdája” az Univerzumnak. Az Univerzum Legmagasabb Szellemi Hatalmai (a továbbiakban: Mesterek) az ő közvetlen felhatalmazásával bírnak, és gyakorlatilag megoszlik közöttük az isteni mindentudás és mindenhatóság legfelsőbb privilégiuma, melyből minden egyéb hatalom, erő és képesség is származtatható, egészen a legtriviálisabb tetterőig, mellyel a hangya hátára veszi a leejtett morzsát. Így a Mestereknek lehetőségük van csillagrendszereket vagy akár egész galaxisokat teremteni vagy kitörölni a létezésből.

Az Univerzum nem teljesen egységes rendszer. Vannak ugyan egységes, mindenhol és mindenkor érvényes szabályai, azonban ezek semmiképpen nem azonosak az általunk ismert természeti törvényekkel – a fizika, kémia, biológia törvényei legfeljebb esetleges folyományai ezeknek az egyetemes törvényeknek, melyek minden rendszerben más és más módon és logika mentén jelennek meg. Hogy egy számítógépes példával érzékeltessük, nincs az Univerzumban egy Központi Szerver, ami az egész létezést mindenestül implementálja, hanem sok „kis” szerver van, asztrálhatalmasságok ezermilliárdjai, amelyek „jöhetnek” akár közvetlenül az asztrális létezés ősforrásaként szolgáló ún. Univerzális Formából, vagy akár „születhetnek” egymásból is. („Jöhetnek” és „születhetnek” idézőjelben, mert itt valójában egy egységes létezésben megjelenő szingularizációs folyamatról van szó, de ez most nem tartozik ide.) Az egyes rendszereknek megvannak a maguk szabályai, a maguk helyi törvényei, mind fizikai, mind szellemi szinten – és természetesen megvannak a maguk egyéni hatalmi privilégiumai is, tehát az, hogy valaki egy rendszerben szinte „mindenható”, nem jelenti azt, hogy egy másik rendszerbe egyáltalán belépési joga van.

Az egyes rendszerek feletti rendszergazdai jogosultságokat a Mesterek osztják ki, ezeket a jogokat nevezzük szimbolikusan „mesterkulcsoknak”. Aki egy rendszer minden mesterkulcsát a kezében tartja, az gyakorlatilag korlátlan hatalommal bír az adott rendszer felett. A mesterkulcsokat erővel vagy csellel megszerezni képtelenség, mint ahogy „eldobni” is (a velük járó felelősséggel együtt), csak önként lehet átadni és átvenni őket.

Az egyes rendszerek között óriási különbségek vannak. A leggyakrabban használt 7-es tagozás szerint vannak sötét rendszerek (egyes, kettes szintű), sötétszürkék (hármas szintű), világosszürkék (négyes szintű), és fehér vagy fényrendszerek (ötös, hatos, hetes szintű). Míg a sötét rendszerekben a fizikai létezés kiemelkedő fontosságú, a fényrendszerekben már nincs is „fizikai síknak” nevezhető létforma, minden szellemből van, a képzelet és a valóság között nincs különbség, az ott élő lényeknek pedig létszükségleteik nincsenek – soha nem éhesek, nem fáradtak, nem fáznak, nincs melegük, nem álmosak, stb. Nincs alvás, ébrenlét, részegség, meditáció vagy halál – csak egyetlen tudatállapotot ismernek, és a létezésük összes síkján egyszerre tudatosak (ők nem is osztják síkokra a létezést, csak mi fogjuk fel így az ő világaikat).

A 7-es tagozás a rendszereket lakóik elvárt szellemi fejlettsége alapján osztályozza. „Elvárt”, mert egy rendszerbe – normális esetben – nem léphet be akárki, hanem a belépési szabályok bizonyos helyi létformához bizonyos szellemi fejlettséget és vágyszerkezetet írnak elő. Akinek hajlama van pl. ölni, annak egyrészt nincs keresnivalója egy fényrendszerben, másrészt nem is tudna ott magával mit kezdeni, hiszen ezt a hajlamot ott nem tudja kiélni.

A 7-es mellett létezik a 14-es vagy védikus tagozás is, amely aszerint osztályozza az egyes rendszereket, hogy az élvezet és a szenvedés aránya milyen. Értelemszerű, hogy a kétféle tagozás összefügg egymással, hiszen minél fejlettebbek egy rendszer lakói szellemileg, annál kevésbé hajlamosak akár véletlenül, akár szándékosan szenvedést okozni egymásnak vagy önmaguknak. A védikus tudás ezen skála szerint különböztet meg „mennyei” és „pokolbolygókat”. A pokolvilágokon felvett testek jobban alkalmasak mind a szenvedés elviselésére, mind a harcra, az önvédelemre és az agresszióra. A magasabb világokban a fizikai test és a fizikai harc fontossága fokozatosan csökken, majd a fényrendszerekben meg is szűnik. Az, hogy az ördögi lényeket a keresztény mitológiában patával és szarvval rendelkező lényekként ábrázolták, nem hiba – attól még, hogy az ilyen kinézetű lények a földön békés növényevőek, a 14-es beosztás szerinti alacsonyabb világokban harcias fenevadak lehetnek, sőt bizony valóban ők azok, akik a pokolkirályoktól, a sötét rendszerek uraitól felhatalmazást és mágikus erőket kapnak, hogy felvigyázói legyenek az ott élő, adott esetben akár náluk szellemileg fejlettebb (emberhez hasonló) lényeknek is. A növényevőknek általában két oldalon van a két szemük, míg a ragadozóknak párhuzamosan előre néz (persze vannak kivételek), azonban szerintem mindenki látott már előrenéző szemű szarvast, de senki nem tudná megmondani, hol… 10. szinten pedig a macskáknak is oldalra néző szemük van, és békésen legelik a füvet.

A Naprendszer a 7-es szintű felosztás szerint kettes szintű, tehát sötét rendszer, a védikus felosztás szerint pedig 7. szintű, tehát nagyjából középszintű – lenne, azonban ez az utóbbi időben jócskán lecsúszott, már inkábbis az 5. szintű pokolvilágok közé vagyunk sorolhatóak.

Egy szellem, illetve szellemcsalád normális utazási folyamata a legalacsonyabb szintű világokban kezdődik, legalacsonyabb szintű lényekként, majd fokozatosan egyre feljebb vezet, keresztül az individuális léten, végül pedig a fényrendszereken át az individuális lét fokozatos újra feladásával elvezet a végső kozmikus megvilágosodásig, a létezés minden formájának feladásáig és a Mesterek közé való belépésig. A szellemcsaládokat fontos megemlíteni, ezek azok a nagyobb szellemi entitások, amelyeken belül egy osztódás-jellegű szingularizációs folyamattal az individuális lények létrejönnek, majd ismét visszaolvadnak egy nagyobb kollektívába – természetesen egy szellemcsalád szintén része egy még nagyobb kollektívának, és így tovább; minél nagyobb léptékben nézzük az Univerzumot, annál inkább azt látjuk, hogy egyetlen hatalmas élőlény ömagukban értelmetlen sejtjei vagyunk. Sejtes felépítés helyett talán célszerűbb lenne ezt a lényt a tűzhöz hasonlítani, amely ugyan lángnyelvekből áll, de a lángok között nem lehetséges éles határvonalat húzni, egyetlen egybefüggő jelenség az egész.

Néhány újabb alapvető dolog tisztázása következik.

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” – így kezdődik a Biblia. Miféle kezdetről van szó? Minden kezdetek előtti, abszolút kezdetről, mely előtt a fény és a sötétség kettőssége sem létezett? Az iménti kezdés alapján nem logikusabb, hogy itt a földi teremtéstörténetről van szó, és nem a kozmikusról? Ha az ez után következő mondatot ragadjuk ki, a fény megjelenésével és az idő kezdetével, az viszont sokkal inkább a kozmikus teremtésről szól. Amit itt láthatunk, és ami sajnos az egész Bibliára jellemző: összemossák a kozmikus és a földi teremtést, egy kozmikus és egy földi istenképet egymással, hogy a halandó ember ne tudja szétválasztani őket. Ezt a problémát fogjuk megpróbálni korrigálni a következő néhány bejegyzésben.

Egyáltalán minek szétválasztani kozmikus és földi akármit?

Ehhez először is próbáljuk meg egy kicsit pontosabban meghatározni, mit is értünk „Isten” alatt.

1. Isten a legelső, a legősibb, minden dolog forrása, minden okozat végső oka. („Teremtő”)

2. Ebből következően, mivel belőle árad ki minden, mindenről abszolút tudással és megértéssel bír. („Mindentudó”)

3. Ezekből következően minden dolog felett abszolút hatalma van, nem létezhet olyan dolog, amely akaratának ellen tudna állni. („Mindenható”)

4. Nem lehet olyan eleme a létező világnak, melyről megállapíthatnánk, hogy „Isten”, vagyis Isten nem is „létezik” – okozója a létezésnek, nem résztvevője. („Mindenütt jelenvaló”)

5. Minden létfolyamat mozgásba hozójaként Isten okozója az időnek is, így annak is felette áll. („Örökkévaló”)

Mindezekből egyértelmű, hogy a valódi Isten az egész Univerzum teremtője, és az ő „Opus Magnumja” maga az Univerzum, melynek a Föld és az emberi faj egy jelentéktelen, apró eleme, amint az mindjárt kiderül.

Ha elfogadjuk, hogy az Univerzum nagyobb egészét Isten teremtette, akkor minden alkotóeleme okkal és céllal létezik.

Milyen célból létezik a Nap? Nyilvánvalóan a földi létezés motorja, energiaforrása. Egy darab halott szikla egy másik halott szikla körül is keringhetne – de a földi élet a Nap fénye, melege nélkül nem létezhetne.

Ha felnézünk az égre, apró fénypontok milliárdjait láthatjuk, melyekről ma már tudjuk, hogy közelebbről nézve éppen olyan fényes, meleget árasztó tűzgolyók, mint a Nap – egyedül azért érzékeljük őket másképpen, mert messze vannak. Mi lehet ezen égitestek létezésének a célja? A Nap létének valódi értelmét figyelembe véve, nem nehéz kitalálni: hogy fényt és meleget adjanak az életnek. És ez nyilván nem a földi életet jelenti, hiszen mi ugyancsak szűkösen részesülünk ebből az áldásból a nagy távolság miatt. Azt az életet látják el energiával, amely a környezetükben található: a körülöttük keringő bolygókon.

Ezen a ponton világossá válik, hogy a kérdést, miszerint „vajon van olyan csillagrendszer a galaxisunkban, ahol van élet?”, megválaszolás helyett inkábbis megfordítani kéne: „vajon van olyan csillagrendszer, ahol NINCS élet?”

Az élet az egész Univerzumot benépesíti, a fizikai valóságnak valójában egyetlen célja, hogy életteret, tapasztalási játszóteret adjon az Életnek.

Természetesen, mint ahogyan az élettel benépesített Földön is vannak kopár sivatagok, kietlen hómezők, így a világegyetemben is elő-előfordulnak olyan rendszerek, amelyek nincsenek benépesítve, amelyeknek még és már nincs gazdájuk – mindig csak ideiglenes állapot ez, hiszen aki sokat járja a természetet, megfigyelheti: az élet utat tör magának, mindig kitölti a rendelkezésére álló teret, mint a gáz a tartályban vagy az adat a háttértáron. :)

Hogyan is képzeljük el tehát a kozmikus teremtést? Isten végigturnézta az Univerzumot, és egyik állomásán sort kerített a földi élet létrehozására is, esetleg párhuzamosan teremtett minden rendszerbe életet?

A Bibliában azt olvashatjuk, hogy Isten „a maga képmására” teremtette az embert. Mit jelent ez vajon, hogy Istennek két lába, két keze van, egy orra, meg két szeme? A fentiek alapján megállapítható, hogy Istennek nincsen fizikai formája, így ezt a mondatot másképpen kell értelmezni. Az biztos, hogy nem vagyunk mindentudók, sem mindenhatók – azonban idejekorán állapítsuk meg, hogy törekszünk ezen tulajdonságok elérésére, de erről még lesz szó később.

Istenhez való viszonyulásunk alapja, hogy mi vagyunk a teremtmény, ő a teremtő. Azonban elég csak körülnéznünk, főleg a városi létformában, csupa olyan dolgot látunk magunk körül, melyeket az ember teremtett. Az ember örökölte Istentől a teremtő potenciált, s amióta csak felfedezte ezt önmagában, azóta törekszik arra, hogy valami élő, értelmes létformát teremtsen, elég csak a genetikai kísérletekre, a mesterséges „intelligencia” kutatására gondolni, vagy az olyan mitikus-mágikus teremtményekre, mint az android, a homunculus, a gólem vagy a kjilkor.

Az, hogy Isten a saját képmására teremt, elsősorban úgy értelmezhető tehát, hogy a teremtmény örökli a teremtő kvalitást a saját teremtőjétől, és azt tovább is adhatja (ha ez az embernek nem is megy, de alább ki fog derülni, miért), tehát képes lehet olyan teremtmény létrehozására, aki maga is teremtő. (A lépcsőzetes teremtés ezen axiómáját hordozza egyébként a fizikai szinten a végtelen szülő-gyermek láncolat.)

Na, akkor most rúgjunk fel mindent, és állapítsuk meg, hogy az embert nem a kozmikus Isten teremtette! Ezen a ponton nyer értelmet >a korábbi bejegyzés<, melyben már pedzegettük, hogy ez igen valószínűtlen, illetve hogy számos egyéb magyarázat is működhet – ha egyszer az Univerzum tele van kis teremtő-másolatokkal…

Mindenki ismeri a Bibliában azt a jelenetet, mikor Ádám és Éva, miután ettek a halálfáról, bűntudatukban elrejtőznek az Édenkert fái és bokrai közé, mikor meghallják az Úr Isten közeledő lépteit, „a ki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala”…

Hölgyek és urak, vessünk csak egy pillantást a fenti 4. pontra! Ki lehet ez az Úr „Isten”, aki a kertben sétál? Merthogy a fenti pontoknak nem felel meg, az biztos! „Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?” – miért, nem tudja? 2. pont! Valamint végezetül a következő passzusra hívnám fel a figyelmet, mely a következő bejegyzésben fog értelmet nyerni: „És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván.” – az úr „Isten” nem EGY, nem egyetlen, hanem valamiféle csoport tagja…

A fentiek fényében mindezt nem túl nehéz megemészteni. A földi teremtő valóban igen nagy részben saját képmására teremtette az embert, a földi teremtő sétálhatott az Édenkertben – róla könnyen elképzelhető, hogy hozzánk igencsak hasonaltos volt fizikai formájában, mind lelkivilágában, mentalitásában, érzéseiben (sokan megállapították már az ószövetségi Úrról, hogy emberszerű a viselkedése, bosszújával, haragjával, önkényes játszadozásaival). Valóban ennek az Úrnak a képmására teremtetett az emberiség, de ez az Úr semmiképpen nem az Ős-Teremtő, hanem teremtmény maga is, akit a teremtője szintén a maga képmására formált. Olyan ez, mint amikor beteszünk egy képet a fénymásolóba, majd a másolatot újra lemásoljuk, és újra, míg végül rá sem lehet már ismerni az eredetire. Így „képmása” a valódi Istennek az ember: felismerhetetlenségig eltorzult, sokadik generációs utánérzet. Annál is inkább, mivel a 4. pontra visszautalva Isten nem létezhet az Univerzumon belül, ezért amikor a kozmosz első és lehető legtökéletesebb lakóit megteremtette, tökéletes önmaga „limitált változatát” kellett létrehoznia, és ez a limitáltság, tökéletlenség hatványozódik az egyes teremtési generációkban - a fénymásolós példával ellentétben, itt az újabb másolást maga a másolat hajtja végre, tehát minél tökéletlenebb, annál tökéletlenebbül fogja önmagát is lemásolni. És természetesen szellemileg minél tökéletlenebb, morálisan annál gyengébb lesz, s annál inkább csak visszaélni akar majd örökölt teremtő potenciáljával – szerencsére ez a potenciál egyúttal annál gyengébb is, és kétlem, hogy az ember valaha is tudatos lényt tudna alkotni szintézisből – csupán a földi lét már meglevő elemeinek pancsolásával tud valami „sajátot” létrehozni, plagizálva saját teremtőjét, az Urat, aki maga is igen messze állt a tökéletes szándékoktól, mint az a következő tervezett bejegyzésből majd kiderül…

Két programot ígértem kvázi biztosra, ezeket most kísérleti jelleggel meghirdetem, azután mindenki sírja el, akár hozzászólásban, akár magánlevélben, hogy neki mennyire nem jó az időpont:

2012 Blog blogtalálkozó - 2009. szeptember 5. 17:30-tól. Helyszín: Mister Söröző, II. ker., Fő utca 47. (Batthyányi térnél keresendő, Google térképet bekoordinátázni egyelőre lusta vagyok.). Azért erre az ojjektumra esett a választás, mert egyrészt az emeleten 10-12 fős padok vannak, tehát van rá esély, hogy egy asztalhoz tudjunk ülni foglalás nélkül, másrészt a Mister hálózatnak saját sörfőzdéje van, ezért nagyon olcsó a csapolt sör (kb. 150 Ft/korsó!) és nem is ihatatlan. Aki akar jönni, jelentkezzen, hogy tudjam, nagyjából hányan leszünk, mert ha a vártnál többen, akkor helyet kell foglalnom. Akinek nem jó az időpont, sírja el, áttehető péntekre is vagy másik hétvégére (vagy akár hétköznapra is, az nem tudom, kinek mennyire jó, annyiban előnyösebb lenne, hogy biztosabban lenne sok szabad hely). Lehet, hogy a sünök seregszemlét tartanak majd, úgyhogy személyi igazolvány mindenkinél legyen! Valamint pénz is természetesen, egyrészt piára (magadnak és nekem:), másrészt Nándi valószínűleg orvul könyvet fog árulni a találkozón, tehát aki venni akar a >Szabadítsuk fel a földet!< című remekműből :), az arra is hozzon 1500 Ft-ot.

Túra az Árpád-várhoz – 2009. szeptember 6. Találkozó reggel 8:00-kor az Árpád-hídi buszállomásnál, elvileg Pilisszántóig buszozunk, onnan gyalog mászunk fel Dobogókőre, majd >az Árpád-várhoz<, majd vissza Dobogókőre. 5 fős csoportok is szervezhetőek a Pilis kocsival való megközelítésére költségkímélés céljából. Az Árpád-vártól lejönni kissé meredek, ezért mindenkinél legyen hegymászáshoz használható bakancs-jellegű lábbeli, különben seggen fogsz csúszni azon a lejtőn, és ha lassan csúszol, ott is hagyunk. :) Az idõpont a túravezetõvel lezsírozva, elvileg már csak az az idõjárás függvénye, hogy lesz-e kirándulás! (Nyilván szakadó esőben nem akarunk a sárban dagonyázni.) >A Bombagyár túraszervezőbe< is feltettem, aki jönni akar, ott is iratkozzon fel, hogy lássam, hányan vagyunk! (Megjavították, lehet feliratkozni.) Ezen a túrán sor kerülhet esetleg az Árpád Lovagrend alapító tagjainak avatására is. Részletek később.

Na. Csak folyton folyvást, várjuk a feliratkozást.

Valódi blogbejegyzés következik.

Nándival ma fent voltunk a Pilistetőn, Dobogókőnél, és megmutatta nekem, hol van az a koordináta-pont, amelyre az a bizonyos Árpád-vár épült, ahol a beavató koronázását végezték az Árpád-házi (és feltehetően még egyes későbbi) királyainknak. Természetesen ez nem azonos a ceremoniális koronázással, mely a népnek szánt formaság volt, és a beavató koronázás után került rá sor.

Hangsúlyozom, ez a pont nem azonos Dobogókővel! Sokan azt hiszik, Dobogókőnél van a Föld „szív-csakrája”, valamint itt koronázták beavatott királyainkat is. Mindkét ponton téves az elképzelés. Kétségtelen ugyan, hogy Dobogókőn különleges energiák működnek, főleg felhős időben észlelhető, mennyire megmagyarázhatatlanul, „természetellenesen” világosabb van mind a közvetlen környezethez, mind a szomszédos csúcsokhoz képest. A Pilisben valóban működik egy igen jelentős energiaközpont, de annak epicentruma nem a Dobogkői szirteken található. Inkábbis egy völgykatlanban keresendő nem messze onnan, de természetesen még ha tudnánk, sem árulnánk el, hol van ez a pont, azt ugyanis nem kéne sem szájtáti zarándokok kegyhelyévé tenni (a dobogókői kilátóhoz hasonlóan), sem feketemágusok éjféli ügyeskedéseinek színhelyévé.

Dobogókőről továbbhaladva néhány kilométert az erdei utakon, hamarosan elértünk egy (a többihez képest) igen meredek csúcs közelébe, melyre nem vezetett fel semmilyen út. Az erdőben utat törve magunknak felmásztunk, és odafent egy szabályos háromszög alakú várrom fogadott bennünket, melyet szinte teljes egészében betemetett már a föld. A várrom közepén egy mesterségesen emelt halom, melynek tetején egy kő feküdt, melybe kettős keresztet véstek. Piros-fehér-zöld szalagot is találtunk az ágakon, rég kialudt mécseseket a földön – az Árpád-vár is kegyhely, azonban jóval ismeretlenebb és elhagyatottabb, mint Dobogókő.

Nem is örültem volna a hemzsegő turistáknak, jövő-menő autóknak, sivalkodó gyerekeknek, miközben próbáltam bemérni az energiapont epicentrumát. Mondjuk nehéz is lett volna elvéteni, mert minél közelebb kerültem hozzá, annál erősebb nyomást éreztem a gyomromban, mely a torkomba is felsugárzott.

Ráállva a pontos középpontra, egy, az egész Kárpát-medencét lefedő energiahálózatot pillantottam meg, melybe királyaink – a megfelelő beavatás birtokában – be tudtak „csatlakozni”, miközben fejükre helyezték a koronát, s részben ez biztosította hatalmukat eme föld felett. A pontról szimbolikusan letekintettek országukra, tovább-továbbfordulva egyenként mind a négy égtáj felé.

Szervezünk is oda egy túrát, >itt< lehet rá jelentkezni!

Eljött az a pont, hogy a 2012 Blog a jövő eseményeivel is foglalkozzon egy kicsit – bár a következő két bejegyzésben a kozmikus és a földi teremtésről akartunk írni, de egyre aktuálisabb lesz ennek a bejegyzésnek a témája, így soron kívül beiktattuk.

Jelen bejegyzés csak egyike azoknak, melyek úgymond „jóslatokat” fognak tartalmazni – ezek beteljesülése pedig remélhetőleg némi fokozottabb érdeklődés tárgyává teszi majd a 2012 Blogot. Már feltéve persze, ha beteljesülnek, de nyilván nem légből kapott információkról van szó.

Ami most terítékre kerül, azt részben Szemrád Nándor asztrológustól kapott információkra alapozzuk, akivel >a 2012 Blográdió első adásában< beszélgettünk, és ezt a témát is szóba hoztuk volna, ha az adásidőbe belefér.

Államcsőd. A legtöbb ember nehezen tudja felmérni, mivel jár, ha egy állam központi költségvetése fizetésképtelenné válik – ha nem tudja a tanárok, rendőrök, tűzoltók, orvosok bérét kifizetni, és gyakorlatilag az egész államapparátus megszűnik működni, az állami szolgáltatások határozatlan ideig szünetelnek. Mintha maga az állam, alkotmányával és törvényeivel együtt szűnne meg létezni, és anarchikus közösséggé változna az adott ország. Természetesen a közerkölcsök színvonala minél alacsonyabb, annál súlyosabbak a következmények…

Tovább rontja a helyzetet Magyarországon az, hogy a magyar állam adós. A fizetésképtelen adóst pedig végrehajtás alá vonják, tulajdonát lefoglalják, sokszor aránytalan módon: néhány százezer forint adósság miatt egy több millió forintos ingatlant elveszíthet valaki. A Talmudban világosan le van írva, hogy a gójnak kamatos kamatra kell kölcsönadni, méghozzá lehetőleg úgy, hogy a pénzt végül ne tudja visszafizetni, és házát, földjét elveszítse. Tudjuk, hogy a zsidók nagyobbik fele ma már nem a talmudi előírások szerint él, azonban bankjaink tevékenységéből, mentalitásából elég nyilvánvalóan kitűnik, hogy a bankrendszer tulajdonosai viszont nagyonis előszeretettel forgatják a Talmudot, legalábbis ami a „zsidó” bankrendszert illeti. (Azért nevezzük kiemelten „zsidó bankrendszernek”, mert létezik egy másik, az arab vagy másnéven halal bankrendszer is, mely egy tisztességesebb üzletpolitikát követ, azonban Magyarországon sajnos nem képviselteti magát.)

Mit jelent mindez Magyarországra kivetítve? Nyilvánvaló, hogy a Világbanknak, az IMF-nek és egyéb nemzetközi pénzügyi szervezeteknek, melyeknek (állítólag) pénzzel tartozunk, az az érdeke, hogy ezt a pénzt ne tudjuk kifizetni. Gondolom, senkinek nem kell részleteznem, hogy a bankrendszer teljes egészében >az Irányítók< kezében van, és amint >korábban leírtuk<, ugyanez igaz az ország jelenlegi vezetésére és >a rendszerváltás előtti< vezetésére is. Magyarán az állam (tehát az emberek közös) vagyonát annak az óriásnak a jobbja kezeli, melynek balja tulajdonjogot akar szerezni minél nagyobb része felett. Innen már nem nehéz kitalálni, mi következik mindebből. Egy hozzá nem értő emberekkel működtetett, szándékosan rossz hatásfokú és ésszerűtlen tervgazdálkodás idején az Irányítók embereinek egy csoportja hitelt vett fel az Irányítók embereinek egy másik csoportjától, egy harmadik csoportjuk pedig mára óriásira duzzasztotta ezt a hitelt a kamatos kamat és a további ésszerűtlen gazdálkodás, hűtlen (a tulajdonosok érdekeivel ellentétes) kezelés hatására. Nyilvánvaló, hogy a mostani kormánynak az a feladata, hogy államcsődöt idézzen elő, és ezt a jelenlegi gazdasági helyzetben nem is túl nehéz végrehajtani.

Asztrológusok és gazdasági elemzők egybehangzó előrejelzése szerint ez az államcsőd novemberre várható. Persze mi örülnénk legjobban, ha tévesnek bizonyulna a jóslat, azonban a fent leírtak miatt ez kevéssé valószínű, legfeljebb az időpont változhat.

Az államcsődnek több kedvező hatása is lesz az Irányítók és a köréjük tömörülő gagzdasági érdekkörök számára. Egyrészt, mint leírtuk, végrehajtás alá lehet vonni Magyarországot, és a megmaradt állami tulajdont áron alul lehet „privatizálni”. Óvatos becslésünk szerint ez jelenlegi árfolyamon akár 24 ezer milliárd forintnyi állami vagyon külföldi magántulajdonba kerülését is jelentheti. Ebbe beletartozhatnak akár természetes édesvíz készleteink is, kulcsfontosságú infrastruktúrális elemek, közintézmények is. Magyarán a hitelezők belátása szerint akár a Duna magyarországi szakasza is vihető, a rajta levő hidakkal együtt, tehát aki a legnagyobb magyarnak nevezett Széchenyi Lánchídján át akar kelni, hídvámot kell hogy fizessen a külföldi tulajdonosoknak. Az alapvető, hogy az összes autópálya átmegy magántulajdonba, mint ahogy a MÁV is (mit tetszik gondolni, mi ez a MÁV-Start, H-Start, stb. játszadozás, miért darabolták fel a MÁV-ot Gyurcsányék ugyanúgy, ahogy a többi állami óriásvállalattal tették Antallék ellopás előtt?), de akár összes egyetemünk, főiskolánk és középiskoláink nagy része is fizetőssé válhat. Vagy a múzeumok, a bennük található, részben felbecsülhetetlen értékű műkincsekkel egyetemben. Az egészségügy részleges privatizálása is meglehetősen evidens. (Azért csak részleges, hogy továbbra is feneketlen állami pénznyelő maradhasson.)

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy megvalósul az, amit Kuncze Gábor minden választás előtt eldörmögött és egyszer sem gondolta komolyan: a „kisebb állam”. Mivel az állami szolgáltatások nagyrésze átmegy magánkézbe, a költségvetésről egy csomó teher is lekerül, a költséghelyek skálája szűkül és „szívóereje” csökken, úgyhogy lehet majd ünnepelni a 2010-től valószínűleg várható Fidesz-kormányt, hogy jelentős adócsökkentéseket foganatosítanak majd. („Ugye megmondtuk, hogy Orbán a megmentő?”) Igen ám, kedves fideszes birkák, csak amit eddig adóba fizettetek be, annál többet fogtok kórházi díj, tandíj, autópálya díj, vízszámla, stb. formájában kifizetni régi-új urainknak, mivel természetesen aranyárban mérik majd mindezeket a dolgokat.

Nem tudjuk tehát, hogy 2010-től ki lesz kormányon, azonban nem is fontos. A kormánynak nem sok hatalma lesz ebben az új, kicsit gibsoni víziót sejtető korporatokrata rendszerben.

A következő tényező, amellyel az államcsőd kapcsán számolnunk kell, az a politikusok és a média által mesterségesen szított cigány-magyar ellentét, az államilag támogatott cigánybűnözés, mely dolgokat jelenleg éppen csak az elviselhető határok közé szorítja a rendőrség. Azonban a rendőrség egy államcsőd esetén megszűnik funkcionálni, tehát jobb, ha már most mindenki beszerzi a házi önvédelem alkalmasnak érzett eszközeit, és ne feledkezzünk meg az esetleges magányosan élő vidéki nagyszülőkről sem! Mindez, hogyha a helyzet egy pár hét leforgása alatt kezd polgárháborús jelleget ölteni, nagyszerű alkalmat ad arra, hogy NATO-erők vagy akár ENSZ-erők vonuljanak be Magyarországra és egy részük adott esetben véletlenül itt is felejtse önmagát, ahogy annak idején a Vörös Hadsereg tette.

Egy pénzügyi káosz is együtt járhat az államcsőddel, a forint hiperinflációt okozó értékcsökkenése, amely nagyszerű ürügyet fog szolgáltatni az euró spontán bevezetésére. (Ennek persze némi lopakodó manipulálás hatására az ellenkezője is megtörténhet, hiperdefláció is szóba kerülhet, ami megtöbbszörözheti a lefoglalható állami vagyon mennyiségét.) Mindig is drukkoltam, hogy az euró bevezetését tovább és tovább késleltessék, mivel 2001-ben már megjósoltam, hogy 2009 környékén lesz egy gazdasági világválság és annak végére az eurózóna be fog dőlni. Nos, meglátjuk – a jóslat első fele már beteljesült.

A végrehajtás után hozzánkvágott soványka mentőcsomagból újrainduló állami szolgáltatások „csökkentett módban” fognak működni, mint már említettük, így aztán a rendőrség állománya is sokkal kisebb lesz. Az esetleges zavargások ellen már úgyis itt fog állomásozni a nemzetközi haderő, a tényleges rendfenntartó feladatokat pedig nagyrészt magáncégek fogják ellátni. (Tetszett már látni „Közbiztonsági Járőr” feliratú autót? Hát az meg mifene? Itt van, kérem, minden a szemünk előtt már most…) Ennek még egy hatalmas nagy előnye van: a szekus cégek jogai jelenleg is rendezetlenek, további jogok rájuk ruházásával pedig a joghézagok még szélesebbre hízlalhatóak, így rengeteg visszaélésre lesz lehetőség – a biztonsági őrök szakmai felkészültsége, jogi ismeretbázisa nyilván jóval szerényebb a rendőrökénél, valamint, szemben a rendőrökkel, ők bármikor kirúghatóak, így aztán kétség sincsen, hogy mindenfajta felülről (magánszemélyektől!) jött utasítást kérdés nélkül végre fognak hajtani, tekintet nélkül arra, hogy jogsértő-e. A biztonsági őrök egy jelentős része már most is börtönviselt (bevásárlóközpontokban, hipermarketekben nyáron a rövidujjú ingeknek köszönhetően jól megfigyelhetőek a „kaptártetkók”), ez a tendencia pedig szintén fokozható, így a Rendészeti Szakközépiskola és a Rendőrtiszti Főiskola helyett a börtönökben fogják képezni a jövő „rendőreit”.

Az államcsőd következő „haszna” a nyilvánvaló emigrációs hullám, nagyon sokan fogják elhagyni az országot (illetve elmenekülni innen) az államcsőd nyomán kialakult közállapotok miatt – ez egyrészt hozzájárul a magyarság közmondásos felmorzsolásához, másrészt teret biztosít a tervezett izraeli bevándorlóhullámnak, melyről >a rádió 1. adásában< beszéltünk. Aki járt már Izraelben (vagy más közel-keleti országban), megértheti, miért nem érzi ott jól magát a lakosok egy jelentős része: lehet, hogy az az „ígéret földje” vagy legalábbis az „őshaza”, azonban mikor a zsidó nép korábban ott lakott, még igencsak másképp néztek ki, mint most! A diaszpórában a zsidók olyan mértékben elkeveredtek az európai népekkel, hogy gyakorlatilag teljes egészében fehér emberekké váltak (főleg az askenazik), akik nem tűrik olyan jól azt a fajta éghajlatot, mint sémita őseik. A Kárpát-medencei időjárás érthetően sokkal kellemesebb számukra. De mindez csak egyik (és amint a fentiekből érezhető, még nem is a legkellemetlenebb) következménye egy szándékosan előidézett államcsődnek.

Egyszóval mindazoknak a dolgoknak, melyekről az ún. „nemzeti” hírportálok tájékoztatnak a maguk háborgós hangnemében, nagyszerű eszköze egy államcsőd, és mint már korábban írtuk, az Irányítók amúgy is hajlamosak a több legyet egy csapásra-jellegű megoldások favorizálására.

Ne legyen igazunk!

A 2012 Blográdió második adása jelentkezik!

Technikai minőségugrást hajtottunk végre az előző adáshoz képest! Ha így folytatjuk, még két adás, és meghaladjuk a stúdióminőséget! :)

Műsorvezető:

Macsek (igen, elő lett léptetve)

Vendégek:

Szőrme

Pozsonyi Ádám író, ködlovag, hivatásos reakciós

A fenti képre kattintva egy letöltőoldalra jutsz, itt az összes adást megtalálod.

A műsorral kapcsolatban: kicsit elmentünk a „világvégés” téma irányába, részben Macsek élménybeszámolója és az azzal kapcsolatos „házi feladatok” kapcsán, ezért egy kis mini szájbatalpaló: a „világvégén” nem azt értjük, hogy felrobban a Föld 2012. decemberében, vagy lefagy az univerzum, hanem azt, hogy a jelenlegi, egyre korcsabb, egyre életképtelenebb civilizáció végképp működésképtelenné válik, akár mert egy kulcsfontosságú természeti erőforrás kiapad, akár mert önmagát emészti fel saját hülyeségével. Ezt fontosnak tartottam tisztázni. A többi önmagáért beszél.

A következő bejegyzés tömör lesz és velős.

Felkapom a mobiltelefonomat az asztalról, és leteszem a padlóra, a szoba közepére.

Azután kimegyek a szobából.

Egy órával később ketten bejönnek, és megpillantják a telefont a földön. Hogy került ez ide? – kérdezik, és vitatkozni kezdenek a válaszon.

Az egyik azt állítja, hogy magától esett le az asztalról, a gravitáció a tettes. A másik pedig azt mondja, Isten tette oda.

Körülbelül így hangzik az a vita, ami evolú-cionista és krea-cionista tudósok között zajlik 150 éve. Két abszurd választ sikerült találnia az emberi fajnak saját eredetére ezidáig. A két oldal pedig folyamatosan elbeszél egymás mellett, mint általában az olyan vitákban, amelyekben egyik félnek sincs igaza. Mind a kettő legfeljebb a másik hibáira tud rámutatni. A rádióban ajánlottuk Kent Hovind szemináriumait, továbbra is ajánljuk őket, azonban nem azért, mert a színtiszta igazságot hirdeti, csupán azért, mert sok igazság van abban, amit mond, különösen az evolúció-elmélet hibáit és veszélyeit illetően. Azonban ő maga is hajlamos arra, amivel az evolúcionista tudósokat (joggal) vádolja: hogy elmossák a határt a tények és a tények egy lehetséges értelmezése között.

Száz és száz magyarázatot lehetne kitalálni arra, hogy az emberi faj hogyan jelent meg a Föld színén. Az „Isten akaratával” az a baj, nem csak ebben a témában, hanem mindenfajta vitában, hogy egy Jolly Joker érv, amelyet nem „fair” használni; mindent meg lehet magyarázni Istennel, csak az a baj, hogy ezek a válaszok legtöbbször nem kielégítő alaposságúak, amennyiben valaki belülről nézi az Univerzumot. Ha Isten teremtett mindent, Isten alkotta a gravitáció törvényét is, így közvetve igaz, hogy „Isten akaratából” esett le a mobiltelefonom az asztalról. Ha leesett. Ettől függetlenül még nincs igaza egyik félnek sem, ugyanis nem leesett, hanem én tettem oda. Isten akaratával vagy anélkül. És azt, hogy miért tettem oda, kizárólag akkor fogják megtudni, ha tőlem kérdezik meg.

Ugyanakkor az evolúció-elmélet is csak a fajok egymásból történő kialakulásáról tud érdemben teorizálni, magának az életnek az eredetére éppolyan „nesze semmi”, magyarázata van, mint Istenre hivatkozni: „véletlenül” jelent meg az élet a Földön. Biológusok könnyen dobálóznak a véletlennel, mert tudományos igényességű definícióját csak a matematikusok tudják megmondani: olyan jelenség, amelynek okozója ismeretlen. Szubjektív fogalom tehát a véletlen, ami az egyik embernek véletlen, a másiknak nem az, így a véletlen felemlegetése csak egy okoskodó álmagyarázat, mely burkoltan vallja be: nem tudjuk, hogyan indult az élet.

Záró gondolatként csak annyit kérek: nézzünk rá az emberi fajra! Kívülről. Ez az, amire sajnos nem sokan képesek a Földön. Ha képessé válunk rá, azonnal felmerül a kérdés: miféle „isten” lehetett az, aki az emberiséget teremtette? Egy mindentudó, mindenható, végtelen bölcsességgel bíró valaki által létrehozott Opus Magnumnak a „homo sapiens sapiens” lenne a koronája?