A Játék Neve: Föld

Programozásról szóló sorozatunk harmadik részében az NLP, neurolingvisztikus programozás módszerét fogjuk megvizsgálni, természetesen igen felületesen, hiszen az NLP alkalmazása szinte egy külön szakma a pszichiátrián belül, amelynek elsajátításához rengeteg tanulás és még több gyakorlás szükséges. Akit behatóbban érdekel a téma, rengeteg anyagot talál az Interneten, a bejegyzésben az induláshoz bőven elegendő keresőszót fogok elszórni.

Először is hadd meséljek el egy sztorit Nándiról, amelyet egy meditáció után élt át. Mikor átjött hozzám utána, odaült a gépem elé és elkezdte a 2012 Blogot olvasni. Ahogy utólag elmesélte, először a képernyő fényét valahogy élesebbnek találta, aztán zöld háttérszínt intenzívebbnek látta, a fekete betűk sokkal kontrasztosabbak voltak, tudatára ébredt, milyen kacskaringós alakjuk van és hirtelen tudatára ébredt, ahogy lélegzik, a mellkasa emelkedik fel-le és a ruhájának is tudatára ébredt ahogy a bőréhez ér, aztán hirtelen egy önkéntelen kis nevetés tört ki belőle, és ha most a kedves olvasó a könnyen szuggerálható embertípushoz tartozik, akkor elnevette magát. Amit itt használtunk, az az Ericksoni modell és a Milton modell kombinációja volt, természetesen csak egészen kezdő szinden alkalmazva. Mindkettőt Milton Erickson amerikai hipnoterapeutáról nevezték el, de nem keverendőek össze egymással.

A Milton model lényege a precízió hiányából eredően kikényszerített intuitív szövegértés. Talán fel is tűnt a fenti példa olvasása közben, milyen kuszán épülnek fel a mondatok, milyen hanyag és pontatlan a megfogalmazás – ez része volt a szuggessziónak.

Az Ericksoni modellt maga Erickson találta ki. Az ő megközelítésének lényege, hogy a hipnózist nem feltétlenül módosult (főleg erőteljesen, észrevehetően módosult) tudatállapotban kell végrehajtani. Egyrészt a tudatalatti mindig figyel, minden tudatállapotban kommunikálni lehet vele, másrészt valakit transzba lehet ejteni tudta és beleegyezése nélkül. Erickson talán minden idők legnagyobb hipnotizőre volt. Képes volt ún. „sekély transzba” ejteni valakit csupán egyetlen kézfogással – a lenti videóban majd látni is fogjuk az egyébként nagyon nehezen megtanulható Erickson-kézfogás bemutatását. Erickson gyakran tréfálkozott azzal, hogy publikációiba rejtett hipnotikus parancsokat csempészett – ártalmatlan parancsok voltak ezek, Erickson még csak arra használta módszereit, hogy segítsen más embereknek; a visszaélések csak később kezdődtek el.

Az Ericksoni modell lényege, hogy az embernek három érzékelési rendszere van, mindhármon keresztül lehet közléseket (és szuggessziókat) bevinni a pszichébe. A három rendszer: vizuális (látás), auditoriális (hallás) és taktilis (tapintás, szaglás, ízlelés). Minden személynél van egy preferált, egy semleges és egy nem-preferált rendszer, így egy adott személy érzéki fogékonyságát az Ericksoni modell szerint le lehet írni egy betűkóddal, pl: A-V-T vagy V-T-A. A férfiak jellemzően V-A-T rendszerben működnek, tehát a vizuális ingerekre a legfogékonyabbak és az érintésre a legkevésbé. A nőknél nagyobb a változatosság és a serdülőkorban ritkán át is strukturálódhat az adott személy modellje, de a leggyakoribb modellek a T-A-V és az A-T-V. Az azonos modellel rendelkező emberek általában könnyen tudnak „egymásra hangolódni”. Milton Erickson ezt és a Milton modellt (amelyet akkor még nem így neveztek, csak a saját, természetesen adódó módszere volt), használta arra, hogy szimpátiakapcsolatba, ún. rapport állapotába kerüljön a beteggel és ezáltal sugalmazni tudjon neki a gyógyuláshoz szükséges dolgokat. A modell felderítése egy adott személynél egyszerű: egy adott élményről kell beszéltetni, s amikor már úgy érzi, mindent elmondott, még részletesebb leírást kell kérni tőle, mindeközben meg kell figyelni, melyik érzékelési rendszerre milyen arányban hivatkozik. Ha pedig valakihez a preferált rendszerében kezdünk beszélni, fokozottan fel tudjuk kelteni a figyelmét s teljesen magunkra koncentrálni, majd ha teljes hirtelenséggel átváltunk a legkevésbé preferált rendszerébe, akkor sekély transzba esik, anélkül, hogy ezt észrevenné. A fenti példa így elsősorban a V-A-T személyeken működik, hiszen a betűk színéről és alakjáról hirtelen T-jellegű közlésre váltottunk át. Itt ki kell hangsúlyozni azt, hogy T-jellegű információkat A és V csatornán is át lehet vinni, valamint azt, hogy az olvasás A és nem V csatorna. T információ V csatornán való átvitelének tipikus példája a szimpatikus ásítás, de a reklámokban sem véletlenül szeretnek puha dolgokat mutogatni.

A Neurolingivsztikus programozást 1975-ben találta ki Richard Bandler és John Grinder. Együtt alkották meg először az ún. Meta modellt, ami gyakorlatilag a Milton modell ellentéte, a tökéletes precizitás nyelvén való hatásgyakorlás, a beteg mondatszerkesztése ugyanis árulkodik arról, hogy mélytudati szinten melyek azok a tények, amelyekkel nem akar szembesülni. Ezeket az információkat eltorzítja vagy törli, az orvosnak pedig pont ezekre kell rátapintania és csellel vagy „rámenősséggel” kikényszeríteni őket a betegből. (A magyar közönség számára ez elég ismert Dr. Csernus Imre munkásságából.) Később a Meta modell ellentétpárjaként fejlesztették ki a Milton modelt, amelyet Erickson terápiás módszerének megfigyelése és utánzása tett lehetővé. A két modell egyidejűleg is alkalmazható (váltogatva): a Milton modell megteremti a rapport állapotát, amely megszünteti vagy legalábbis lecsökkenti a beteg ellenállását a Meta modellel szemben.

Még egy hatalmas trükkje van az NLP-nek, amelyet nem csak a gyógyászatban használtak, de pl. a különböző öntréningelő tanfolyamokon is előszeretettel alkalmazzák, ez pedig a horgonyzás (anchoring). (Természetesen ismét nem magyar, hanem angol szakirodalomból dolgoztunk, így nem biztos, hogy a Magyarországon a szakmában elterjedt kifejezéseket használjuk, már ha egyáltalán van kialakult zsargonja nálunk az NLP-nek.) A horgonyzás lényege, hogy preferenciarendszertől függetlenül általában egy T ingerhez rögzítünk egy bizonyos gondolatot, érzést, lelkiállapotot, stb. Rögzíthetjük azonban A vagy akár V horgonyhoz is, a különböző márkajelzések részben erre szolgálnak.

Ugyanis természetesen nem tartott sokáig rájönni a kampány- és reklámszakembereknek, hogy az NLP-vel lehet visszaélni is. Ennek demonstrálására először nézzük meg ezt a videót! (Sajnos a beágyazása valamiért le van tiltva.)

Felismerhető többek között az Ericksson-kézfogás valamint a horgonyzás technikája (az alany vállának megérintése, miközben a szövegbe rejtett BMX-re utaló dolgok elhangzanak). Az NLP-t természetesen nem csak személyes kapcsolaton, hanem tömegkomunikációs eszközökön keresztül is lehet alkalmazni. Ha elkezdjük figyelni a TV-reklámokat, legalább a felükben mindhárom rendszerben közölnek információt. Megfigyelhető az is, hogy az elsősorban férfiaknak szóló reklámok jellemzően a V-T váltást használják, majd a váltás után jön a teljes képernyős V horgony, amellyel remélhetőleg legközelebb a boltban fog találkozni a páciens, az adott termék csomagolásán.

Azonban nem csak reklámokban, hanem videoklipekben is gyakran használják ezeket a módszereket, sőt, ritkábban még TV-sorozatokban és filmekben is ki lehet szúrni az éles csatornaváltásokat.

A ’90-es évekre az NLP annyira kifinomult szintre fejlődött, hogy gyakorlatilag teljesen észrevétlenül lehet alkalmazni. Ekkor kezdték igazán elterjedten használni, s ekkortól kezdték el vezető tudományos körökben következetesen tagadni, hogy az NLP egyáltalán létezik. Az NLP korábbi sikereit az orvostudomány területén a „véletlen” számlájára írták, ma az NLP általában hivatalosan „áltudománynak” számít s nem is tanítják igazából az egyetemeken, legfeljebb megemlítik, mint bohókás kis átmeneti tévútját a modern pszichiátriának.

Hogy az NLP mennyire nem létezik, azt bizonyítja az, hogy mindemellett azért Amerikában és más országokban is nőjogi szervezetek addig verték az asztalt, míg precedensértékű bírósági határozatok nem születtek arról, hogy a nem létező neurolingvisztikus programozás nem létező technikáit nők „meghódítására” felhasználni nemi erőszaknak számít. Ugyanis az NLP nem korlátozódik a kereskedelem világára – az élet nagyon sok területén alkalmazzák. A „randiguru” Ross Jeffries részletesen leírja könyveiben, hogyan lehet ezzel a nem létező technikával nőket az ágyunkba csalni, menedzserképző iskolákban oktatják, hogy az NLP egyes nem létező módszereivel hogyan tudunk megnyerő fellépést biztosítani magunknak – az egyetlen terület tehát, ahol az NLP ma szigorúan nem létezőnek számít, az az a terület, ahonnan elindult: az orvostudomány világa.

Tartsuk nyitva a szemünket, s hamarosan észre fogjuk venni: az NLP legalább annyira része a gyanútlan emberek mindennapjainak, mint a stressz alapú programozás.

Néhány új dolgot feltettem, még jópár további videó feldolgozásra vár, az info-dobozokat is elkezdtem megcsinálni, szóval valamennyit fejlesztettem az oldalon.

A sok késlekedésből, tologatásból tanulva azt hiszem, a jövőben nem nagy csomagokban, hanem egyesével fogom feltenni a feldolgozott-feltöltött anyagokat, így lassan, de "folyamatosan" bővülni fog a készlet. Bár ha az új oldal elindul, a 2012 Bonanza sorsa még bizonytalan.

A 2012 Blográdió tizenegyedik adása jelentkezik!

Vendégek:

Borisz

Steinerista

Szemrád Nándor

Játékidő: 79 perc

Méret: 72 MB

Letöltés

Programozásról szóló sorozatunk második részében a legegyszerűbb és legkiterjedtebben használt programozási technikát fogjuk megvizsgálni. Könnyen, akár akaratlanul is alkalmazható módszer ez, szülői programozásnak ugyanúgy alapeleme lehet, mint a páratlanul összetett MK-ULTRA rendszernek, más néven Monarch programozásnak, amellyel a következő bejegyzések egyikében fogunk foglalkozni.

Egyszerűsége folytán ez a módszer természetesen nem alkalmas egy egyén totális irányítására, ennek ellenére hatékony manipulációs eszköz s nagy előnye, hogy tömegkommunikációs eszközökön keresztül egyszerűen alkalmazható az >előző bejegyzésben< leírtak alapján.

Mindenekelőtt egy kis biológiába kell belemennünk, hiszen ha azt kutatjuk, hogy az embert hogyan távirányítják, tudnunk kell, hogyan is működik az ember, milyen élettani sajátosságok azok, amelyekkel „biztonsági résként” vissza lehet élni.

Ha az emberi tudatot akarjuk manipulálni, az emberi szervezet felépítését tudatosság szempontjából kell vizsgálni. Ilyen szempontból kétféle főrendszer működik együtt a szervezetben, mindkettő több szervrendszert magába foglalva: vegetatív és szomatikus. Szomatikus az, ami akaratlagosan irányítható. S ha belegondolunk, rengeteg sok féle szervünk közül egyedül az izmok egy része (kis része) tartozik ide, minden egyéb automatikusan működik s csak közvetett ráhatásunk van. Ez a vegetatív főrendszer, melynek irányítását a központi idegrendszer alsó szintű, tudattalan részei (köztiagy, kisagy, gerincagy) végzik, külső és belső impulzusokra reagálva. Fontos megemlíteni, hogy a szomatikusan vezérelhető izmok felett is van kontrollja a vegetatív idegrendszernek, lásd pl. a légzést vagy azt az esetet, ha valakit hátulról egy tűvel megszúrnak vagy forró vízbe nyúl.

A lényeg már ott is rejlik a fenti bekezdésben: a vegetatív rendszer „mindenható”. Mindenható nem csak azért, mert vezérlő idegzetének teljes kontrollja van az ember felett, hanem azért is, mert – ahogy nevéből kiderül – a vegetatív rendszer tart életben bennünket, így a szomatikus rendszer ki van szolgáltatva neki. Ezt a mindenható rendszert pedig külső és belső impulzusok irányítják. Nem tudjuk szívverésünket akaratlagosan felgyorsítani, azonban tudunk akaratlagosan futni és a helyzethez a vegetatív rendszer – kiszolgáló természetéből adódóan – alkalmazkodni fog.

A vegetatív idegrendszernek kétféle ún. „afferense” (gyakorlatilag vezérlési rendje) van – a szimpatikus és a paraszimpatikus. A paraszimpatikus idegrendszer állandó erősségű idegimpulzusokkal dolgozik, amelyek minimum-szinten tartják az életműködéseket. A szimpatikus rendszer a külső és belső ingerek hatására változó erősségű impulzusokat bocsájt ki, így a szervezet energiagazdálkodásának legfőbb felelőse. A szimpatikus idegrendszer tevékenységének teljes megszűnése kóma állapotába juttatná az embert.

Ezek alapján már leszűkíthetjük: ha valaki manipulálni akar bennünket, akkor a szimpatikus idegrendszert kell stimulálnia.

Nézzünk egy egyszerű példát: fürdünk a tengerben, és egy cápa közeledik felénk. Mit reagál a szimpatikus rendszer? A szívverés felgyorsul, a vérnyomás megnő, a tüdő kitágul, a légzés felgyorsul, a vércukorszint megemelkedik – a szervezet harcra vagy menekülésre képes állapotba kerül (fight or flight). A stressz, mint biológiai jelenség célja a túlélés. Az ijedtségtől vagy félelemtől remegő kezek vagy lábak a vért és az izmokat melegítik fel, hogy a kritikus pillanatban minél nagyobb fizikai teljesítményre legyen képes az egyén. Vészhelyzetben a szomatikus rendszeré a főszerep, a vegetatív ugyan szintén erősebben dolgozik, de az energiaellátás nagyobb része terelődik az erek összehúzódása és kitágulása folytán a szomatikusan vezérelhető izomzathoz. Olyan ez, mint egy katonai készültség egy országban: a mezőgazdasági és ipari javak, valamint az emberi munkaerő minden nélkülözhető morzsáját katonai célra fordítják, melynek ténylegesen produktív célja nincs, az ország megvédése azonban az adott helyzetben mindennél fontosabb. Ha a veszélyhelyzet elhárult, az erőforrások visszaterelhetőek a produktív csatornába (tehát a szervezet esetében a vegetatív rendszerhez).

Nézzük meg a cápás eset két további variációját: az elsőben nem igazi cápa közeledik, hanem valaki meg akar minket tréfálni egy műanyag cápauszonnyal, a másodikban pedig valódi cápa közeledik hátulról. Az első esetben lesz készültségi reakció, a másodikban viszont nem. Ebből értelemszerűen megállapítható, hogy nem a veszély az, amire a szervezet „mozgósítással” reagál, hanem a veszély tudata. Nem kell igazából veszélyhelyzetben lennünk ahhoz, hogy stresszes állapotba kerüljünk.

Ezek után kapcsoljuk be a tévét és hasonlítsuk össze az általa közvetített valóságfelfogást a saját, egyéni-eseti valóságfelfogásunkkal (már aki még egyáltalán képes rá): nagyjából 1945 óta várjuk folyamatosan a III. világháborút, bűnözés, gyilkosságok, merényletek ömlenek ránk a híradóból és persze balesetek – tegye fel a kezét az az olvasó, akit már valaha életében megöltek! Látható, hogy stresszelni akarnak bennünket, de vajon miért?

A válaszhoz közelebbről meg kell vizsgálnunk az emberi agy működését. Ha a szervezet többi részét a stressz hatására megváltozó energiaelosztás szempontjából vizsgáljuk, az agyat is így kell felosztanunk, nem fizikai szerkezete szerint. Amikor tehát elülső és hátsó agyra hivatkozunk ebben a bejegyzésben, az nem strukturális elemet fog jelenteni, hanem pl. az elülső agy szinte kizárólag a homloklebenyt és az azt közvetlenül kiszolgáló feldolgozó fehérállományt jelenti, a hátsó agy pedig magában foglalja a fali lebenyt, az amigdalát és a közti agy egy részét.

Ha hirtelen nagyon megijedünk, általában tapasztalható reakció, hogy az agy „megbénul”, nem tudunk gondolkodni. Ezt nem az okozza, hogy az agy szintén erőforrást veszít a vázizmok javára, hanem az agy belső működése, energiaelosztása változik meg.

Az agyunk elülső részében realizálódik a magasszintű gondolkodás. A hosszú távú perspektívák, elképzelések itt dolgozódnak fel, ez ugyanis a kreatív, ill. az absztrakt gondolkodás helye. Biológiai értelemben elülső agyunk tesz minket emberré, mivel sokkal magasabb szintű tevékenységekre képes, mint egy emlős állat agyának párhuzamos területei.

A nagyagy hátsó része egyszerűbb funkciókat lát el, itt található az átmenet az akaratlagos és az önkéntelen vezérlések között. Ha megyünk az utcán és közben beszélgetünk, esetleg a múlt vagy a jövő eseményein gondolkodunk, „nem vagyunk tudatában” annak, hogy melyik sarkon fordulunk be – a hátsó agy egészen magas szintű vezérlésekre is képes, miközben az elülső agy tudja végezni a maga speciális munkáját. Mindent, ami tanult de készségszintű viselkedésforma (hangszeres játék, írás, gépelés, autóvezetés, cipőkötés, stb.) a hátsó agy vezényel le, amikor utasítást kap rá az elülső agytól. A hátsó agy köti össze az elülső agyat az alacsonyabb agyterületekkel és ezeken keresztül magával a szenzoros-motoros idegrendszerrel. Az elülső agy által ismételten elvégzett rutinszerű cselekvéseket idővel a hátsó agy megtanulja magától végigcsinálni.

Stresszhelyzetben a pillanatnyi túlélésre kell koncentrálni. Nem lehet az élet hosszútávú stratégiai kérdésein merengeni, ott és akkor cselekedni kell, késlekedés nélkül. A hátsó agy funkciói egyszerűbbek, így gyorsabban tud reagálni, mint az elülső agy. Ezért aztán stresszhelyzetben az elülső agy vérellátása romlik a hátsó javára, és a normál vezérlő-kiszolgáló viszony megfordul a két agyterület között: a hátsó agy hozza a pillanatnyi döntéseket, az elülső agy csak „asszisztál” a túlélésben a maga sokkal megfontoltabb tevékenységével. A hátsó agyat pedig impulzusok vezérlik! Külső impulzusok, valamint az elülső agy által küldött parancsimpulzusok – kivéve vészhelyzetben, ahol a nagyagy elveszíti a parancsolás lehetőségét, és onnantól kizárólag a külső impulzusok irányítják a hátsó agy tevékenységét.

A tévéműsor természetesen nem juttat bennünket vészhelyzetbe. Csak egy kicsit játszik az elülső és hátsó agyterületek közötti hatalmi egyensúllyal, megnehezíti az elülső agy számára a hátsó regulázását, az elülső agy viszont jobban fog „hallgatni” a hátsóra, jobban befolyása alá kerül egy enyhe stresszhelyzetben, mint nyugalmi állapotban. S hogy az elülső agy ne tegyen különösen nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy rendet tartson a szervezetben, gondolkodását megfertőzték néhány ideológiával, úgymint: szuperfejlett állatok vagyunk, biomechanikus gépek vagyunk, az élet célja az érzékkielégítés és a birtoklás, birtoklás = biztonság – stresszhelyzetben pedig az ember mindenekelőtt a biztonság ígéretét keresi. Lehet az egy autó, egy mosópor, egy bankhitel vagy egy politikai párt, amit elé tesznek, ha a nyugtalanító üzenetet hirtelen megnyugtatóval váltják fel közben, akkor a hátsó agy szólni fog az elülső agynak, hogy tegyen lépéseket az ügyben. A reklámban nem csak azért hadarnak, mert a reklámidő drága, hanem mert az üzenet a hátsó agynak szól, ami az elülső agy tanítványából ímmár a „mesterré” lett.

Hogyan tud a programozás iránya megforulni az agyban, hogy tudja a hátsó agy permanensen irányítása alá vonni az elülső agyat? Úgy, hogy a két agyterület közötti egyensúlyt a vérerek összehúzódása szabályozza, azt pedig a mellékvese által termelt készültségi szteroidok. A mellékvese működését az agyalapi mirigy szabályozza, s így visszajutottunk az agyba: az agyalapi mirigyet a szimpatikus idegrendszer szabályozza, azt pedig vajon mi? Hát természetesen a hátsó agy. Így abban a kérdésben, hogy az agy melyik része veszi át az irányítást, az agy hátsó része dönt – a távlati gondolkodásra képtelen, a jelen világában létező, pillanatnyi impulzusokra reagáló hátsó agy bármikor úgy dönthet, hogy irányítása alá vonja az egész szervezetet.

Mit tehetünk az ilyetén programozás ellen, azon kívül, hogy megpróbáljuk önmagunkat teljesen elszeparálni a programozást közvetítő impulzusok mindennemű forrásától, ami a jelenlegi rendszerben körülbelül egyet jelent a remete-aszkéta élettel? Hiszen mindannyian, gyárilag így működünk!

A megoldáshoz térjünk vissza a cápás példához. Ketten vagyunk a vízben, egy barátom és én. Megjelenik a cápauszony, amire ő halálra rémül, én pedig csak nevetek. Ugyanazt az impulzust kapta a hátsó agyunk, de másképpen reagált. Ugyanis a hátsó agy magától nem érti a világot, az elülső agytól tanul meg mindent, pl. azt, hogy a cápa veszélyes. Az én elülső agyam pedig már szólt, hogy nincs probléma: be lettem avatva, tudom, hogy egy harmadik barátunk szórakozik ővele.

A tudás, a valóság ismerete védelmet nyújt a programozás ellen. Mivel az elülső agyunk nincs teljesen kiiktatva, így ha egy újszerű szemléletet magáévá tesz, azt előbb-utóbb átveszi tőle a hátsó agy is. Nehezebb félelemben tartani olyan embert, aki tudja, hogy az élet végtelen. Nehezebb szorongásban tartani olyan embert, aki tudja, hogy az életének célja van. Nehezebb az olyan embert önzésre, haragra, bosszúra gerjeszteni, aki tudja, hogy egyazon forrásból származunk, egyazon elrontott teremtés átka alatt nyögünk, s ugyanaz a program fut mindannyiunkban.

Lehet tehát védekezni a programozás ellen, ám vigyázat: a túl sok impulzusnak előbb-utóbb megadja magát az agy. Ha valamit elég sokszor elismételnek, egy idő után belopja magát a valóságérezékelésünkbe, akkor is, ha az ellenkezőjéről vagyunk biztosan meggyőződve. Figyeljünk oda arra, melyek azok a varázsszavak, rejtett üzenetek, melyeket folyamatosan ismételgetnek a médiában, s próbáljuk kiszűrni ezeket! Ha felismerjük ezeket a mintákat, már tudjuk, hogyan és merre terelik a többi embert körülöttünk, és ha ismerjük a mérget, könnyebben találjuk meg a megfelelő ellenmérget is önmagunk és mások számára.

Programozásról szóló sorozatunk első részében, mintegy bevezetőként, vázlatosan végigmegyünk azon, hogyan is működik a média valóságformáló ereje – a következő cikkekben pedig egy-egy programozási módszert fogunk részletesebben megvizsgálni.

Először is állapítsuk meg a következőt: a világról szóló ismereteid 99.99%-át más emberektől nyered különböző kommunikációs csatornákon át. 0.01%-át közvetlenül önmagad szerezted. Így nézve, a tudásod 99.99%-a valójában HIT, hogy az embertársaid azért osztják meg veled a megszerzett tudásukat, mert ily módon hatékonyabban tudunk kooperálni egymással a sikeres lét érdekében. Még az olyan triviális igazságok, mint hogy a Föld gömbölyű, is ezen alapulnak (hacsak nem utaztad körbe ténylegesen). Az emberek közötti információáramlás redundáns, ami azt jelenti, hogy egy adott csomópontból származó információ jár körbe közöttünk. Egy információ akkor hiteles a számodra, ha a "forrás" hiteles, a "forrás" pedig: az a csomópont, ahonnan kaptad az információt, és nem a kiindulási csomópont. A kiindulási csomóponttal általában nem vagyunk tisztában, így ha az egyetemen egy plutónium-izotóp tulajdonságairól tanulsz, nem törődsz vele, hogy az ismeretet melyik kutató szerezte meg, a professzor és a mögötte működő intézmény hitelébe vetett bizalom elég. Ha egy gráfként rajzoljuk fel az emberek közötti információáramlást, megkapjuk azokat a személytelen intézményrendszereket, amelyeket a gráfon belül egy zárt egységként bekarikázhatunk, és a karikára ráírhatjuk, hogy AUTHORITÁS. Ha ezen karikák közül elég sokba behelyezünk egy olyan csomópontot, amely forrásként működik és mi irányítjuk, viszont maga a csomópont az emberek számára ismeretlen, akkor gyakorlatilag mi irányítjuk azt, hogy mi igaz, és mi hamis – és mivel a valóságot az emberek értelmezési szűrőkön keresztül vizsgálják, még olyasmit is el tudunk hitetni velük, ami ellentmond a 0.01% személyes tapasztalatuknak.

Pontosan hogyan is lehetséges ez? Az >élet értelméről< szóló bejegyzésben már tulajdonképpen ott is volt a megfejtés:

Mi a különbség, általában, a hétköznapi ember számára, a valóság és az illúzió között? Ha én egy majmot látok a csilláron hintázni, te pedig nem, akkor az a majom nem valóságos, hanem én képzelem vagy hallucinálom. Ha mindketten látjuk a majmot, ugyanazt a majmot, akkor tekintjük valóságnak. A valóság tehát a „kollektív illúzió” – egy információ minél szélesebb körben terjed tova, annál „valóságosabbá” válik.

Az ember téved. Megcsalják az érzékszervei, s még jobban megcsalja gondolkodása, amely az érzékszerveken keresztül felvett információt feldolgozza, rendszerezi. Hogy a tévedés esélyét csökkentse, a kollektíva erejét hívja segítségül: a világról szerzett ismereteit nem csak azért osztja meg embertársaival, hogy segítsen nekik is több információhoz jutni, hanem hogy visszacsatolást nyerjen: vajon a másik embernek mi a véleménye, vajon ő is így gondolja-e, így tapasztalta-e? Valóságfelfogásunkat tehát alárendeljük a kollektív valóságfelfogásnak. Gyárilag így vagyunk tervezve, hiszen önerőből legfeljebb Tarzan-szintig juthatnánk a dolgok megismerésében, ha valóságértelmezésünk alapelemeit nem mind készen kapnánk gyerekkorunkban a szüleinktől és a bennünket körülvevő többi felnőttől.

Az emberiség valóságértékelése tehát sajnos demokratikusan működik: az az igaz, amit a „többség” igaznak vél. Az emberi vélekedések azonban súlyozódnak attól függően, hogy a vélekedés kitől származik. Az >Irányítók< ezzel éltek vissza, amikor tekintélyes tudományos intézményekbe épültek be, illetve saját tudományos intézményeket is létrehoztak, amelyek komoly erőfeszítéseket tettek, hogy valós, tudományos eredményeket mutassanak fel s ezzel tekintélyre tegyenek szert, jócskán megsúlyozva az általuk terjesztett hazugságokat is.

Azután jött a média. Az emberek közötti információáramlási gráf szerkezetét a központosított média alapjaiban változtatja meg. Ugyanis technikai úton létrehoz egyetlen központot, amellyel jóformán minden ember közvetlen kapcsolatban van, így ha az onnan származó információ hitelességét le akarja ellenőrizni, általában nincs hova fordulnia: a többi ember számára is ugyanazt az információt közölték, így ha a valóságértelmezését az ember tesztelni akarja, csak az övével azonos, már eleve feldolgozva kapott információkkal fogja tudni összevetni a sajátját, ha más emberekkel érintkezik. Ugyanezt a központosított információelosztást biztosítja egyébként a Marx által megálmodott központosított, ingyenes és általános iskolarendszer, ahol a politikai vezetéstől, illetve – elsősorban – az ő környezetükben „láthatatlanul” létező emberektől függ, hogy mit tanítanak a gyerekeknek.

Láthatatlanság címszó alatt (mint a bejegyzésből már kiderül) semmi misztikusra nem kell gondolni: ha a központi elosztórendszer nem informálja az embereket arról, hogy én létezek, akkor a kollektíva valóságérzékelésén kívülre kerültem. Ehhez nem kell egy titkos földalatti bunkerban bujkálni, csak a kamerák látószögén kell kívül maradni…

Ahogy mondani szokás, van egy jó meg egy rossz hírem; melyikkel kezdjem?

A jó hír az, hogy meg fog tudni valósulni a nyilvános rádiózás, ráadásul rendszeresen, kéthetenként jelentkezünk, a hét ugyanazon napján. Még az is lehet, hogy rádióműsorból "tévéműsorrá" változunk, tehát youtube-on vagy más videómegosztón lehet majd nézni az adásokat. (Persze mindebből nélkületek nem lesz semmi, ha a nyilvános felvételekre nem jöttök el, marad a 0 forintos költségvetés és az egy helyben toporgás.) Lehet, hogy a rádió neve is megváltozik, bár szellemiségében nagyjából marad ugyanolyan. A rossz hír az az, hogy mindez csak szeptembertől várható. Nem tudom, addig próbáljuk-e tartani a frontot Steineristával és Nándival havonta jelentkező adásokkal, most erre nem is akarok népszavazást kiírni, de várom a visszajelzéseket kommentben. Lehet, hogy szeptemberre már 2012 Blog se lesz ebben a formában, hanem egy nagyobb portált hozunk létre, saját elsődleges domainnévvel és tárhellyel, és annak a részeként fogjuk tovább leleplezni az Irányítókat. :) Mindenesetre itt a 2012 Blogon 1-2 napon belül várható új bejegyzés. Ha mégsem, akkor bocs. És ez persze mindenre vonatkozik az itt leírtakból, a helyzet elég képlékeny mindenféle szempontból.

Nemrégiben jutottam el odáig, hogy megnéztem Alex Jonestól a Fall of The Republic című dokumentumfilmet, amelyben azt mutatja be, Obama hogyan változtatja szép csendben totalitárius rendőrállammá a liberalizmus őshazáját. (>Innen< letölthető.)

És bár eddig csak >elismeréssel< nyilatkoztam az Avatarról, világossá vált, mi a filmnek az az üzenete, amely az Irányítók számára kifejezetten kedvező. James Cameron azt nyilatkozta egy interjúban (csak azért sem találom a YouTube-on), hogy a Foxnál a felelősök ódzodtak a hangsúlyos „tree hugging” megközelítéstől, de az igazság valószínűleg pont ennek az ellentéte: a „környezetvédelmi” vonal sokkal inkább az ő érdeküket szolgálta, mint az egyértelmű morális ítélet mások életterének elvétele felett.

A környezetvédelemről már >volt egy bejegyzés<, még a kezdetekkor, melyben tisztáztuk, hogy látszatcselekvésekkel csökkentik a környezetszennyezést pár százalékkal, hogy a maradékot nyugodt lelkiismerettel hajtsd végre. Amerikában pedig a környezetvédelem fontos ürügyévé vált a teljeskörű kontrollnak, melyet az emberek magánélete felett gyakorolni kívánnak az Irányítók. (Érdekes, Alex Jones ebben a legújabb filmben már következetesen a „The Controllers” kifejezést használja rájuk…) És a zárt ajtók mögött az emberek megfigyelésére ki más lenne alkalmasabb, mint a velük egy élettérben létező, ám nagyobb részben az állam által programozott gyerekek? Nem csak az 1984 disztópiájában jelentgetik fel a gyerekek szüleiket, valóság volt ez a náci Németországban is, s most ugyanerre buzdítják az amerikai általános iskolák tanulóit is – persze, lévén Amerikáról van szó, a pénz beszél, s akár kétszáz dollár is ütheti a szemfüles gyerek markát, ha a szomszéd bácsit vagy apát feljelenti a környezetvédelmi rendőrségnél.

Ezek után persze, hogy lefékeztem, mikor nagy zöld reklámtábla mellett haladtam el, melyen a „szólj rá apádra, ha nem vigyáz a világra” intelmet olvashatják a gyanútlan gyerekek, akik nem is sejtik, hogy a rászólásból pár éven belül feljelentés is lehet. Kezdik nálunk is? Nem véletlenül hívják a most még csak szülőnyaggatásra buzdító szervezetet Zöld Őrségnek.

Mit is kell csinálnia egy zöld őrnek?

- Külön gyűjtöm a papír hulladékot, és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom.

- Külön gyűjtöm a fém hulladékot, és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom.

- Külön gyűjtöm a műanyag palackokat, és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom.

- Szétválogatva gyűjtök minden hulladékot és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom őket.

Nem akarok senkit sem kiábrándítani, de a szelektíven gyűjtött hulladék nagy része szeméttelepre vagy szemétégetőbe kerül. Ugyanis a jelenlegi újrahasznosítási arány mellett sokkal kevesebbre van szükség, mint amennyit bedobálunk. A szelektív hulladékgyűjtés elsődleges célja, hogy néhányan hülyére keressék magukat: ugyanis az állam/önkormányzat általában még több pénzt fizet az elszállításáért, mint a háztartási szemét esetében, viszont a hulladéknak legalább 20-25%-át általában valóban sikerül eladni papír- és műanyagipari cégeknek, tehát két helyről jön a pénz. Természetesen ez elsősorban világviszonylatban van így, Magyarországon nincs kialakult felvevőpiaca a szelektív hulladéknak, exportálni pedig nem éri meg (hiszen a nyugati országok is többet termelnek, mint amennyit újrafeldolgoznak), így a gyűjtőszigetek veszteségesek vagy épp csak vegetálnak, az önkormányzatoknak kell fenntartaniuk őket.

- Nem szemetelek az utcán.

Környezetvédelmi szempontból valóban nagyon fontos, hogy a koszos papírzsebkendőt vagy a cigarettacsikket te teszed a háztartási hulladék közé vagy az utcaseprő bácsi. Az utcaseprő bácsi ugyanis szén-dioxidot lélegez ki, miközben munkáját végzi.

- Nem folyatom feleslegesen a vizet, mikor kezet, arcot, vagy fogat mosok.

- Inkább zuhanyozok, ahelyett, hogy a vízzel teli kádban áztatnám magam.

Elvégre a lefolyó egy téridő-alagút bejárata, melynek másik vége egy fekete lyukban van. Ha nem vigyázunk, elfogy a víz a Földről.

- Mindig lekapcsolom a villanyt, ha kimegyek a helyiségből, ahol tartózkodtam.

- Ha már nincs szükség rá, kikapcsolom a tévét, CD-lejátszót, számítógépet, mert tudom, hogy készenléti állapotban is fogyasztják az áramot.

- A számítógépet, mobiltelefont, tévét energiatakarékos üzemmódra állítom be.

Bizony, >az energia is elfogyhat<, aztán itt fogunk vacogni, mint az Ember tragédiája végén.

A megoldás természetesen nem az, hogy tiszta, gazdaságos és „megújuló” energiát használunk. Szélkerék, napkollektor és hőszivattyú tömegtermelése helyett csökkentsük 0.2%-kal a fosszilis energiahordozók használatát! Így a maradék 99.8% füstjét már tiszta lelkiismerettel fogjuk a légkörbe eregetni.

- Télen inkább magamra veszek egy vastagabb pulcsit, így nem kell túlfűteni a szobát.

Nem is beszélve arról, hogy a betegségipar mennyit fog keresni a vesebajodon.

- Igyekszem a szüleimet is rábeszélni, hogy kisebb távokra ne autóval menjünk, hanem tömegközlekedéssel, biciklivel vagy gyalog.

Ez eddig az egyetlen értelmes pont, melyet már mi is >javasoltunk<.

- Háziállataimról gondoskodom. Kutyám után mindig eltakarítok, nem hagyom piszkát az utcán.

Ennek sem zöld-ügyi, hanem kulturális szempontból van jelentősége.

- Takarékoskodom a papírral.

Végül is csak naponta 1-3 focipályányi erdőt égetnek fel az egyenlítő környékén, hogy a helyén marhacsordákat legeltessenek. Ha a világ összes legelőjét megművelnénk, 30 milliárd embert lehetne jóllakatni a terméssel. De ha lenne egy olyan pont, hogy „nem eszek húst”, megnézhetnénk, hányan jelentkeznének zöldőrködni… Ördög bánja a saját vesémet, de a vesepecsenye már fontosabb, mint a tiszta levegő.

- Vásárláskor nem veszek el minden alkalommal egy újabb nejlonzacskót, hanem inkább mindig magammal viszek egy strapabíró textilszatyrot vagy bevásárlókosarat és abba pakolok.

Nagyon helyes, bár csepp a tengerben.

- Kerülöm a kis műanyag palackos üdítőket, inkább visszaválthatósat iszom.

Aminek nagy részét aztán bezúzzák Magyarországon. Ugyanis az ital jelentős része import, az arra jutó üvegnek pedig megintcsak nincs felvevőpiaca. Persze olyat már nem olvashatunk sehol, hogy import helyett magyar, lehetőleg helyi árut veszek, mert az már nacionalizmus, fasizmus, terrorizmus. Vigyázni kell a „vegyél magyart” mozgalmakkal, még a végén rúg egy utolsót a magyar gazdaság, aztán késik a gyarmatosítási program.

- Nem vásárolok felesleges kacatokat, mütyüröket magamnak, csak azért mert divat, vagy, mert hirtelen megtetszett.

Ugye ismerjük a viccet a rabbiról, aki körül hirtelen péntek lett?...

- Ha kirándulni megyünk, vigyázok a természetre: a szép növényeket csak megcsodálom, nem tépem le.

- Nem bántom a növényeket.

- Rászólok apura, ha ilyeneket csinálna!

Na és itt a lényeg, kérem szépen! Unalmas és „nem menő” ilyen szabályokat betartani, apuval betartatni őket azonban annál jobb hecc. Lényeg a lényeg: ha a parancsolatokat betartjuk, 3%-kal csökkentettük a környezetszennyezést. A maradék 97%-hoz pedig ímmár zöld utat kaptunk…

Még egyszer, utoljára beírom ide. De mostantól az ilyen bejegyzések ide mennek. (Bár itt nincs értesítő, de majdnem napi szinten fogok bele írni.)

"68,1%. Annyira pontosan súrolja felülről a kétharmadot, hogy megújul a gyanú az emberben: ezt az eredményt már hónapokkal, esetleg évekkel ezelőtt eldöntötték. Hallottam olyan esetekről is, mikor a szavazókörön belül csalással próbálkoztak az első fordulóban - érdekes, ezekről az ún. "nemzeti média" is mélyen hallgat. Az MSZP-s szavazatokat beírták a Jobbiknak és fordítva. A Jobbikos delegált pont kiszúrta..."

tovább>>

Megyek ma reggel 7-8 körül a ligetbe, erre a Hermina út és az Ajtósi Dürer sor sarkán mit látok?

Tegnap reggel még nem voltak kint. Látszott is rajtuk, hogy viszonylag frissen ragasztották őket.

Egyébként van új blogom is. Aki megtalálja, ügyes. Az ilyen töltelék bejegyzéseket a jövőben oda fogom feltenni. Többek között.