A Játék Neve: Föld

Évtizedek munkájának gyümölcsét hozom most nyilvánosságra. 1990 óta tartó, közel 5 milliárd forint állami támogatást igénybevevő kutatásom meghozta eredményét: ímmár tudományos, nyelvi és néprajzi tényként kijelenthetjük:

Az angolok finnnugor származékok.

Alábbi írásomat ajánlom tehát az MTA szíves figyelmébe.

A finnugor kultúra az Ural hegység két oldalán fejlődött ki, egymással párhuzamosan: minthogy a geofizikai adottságok nem tették lehetővé, hogy a finnek és az ugorok érintkezzenek egymással, így aztán csak véletlen, hogy ugyanazon a nyelven beszéltek, ugyanolyan használati tárgyaik voltak, ugyanolyan népművészeti motívumokkal.

Aztán jöttek a besenyők. Kiverték őket az Uralnak előbb keleti, majd nyugati oldaláról, így a nyugati oldalon nyugat felé kényszerültek, a keleti oldalon pedig észak felé (minthogy a hegység útban volt; szerencsére a besenyőknek viszont szárnyas lovaik voltak, mert különben nem juthattak volna a nyomunkban egész a kárpát-medencéig, és nem védték volna évszázadokon át a határainkat, miután végigkergettek minket egész ázsián…) A nyugat felé futottakból lettek a magyarok, az északiakból pedig a finnek. A besenyők támadása által katonailag legyengült, gyakorlatilag harcképtelen finneket a germánok valamiért nem visszaverték, hanem tovább pofozták skandinávia irányába – mint ahogy bennünket is tovább pofoztak a hunok és az itt lakó, három millió éve őshonos szlovákok, amíg aztán Szent István szlovák király le nem mészárolt minket, ahogy azt a jeles szlovák úriember, Ian Slota nemrégiben nagyon helyesen megállapította. (Most már viszont kérjük szépen a holokatolicizálási kárpótlást a szlovák államtól.)

A finnekre visszatérve, egy részük a mai finnország területén maradt, másik részük továbbvándorolt nyugat felé, majd amikor a tengerhez értek, kénytelenek voltak átúszni a Brit Szigetekre (a besenyők ímmár viking jelmezben kergették őket), ahol a hajuk kipirosodott a nagy hidegtől és a sok széltől.

Bizonyítékok:

Jelen elmélet nem csak elmélet, hanem olyan tény, amelyet egyetlen művelt, tájékozott ember sem kérdőjelez meg. Számtalan bizonyíték áll rendelkezésünkre: mind kulturális-néprajzi, mind nyelvi bizonyítékok. Utóbbiak vannak túlsúlyban, ezért ezeket fogjuk tárgyalni részletesen. Kulturális közösségünknek csak legszembetűnőbb bizonyítékát említeném meg: az angol király árpádsávos palástját. Az ős-angolok bizony gyakran használták ezt a zászlót, és később sem merült teljesen feledésbe: az Amerikába érkező angol telepesek mindjárt kitűzték, amint rájöttek, hogy nem Indiában vannak, s később ez is lett az Indiai Amerikai Egyesült Államok hivatalos zászlaja is.

Lássuk a nyelvi bizonyítékokat! A magyarság finnugor származását adottnak tekintjük, hiszen a finn nyelvvel jópár közös szavunk van, ún. alapszavak, amelyeket nagyon régóta és nagyon gyakran használunk, ezért nehezen deformálódnak, mint pl. testrészek nevei. Ezt mindenki megtanulja az iskolában. Most lássuk az angolt!

see – szem; say – száj; mouth – mond (ha a hangalak nem is, a jelentés sokszor deformálódik, de egyértelmű összefüggésben van az eredeti jelentéssel. Itt jól látható a jelentés felcserélődése); hair – haj; hear – hall; neck – nyak; arm – kar(om?); leg – láb; foot – fut.

Lássunk néhány példát a bővebb szókincsből:

run – rohan; hurt – árt; kill – öl; hit – üt; sword – kard; earth – föld; field – föld (Ez utóbbi bizonyítja, hogy nem a magyar kelta vagy germán, hanem az angol finnugor származék, hiszen a föld az eredeti alak); eat – ét; fire – forr; heat – hő; went – ment (Egy toldalékos alak!); wall – fal; king – kagán; how – hogy (az összes többi kérdőszó w-vel kezdődik angolban; s ha már itt tartunk:) where – hol (a wh kezdettel párhuzamos a magyarban a h kezdet: hol, hogyan, hány, honnan, hová); but – bár; wash – mos; hill – hegy; home – hon; house – ház; water - víz, stb…

Bizonyos esetekben a rokonság nehezebben érzékelhető, de határozottan kimutatható: lord – úr (kazárul: guor, szanszkritul: guru); you – te (régebbi angol alakja: thou, mind kazárul, mind szanszkritul tu); big – nagy (kazárul: mag, szanszkritul: mahá, görögül: méga); soul – szellem (a magyarban mind a szellem, mind a lélek szó levegő-minőségre utal); wait – vár; south – süt; I – én (szanszkritul: mé; az angol I hang nem Á+J kombinációja, hanem a hosszú É-ből ered!); set – tesz (a magyarban az ún. gyökök, tehát az egyszótagos ősi szótövek gyakran megfordíthatók ill. megfordulnak); head – fej; world – világ; this – ez; one – van (az ősmagyar nyelvben az „egy” valaminek az egyedüliségét vagy egységét jelentette, számolásnál a „van”-t használták); ten – tíz (kazárul is ten, az ősmagyarban is az volt – a tíz egyike lehet a tényleges szláv jövevényszavaknak, ugyanis nem épül rá olyan szóbokor*, mint az egy-re); can – kanna; want – kíván(t?) stb.

Egyéb nyelvi elemek: toldalékok és prefixek is szép számmal párhuzamosíthatóak. A legszembetűnőbb példák:

- a d mint a múlt idő jele, amely a t zöngés párja, amely a magyarban múlt idő jele; a párhuzam egyértelmű, mert az óangolban d helyett még th volt

- az a, az névelőnk határozatlan névelőként a, an formájában való megjelenése (s köszönőviszonyban sincs az angollal tévesen rokonított nyelvek névelőivel, pl. francia le, la, les, vagy német der, die, das!)

- a magyar –on –en –ön, eredeti formájában, bár prefixként használatosan.

Így pl. ment a házon – went on a house: az angolok gyakorlatilag majdhogynem magyarul beszélnek!

Gyengébbek kedvéért: a cikk vicces hangvétele ellenére a felsorolt példák valósak, a szavak és egyéb nyelvi elemek rokonsága tény, de éppen annyira bizonyítja az angol nyelv „finnugor” származását, mint a magyarét. A távolabbi rokonságban álló szavak példáinál egyértelműen kiderült, hogy a közös eredetet nem a finn, hanem a szkíta eredetű (kazár, ógörög) nyelveknél kell keresni, a szkíták pedig kapcsolatban álltak mind a keltákkal, mind a germánokkal, innen a szavak rokonsága.

A franciában mint részben latin nyelvben megtalálható, magyarral rokon, de némettől idegen szavak (pl. száz franciául cent, kiejtve „szan”, németül viszont hundert!) esetében a középkori európán belüli terjedés kizárható (hiszen óriási német nyelvterület áll közöttünk), ami magyarul vagy azzal rokon nyelven beszélő nemzetségek európai jelenlétére utal a Római Birodalom létrejötte előtt. (Ismerve az ókori görögök „hüperborösz” – szkíta – származását, ebben semmi meglepő nincsen.)

*egység, egységes, egyén, egyéni, egyed, egyedi, egyszeri, egyforma, egyhangú, egyöntetű, egyoldalú, egykedvű, egyesít, egyesül, egyesület, egyke, egyszerű, egyáltalán, egyik, mindegy, stb. – ekkora szóbokor csak évezredek alatt tud kifejlődni, az egy nem lehet szláv jövevényszó!

SZERK: >itt< megtalálható az angol-magyar ősetimológiai szótár, melyben az ős-gyökök kutatása helyett inkább a mindenki által látható hangalaki és jelentésbeli összefüggésekre mentünk rá. Bármilyen észrevételt, javaslatot szívesen fogadunk.

Tudom, hogy látszólag nagyon leültünk, de nagy dolgok készülnek a háttérben, aztán hogy mi lesz belőlük, az már egy másik kérdés.

Elvileg* holnap lesz új bejegyzés, jövő héten megy fel egy rakás anyag a bonanzára, rádió-ügyben is még beszélnem kell pár emberrel, valamint lesz blogtalálkozó, jövő héten, talán pénteken, a pontos időpontot majd még kiírom.

Elsőként az újdonság-doboz meg lesz szüntetve, túl lassan frissül FF-felhasználóknak, egyszerűbb egy egysoros bejegyzést feldobnom, ha valami történik, ráadásul az még RSS-ben is látszik.

*Mégse sincs, az ördög a részletekben van, komplexebb a téma, mint kellene. Majd egyszer csak megíródik...

Természetesen egy öreg programozónak azonnal a true colour szabvány jut eszébe erről a számról. (2²⁴ = 16,7 millió.) Ma azonban közel egymillió ember a Rabbik… akarom mondani Jobbik Magyarországért Mozgalomra asszociál – amely már rég nem az, aminek indult, nem ifjúsági mozgalom, hanem egy politikai párt, annak minden erejével és hátrányával együtt, éppúgy becsapás tehát a neve, mint a „Magyar” „Szocialista” Párté vagy a „Fiatal” „Demokraták” Szövetségéé.

Mérlegre tettük hát. Ennyit ért három és fél év könnygáz, vér, lánccsörgés, zászlólengetés, zsidózás és cigányozás. Tíz emberből kilenc meg sem hallotta.

Pár hete ezt olvastam egy fiatal, lelkes gárdista tollából:

„Pont a legrettegettebb módon fogjuk félreállítani őket, a saját fegyverükkel: demokratikus úton.”

Akkor kicsit megmosolyogtam ezt. Most pedig egyik szemem sír, a másikat kilőtték: keserű örömmel látom a sok józanodó hangot a nemzeti portálokon, a készülődést (jobb híján) vissza az utcára, ahonnan a Jobbik magasröptű – amolyan nyilas nemzethez méltó – ígéretekkel sikeresen visszaültette őket a fotelba. Ébresztő, öcsi, kezed a bilibe lóg! Azt hitted, érdekel bárkit is, hova ikszelsz?

Egy hatalom, amelyik kezében tartja a pénzvilágot, az olajat, a gyógyszeripart, a high-techet, az energiahálózatot, a fegyveres erőket és a fegyvergyárakat, a tévén és a tankönyveken keresztül azt is megszabja, hogyan gondolkodj, össze fog csomagolni és fellövi magát a Holdra, mert te a Szebb Jövőre szavaztál?

Korábbi választások után is voltak már olyan hangok, amelyek csalást emlegettek. Pedig akkor kívülről nézve minden a legnagyobb rendben zajlott. Akkor most miért kellett ez a hercehurca a titokban számolt szavazatokkal, és főleg, radikális pártként a Jobbik részéről a minimum lett volna a „kampánycsendnek” nevezett törvényellenes eredménycsend nagy ívben való – és a hozzájuk befutó eredmények folyamatos publikálása, ahelyett, hogy a Kozmix: 2000 után orchestrikus „remix”-jével aláfestett rendőr- és cigányterror klippet közvetítették végtelenítve az internetes csatornájukon.

Ami a leghihetetlenebb, hogy a sokak által heves hittel, sokak által reményvesztett rezignáltsággal egyetlen lehetséges választásul választott Jobbik nem tudta maga mögé utasítani az elmúlt három és fél év mumusát, az MSZP-t. Hamisak lennének az eredmények?

Hamisítják ebben a világban a tejet, a lisztet, a mézet és a sajtot; de a földgázt és az időjárást is. Miért pont a választási eredményeket ne hamisítanák? A világ legfelső szintű irányítóinak nem a pénzügy vagy a jog a tudott szakmája és szenvedéllyel művelt hivatása: hanem a bűvészet, az illúziókeltés. Akkor is csinálják, ha éppen nincs rá szükség: mert örömüket lelik benne.

Annyit tudunk, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye hihetetlen, az EU-csatlakozásról szólóé pedig abszurd volt, a közvélemény állásának ismeretében. Node ezek ügydöntő népszavazások, nem a részt vevő pártok által is felügyelt országgyűlési választások. Azt is tudjuk, hogy sem ilyen, sem olyan szavazáskor nem engedik be a nyilvánosságot a szavazatszámlálásra, pedig ez lenne az egyetlen megoldás: a helyiség közepén, szalagkordonnal körülzárt területen dolgoznak a választási biztosok, a szalagkordonon kívül pedig bárki tartózkodhat, figyelhet, fényképezhet, kamerázhat. Az urnákat a nyilvánosság egyetlen másodpercre sem veszítheti szem elől. (Ja, hogy le vannak pecsételve? Komolyan…?)

Lényegtelen, hogy csaltak-e. Lényegtelen, hogy technikailag megmásították-e az eredményt, avagy a médián keresztül vezérelték az ikszelni menő „demokrácia hőseinek” kezét. Adott a 16,7% a Jobbiknak, s ami fontosabb: adott egy 50% fölötti eredmény a Fidesznek.

Jobban állnánk-e, ha a Jobbik úgy teljesített volna, ahogy azt vártuk, 25-30% között? Igazából csak akkor, ha ezeket a szavazatokat a Fidesztől vette volna el. A választás igazi tétje az volt, hogy a Fidesznek sikerül-e 66,7, illetve 50 százalékot összegyűjtenie. Ha ugyanis nem érte volna el az 50%-ot sem, kénytelen lett volna titkos szövetséget kötni az MSZP-vel, és belemenni egy olyan hazugságörvénybe a választói felé, amely 1-2 éven belül lehúzhatta volna a mélybe. Így továbbra is tettetheti magát nemzeti pártnak (bocsánat: néppártnak), s továbbra is együtt szavazhat az MSZP-vel az ország romlását előmozdító kérdésekben.

A Jobbik jelenlegi pozíciójából pont ugyanannyit tud elérni, mint ha tíz százalékkal jobban teljesített volna. Az egyetlen dolog, amit csinálni tud, hogy konstruktív ellenzéki szerepet vállal; jobbnál jobb, ígéretesebbnél ígéretesebb törvényjavaslatokat terjeszt be a Parlament elé, és ezzel színvallásra tudja kényszeríteni a Fideszt: megszavazod a nemzet javát, vagy hazudsz valamit és nemet mondasz vagy – ahogy szoktad ilyenkor – tartózkodsz?

A Jobbikot máris kipróbálhatjuk tehát. Ha az ellenzékiségnek ugyanazon „kultúráját” mutatja fel, mint az elmúlt 20 év ellenzékbe szorult pártjai, az ötlettelen kötözködést, személyes támadásokat, jelzők odamondogatását, mindennek a mechanikus tagadását, amit a kormánypárt mond: akkor kormányon is valószínűleg éppolyan magatartást várhatnánk tőlük, mint amelyet az elmúlt 20 év kormánypártjaitól megszoktunk.

Ha a Parlamenten kívül nyolcezerig tudták pörgetni a fordulatszámot, lássuk, kettesbe tudják-e tenni magukat? Ez a következő fél évben ki fog derülni.

(S apropó, szeptember környéke óta miért nem hallunk egy szót sem az ún. nemzeti sajtóban arról, hogy Morvai Krisztináék mit méltóztatnak csinálni az EU-parlamentben a magyar nemzet képviseletében? Mintha lett volna pár izgi – bár annál céltalanabb – felszólalásuk kezdetben, hogy megmutassák, ők dolgozni mentek oda havi hárommillióért; aztán mintha többet láttuk volna őket – főleg így kampányidőszakban – idehaza, mint odakint…)

Egyet még mindig bizton kijelenthetünk: nem lesz a jelenlegi szabályok szerint megtartott 2014-es választás. Addig itt még sok minden fog történni. Ez a Jobbikos ügy még korántsem ért véget. Sőt. Aki látta >az ápr. 2-i előadásomat<, az tudja, hogy miért…

A következő bejegyzés már egy írás lesz. Tényleg.

Íme az előadás, nem sokat vágtam belőle, most így elsőre még szinte semmit, hogy lássátok, miről maradtatok le. >-)

Fölösleges mind a 16 darabot beágyazni, helyette itt egy playlist link: a képre kattintva indul, elvileg automatikusan végigmegy, de itt van a teljes videógyűjteményem is.

Igen, a hang elég visszhangos, rossz minőségű, tudom, de a 7. darabtól kezdve már jobb.

Mivel nem akarom felülnyomni az előadást, ezért csak linkelem az új videót. Nézzétek, terjesszétek, reklámozzatok. :)

A 2012 Blográdió tizedik adása jelentkezik!

Vendégek:

Steinerista

Szemrád Nándor

A weboldal címe, amit a rádióban emlegettünk:

http://vigilantcitizen.com

FONTOS: A rádióban elmondottakkal szemben az előadás mégsem március 26-án lesz, hanem április elején – a végleges időpontot holnap (17-én) közzétesszük!

Tudom, kicsit vicces, hogy pont abban az egy napban írták alá a holokauszt-baromságot, amíg a rádiót csináltam, de tényleg nem láthattuk előre, hogy Sólyom jóvá fogja hagyni.

MÉG FONTOSABB: Ha olvassák a blogot Budapest és környéki középiskolai tanárok, vagy olyan diákok, aki jóban vannak egy tanárral (kiskedvenc :), írjanak nekem a blog2012 kukac freemail pont hu címre!

A megauploadon először a jobb felső sarokban lévő kódot kell beírni a mezőbe, majd a download gombra kattintani, ekkor megjelenik lentebb egy számláló, amikor az a 0-t eléri, a helyére kerül egy "Regular Download" feliratú gomb, erre kattintva indul a letöltés.

Estére lesz rádió. Addig is egy kis néznivaló:

MSZP-s szavazók körében terjesztendő, akár név nélküli e-mail formájában is.

Javasolt 720P-ben teljes képernyőn nézni.

„It is the world that has been pulled over your eyes to blind you from the truth.”

Korábban már esett >néhány szó< a humanista vallásról, most megpróbálnánk ezt alaposabban körbejárni és megnézni, hogyan áll összefüggésben mindennapi életünkkel.

Kezdjük azzal, hogy mi nem a humanizmus. A humanizmus nem azonos a humanitárius gondolkodásmóddal. Az egy dolog, hogy magában foglalhatja, de ez más vallásoknak is jellemzője lehet, tehát eme jellegzetességen keresztül nem azonosítható a humanista vallás.

Miért nevezzük a humanizmust vallásnak? Nevezhetnénk persze eszmerendszernek, irányzatnak, filozófiának vagy akár egyszerűen csak „divatnak”, de a humanizmus valójában ugyanazokkal az alapvető jellegzetességekkel bír, mint a többi vallás, azt leszámítva, hogy filozófiájának jellegéből adódóan nincs és nem is lehet szertartásrendje. Vallás azért is, mert kizárólagossági viszonyban áll a többi nagy világvallással, mégpedig sokkal inkább, mint azok egymással. Nincs tehát olyan, hogy „keresztény humanista” vagy „hindu humanista”, a két dolog összeférhetetlen; ezért a „szekuláris humanizmus” megkülönböztető fogalma is értelmetlen – nincs mitől megkülönböztetni.

A humanizmus saját definíciója szerint is emberközpontú világkép. Egy világkép középpontjában nem állhat egyszerre egy istenség és az emberiség is (hacsak nem maga az emberiség az istenség), így tehát a humanizmus lefektetésének első számú alapja az

- ateizmus.

Az emberi gondolkodásban kezdettől jelen lévő isten-tudatosságot kell először is megszüntetni ahhoz, hogy a filozófiánk működőképes lehessen. A humanista eszmék korai prófétái ennek bőszen neki is fogtak. (Maga a „humanizmus” szó eredetileg azt a nézetet jelentette, hogy Krisztusban kizárólagosan egy bölcs vagy igaz vagy jóságos embert látunk, semmi többet, semmi istenit vagy akárcsak ember felettit.) Az igazi áttörést aztán Charles Darwin >érte el<, akinek sikerült a humanizmust a „tudomány” világába beemelni. Így a második legfontosabb összetevő a

- darwinizmus.

Darwin elmélete tette teljessé a humanizmust, mint vallást. Ugyanis ahhoz, hogy sikeres lehessen, hogy az emberek számára vonzó legyen, minden vallásnak rendelkeznie kell valamiféle válasszal az élet néhány nagy kérdésére, úgymint hogyan és miből lett a világ, hogyan lettem én, ki vagyok én, miért vagyok itt, mi a célom, mi lesz velem, miután meghalok, miért van szenvedés a világban, stb. Az a vallás, amelyik nem tud elégséges és hihető magyarázatokat adni ezeken a területeken, kudarcra van ítélve.

Az első és legnagyobb (bár az ember számára nem legfontosabb) kérdésre, miszerint hogyan lett a világ, változott a válasz Darwin óta. Az evolúciós cikkben már szó volt róla, hogy a Föld és az egyes földtani rétegek kialakulására milyen válaszok voltak, azonban az Univerzum teremtése egyáltalán meg sem történt: az Univerzum mindig is létezett. Az anyag és az energia legfeljebb átalakul, a tér fix, az idő végtelen, a természet törvényei pedig öröktől valók. Ez utóbbiból következik egy újabb fontos összetevője a humanista világnézetnek:

- uniformatisztikus determinizmus.

Tehát: adott a világ egy pillanatnyi állapota, amely mintha egy paraméterként szerepelne egy függvényben, a függvény nem más, mint a természet törvényeinek összessége, kiadott értéke pedig a világ állapota a következő időpillanatban. Mivel az anyagi létezésre ez a látszólagosság szintjén elég nagy mértékben jellemző, kapásból ide tud kapcsolódni a

- mechanikus materializmus;

mechanikusságát természetesen az uniformatizmusból nyeri, az anyagelvűséget pedig csak úgy mellékesen odacsempésszük, illetve mivel az anyagi létezésben megjelenő dolgok egyes részegységeinek működéséből következtetni lehet az egész működésére, megjelenik a

- redukcionizmus;

ez pedig az önkényesen kikiáltott materializmus cáfolhatóságát a végtelenbe tolta el, hiszen a részletek részleteinek a részleteit a végtelenségig lehet vizsgálgatni, keresve azt, hogy „miből van”, sokszor már kifejezetten annak rovására, hogy „mitől működik”.

Az „öröktől való világ” elmélete igen kényelmes megoldás volt egy Teremtő kiküszöbölésére, ám veszélybe került az uniformatizmussal együtt, mikor a termodinamika második törvényének kozmikus szintű következményeit kezdték vizsgálgatni a tudósok. Új mesére volt szükség, így született meg az ősrobbanás, valamint a „kozmikus evolúció” sztorija, a nehezebb elemek spontán kialakulásának és a csillagok kialakulásának lehetőségével. (Az előbbi egyébként a „hidrogénfúzió” nevű legenda alapja, az utóbbiról pedig csak annyit, hogy az emberiség, amióta csak a Földön él, figyeli az eget, és évszázadonként átlagosan három csillag kihunyását jegyzi fel, míg új csillagot születni még soha nem látott senki.) Természetesen az ősrobbanásnak van némi igazságmagja, ettől hihető, de ebbe most ne menjünk bele.

Jelen írás tárgyát ugyanis nem a humanista vallást ténnyé emelő tudományos kavarások és félremagyarázások képzik, hanem magának a humanizmusnak, mint vallásnak az emberekre gyakorolt hatása. Lássuk a humanista-ateista-darwinista-uniformatista-determinista-redukcionista-materialista világkép válaszait a nagy kérdésekre!

- Honnan lett a világ?

- A világ úgy keletkezett, hogy „felrobbant a semmi” (az egyetemi tananyag öt oldalban, rengeteg latin szóval, önkényesen kitalált számértékkel gyakorlatilag ezt írja le). Oka nem volt, véletlenül történt. A Föld szintén véletlenül állt össze a „robbanás törmelékéből” (természetesen egyszerűsítve írom, ahogy az átlagember általában felfogja).

- Miből és hogyan lettem én, az ember?

- A Földön véletlenül megjelent az élet, kémiai anyagok véletlen találkozásából. Az ember az egysejtűből az evolúció útján fejlődött ki. Millió évekig létezett állatként, míg lassan emberré lett.

- Ki vagyok én, ember?

- Az ember egy véletlenül elindult folyamat csúcsterméke. Mechanikus szerkezet, amelynek struktúrája generációról-generációra csiszolódik a természetes kiválasztódás által. Képességei fokozatosan fejlődnek, javulnak – ezt bizonyítja az is, hogy civilizációja is >egyre fejlettebbé< válik. Mivel az élet kialakulásának esélye felfoghatatlanul kicsi, gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy ez egyedül a Földön történt meg. A Földön az embernél fejlettebb létforma nincs. (És ha máshol a világegyetemben lenne is az emberhez hasonló vagy nála fejlettebb létforma, az jelt adna magáról, így tudnánk róla.) Az ember, mint az Univerzum legfeljettebb létformája, egyúttal a legfőbb tekintély és hatalom a dolgok rendjének eldöntésében, saját elképzelései szerint formálhatja át a világot és önmagát.

- Miért vagyok itt?

- Nincs semmi oka, véletlenül kerültél ide; azt kezdesz magaddal, amit akarsz. Az okokat és a célokat a legfejlettebb lényként te határozod meg, így a „miért” kezdetű kérdésekre te adod meg a választ!

- Mi lesz velem, amikor meghalok?

- Megszűnsz létezni. A végtelen semmiből jöttél és a végtelen semmibe mész. Egy rövid vonalkád van két évszám között, élvezd ki!

- Miért van szenvedés a világon?

- Az okokat és a célokat a legfejlettebb lényként te határozod meg, így a „miért” kezdetű kérdésekre te adod meg a választ! A szenvedés néha véletlenül előfordul, próbáld elkerülni.

Remélem, rá lehet ismerni, ez az, amiben manapság hinni „illik”; ezzel ellentétes véleményt általában csak filozófiai kontextusban mernek az emberek megszólaltatni, gyakorlati kérdések esetében nem, mert félnek, hogy nevetségessé teszik önmagukat. (S ki is nevetik őket: mert aki nem nevet, maga is nevetségessé válik.) Lehet „hinni”, hogy van valahol valami Isten, akinek valami köze van ahhoz, hogy itt vagyunk, de az csak elmélet; a gyarkolati valóság a humanizmus valósága.

Mi a humanizmus vonzereje? – tehetnénk fel a kérdést az ostoba és irreális válaszok láttán. Hogyan történhet meg, hogy egy emberi közösség, melynek minden tagja magától értetődőnek tartja, hogy „Isten teremtett engem, a saját képmására, szeret engem és céllal küldött a Földre”, áttérjen azokra a válaszokra, hogy „a semmiből lettem véletlenül, egy majom képmására, a semmibe megyek majd vissza és céltalan a létem”?

Az elméleti vonzerő a tudás és az igazság iránti vonzódás (amely egyébként az Isten iránti vonzódás egyik megnyilvánulási formája a sok közül), ezáltal a tények és a tudomány tisztelete. A humanizmus világvallásá avanzsálása érdekében rengeteg maszatolás történt a természettudományok terén, rengeteg bizonyítatlan, sőt gyakran gyenge elmélet lett ténnyé emelve, rengeteg koholmány született, alapvetően idővel már nem az eszme igazodott a tudományhoz, hanem fordítva: a tudomány csak abban az irányban tehet erőfeszítéseket, hogy a humanista eszmerendszernek válaszokat szolgáltasson, az ezzel ellentétben álló kutatások pedig vagy tilalmasak, vagy pedig, ha ez nem lehetséges (pl. kvantumfizika), csendben és lehetőleg túlbonyolítva, kívülállók számára érthetetlenül kell folytatni. A >korábban leírtakon< kívül mi ösztönöz embereket arra, hogy célzottan a humanista eszmeiség alátámasztásának érdekében műveljenek „tudományt”?

Ehhez már meg kell vizsgálnunk a humanizmus gyakorlati vonzerejét, amely a fenti válaszok közt is ott van: „Egy rövid vonalkád van két évszám között, élvezd ki!” Ennyi az egész. A humanizmus elveti az élet széles spektrumú áttekintésének lehetőségét (nincs Isten, nincs lélek, stb.), és zöld lámpát ad a pillanatnyi késztetéseknek. Nem érünk rá, hiszen ketyeg az óra. A múlandóság kozmikus holokausztjának áldozatai, ideiglenes túlélői vagyunk mindannyian; bármit kérünk is kárpótlásul, az csekélység a végtelen sötétséghez képest, ami vár ránk. Ez a filozófia nem ismer tilalmat, csak igenlést.

Olyan ez, mint ha egy anya mindent megengedne gyerekének, míg az apa nem, hanem ésszerű keretek között nevelné a gyereket, a saját érdekében. Melyik a jó szülő?

És ha a gyereknek választania kell közülük, melyiküket választja majd?

Lássuk, hol bukik meg a humanizmus a valóságban!

Ott, hogy elhiteti az emberrel: te írod a szabályokat. Ez természetesen nem így van. A tettek következményét ember által változtathatatlan törvények szabják meg, nem az ember kénye-kedve. Egy kilences erősségű földrengés közben senki sem humanista. Mindenki szembesül vele, hogy a természet törvényeinek érvényességét az ő akarata nem tudja módosítani – még az emberiség együttes akarata sem. A humanizmus tehát az egyetlen jelentősebb hitrendszer a világon, amelyik a tapasztalati valóság útján is könnyedén cáfolható. Ennek ellenére ma a világ lakosságának legalább 90%-a a fenti válaszokban hisz, még ha önmagát kereszténynek vagy buddhistának is nevezi. (A buddhizmusnak sajnos minden erőssége mellett egy hibája manapság, hogy sokkal kevésbé áll konfliktusban a humanizmussal, mint a határozott istenkoncepcióval rendelkező világvallások. Aztán csodálkozunk, hogy a Dalai Láma, akinek a világ leg-„jobboldalibb” emberének kéne lennie, méltatni kezdi az amerikai demokráciát.)

Mivel a humanizmus félremagyarázza a természetes létezés lényegét, adja magát az egyetlen megoldás: el kell szakítani az embert a természettől. Ha valaki az élő természet közelében létezik, és látja azt a felfoghatatlanul komplex rendszert szüntelen átalakulásában működni, mélytudati szinten nehezebben veszi be, hogy mindez véletlenül jött létre.

Ha viszont nagyvárosokba zsúfoljuk be az embereket, megoldottuk a problémát: itt akármerre nézünk, mindent emberkéz alkotott körülöttünk. Itt egy pszeudo-létformában leledzünk, ahogy arról már >a rádió 2. adásában< is beszéltünk, egy olyan fokig kontrollált környezetben, amely a biztonság illúzióját is képes megteremteni, még a fizika törvényeitől is „megvéd” bennünket, ha pedig hiba keletkezik, az sokkal valószínűbben emberi mulasztás eredménye. Az ilyen közegben felnőtt ember aztán olyan mértékben bizalmatlan a természetnek az ő számára teljesen ismeretlen erőivel szemben, hogy ha találkozik velük, és tapasztalatlansága vagy életmódjának természetellenessége folytán ez a találkozás szenvedésteli, az csak még jobban eltávolítja majd a szándéktól, hogy megismerje a természetet – azt a természetet, amelynek a városi létforma is ki van szolgáltatva, azonban ez a függő viszony elrejtőzik az emberek szeme elől, eldugták a gépházba, ahol láthatatlanul teszi a dolgát.

Paksi Zoltán mondja, hogy a Teremtő az égre írta a tudást azért, hogy ne veszhessen el soha és mindenki számára látható legyen. Nos, a városi létezés még a csillagos eget is elrejti az emberek elől, magas épületeivel, mesterséges fényeivel.

Végezetül pedig ismét visszautalhatunk >a síkos bejegyzésben< említett kibernetikai világra: a városi ember számára „szükséges” – mármint >az Irányítók< szempontjából –, hogy minél több időt töltsön ebben a létformában, mely már teljes mértékben ember által alkotott (leszámítva persze, hogy szintén a természetre épül, mint pszeudo-valóság), itt már a virtuális gravitáció is ember által szabályozható – persze, hogy az az ember, aki élete nagyobb részét a tévé és a számítógép előtt tölti, hisz a humanista eszmékben…