A Játék Neve: Föld

Előrebocsátjuk, semmilyen hagyományos értelemben vett „zsidózásra” nem kell számítani. Aki ilyen izgalmakra vágyik, menjen inkább a kurucokhoz vagy hasonló színvonalú oldalra. Nagyon nehezen tálalható téma következik ugyanakkor, hiszen nem szándékunk senkit sem megsérteni, ugyanakkor mind a két oldalhoz korrektnek kell lennünk (ha már manapság sajnos állandóan „oldalak” vannak) és úgy leírni a dolgokat, hogy közben ne mismásolódjon el a lényeg.

Köztudomású, hiszen a zsidók általában nem is csinálnak belőle titkot, hogy Választott Népnek tekintik önmagukat, Isten választott népének, s talán mindazon viszontagságok, melyeken az elmúlt évezredekben keresztül kellett menniük, egyrészt próbatételként szolgáltak, másrészt karakterformáló erővel bírtak. Ez, ha nem is feltétlenül „felsőbbrendűség”-tudatot jelent számukra (bár sok esetben azt is), mindenképpen egyfajta kivételezettség tudatát, főhely és reflektorfény igényét az élet színpadán. És ha körülnézünk a világban, valóban azt láthatjuk, hogy a gazdasági, politikai és szellemi élet felsőbb pozícióiban olyan mértékben túlreprezentált ez a nép, hogy amellett nem lehet észrevételezés nélkül elsiklani – természetesen ennek a ténynek már a puszta említése (főleg nyilvános említése) is ántiszemitizmus. A korábbi bejegyzések alapján azonban már logikusan merül fel a kérdés: melyik isten választotta ki a zsidókat és mire?

Egy >korábbi bejegyzésben< már szóba került, hogy a zsidó vallás istenképe áll legközelebb a földi „Jehova” valós képének szomorú igazságához – ezért is nevezzük őt néha ezen a néven. A Jehovával kötött szövetség és a Jehovához fűződő kiválasztottság – olykor ellentmondásos – tényei alapján pedig könnyű megtippelni, hogy a földi teremtő bökött a zsidókra, mikor kedve szerint választott. A valós helyzet azonban egy szimpla választásnál bonyolultabb…

Említettük, hogy >Atlantisz< nem egyszerre teremtette a teljes emberi fajt, hanem lépcsőzetesen, kísérletezve, egyre fejlettebb és fejlettebb prototípusokat hozva létre, amelyeket azután egymásnak eresztettek, így a régebbi, kezdetlegesebb típusokat az újabbak kiirtották, (részben) ezért nincsenek a mai embertípusok között döntő különbségek szellemi szint szempontjából (kisebb különbségek természetesen vannak, de ennek kimondása megintcsak „rasszizmus”).

Amikor Atlantisz már gyakorlatilag biztos volt benne, hogy a magasabb hatalmak közbe fognak avatkozni és félbeszakítják az ő játékaikat az emberiséggel, esetleg el is távolítják őket a földi létből, logikus lépésként hagyott önmagának egy-két kiskaput a földi létbe való visszaszivárgásra. Egyfelől emberként bármikor megszülethetnek, másfelől viszont ahogy egy kutya testébe inkarnált emberi lélek sem tudja önmagáról, hogy ember s az emberi tudatossági szintnek megfelelő szellemi funkciókat nemigazán tudja elérni, legfeljebb csak kis részben (íme a magyarázata a tízig számolni tudó és hasonló „zsenikutyáknak”), hasonlóan, egy atlantiszi lény sem sokra megy egy átlagos emberi élet végigélésével. Szükség volt egy olyan embertípus létrehozására, amely képes volt az atlantiszi szellemiség minél nagyobb részben való befogadására és megélésére, amely lehetőséget ad a leszülető emberfeletti lénynek, hogy idővel önnön identitását felfedezze, feladatával tisztába jöhessen és munkához láthasson. Logikusan ez a szellemileg legfeljettebb, az utolsó prototípus volt, az emberi teremtési processzus „koronája”: a zsidók.

Ha ezt Hitler tudta volna! A fajelmélet és ennek kapcsán folytatott kísérletek persze kimutatták, hogy a fehér embernek magasabb IQ-ja van, mint a feketének (rasszizmus!), azonban azzal már a nácik nem tudtak mit kezdeni, hogy a zsidóknak átlagos IQ-ja jócskán meghaladja a többi fehér ember átlagát. Nyilvánvalóan, mivel politikai ellenséget láttak a zsidóságban, ezért önkényesen rájuk sütötték, hogy közelebb vannak fejlődéstanilag a majomhoz, mint az emberhez, főleg az „árja” típushoz… Az IQ természetesen csak egy esetleges és egydimenziós fokmérője az elme fejlettségének, az intelligencia magasabb szintű és kifinomultabb régióinak mérésére a materialista tudománynak nincsenek módszerei – EQ-val és hasonlókkal kísérleteznek, de valójában csak a sötétségben tapogatóznak.

A zsidó nép szellemi többletét azért kapta Atlantisztól, hogy idővel szellemileg fölébe kerekedjen a többi embernek, a világot uralma alá hajtsa és ezáltal az valójában ismét Atlantisz uralma alá kerül. A zsidók jelentik ugyanis a kiskaput az Atlantiszi holt lelkek számára, amelyen keresztül úgy testesülhetnek meg, hogy eredeti identitásukat, céljaikat, szellemi képességeik egy részét magukkal hozhatják. A zsidó nép „csendes többségének” védelmében meg kell említeni, hogy ők ezt a kiválasztottságot soha nem kérték Atlantisztól, és amikor annyira büszkék rá, hát nem sok fogalmuk van róla, ki is valójában Jehova és milyen céljai is vannak a zsidókkal vagy akár az egész emberi fajjal.

S ezért igen nehéz erről a témáról értekezni – olyasmi ez, amely miatt egyformán felhördülhetnek a zsidók és az „antizsidók”: az előbbiek azért, mert már megint „megbélyegzik”, őket, egy gonosz hatalom „csatlósainak” nyilvánítják őket, az utóbbiak pedig a puszta feltételezés miatt, hogy a zsidók valóban „felsőbbrendűek” nálunk!

A helyzet nem ilyen egyszerű.

Az ember univerzális lény, az állatéhoz képest felsőbbrendű intelligenciája és univerzális majomteste segítségével mindenfajta körülményhez hozzá tud igazodni: megél a jég hátán és a sivatagban, az őserdőben és a kietlen bozótban, utat talál a hegyeken át, a szigetekre, sőt még a Holdra is. Így az emberi faj gyakorlatilag a történelem kezdete óta egyetlen populációt, szaporodási közösséget képez, amely azonban nem olyan homogén, mint egy állatfajnak egy adott élőhelyen található populációja, hanem egyfajta genetikai és kulturális mátrixot alkot: az információ terjedése elvileg korlátlan, gyakorlatilag viszont A pontból B pontba jutása függ a mátrix két pont közötti ellenállásától: fizikai távolság, fizikai korlátok, országhatárok, szomszédos vagy épp együttélő népek kulturális különbségei és egymáshoz való viszonya (nézzük csak meg a magyarok és a cigányok keveredési hajlamának fokát), stb. Ezért, bár hosszútávon is természetes módon fennmaradnak az egyes rasszok és etnikumok, valamint az egyértelmű identitással rendelkező kultúrák, azok között éles határok soha nem képezhetők és az információ lassan, de biztosan áramlik közöttük.

Az atlantiszi tervezőmérnökök nagyon jól tudták ezt. Amikor Hitler azt írja a Mein Kampfban, hogy „a zsidó jobban vigyáz fajtája tisztaságára, mint bármely nép a világon”, felülmúlja saját magát baromság tekintetében, hiszen jól látható, hogy a zsidó nép pontosan ellenkező küldetést kapott teremtőjétől: bele kellett keverednie a teljes emberi populációba, hogy az atlantiszi inkarnációk bárhol és bármikor megjelenhessenek, ha dominánsan előbukkan a „zsidó gén”, az a genetikai szekvencia, amelyik a magasabb szintű szellemi kvalitásokat a születendő egyén külső szellemstruktúrájába (pszichéjébe, értelmi- és érzelemvilágába, habitusába, stb.) belevonzza és beleintegrálja. Említettük, hogy George W. Bush is atlantiszi inkarnáció, bár – legjobb tudomásunk szerint – ő nem zsidó; azonban ha nem lenne egy zsidó ükapa valahol a felmenői között, nem lehetne az, ami: ha le is születik az atlantiszi lélek, egy texasi ranchen tengette volna életét, mit sem tudva Irányítókról, világhatalmi törekvésekről.

Így kijelenthető, hogy még a zsidó nők közül sem mindenki alkalmas atlantiszi gyermeket szülni – bár nagy részük igen, de erre valójában nincs is szükség, hiszen a zsidók elenyésző, mérhetetlenül kis része atlantiszi lélek. Ugyanakkor ha a náci Végső Megoldást végre akarnánk hajtani (ezúttal tényleg), globális méretekben, a világ összes zsidóját kiirtva, nem érnénk el vele semmit – csak jó sok sötét karmát csinálnánk magunknak –, hiszen az atlantisziak a zsidó vér elkeveredettsége folytán bárhol és bármikor megjelenhetnek közöttünk.

Hogy csavarjunk az egészen még egyet: a „zsidó vér” az emberfeletti lény számára saját szellemiségének nagyobb részét engedi lehozni a földi létbe, azonban természetesen nem szelektál, hogy ez az emberfelettiség atlantiszi vagy másféle. Ha egy trabantra hátsó szárnyat teszünk, gumijait, váltóját, főtengelyét, kormányművét stb. felspécizzük, hogy egy ferrari motorját be tudja fogadni és ne szálljunk el vele az első kanyarban, természetesen helyette egy más fajta, azonos teljesítményű motort is beszerelhetünk, az eredmény ugyanaz lesz. Ezért aztán a fénylények is az atlantiszi kiskaput használják a leszületésre! Ezért is van az, hogy a zsidók között nem csak a világhatalmi elit tagjai felülreprezentáltak, de a tehetséges művészek és zseniális tudósok is – nemcsak a fénylények használják a kiskaput, de mindenféle, náluk alacsonyabb, azonban az embernél már magasabb szellemiség előszeretettel születik zsidó családokba. Sajnos mindezzel részben Atlantisz szekerét tolják, hiszen minél sikeresebb a kiválasztott nép, annál hatalmasabb Atlantisz. Nem véletlen, hogy a fénylények nagyrészénél csak az a bizonyos zsidó üknagypapa van a képben, a zsidó családoktól távoltartják magukat, ezáltal egy csomó plusz nehézséget felvállalva az érvényesülésben, azonban egyszersmind saját rejtőzködő voltukat is biztosítják és azt, hogy minél kevésbé kelljen kiszolgálniuk a korrupt rendszert.

Még egy tényező jön a képbe, hogy az legalább okkult szinten teljes legyen: Egyiptom. Atlantisz egyik különösen mocskos húzása volt, hogy mielőtt eltávolították a földi létből, egy iszonyatos feketemágikus operációt hajtott végre: önnön magát keresztezte teremtményével… egy atlantiszi lény, a fizikai síkon hímneműként megjelenve, fizikai aktus formájában is párosodott egy emberi nővel, amely a részéről olyasfajta magatartás volt, mint egy embernek egy állat nőstényével párosodni. Az így létrejött torzszülött gyermekek és az ő leszármazottaik „Az Isten Fiai” nevet viselték, és az Óegyiptomi Birodalom uralkodó kasztját képezték. Egy határon túl csak egymás között párosodtak (ismerjük a fáraódinasztiák efajta szokásait), gondosan nyomkövették vérvonalukat, hogy azt idővel teljesen felszámolva a „zsidó vér” legyen majd a „legmagasabb rendű”, legalábbis saját mércéjük szerint. Saját génjeiket tehát elizolálták egy zárt rácsba a mátrixon belül, nem engedték bekeveredni az emberi faj egészébe (részben azért, mert a Magasabb Hatalmak erre már esetleg az emberiség teljes felszámolásával válaszolhattak volna). Említettük, hogy Atlantiszt éppen azért nevezzük e néven, mert Egypitomról tudvalevő, hogy Atlantisz örököse szellemi értelemben. De kik Egyiptom örökösei?

A Bibliában természetesen ott a válasz, a terv egyik fázisához hozzátartozott, hogy egy közel tisztavérű zsidó gyermeket „Az Isten Fiai” befogadjanak önmaguk közé,és születésétől beavatottat neveljenek belőle: ő volt Mózes, aki mintegy az első rabbiként minden tudást hordozott, amely a zsidó vallásban akár nyíltan, akár rejtve megjelent és megjelenik. (Maga a mozeh szó óegyiptomi nyelven kb. hordozót jelent.) A korabeli „Irányítók” pedig már készen is álltak, hogy unalomig ismert receptjük szerint egy mesterségesen gerjesztett krízist oldjanak meg: ez volt az Exodus. Valójában a fáraó akarván akarta, hogy a zsidók, a beavatottak tudásával felvértezve, nekiinduljanak a világnak és elkezdjék végrehajtani küldetésüket…

Az emberek beavatott királyai azonban nagyon is jól tudták, miféle terhet hordoz a vállán a zsidó nép, micsoda súlyos tudás morzsáit csipegetik a rabbik egy életen át, s mindenkor elnyomták, kizárták, üldözték a zsidókat. Nem mintha a zsidók „tehettek” volna arról, hogy egy időzített bomba volt a népük mindig is, de ez a fajta hátrányos megkülönböztetés nem büntetés volt más népek vezetői részéről, egyszerű kikerülhetetlen önvédelem. Természetes volt, hogy a szabadkőművesség elsődleges céljaként a királyokat iktatta ki a képből (noha az akkori királyoknak már csak igen kis része volt beavatott, Franciaországban, a szabadkőművesség legfőbb fészkében pl. XIV. Lajos volt az utolsó beavatott király, nálunk Mátyás), és megkezdődhetett a zsidók emancipálása, méltánytalan mellőzésésük és elnyomásuk gyakorlatának megszüntetése. Az Atlantisznak és az Irányítóknak köszönhető eredményt pedig ma már jól láthatjuk…

És most nézzük egy kicsit világiasabb szemmel, hogyan is jutottak a zsidók ilyen rövid idő alatt ilyen messzire! Mi a sikerük titka hétköznapi szinten?

A legfontosabb és legkardinálisabb tényező, amelyet a korruptság irányából is meg fogunk közelíteni a következő, soron kívüli >bejegyzésben<, az a havrosz. Mint >rádiónk 4. adásában< említettük, a kisebbség mindig összetartó – márpedig a zsidóság a diaszpórában mindenkor és mindenhol kisebbségben volt. Végtelen összetartás kovácsolódott köztük, ennek köszönhetik puszta létüket is, azt, hogy bár genetikailag rá sem lehet ismerni sémita őseikre bennük, a zsidó identitás, kultúra és szokásrendszer nagyrészben fennmaradt. A zsidó így ma is ugyanúgy zsidó, mint régen, ahogy mi is ugyanúgy magyarok vagyunk, mint régen, annak ellenére, hogy genetikailag itt van bennünk egész Eurázsia. Vagy legalábbis magyarok lennénk, ha identitásunk lerombolásán nem fáradoznának szorgalmasan >az Irányítók< - bár az is hiába lenne, ha képesek volnánk példát venni a zsidókról legalább összetartás szempontjából.

A zsidók tehát folyamatos pozitív diszkriminációt alkalmaznak egymással szemben, ha egyet beengedünk valahova, az a többieknek is azonnal megnyitja az utat, mint azt majd >a következő bejegyzésben< egy konkrét példán keresztül is látni fogjuk. Ezzel még önmagában nem lenne baj, azonban az összetartásnak természetesen vannak fokozatai, s bizonyos fokozat már az összetartó csoporton kívül eső emberek számára hátrányos, veszélyes vagy káros lehet. Egy dolog, ha egy zsidó bíró egy perben tudja az egyik félről, hogy zsidó, s természetes elfogultságot érez vele szemben, amely kihatással van tisztánlátására, pártatlan ítélőképességére, s ez más nép fiával is előfordulhatna – egy másik dolog viszont, ha a bíró odáig megy, hogy a „havert” akkor is felmenti, ha bűnös, akkor is neki ad igazat, ha tudván tudja, hogy a másik félnek van igaza. Mindkét esetre nyilván lehet elég példát találni a bírósági gyakorlatban.

Sokan eljutnak odáig, hogy ezt a mintát felismerjék, s felróják a zsidóságnak (noha, mint írtuk, az összetartás bizonyos szintig pozitívum s az elfogultság bizonyos szintig természetes dolog). Azonban ez önmagában nem garantálná a zsidók sikerét, sem pedig az átlagnál magasabb szintű intelligencia. Azt ugyanis használni is tudni kell, és ebben a tekintetben kulcsfontosságú a zsidó neveltetés. Ez pedig a Kelet évezredes titkára épül: hogy a figyelem feletti hatalom a legnagyobb hatalom a világon. Ezt a hatalmat hívjuk fegyelemnek, nem véletlen a hasonló alakú szó, és a fegyelem egy magasabb szellemi szintre szublimált formája a hagyományos zsidó neveltetés specialitása. A zsidó apák talán nem is tudják, hogy a tanulás az ismeretek megszerzésén túl a figyelemirányítás egyik legkiválóbb gyakorlata, csak saját apáik példáját követve ösztönzik fiaikat folyamatosan tanulásra, újabb és újabb ismeretek elsajátítására – amelyek aztán hatványozottan lesznek hasznosak egy koncentrálni a többinél jobban képes ember számára.

Kedvenc sztorim ezzel kapcsolatban, mikor az amerikai >James Lipton< mélyinterjút készített >Natalie Portmannel< (született Natalie Hershlag, Jeruzsálem – a történethez tudni kell, hogy zsidó), és mikor annak rendje s módja szerint szóba került a Csillagok háborújás szereplés, a színésznő elmeséli, hogy szörnyen kínos volt, s ezerszer bocsánatot kért már mindkét „világ” rajongóitól, de mikor a válogatásra elment, összekeverte a „Star Wars”-t a „Star Trek”-kel. „Mit csináljak”, mentegetőzik nevetve, „soha nem láttam egyiket sem”! Az amerikaiak tévénézéssel töltött átlagos évi óraszáma világelső, amivel pedig itt szemben állunk, az egy akkor tizenhét éves amerikai zsidó lány, aki soha életében nem látta a Csillagok Háborúja című filmet, valamint egy epizódot sem látott a Star Trekből.

A zsidók nem néznek tévét.

Tudjuk, hogy a médiában, azon belül is különösen a tévében működő emberek jelentős része zsidó, különös tekintettel a háttérben, „a kamera mögött” működő producerekre, rendezőkre, szerkesztőkre. Zsidók csinálják nekünk a prolitápot – de nem fogyasztják, annál több eszük van! S már volt róla szó, hogy ez nekünk se lenne kötelező… Prolitápon most elsősorban persze ne az említett két tudományos-fantasztikus történetet értsük (bár a Star Trek eléggé veszélyes ideológiai alapokra épül), hanem a tévéműsor egészét. Látott már valaki valaha is kínai étteremben kínai vendéget? Pont ilyen dolog ez is. A tévé hamis ideálokat közvetít a „gój” fiataloknak, elhiteti velünk, hogy milliomosok, rocksztárok, stb. leszünk, ezen sorokat mindenki unalomig ismerheti a Harcosok Klubjából – a zsidó szülő viszont okosan kivonja gyermekét ez alól, a valóság talaján való érvényesülésre készíti fel, s nem kérdezi meg tőle, akar-e egyetemre menni! >2. rádióadásunk< vendége, Pozsonyi Ádám ugyanerről beszél a Demokrata egyik DVD-mellékletén, >Üzenet a serdülő ifjúsághoz< címmel – csak nem nevezi néven a zsidókat. (Pár perc csak, érdemes megnézni…)

A harmadik kardinális tényező, mely világi szinten jól látható, hogy miután a zsidó neveltetéssel megfelelően felfegyverezték az érvényesülés eszközeivel a zsidó fiatalt, ő bátran forgatja ezeket a fegyvereket az életben: megfigyelhető a sikerre módszeresen törekvő zsidóknál (tehát a zsidók nagyobbik felénél) egyfajta „gátlástalanság” (nem mindig rossz értelemben), rámenősség, amely a mai „kereskedelmi” üzemű világban magától értetődőnek és bizonyos mértékig feltétlenül szükségesnek számít – persze, hiszen világunkat nagyobbrészt zsidók tervezték és építették, s a zsidók nagyobb részének természetes készsége van a számokhoz és a pénzhez, valamint ahhoz, hogy hogyan kell valamit eladni. A mai világ pedig teljesen az eladásra épül, bármire képes lehetsz és bármilyen csodálatos dolgot alkothatsz, termelhetsz, semmire nem mész vele, ha nem tudod magad eladni. Kalmárvilágban élünk, ahol semminek nincs magától értetődő értéke (vagy értéktelensége), mindent értékesíteni kell (és lehet is…), vagy jobb, ha nem is fogunk semmibe; még a munkaerőpiacon is, egy megnyerő fellépés egy állásinterjún többet érhet, mint a nagyobb szakmai tudás. Egy ilyen adok-veszek világban persze a jó kereskedői érzékkel rendelkező emberek született előnyben vannak – így aztán a zsidó nép sikertörténete a XX. századra öngerjesztővé vált. Mindez viszont semmit nem érne az eltökéltség, a kitartás, a szorgalom, a módszeresség, a következetesség talaja nélkül. Mitől lett a világ 1. számú nagyhatalma az USA? Azt hiszem, az amerikai mentalitást mindannyian ismerjük az amerikai filmekből, a sokszor sztahanovista szintig felpörgő szorgalmat, törekvést, hajtást, amely oly idegen a mai magyar embertől – persze, hiszen Amerikában mindent az Amerikai Álom mozgat, ott látszólag valóban bárkiből lehet milliomos, rocksztár, stb., csak kérdés, hogy mi az ára, és megfizeti-e azt az árat. Amerikában van karrier, előmenetel, a törekvésnek van látszatja – azonban eme rendszer megteremtéséhez szükséges mentalitást, pozitív hozzáállást, sikerorientáltságot honnan vették az amerikaiak? Európai őseikben, az angolokban, spanyolokban, s egyáltalán, sehol Európában nem találhatjuk meg ezt a fajta attitűdöt! Valójában ott van az, csak rejtőzködik, a neve pedig: zsidóság. Amerika igen nagy részben zsidó kézben lévő állam volt kezdettől fogva, a zsidóktól vették „amerikai” hozzáállásukat, még akkor is, ha a hozzáálláshoz a megfelelő „muníció” nincs is meg az amerikai protestánsokban: szétszórtak, impulzívak, a zsidó fegyelem titkát nem ismerik, ezáltal és a havrosz által pedig a zsidók még ott is fenn tudják tartani mára az egész világra jellemző dominanciájukat.

Mindezzel nem is lenne igazából probléma, ha a zsidók között nem bujkálnának ott mind az atlantisziak, mind pedig az őket kiszolgáló személyzet, akik céljaik elérése érdekében erkölcsi gátakat nem ismernek, s ezen erkölcs nélküliséget, a szó abszolút teljes értelmében vehető gátlástalanságot módszeresen állították követendő példaként a zsidóság egésze elé az elmúlt évezredekben. S persze mindig vannak morálisan gyengébb vagy alacsonyabb rendű lelkek, akik elcsábulnak, mindig vannak zsidók, akiknél a fenti „sikerorientáltság” valóban teljes erkölcsi gátlástalanságot jelent, és sajnos ők a zsidóság „úttörői”, ők nyitják meg az újabb és újabb kapukat a hatalom és a kiváltság újabb és újabb szintjeihez. A többieknek pedig nagyrészt kénytelen-kelletlen s az áramlattal önkéntelenül is együtt haladó tehetetlen tucatemberként kell alkalmazkodni a furcsa morális egyensúlyhoz a havrosz zárt tömbjén belül – mint arról >a következő bejegyzés< szólni fog, mely teljessé teszi a képet.

A 2012 Blográdió negyedik adása jelentkezik!

Vendégek:

Szőrme, aki ezúttal többet beszélt

Szemrád Nándor asztrológus, író, misztikus kutató, aki ezúttal nem szakít félbe másokat, befegyelmeztük

A fenti képre kattintva egy letöltőoldalra jutsz, innen már csak egy kattintás elérni az mp3-mat. Erre elsősorban letöltésszámláló funkció miatt van szükség, szeretnénk tudni, pontosan hányan hallgatnak minket. (Múltkor nem sikerült megszámolni, a felénél lefagyott a látogatásszámláló.)

Ízelítő:

Helyreigazítás: Nándi azt mondta az adásban, hogy Tarantino Vízöntő. Valójában Kos. A Grindhouse társrendezője Robert Rodriguez volt, a fiktív trailereket viszont nem ők rendezték

Beszélgettünk a H1N1 pánikról is, Szőrme említette, hogy látott Disznónátha-reklámot :) már a hetvenes évekből is, meg is kereste nekünk, köszönet érte:

Jócskán itt az ideje, hogy tisztázzuk, mi is a baj ezzel a bolygóval, mi folyik itt.

Elég nehéz lesz ezt közérthetően leírni, nyilván rengeteg kérdés érkezik majd, aminek felére sem tudok válaszolni – de lássuk, mit lehet kihozni ebből a témából, alapvető mágikus ismeretekre való támaszkodás nélkül.

Ismét vissza a buddhizmushoz, kiindulásnak itt is jó lesz. Az Univerzumban mindent a vágyak mozgatnak. Vágy nélkül nem lennének csillagok és bolygók sem, nemhogy lények tettekkel, célokkal, eredményekkel. Magát a megszületést, egy élet-pálya elkezdését a vágyak okozzák, amelyek egyúttal a tapasztaláshoz vezető utat is kijelölik. A vágyak tárgyai az élet során manifesztálódnak, és mivel minden vágy egyúttal azt is jelenti, hogy valamit nem értünk, ezért minden, ami az életünkben vágy tárgyaként jelenik meg, egy magyarázat, egy lecke, a szellemi fejlődés, a forráshoz viszzavezető út egy újabb lépcsőjének alkotószemcséje. Ahogy Lévi írta, a létezés az, hogy Isten beszél önmagáról önmagának.

Ennek megfelelően a lélek vágyai függvényében választja meg a létforgatagba való belépésének színhelyét, mind az adott rendszert és az adott bolygót, valamint a bolygón belül az adott civilizációt (ha van többféle), az adott élethelyzetet, családot. Úgy választ, hogy vágyait kiélhesse, hiszen ezáltal fejlődik.

Természetesen mindez nem ilyen egyszerű, hiszen a lelkek nem tudnák egymás között koordinálni ezt a folyamatot. Nem csak a vágyak tárgyai képeznek leckéket, hanem sokszor az is, amit az ember egyáltalán nem akart, hogy megjelenjen az életben. Ezt hívják a keresztény terminológiában gondviselésnek – egy emberi értelem által felfoghatatlan komplexitású sorsszövedéket igazgaznak a magasabb hatalmak, amelyet Nagy Világtervnek is szokás nevezni. Gondoljunk csak bele, ahhoz, hogy valaki megszülethessen, szükség van arra, hogy legyenek ilyen vagy olyan szülei, akiknek személye az ő sorsprogramjának része. Viszont a szülők szülővé válása és adott személyiséggel rendelkező gyerek felnevelésének feladata eleve egy kardinális sorsfeladat, mely nyilván adott kellett, hogy legyen már az ő születésükkor is. Így tulajdonképpen „mikor” terveznek meg egy adott embert? Nyilvánvaló, hogy a Nagy Világterv működtetésére csak olyan szintű szellemiségek képesek, akik a kauzalisztikus egymásutániság fölé emelkedve képesek az örökké-van („örökkévalóság”) egymásmelletiségében „gondolkodni”.

De a jelen bejegyzés nem is erről szól, hanem arról, hogy mindezen elvek hogyan és főleg hogyan nem valósulnak meg a földi létben.

Az ember alapvetően „szerencsétlen” lénynek van megtervezve. Szerencsétlenségének foka függ a szellemi fejlettségétől – minél magasabb szinten jár, annál kevésbé tudja elérni céljait. Ez nem véletlen. Ugyanis a Föld célja nem az, hogy – mint minden karmikus helyszín, „játéktér” – elősegítse az itt élők fejlődését, hanem az, hogy foglyul ejtse a lelkeket. Nyilván ez fizikaihoz hasonló gátakkal és kerítésekkel nem megy, hanem a lélek világán, a vágyvilágon keresztül történik.

Ha az Univerzum elsődleges (noha nem legfőbb) célja a fejlődés, akkor tulajdonképpen minden rendszer felfogható egy iskolaként. A Föld pedig egy olyan iskola, ahol a tanár nem tanít, hanem mindig csak vizsgáztat és buktat. Amíg rá nem jön valaki, hogy másik iskolában is megtalálhatja ugyanezeket a dolgokat, csak ott oktatás is folyik, addig engedelmesen mindig elölről fogja kezdeni az évet.

Az emberbe épített „szerencsétlenség” ugyanis egyfajta feketemágikus közeget hoz létre, amely az Univerzum normál működési rendjével ellentétes – az ember nem bevonzza vágya tárgyait, mint kéne, hanem eltaszítja. Értem itt most a lélek magasabb rendű, vagy mondhatjuk úgy is, mélységes vágyait, nem azokat a pillanatnyi felindulásokat, amelyek az élet során felvillannak az emberben, és ha hagyja, gyökeret is vernek benne. Tulajdonképpen maguk a reklámok is „börtönrácsok”, a karmikus hátráltatás eszközei – elterelik a figyelmet, hamis vágyakat indítanak, hamis sorsot szőnek az embereknek. Erre már sokan rájöttek, azonban kevesen tudják azt, hogy még a viszonylag élhetőbb és „igazabb” régebbi korokban is alapvetően a legfontosabb vágyak kiélése mindig, mindenkor lehetetlen maradt. Természetesen kevesebb hamis vágy és figyelemelterelés mellett jobb esélye volt, hogy erre egyesek rájöhettek, és a rendszerből kiábrándulva végül távozhattak. De kérdezz meg egy igazán sikeres embert, híres sportolót, sztárt, milliomost, hogy mi az, amire legjobban vágyott egész életében – valami olyasmit fog mondani, amelynek közelébe sem kerülhetett soha. A festőművész rockzenész, a rockzenész festőművész akart lenni, hogy egyszerűsítsünk.

Az eltaszító közeg működése még a hétköznapi élet kisebb törekvéseinek szintjén is megfigyelhető. Nem véletlenül születtek Murhpy törvényei és főleg nem véletlenül lettek olyan népszerűek. Nem véletlen az sem, hogy a mágiáról mit sem tudó emberek is szerencse helyett „kéz- és lábtörést” vagy hasonlót kívánnak próbatétel előtt álló társuknak. Mindenki érzi és tudja, hogy a Föld így működik – különösen a Nagy Világterv összeomlása óta.

A kényszer és szabadság kettősségének egyidejűségét megérteni szinte képtelenség. A Nagy Világterv mindenkire kötelezően érvényes, ám nem determinál mindent, így mindenkinek van szabad mozgástere. Ha ezt a szabad mozgásteret mások sors-pályájának megsértésére használjuk, a Nagy Világterv megsérülhet. Minden egyes esetben, amikor valakit meggyilkolnak, a Nagy Világterv mintájában egy terjedő hiba keletkezik, mint amikor leszalad egy szem a harisnyán. Ezek után elgondolhatjuk, hogy az első világháborúnak (mely egyúttal az ún. „iszonyat korának” kezdete is volt) milyen következményei voltak. A Nagy Világterv gyakorlatilag megszűnt funkcionálni, a mély vágyak kiélhetetlensége miatti körbe-körbe futás és a sekélyes vágyak ezerpólusú vonzásában való tétova sodródás irányítja az életet.

Vegyük sorra, mi történik manapság egy lélekkel, mikor vesztére kapcsolatba kerül ezzel a rendszerrel! Kívülről a Földet úgy „reklámozzák”, mint a szabadság bolygóját. Itt mindent lehet csinálni! S valóban, ha kívülről ránézünk, úgy is tűnik – itt minden együtt van, az egész galaxisból mindenféle tapasztalási formát összehordtak az elmúlt pár évezredben idecsábított lelkek, s főleg hívogatóan hat mindez a „pokolvilágok” lakói számára. Itt van napsütés, szép erdők-mezők, hegyek-völgyek, az egész alapvetően a lemúriai tervezés nemességét mutatja, legalábbis messziről nézve, ahonnan nem látszanak a tüskék, fullánkok és mérgek. (Azonfelül a pokolvilágok lakói ennél sokkal rosszabb dolgokhoz vannak szokva, hiszen a Föld eredetileg hetes szintű rendszer a védikus skálán, tehát „nem olyan rossz”, ránézésre.) És akit mindez nem érdekel, ott van a városi pszeudo-létforma, egy olyan fajta technikai civilizációval, amely részben technomágikus alapokra épül (elektromosság, elektromágnesesség, atomenergia, számítógép, stb.), ilyesmit, meg persze komplex pénz alapú gazdaságot az ámuló jövevény legfeljebb a szürke rendszerekben láthat – ahova őt nem engedik be. Ahhoz először viszonylag magasabb szintű sötét rendszerek (mint amilyen a Föld is lenne normálisan) leckéit kell megtanulnia. A Földre viszont bárkit beengednek! A legsötétebbtől a legvilágosabbig, ide bejöhet bárki, nincsenek belépési feltételek. Nosza, próbáljuk ki…

A Föld olyanná vált az elmúlt egy-két évszázadban, mint egy kozmikus dühöngő. Van a galaxisban jópár valódi dühöngő, olyan rendszerek, ahol gyakorlatilag nincsenek szabályok, az alapvető természeti törvények kikerülhetetlensége mellett gyarkolatilag bárki bármit megtehet, nincs főnök, király, nincs hierarchia, csak amit te építesz magadnak, nincs karma, szabad a vásár.

Csakhogy a Föld nem dühöngő. A sötét rendszerekre jellemző karmikus törvény működik: szemet szemért, fogat fogért, vagy szebben megfogalmazva: éld át, amit másokkal tettél.

Azonfelül közel sincs szabad vásár, hiszen, mint leírtuk, a vágyak kiélése komoly akadályokba ütközik. Nem csoda, hogy eredeti célját a jövevény nem tudja teljesíteni, eredeti leckéjét nem tudja megtanulni, s ha nem képes megérteni, hogy a rendszer átveri, akkor ismételni fog. Ismételni fog kétszer-háromszor – s ha idáig eljutott, hát végképp itt ragad. Annyira belebonyolódik a földi életbe, hogy többet nem lesz képes elszakadni innen.

Hangsúlyozzuk, ez a jelenség már a korábbi évezredek és főleg évszázadok során is működött, azonban most jelentkezik hatványozottan. Egyre nehezebb elszakadni a Földtől és egyre csábítóbb az újabb érkezők számára.

Ide vezethető vissza a népességrobbanás is!

Korábban is bárki beléphetett a földi létbe, azonban felülről is egészen másképpen nézett ki a bolygó: az emberek királyai rendet tartottak, seggberúgták azokat, akik a legalantasabb vágyakat akarták itt kiélni, gyilkolni, rabolni, ilyesmit. Rend volt, ha sötét rendszerhez illő sötét rend is. A pokolvilágok lakói háromszor is meggondolták, akarják-e a kellemes földi „klímáért” cserébe a jobb magaviseletet felvállalni. Ma azonban mindenki láthatja, hogy a bűnösök jó eséllyel elkerülik a büntetésüket, így szabad a vásár, nem is beszélve a rengeteg csillogó technikai vívmányról, amelyek ugyancsak gazdag tapasztalási tárházat ígérnek – leszámítva, hogy a legtöbbeknek nem ezen dolgok megtapasztalására lenne szüksége. Így aztán ömlenek a pokolvilágokból a lelkek a földre, mohón várva a megtestesülés lehetőségét, karmikus program nélkül, a vágyak által behúzva az első szabad résbe.

Igaz, hogy régen nem létezett fogamzásgátló tabletta, azonban valójában „gyereket csinálni” senki nem tud. A technikai feltételek biztosítása önmagában sehova nem vezet; ahhoz, hogy egy új ember szülessen, szükség van egy lélekre, aki azt a jelmezt fel akarja ölteni, azt a szerepet el akarja játszani a földi életben. Mivel a Nagy Világterv romokban van, és az első szabad lehetőséget ki lehet használni, természetesen minden esetben, ha a fogantatás lehetősége fizikai és éteri síkon fennáll, azonnal lesz jelentkező. És ez a magyarázata annak, hogy miközben a bolygó népessége egyre nagyobb ütemben gyarapodik, a fehér ember az egyetlen, amelyiknek létszáma évről-évre fogyatkozik, s lassan kiszorítják természetes életteréből ugyanúgy, ahogy ő tette azt másokkal korábban. A fehér ember a leginkább hajlamos ugyanis a családtervezésre, itt a legnehezebb rést találniuk a pokoli bolygók mohó bevándorlóinak. Rést találnak hát maguknak Afrikában, ellenére a rossz körülményeknek és annak, hogy ott aztán igen nehezen tudják élvezni azt a fajta életet, amelyre áhítozva idejöttek – tudják, hogy karmikus kapcsolatokat kiépítve „bennfentesekkel” (akik már régóta keringenek a földi reinkarnációs ciklusokban) majd lehetőségük nyílik idővel a csillogó „fejlett nyugatra” is betenni a lábukat.

Valószínűleg mindez különböző, többségében – egyelőre – fehér emberek által lakott országok különböző kisebbségeinek magatartását is elég jól megmagyarázza, ezt nem szükséges részletesebben kifejteni sem…

Végezetül lássuk, mi történik azzal, aki meghal! Annyi vágy terhelődik a lelkére, hogy a köztes létben felébredni nem fog tudni, a halál után közvetlenül következő létfázisból („bardóból”) szinte törvényszerűen a földi túlvilágra fog jutni.

A földi túlvilág igen rafináltan van megtervezve: kagylóhéj-világokat építenek ki maguk köré a lelkek, ahol az emberi élet dolgait reprodukálják álomszerű formában. A saját kagylóhéj-világának mindenki „istene”, teljhatalmú ura – a földön ki nem élt vágyakra itt pótszereket teremthet magának az ember. Természetesen a pótszerek nem hoznak igazi tapasztalást, hiszen a kagylóhéj-világot saját magának vetíti az ember, ezért ott a dolgok úgy jelennek meg, ahogy a vágy tudatlanságában elképzeli magának, s nem igaz valójukban, érthetetlenül, idegenül, megértésre várva. Az elhunytak képesek egymás kagylóhéj-világaiba is átlépni, kollektív illúziókban részt venni.

És sajnos itt az átverés lényege.

Amikor a muszlim ember meghal és felmegy a fénybe, nem is sejtve, hogy rossz úton jár, az alagút végén megpillanthatja rég meghalt, szintén muszlim rokonait, barátait, akik elkísérik a paradicsomba – amely, mit ad Allah, pontosan úgy néz ki, ahogy Mohamed próféta leírta!

Na mit mondtam, hülye kufárok, ugye, hogy a miénk volt az igaz hit!

Amikor a krisnás meghal, ő is a „mennyországba” kerül – azonban az ő mennyországát Golokának hívják, s pont úgy néz ki, ahogy a Bhagavad Gítában le van írva!

Egyes buta emberek úgy képzelik el, hogy külön van katolikus mennyország a katolikusoknak, református a reformátusoknak és zsidó mennyország a zsidóknak… – és ki hinné, nekik van igazuk. Mindenki a hite szerint saját túlvilágot teremthet magának. Ha valaki túl sok Star Treket nézett és Klingon harcosnak képzeli magát, aki halála után Sto-Vo-Korba kerül, adott esetben még az ő várakozásai is beteljesülhetnek, és bejuthat egy olyan kagylóhéj-világba, amit egy excentrikus tizenéves hozott létre, aki egy péntek esti epizód után világfájdalmában rituális Mauk-to’Vor öngyilkosságot hajtott végre és ő álmodta meg a klingon túlvilágot a többi fanatikus számára.

Boldogan elidőzhet tehát mindenki egy szabadon választott vagy akár saját készítésű kagylóhéj-világban – persze van, aki a túlvilágon sem lesz boldog, hisz annyira belegabalyodott a szenvedésteli élmények hálójába, hogy önnön kagylóhéjvilágából is poklot fog formálni. (Bár az ilyen, karmikusan nagyon terhelt emberek általában még a „felső világban” sem ébrednek fel, hanem az „alsó világ” zsúfolt kavargásában tudatosodva élik át az újraszületés folyamatát, pl. úgy, ahogy azt Szepes Mária a Vörös Oroszlánban leírta.) Minden szép és jó – amíg a valódi vágyak a valódi tapasztalásba el nem kezdenek visszahúzni, és akkor döbben rá szerencsétlen hívő, hogy az ígért örök mennyország bizony nem tart örökké! A saját vágyai húzzák vissza „a földre”, tehát a középső világba, egy újabb testesülésbe.

Egyirányú zsákutca ez a bolygó, innen szabadulni igen nehéz – bár nem lehetetlen. A szabadulást hirdeti a kereszténység a megbocsátás, a földi karma elengedésén át, a buddhizmus a vágynélküliségen át, vagy akár a vaisnava hinduizmus a figyelem magasabb szellemi régiók felé való irányításán át. Természetesen mindannyiuknak ott van a túlvilág csapdája, hogy jobbra a következő elágazásnál ott az a „mennyország” meghamisítva, melyet valójában vallásaik legnagyobb tanítói csak az út legvégére ígértek. Ha ezt el tudják kerülni, akkor megszabadulhatnak a földi létből, felébredhetnek a köztes létben, ahonnan szabad a pálya, létesülést lehet választani bármelyik rendszerben.

Mivel akik ezt olvassák, egytől-egyig át fognak menni ezen a folyamaton, fontos hangsúlyozni, hogy a Földön semmi olyan nincs, amelyet más világokban át ne lehetne élni!

Még ha valaki olyan triviális dolgokra is vágyik, mint hogy sok pénze legyen, azt is elérheti egy másik sötét rendszerben, amely nem ilyen csapdaként működik. Ha egészében ugyanilyen bolygót (szerencsére!) sehol nem is találhatsz, mindezeket a tapasztalási formákat végigélheted más világok egész sorában is. Természetesen először más sötét világokba kerül át az innan kilépő lelkek nagy része. Ha az általános iskola 2. osztályában megbuktatnak valakit és átmegy egy másik osztályba – a tanulást ott is csak a 2. osztály újrakezdésével folytathatja, azonban ott már megvan az esélye, hogy tanítanak is majd valamit, és 3. osztályba léphet.

Ha már az iskolás példánál tartunk, említsük meg, hogy mivel Jehova tanítóbácsi nem tanít, csak követel, ezért az iskola felső vezetése középiskolásokat és egyetemistákat ültet a másodikosok közé, hogy korrepetálják őket. Sajnos ez a rendszer annyira ravasz, hogy még a középiskolások egy része is elhiszi év végén, hogy őt megbuktatták, és újrakezdi az évet, ahelyett, hogy dolga végeztével kisétálna az osztályból és visszamenne a középiskolai szintre (világosszürke rendszerekbe), ahova való. Természetesen ugyanez az egyetemistákra (a fényrendszerek lakóira vagy „fénylényekre”) nem igaz, őket semmi nem tudja kötni ehhez a rendszerhez, annyira primitívnek látják.

Előre tudom, hogy jönni fog a kérdés, miért nem lehet Jehova tanítóbácsi kirúgni – a hasonlat ott sántít, hogy valójában ő is tanuló, mint mindenki az Univerzumban, és neki is meg kell tanulnia a leckéjét.

Soron kívül foglalkoznunk kell ezzel a témával, mert, mint >a kutatási módszerek< esetében, itt sem lehet már tovább halogatni, el kell magyarázzuk, hogyan jött ez az egész >Atlantiszos agybaj< az >Irányítók< fél év alatt szépen felépített történetéhez.

Elkerülhetetlen volt Atlantiszról írnunk, noha tudjuk, hogy ez a legtöbb ember számára elfogadhatatlan – aki vallásos, annak ezért, aki materialista, annak azért. Elkerülhetetlen volt, hogy teljes képet kapjunk az Irányítókról és ezen keresztül azokról a kardinális történelmi folyamatokról, amelyek a jelen korban zajlanak.

Egyébként a következő rádióra tervezzük (jövő hét végén), hogy részben – persze úgymond „világi” témák mellett – Atlantiszt fogjuk remélhetőleg mindenkit kielégítően kivesézni. Nándi fogja képviselni az „Atlantisz-specialistát”, egy másik vendég pedig a „laikus-szkeptikus” kérdezőt, de természetesen e-mailben lehet küldeni nekünk olvasói-hallgatói leveleket, kérdéseket, amelyeken szintén sorban végigmegyünk majd. Szeretnénk ugyanis, ha ez az atlantiszos téma minél kerekebbé és emészthetőbbé válna a 2012 Blog olvasóinak.)

Nos, hogy felvegyük Atlantisz történetének fonalát: miután a fehér erők seggberúgták őket és megtiltották, hogy atlantiszi emberfeletti lények mászkáljanak e világon, mágikus képességeket használva, az atlantiszi szellemcsaládok a földi túlvilágra kényszerültek és ott is tanyáznak a mai napig is. (Leszámítva azokat, akik úgymond „kiugrottak”, a vereség hatására elhagyták Atlantiszt és elindultak inkább egy tisztább úton.) Természetesen az atlantisziak nem adták fel ilyen könnyen a küzdelmet és a bolygó, valamint az emberi faj feletti uralmat.

Egyik fő fegyverük éppen az, hogy a túlvilágon tanyáznak, így az elhalálozó embereket haláluk után „várják”, istenként, ahogy az sok vallás tanításaiban megvan, ezzel is erősítve saját isten-imázsukat. S ha valaki elhiszi róluk, hogy valóban istenek, s főként elhiszi azt, hogy nekik joguk van ítélkezni az elhunyt fölött, akkor bizony >a reinkarnációt< irányítani tudják. Természetesen először a megfelelő vallásos hiedelmek magjait el kell vetni, hasonlóan, ahogy a Bene Gesserit vallásmérnökei teszik a Dűnében… Az atlantisziak pedig mesterei az emberek manipulálásának, hiszen ők voltak a tervezőmérnökök, így tudják, hogy adott hatás elérése érdekében milyen „gombokat” kell nyomogatni az emberi pszichében. Hogy hatalmukat az evilági létezésben is biztosítsák, le-leszületnek emberi formában, különböző küldetések végrehajtására.

S ezzel elértünk az Irányítók legelső-legfelső szintjéhez.

Az atlantisziak között is értelemszerűen hierarchia van, és nyilván akik lejönnek, azok a „kisebb katonák”, azok a lelkek, akik a szamárlétra alján vannak. A >Jehova< közelében ülők, a felső vezetők sosem „mocskolnák be” magukat az emberi léttel – mely számukra olyan, mint egy embernek kutyaként vagy disznóként létezni. A leküldött kiskatonák azonban itt a Földön iszonyú hatalmat élveznek, legalábbis mára, hosszas és áldozatos munkával kiépített hatalmi rendszerüknek köszönhetően. Itt „lent” ők vannak a legfelső szinteken, ők az Irányítók irányítói, az atlantiszi akarat legfőbb végrehajtói.

Ritkán kerülnek ők a figyelem középpontjába, ritkán lesz belőlük igazán fontos ember a tömegek szemében, vezető politikus, sikeres milliárdos, pápa, nobel-díjas professzor, filmsztár, stb. Mindössze egy pár ilyet lehetne felsorolni közülük az egész világon. Általában a háttérben munkálkodnak, jelentéktelennek tűnő szürke eminenciásokként. Ha például egy multinacionális cég teljesen az Irányítók kezében van, valószínű, hogy legalább egy atlantiszi inkarnáció van a felső vezetésben, azonban semmiképpen nem az elnök vagy a vállalatigazgató az – és mindössze a tíz legbefolyásosabb (nem címe, hanem valódi hatalma alapján legbefolyásosabb) ember tudja a cégnél, hogy valójában ki az a hátsó irányító, az a tanácsadó, akinek tanácsára a cég első embere valahogy mindig hallgat – aki a tényleges irányvonalat megszabja, aki az érdemi döntéseket hozza. Ugyanígy működik ez a politikában is, egy elnök vagy miniszterelnök közelében mindig vannak tanácsadók, jelentéktelen és semmitmondó titulusokkal, észrevétlen elvegyülve a sok hájfejű, semmittevő tótumfaktum elvtárs között, s valójában ők diktálják az irányt, az ország hivatalos vezetője csak a megszabott irány követésének részletkérdéseiben dönthet. Magyarországon még ezek a háttéremberek sem atlantiszi inkarnációk soha – a legmagasabb irányítók gondosan ügyelnek arra, hogy az olyan kulcsfontosságú országokban, mint Magyarország (bizony), Nagy-Britannia, Amerika, Kína, Izrael, Oroszország, stb., jópár lépésnyi távolságot tartsanak a látható vezetőktől, így helyi és nemzetközi „közvetítők” hosszú láncán keresztül tudnak csak hatni rájuk. Magyarországon szinte nyílt titok, hogy a tényleges gazdasági és politikai hatalom terén a két csúcsember Bokros Lajos és Soros György. (Hogy az ennél is magasabb szintű hatalmi ágakban, tehát az okkult végrehajtásban, a titkosszolgálati-hírszerzési-elhárítási és a médiahatalomban kik a fő emberek, arról sejtelme sincs senkinek.) Azonban természetesen egyikük sem atlantiszi, sem pedig az ő közvetlen felettesük, vagy bárki, akit ők ismerhetnek a Bilderberg-csoportból vagy a szabadkőművesek közül.

Eme szabály alól vannak kivételek, pl. George W. Bush, akinek az arcán első pillantásra látható az atlantiszi „beütés” annak, aki tudja, mit kell keresnie. Fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy nem minden atlantiszi származású „ember” Irányító – hiszen vannak, akik kiszálltak az egészből – és nem minden Irányító atlantiszi. Igazából az, hogy ki Irányító és ki nem, nem is dönthető el élesen, hiszen ha egy olyan parancsuralmi hierarchiát nézünk, amelynek tetején Jehova áll, a legalján pedig egy multicég takarító nénije, nyilván a takarító néni már nem Irányító, a határt pedig meg kellene húzni valahol, bár igen nehéz. A legegyszerűbb az lenne, ha Irányítónak sorolnánk azokat, akiknek már Atlantiszról tudomása van, bár, hogy milyen tudatossági szinten mennyi tudomása van ezekről a dolgokról valakinek, az megint csak viszonylagos: az atlantiszi Irányítók saját közeli embereiket is elhallgatással és hazugsággal tartják a helyükön. Minél magasabb szinten áll valaki, annál többet tud – és valójában még egy 33. szintű szabadkőműves is hazugságokban él –, a teljes igazságot pedig csak azok a magasabb atlantiszi vezetők tudják, akik soha nem inkarnálnak a földre emberi formában.

Az atlantisziak a történelem során mindig is közöttünk jártak, és a hatalmuk visszaszerzésén munkálkodtak. Ők hozták létre az Egyiptomi Birodalmat (ezért nevezzük őket populáris ezoterikus nevükön „Atlantisznak”) csakúgy, mint a Római Birodalmat, mely már gyakorlatilag a mai „modern” világ prototípusa volt, de szerencsére a pusztai népek vezetői, az emberek királyai (erről bővebben később) idejében szétcsaptak közöttük, még ha ez általános kulturális hanyatlással is járt. Pontosan a reneszánsz által ennek az elveszett tudásnak az előkerülése volt az, ami a történelem kerekét úgy indította meg, hogy a malmot teljes egészében Atlantisz vizére hajtotta (de erről és a „sötét tudás” fogalmáról talán szintén máskor). A középkori Európában is tartotta magát Atlantisz, elsősorban az Egyházba beépült Irányítókon keresztül. Ebben a korban jött létre a Templomos Lovagrend, ez az első olyan félig-láthatatlan szervezet volt, mely teljes egészében atlantiszi irányítás alatt ált, sőt tagjainak nagy része is atlantiszi volt. A hátsó manipulációt azóta nem a hatalom megszerzése felé vezető útként látják csak, hanem magának a hatalom gyakorlásának tartósan fenntartható eszközeként, mint ahogy azt az Irányítók módszertanáról szóló fejezetben leírtuk, a blog elején. A Templomosok szellemi örökösei a szabadkőművesek és a köréjük épülő különböző titkos társaságok és szerveződések gyakorlatilag mindegyike a jelenben és a múltban: az Illuminátusok (Illuminati), a Rhodisták, a Karbonárik, a Bilderberg-csoport (Bilderberg Group), a Külkapcsolatok Tanácsa (CFR – Council on Foreign Relations), a Trilaterálisok (Trilateral Commission), a Halálfejes Rend (Order of Skull and Bones), a Sion Fiai, a 300-ak, a 72-k és 13-ak tanácsa, a Névtelenek (Noname Agency), stb., mindezekről egy tonna anyag található már az Interneten (persze jó sok dezinformációval hígítva). A Templomos Lovagrend tagjai valójában nem a pápának fogadtak hűséget, hanem a jeruzsálemi pátriárkának, s ők voltak azok, akik az első bankrendszert megpróbálták meghonosítani Európában, ők találták fel a bankjegyet, amely az akkori aranypénzek korában még multiplikált pénznek számított, az akkori hatalom pedig szerencsére az ilyen mesterkedésekben felismerte a királyi pénzkibocsátási monopólium megsértését és ezért szétcsaptak a templomosok között, inkvicíziós segítséggel (bár a pápa előzetes tudta nélkül), koholt vádak alapján kiirtva őket. Természetesen a lélek halhatatlan, így újra meg újra visszaszülettek, s végül a reneszánsz-reformáció-ipari és polgári forradalom eseményláncolatán keresztül megszerezték a hatalmat (ismét), először egy saját világbirodalmat alapítottak (USA), aztán megszerezték a hatalmat először Európában, majd gyakorlatilag az egész világon. A rendszer igazán a XX. század közepére szilárdult meg, a hatvanas évekre már polgári elégedetlenkedéseket is mertek szítani mesterségesen önnön rendszerük ellen, még nagyobb zűrzavart teremtve a társadalomban. S jelenleg is hasonló játékot játszanak Magyarországon, de erről majd egy másik bejegyzésben…

A változatosság kedvéért ismét egy egyszerűen érthető és elfogadható téma következik.

A buddhizmus és Isten viszonyának irányából fogjuk megközelíteni a kérdést.

(S előre kell bocsátanunk, jelen sorok írója nem buddhista, nem keresztény, nem hindu és nem zsidó.)

Sokan élnek abban a tévhitben – főleg a „krisnások” és egyéb hinduk közül –, hogy a Buddhizmus isten nélküli, esetleg istentagadó vallás. A helyes megfogalmazás azonban ez lenne: Isten-koncepció nélküli vallás. A Buddha ugyanis sohasem beszélt Istenről, semmilyen módon, semmilyen formában – sőt, amennyiben tanítványai erről kérdezték, minden esetben megtagadta a válaszadást. Szerzetesek, erről az egyről ne kérdezzetek. Nyilván valami sokkal mélyebb ok van Buddha hallgatagsága mögött, nem egyszerű Istentől elfordultság.

A Bhagavad-gítából, a Krsna helyzetéről szóló részből világosan kiderül, hogy igazából senki sincs az egész Univerzumban, aki teljes egészében képes lenne megérteni Istent. Ez, >a korábban leírtak< alapján elég egyértelmű: a véges hogyan érthetné meg a végtelent? Ennek ellenére a hindu vallásnak igen fontos eleme a srútí, vagyis hogy hallani kell Istenről, minél többször, minél többet, és ez segít, hogy közelebb kerüljünk hozzá. A kínai bölcsesség azonban azt tartja, jobb egyszer látni, mint ezerszer hallani róla, és a Buddha megközelítése ehhez hasonló irányultságú. (Talán nem véletlen, hogy a buddhizmus sokkal népszerűbb lett Kínában, mint szülőhazájában valaha is volt.)

Értelmes ember nem használ egy párbeszédben olyan szót, amelynek jelentésével ő vagy beszélgetőpartnere nincs tisztában. Az utóbbi esetben úgymond tisztességtelen előnyt próbál szerezni valamiféle intellektuális fölényre alapozva, az előbbi esetben pedig saját magát teheti nevetségessé, ha lelepleződik, hogy az „intellektuális fölény” is csak póz, nagy szavakkal próbál dobálózni, melyek jelentését nem is ismeri.

Amikor az egyik ember azt mondja a másiknak: Isten – egyszerre mindkét eset fennáll. Valójában egyikük sem értheti e szó jelentését.

Személy szerint azt gondolom, az igazság valahol félúton van, adott esetben adott tudás átadásához szükség lehet egy isten-fogalom bevonására a gondolatmenetbe, azonban teljes elkötelezettségű isten-hitet elvárni emberektől és erre építeni egy teljes filozófiai, morális és életmód-rendszert meglehetősen ingatag dolog. Talán ezért is lehet, hogy míg a többi nagy vallásnak megvan a maga természetes életpályája, mely törvényszerűen születéstől halálig vezet, a buddhizmusban van egyfajta időtlenség, nem fejlődik, nem változik, nem öregedett meg, ám igazából sosem volt fiatal vallás sem. A Buddha soha nem várt el a szó hétköznapibb értelmében vett hitet a követőitől, a buddihsta filozófiát „buddhista logikának” nevezik, a Buddha az értelemre próbál építeni, nem elhinni kell a tanításait szívvel, hanem megérteni kell őket, ésszel. (Maga a szanszkrit buddha szó értelmet jelent, és a Bhagavad-gítában is rengetegszer szerepel.) Talán ez lehet a buddizmus vonzerejének egyik titka, illetve a jellegzetes heuréka-jelenségé, mikor egy szellemi kereső először találkozik a buddhizmussal, szinte biztosan az az első reakciója: ez az, megtaláltam, eljutottam az igazsághoz – buddhista vagyok! Ez persze csak egy korszak, amely némelyeknél pár évig tart, másoknál több életen keresztül.

A buddhista tanítások tehát nem tartalmaznak információkat Istenről, amelyeket – bizonyság híján – el kell hinni, hanem utat mutatnak, gyakorlati tanácsokon keresztül, a helyes nyolcas út és a meditáció által elvezetnek ahhoz, hogy az ember saját maga szerezhessen tudomást Istenről, saját szemeivel pillanthassa meg.

Ezt valószínűleg bármelyik szakavatottabb buddhista leírhatta volna. Következzen azonban a másik ok, mely jóval „profánabb”, ám kevésbé nyilvánvaló.

Az indiai nép az egyik legvallásosabb a világon. (Most tekintsünk el attól, hogy a történelem során sosem voltak egy egységes nép, vallási szempontból ez most lényegtelen.) A hinduk mindennapjait is igen nagy mértékben átitatja az istenhit, míg a keresztény pl. hajlamos csak a vasárnapi templomban imádkozni vagy este az ágy mellett, a hindu vallásgyakorlat fontos elemei a mantrák (ezek egyébként a buddhizmusban is megtalálhatóak), amelyek tele vannak Isten különböző szent neveivel (a buddhizmusban természetesen nem). A keresztény vallásban is vannak mantraként használatos imák (Miatyánk, Üdvözlégy), azonban nem jellemző, hogy az átlag hívő ezeket az utcán menet mormolná, egy rózsafűzért morzsolgatva. (A rózsafűzér egyébként a hindu dzsapa utánzata – de a keresztény vallás innen-onnan toldozott-foldozott voltáról már elmítést tettünk >a rádióban<.) Lényeg a lényeg, a Buddha beszélhetett volna Istenről megállás nélkül, ahogy pl. Krisztus tette, azonban nem hallgatták volna meg. „Közhelyesnek” számítottak volna akkor és ott a tanításai, az Istenről szóló tanításokkal a srútí fontossága miatt tele volt a padlás, ezen a téren sok újdonságot nem tudott volna mondani Buddha, így senki nem figyelt volna rá. Olyan fölösleges lett vona hinduknak Istenről beszélnie, mint folyóba vizet hordani.

S ha már említést nyert a Krisztus, hasonlítsuk össze Buddhával ilyen szempontból! Az első és legfontosabb, amelyet észre kell vennünk, hogy a közeg, mely körülvette őket, a fentiek alapján nagyon hasonló volt!.A zsidó nép is hagyományosan nagyon vallásos volt, az istenhit és a vallásos elvek nagyon főszerepet játszottak mindennapjaikban. S nyilván Krisztus és Buddha alapvetően azonos tudással rendelkeztek – ez nem csak hasonló (olykor azonos) tanításaik alapján jelenthető ki, hanem azon egyszerű ténynél fogva is, hogy Igazság csak egy van. A teljes igazságnak csak töredékét tudja egy tanítómester egy élet munkájával átadni, s hogy melyik ez a töredék s milyen módon adja át, az a befogadó közegtől is nagyban függ. Bármely vallásalapító tanításait kizárólagos és teljes igazságként elfogadni ezért ostobaság – mind a Krisztus, mind a Buddha figyelmeztettek arra, hogy amit elmondanak, az nem a teljes igazság.

Voltak olyan dolgok, amelyekről szándékosan hallgattak. S a Krisztus esetében talán ezek közé tartozott az Úr és az Atya különbözősége. Nem lehet nem észrevenni az ó- és újszövetségi istenkép különbözőségét, sőt, néhol ellentétes voltát. Talán ezért, „akinek füle van, hallja” alapon Krisztus mindenkire rábízta, hogy magától jusson el a felismerésig: igen, a zsidó nép nagyon vallásos, azonban az isten, akiben hisznek, Jehova, nem azonos azzal az Istennel, akiről Krisztus beszélt, és akit ő Atyának nevezett. Nem lehet nem észrevenni a szóhasználat szándékosságát. Sehol a zsidó hagyományokban „Mennyei Atyaként” nem emlegetik „az Úr Istent”, Krisztus pedig következetesen Atyának nevezi, és véletlenül sem használja rá a saját korában mindennapos használatú Adonáj (vagyis úr) kifejezést – ezzel is éreztetve, hogy ő bizony egy másik Istenről beszél, s mindez már >A maga képmására< illetve >Az emberiség eredete II.< című bejegyzésekből adja magát: Jehova a földi létezés ura, az ember teremtésének, Lemúria és a Phaeton elpusztításának legfőbb felelőse, az atlantiszi szellemcsaládok vezető szellemisége megszemélyesítve – kozmikus bűnöző, aki lázad az Atya és az őt szolgáló hatalmak ellen. Nyilván, ha ezt Krisztus valaha kimondta volna, ott helyben feszítették volna keresztre. Ezért kellett neki Istenről beszélnie s ezért nem kellett Buddhának – mert a hinduk Visnuja azonos a valódi, kozmikus Istennel, azonos a krisztusi Atyával, mint az mind a védánta irodalomból, mind magukból a Védákból egyértelműen kiderül.

Természetesen jelen írás miatt háboroghat a Mazsihisz vagy bármilyen zsidó szervezet, azonban azok, akik a Krisztust „idétlen megváltónak” (mesüge messiah) nevezik, jobb, ha hallgatnak, miután élen járnak mások vallásának mocskolásában – hadd ne kelljen citálnunk a Talmudból ezügyben… Azonfelül ennek a bejegyzésnek egyáltalán nem a mocskolás a célja, hanem hogy egy olyan tévedésre, összemosásra hívja fel a figyelmet, amely az ún. judeokeresztényeket ugyanúgy érinti, mint a zsidókat! Judeokeresztény alatt értendő az intézményesített, „sauli” néven is nevezett kereszténység, mely a (kissé átszerkesztgetett) Tórát „kapcsolt árunak” tekinti az Evangéliumok mellé, egy feloldhatatlan ellentmondást szítva, melynek figyelmen kívül hagyása sajnos eleve vakhitet követel a keresztényektől.

Azonfelül a képlet nem ilyen egyszerű!

A földi „istenség” legbiztosabb módszere önnön isteni mivolta illúziójának fenntartására, hogyha az önmagáról szóló tudást összemossa a valódi, kozmikus Istenről szóló tudással. Így a zsidók istenképében is van jó adag a valódi, kozmikus istenről szóló tudással, s ennek letisztítása ugyanúgy eredményre vezetne – hangsúlyozzuk újra, itt zsidók és keresztények egyazon hajóban eveznek!

Elég csak megnéznünk az átlag keresztény ember istenképét, amelyet sajnos nagyrészt egyházi tanítások alapján alakít ki magában. Hányszor hallottuk már, hogy én elfordultam Istentől, mert meghalt az akárkim, vagy akármi baj ért… Isten nem azért van, hogy neked jó legyen. Nem ő van érted, hanem te vagy őérte! Isten nem a mikulás. Megdöbbentő, hogy a keresztény istenkép milyen gyerekes módon párhuzamos a mikulással. Van egy nagyszakállú ősz öreg, jóságos bácsi valahol, tőlünk elérhetetlen távolságra, aki minden gyereket szeret és aki minden gyereknek szeretnie kell. Kívánságainkat meghallgatja, személyesen vagy levélben (ima), és ha jók voltunk, teljesíti, ha rosszak, akkor virgácsot kapunk. A gyerekek a mikulásban hisznek, a felnőttek az „Istenben”, és amikor rájönnek, hogy a mikulás sosem fogja elhozni a kért ajándékot, kiábrándulnak belőle. A valódi Isten bennünk él és mi őbenne, „őáltala, őbenne és ővele” egyek vagyunk, ő nem véges létező, mint az emberek teremtője, így nem tudunk semmiféle interakcióba lépni vele.

Olyan korban élünk, ahol a magasabb hatalmak közbeavatkozása elkerülhetetlenül folyamatban van, s nem lehet tovább tartani a hazugságot, a felemás istenképet – minden embernek el kell döntenie a következő években, hogy melyik oldalra fog állni, vallási hovatartozástól függetlenül. Tudjuk, hogy nagyon nehéz azt kérni az emberektől, forduljanak el saját Teremtőjüktől! Atlantisz beleprogramozta az emberi fajba teremtőjének feltétlen tiszteletét, s ez a program a mai napig is fut. Azonban legvégső soron mindannyian „az Atya gyermekei” vagyunk, s végül mindannyian hozzá fogunk visszatérni, lehet bármekkora kerülőúton is – ez már rajtunk múlik.

Mindazok, akik a sötét földi hatalom mellett tesznek hitet – akár tudatlanságból, akár személyes haszon reményében, vagy bármilyen okból – egyszer majd rá fognak jönni, hogy hibát követtek el. Lehet, hogy csak több millió év múlva, de el fog jönni a napja. Aki Atlantisz közelébe kerül, előbb-utóbb megbánja. (Már az is „hiba”, hogy egyáltalán itt vagyunk ezen a bolygón – de erről majd egy másik bejegyzésben.) Egyszer majd maga Jehova is meg fog térni az Atyához. Azonban az nem mostanában lesz…

A 2012 Blográdió harmadik adása jelentkezik!

Műsorvezető:

MaCsek

Meghívott vendégünk sajnos az utolsó pillanatban nem jött el, de nélküle is elég jól kiveséztük a témát, maratoni adás készült, 2:10 hosszú. A végére egy kicsit szét is csúsztunk. Ám technikailag megint egy árnyalatnyit javultunk. Legközelebb megint vendégekkel jelentkezünk, és a tervek szerint szervesebben fogunk kapcsolódni a 2012 Blog jelenlegi témájához.

A fenti képre kattintva egy letöltőoldalra jutsz, innen már csak egy kattintás elérni az mp3-mat. Erre elsősorban letöltésszámláló funkció miatt van szükség, szeretnénk tudni, pontosan hányan hallgatnak minket.

Úgy néz ki, már ma se írom meg az új bejegyzést, meg holnap se, mert holnap (remélhetőleg) az új rádiót fogom vágni, ami viszont azt jelenti, hogy holnap este lesz >2012 Blográdió 3. adás<! A pontos érték érdekében lesz egy letöltésszámláló oldal közbeiktatva, de a keresési eredmények alapján úgy tűnik, még mindig mi vagyunk a 4. leghallgatottabb podcast rádió Magyarországon, ami nem kis dolog 2 adás után.

Addig is, ha támogatni akarjátok a 2012 Blogot :), meg egyébként is, vállaljuk Budapesten regressziók, mélymeditációs kurzusok levezetését, 5000 ft-ért, illetve rendszeres kommentelőknek 4000. :) Ez tulajdonképpen nevetséges összeg, egy terapeuta legalább 10-12 ezer forintot elkér egy alkalomért, és az általa, illetve a materialista tudomány által nyújtott lehetőségek eléggé behatároltak hozzánk képest. Akit érdekel a dolog, írjon a blog2012 kukac freemail pont hu címre!

A dolog lényege: Egy módosult tudatállapotról van szó, ami gyakorlatilag egy ébren álmodás jellegű tapasztalatot tesz lehetővé, képek, esetleg sugallatok (de inkább képek) formájában kapcsolatba lehet lépni a mélytudati régiókkal, problémákra, konfliktusokra választ keresni, múltbéli eseményeket részletesen felidézni és ok-okozati összefüggéseket találni jelenkori állapotokkal, illetve adott esetben sikerülhet egy magasabb szellemi vezetővel is kapcsolatba lépni. Ez a befelé utaztatás. A kifelé utaztatás lehetőségei gyakorlatilag teljesen korlátlanok, de ilyet csak olyan alannyal csinálunk, aki már otthonosan mozog az asztrálvilágban. Előző életekbe szintén csak olyat próbálunk meg visszavinni, akin látható, hogy fogja tudni kezelni ezt a fajta kitágult én-perspektívát. Aki próbálkozott meditációval vagy agykontrollal, de nem sikerült módosult tudatállapotot elérnie, a gondolatait leállítania, annak mindenképpen segít ez a fajta "indító lökés", általában 1-2 alkalom után az ember már vezető nélkül is képes meditációra.

(Ja és persze vegyetek >ŠÜN!-pólót< is, nagy sikere van a dolognak, szoktam hallani a hátam mögül az utcán, hogy SÜN!, rengeteg vigyorgó arcot látok, a blogtalálkozóra menet egy társaság a villamoson hangosan felröhögött, mikor megláttak - ahhoz képest nem nagyon kapkodják...)

Ma este rádiófelvétel, küldjetek sört, küldjetek nőt. :) Ezúttal nem lesz úgymond "húzónév" vendég, de azért megpróbálunk informatívak lenni, készültem néhány szájbatalpalóval. Felolvasásra és megválaszolásra szánt olvasói-hallgatói leveleket még nem késő küldeni!

A holnapi kirándulást is megtartjuk, holnap szakadó esőre már nincs esély, kis szemerkéléstől nem ijedünk meg, mindenkinél, aki jön, legyen valami esőkabát-féle - dehát ezt tudnátok, ha feliratkoztatok volna a >túraszervezőben<, ahogy kértem...

Mellesleg, a tegnapelőtti megemlékezés:

A most következő témáról a rádió 3. adásában akartunk beszélni, ami viszont csak nem akar összejönni, és úgy tűnik, már nem lehet tovább halogatni a témát.

A sok-sok „honnan veszed” kérdésre próbál ez a cikk egy valószínűleg a legtöbbek számára nem túl kielégítő, mégis pontos és viszonylag részletes választ adni.

Információink törzsét az ún. „asztrálvilágból” származó információk adják. Mint >korábban leírtuk<, az emberek tudatos lényekként képesek létezésük magasabb szintű vetületeire is ráébredni. Valaha ez alapvető adottság volt az emberi fajnál, bizonyos mértékű asztrális látással és mégikus erőkkel eredendően rendelkeztek az emberek, azonban >Atlantisz bukása után< egy magasabb hatalom „megvakította” az emberi fajt, innentől mágikus erőit öntudatlanul használja, az anyagi és a lelki, „transzcendens” dolgok között elsősorban a „hit” vagy hűség megelőlegezett bizalma jelent hidat.

Azonban megfelelő gyakorlatozással bárki képessé válhat arra, hogy „transzcendens” érzékeit kifejlessze, megtanulja harmadik szemét használni (ennek magyarázatába hadd ne menjünk most bele), sőt, figyelmének irányításával az asztrálvilág magasabb régiói, nagyobb teljessége felé is megnyílhat a tudata. Mindennek az eléréséhez a legtöbb embernek hosszas gyakoratozásra, elkötelezett munkára, áldozathozatalra van szükség – pont azért, hogy ez megfelelő megtisztulást jelentsen az emberi önzés alól, így csökken eme képességek helytelen célra használatának az esélye.

Minden emberben ott van a képesség, hogy fizikai létezésétől elvonatkoztasson, és ha „utazni” nem is tud, legalább saját mélytudati régióival szembenézzen, régmúltjába, akár korábbi életeibe is alámerülhessen – ez regressziós hipnózis által érhető el. Vannak azonban olyan emberek, akik ezen a téren speciális adottságokkal bírnak, születésüktől fogva közelebbi kapcsolatban állnak a „láthatatlan” világgal – mely így számukra nem láthatatlan, legfeljebb nehezen érthető, minthogy tanításukkal-nevelésükkel ezeken a síkokon nem foglalkozik senki. Az ehhez hasonló emberek képesek lehetnek viszonylag kevés gyakorlás után arra is, hogy a téridő-krónikába betekintve képet kapjanak a múlt és lehetséges jövősíkok eseményeiről, sőt, akár a földi asztrálrégiókat is elhagyva az ún. köztes létbe is képesek kilépni, és megnyílik előttük az Univerzum nagyobb egésze, magasabb szellemiségekkel, hatalmakkal képesek kommunikálni és onnan – bár meglehetősen szűrve, egyszerűsítve – információt „lehozni” a földi létezésbe.

A Fényörvény Csoport ilyen képességű embereket gyűjt össze, tehetséges látnokokat, médiumokat használ és használt az elmúlt bő évtizedben információszerzésre – az összegyűjtött hiteles információk tengelye köré építi a világi, empirikus forrásokból megszerzett információkat, és egy minden síkon teljes, transzencens, ám mégis konkrétumokra visszavezethető tudáshalmazt gyűjt össze. Részben ennek a gyűjtőmunkának az eredménye a 2012 Blog is, mint azt már kitalálhattátok.

Az információk hitelességéről: a kutatás évei alatt igen nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy az „áthozott” információk hitelességéről meggyőződjünk. A Fényörvény Csoport hálózatos rendszerben működik, ami azt jelenti, hogy nincsen fix, körülhatárolható tagsága, egy cél és egy eszmeiség tartja egyben, „tagjává” válik mindenki, aki céljaink eléréséért hajlandó és alkalmas cselekedni – a hálózatos rendszer egyúttal azt is jelenti, hogy az együttműködésben résztvevő személyek egy része nem ismeri egymást, illetve egyetlen olyan résztvevő sincs, aki minden résztvevőt ismerne. Ezt kihasználva a médiumok egymástől időben és térben elkülönülten tudják végezni munkájukat. Ha egy adott kérdést mélymeditációs transzban felteszünk egy médiumnak, adott választ fog rá adni. Ez önmagában visszaellenőrizetlen információ. Ezután később (akár évekkel később) ugyanezt a kérdést egy másik médiumnak is feltesszük, és ha az előzővel megegyező választ ad, a visszaigazolás megtörtént. A visszaigazolás önmagában még nem hitelesítés, az információkat növeli a médiumok hitelessége, amely a „foglalkozások” sorozatán keresztül derül ki – az, hogy az adott személy mennyire hajlamos a tévesztésekre, pontatlanságokra, más médiumokkal való egyet nem értésre. Több száz személyen végeztünk az évek során regresziós hipnózist, és szerencsénkre a sorsunk, küldetésünk összehozott bennünket azzal a néhány megfelelő, kivételes alannyal, akik a kutatást lehetővé tették.