A Játék Neve: Föld

Újabb nehéz téma lesz ez, hiszen alapvetően értelmetlen fogalmakról kell beszélnünk és abból megpróbálni kihámozni valamit.

Bizonyos alapfogalmak értelmetlenségén ill. félredefiniáltságán túl (pl. „kommunizmus") amivel ennél a pontnál szembesülni fogunk az az Irányítók egyik legfőbb és különféle ravasz variációkban nagyon gyakran ismétlődő motívuma: az oszd meg és uralkodj.

Nem új találmány ez, hiszen már a Római Birodalom is erre az alapelvre építette hódítási sikereit - de azért lényeges különbség, hogy ők az ellenséges táborokban alkalmazták ezt a technikát, ellenségeiket ugrasztották egymás ellen, hogy gyengítsék őket, ezzel szemben az Irányítók a saját táborukban, saját népük körében csinálják ugyanezt, mégpedig sokkalta kifinomultabban, mint a rómaiak.

Sokan felismerték már, akik a jelenlegi hatalmi rendszer működését tanulmányozzák, hogy „az atomizált társadalmon könnyű uralkodni", és ez valóban így van, szellemi széthullás és démonizálódás korát éljük, ahol nincs egység, nincs összhang, nincs közös nevező, nincs lehetőség az egyetértésre, s így egyenként, magányosan bánnak el velünk szellemileg a tömegkommunikáció központosított, masszív fegyverei.

A társadalmi megosztottság egyik lényeges eleme a politikai megosztottság, s ez ma a bal és jobboldal hamis fogalmaiban jelenik meg, amelyek éppen hamis voltuk miatt összeegyeztethetetlenek és összemérhetetlenek egymással, s két gondosan felépített hazugság csap össze egymással újra és újra a kocsmaasztaloknál és az internetes „vita"-fórumokon, az igazság megtalálásának legkisebb esélye nélkül.

A bal és jobb eredeti értelmének felderítéséhez vissza kell mennünk a parlametalizmus kezdeteihez. Valaha az emberek úgy tartották (s hogy mennyire nem alaptalanul, arról majd később fogunk írni), hogy a világon minden hatalom Istentől ered, s a társadalom hatalmi (illetve inkábbis uralmi) struktúrája fentről lefele építkezett, a királytól az arisztokratán és a köznemesen át a jobbágyig. Szervezéstani alaptétel, hogy egy szervezet akkor működik jól, ha mindenki tudja a dolgát és teszi a dolgát, s míg ma már az első pontnál elbukik a hatékony társadalmi együttműködés lehetősége, régen mindenki tudta, hol van a helye, mi a teendője, mit kell hozzátennie a világhoz (s akkor még ezt is nézték elsősorban, azt pedig csak másodsorban, hogy elvenni mit lehet), s bizony tette is a dolgát, saját és az ország érdekében.

Mindezzel nem lett volna semmi baj, csak ez a rendszer konkrétan a feudalizmus gyakorlati keretein belül működött, aztán viszont jött az ipari forradalom, s a feudális rendszer nem tudta kiszolgálni a megváltozott gazdasági viszonyokat (lásd Terria és Lerzia meséje című bejegyzés), és mielőtt a király változtathatott volna az általa igazgatott gazdasági struktúrán (Mátyás király ugyan próbált, de ő meg még túl korán s főleg pont nem jókor! - de erről is majd máskor), a szabadkőműves-forradalom félresöpörte az egész évezredes rendet, s helyette feltalálta a lentről felfele építkező társadalmat: társadalmi szerződés a vezetőkkel, „government FOR the people BY the people", stb. - ezekről már írtam korábban, ezek azok a dolgok, amelyek ma már nincsenek sehol, csak üres és kicsavart ideológiai szólamok formájában villogtatják a politikai kampányokban. Ezek a baloldali értékek, a szocialista világnézet.

A parlamentalizmus kezdetén a konzervatív, vagyis a hagyományos rendhez (általában vallásos alapon) ragaszkodó személyek és szervezetek az ülésterem jobb oldalán, a „haladó" eszméket, a változást, a szocialista, a kisembert felemelni, fontossá tenni kívánó forradalom képviselői, a tekintély-uralom megkérdőjelezői ültek a bal oldalon.

Mindez ma már nincs sehol. Ezt a rendszert először is az kezdte aláásni, hogy politikai véleményektől függetlenül egy valóban jobboldali hatalmi erőnek egy demokratikus rendszerben nincs is helye, ahogy egy valóban baloldali erőnek sincs egy monarchiában. Tehát a kettő egymás mellett, egy ülésteremben, csak egy felemás, öszvér, átmeneti rendszerben, az alkotmányos monarchiában létezhetett.

Ez még önmagában nem tette volna teljesen értelmetlenné mostanra a jobb és baloldal fogalmát - azonban e kettőhöz történelmileg hozzácsatolódott valahogyan a nacionalizmus és az internacionalizmus szembenállása (mely fogalmak is eleve homályosak), ahogy a baloldalhoz a liberalizmus, a jobb oldalhoz pedig a vallásos (elsősorban keresztény) eszmeiség. S aztán végül jöttek olyan államformák, mint a szélsőjobboldali nemzetiszocializmus (szocializmus = baloldal, ugye?), s halomra döntötték az egész fogalomrendszert.

Amíg a piacgazdaságban kapitalizmus volt, vagyis a tőke nyomorgatta a munkást, a szocializmus pedig tervgazdaság útján igazságos, egyenlő és méltányos rendszert ígért, addig könnyű volt a két gazdasági formát a bal és jobb oldalhoz kötni, de amikor kiderült, hogy a szocialista tervgazdaság egész nemzetgazdaságokat padlóra tud küldeni, miközben a piacgazdaság vérszívó kapitalizmusból átment jóléti „fogyasztói társadalomba", ezek az elvek is felborultak, és ma már tényleg nincs semmi, amit egyértelműen a bal vagy jobb oldalhoz köthetnénk, kivéve egy sor szélsőséges eszmét, amivel tök jól lehet riogatni az ellenoldal szavazóit.

A baloldal esetében ez a proletárdiktatúra alapjain kialakult ideológiai elnyomás, amikor egy apró véleménykülönbségért súlyos szankciók is érhetik az embert, a jobb oldal esetében pedig a túlfűtött nacionalizmus melléktermékeként megjelenő rasszizmus, amikor egy apró bőrszín-különbségért is súlyos atrocitások érhetnek bárkit. Mindkettő előfordult a történelemben, s mindkettő alapvetően elképzelhetetlen (legalábbis szervezett formában) egy olyan mértékben kaotikus és liberális társadalomban, mint amelyben jelenleg élünk, azonban ezekkel a dolgokkal a mai napig is riogatják a balos és jobbos szavazókat. Itt, Magyarországon azok a fideszesek és az MSZP-sek, akik nácizzák és komcsizzák egymást - és ezt halálosan komolyan is gondolják - meg kéne, hogy nézzék, hogyan csinálják ugyanezt egymással az amerikai Republikánus és Demokrata párt szavazói. Ugye, hogy innen nézve, s látva a fenenagy liberalizmust és elvszabadságot az Egyesült Államokban, mennyire nevetséges nácinak nevezni mondjuk Bush-t, aki pont ugyanolyan nyíltan Izrael- és zsidóbarát politikát folytatott, mint elődje, a demokrata Clinton?

Nos, egy lépést hátralépve, a magyar politika két főkolomposáról is láthatjuk, hogy pont ugyanolyan a politikai eszköztáruk, kormányzási stratégiájuk, külkapcsolataik jellege - s kormányzásuk évei alatt ugyanazokat a varázsszavakat hallhattuk a tévében minden este (egyébként minden rendszernek megvannak a maga ilyen varázsszavai, az előző rendszernek is megvoltak, idősebbek még emlékezhetnek, egy egész életérzést idéz fel mondjuk az a szó, hogy „peresztrojka"...); az előző bejegyzések alapján világos, hogy ez egyszerűen azért van, mert mindegyik kormány mögött az elmúlt 60 évben ugyanaz a hatalom állt s áll.

Amikor valaki elmegy a Fideszre szavazni, valójában azért teszi, hogy NE az MSZP kerüljön kormányra, s viszont - két rossz közül „kell" választani, ezt már sokan észrevették, de úgy érvelnek valamelyik oldal mellett, hogy „még mindig jobb" (egy kicsivel), s ilyen alapon sikerül végül mindig teletömni a Parlamentet azokkal a tömegpártokkal, melyek egytől egyig száz százalékban az Irányítók kezében vannak.

Nem kell az Irányítóknak választási eredményeket hamisítani, ahogy egyesek hiszik, hogy hatalmukat megtarthassák. Elég fenntartani a bal oldal és jobboldal szembenállásának látszatát.

Végezetül pedig próbáljuk meg a valódi bármilyen-oldaliság nélkül elhelyezni kérdéses politikai pártjainkat, kizárólag a nemzetközi politikai paletta viszonyrendszeréből kiindulva!

Az MSZP és az SZDSZ, azt hiszem, nem kérdéses, az előbbinek esetében még a politikai vélemény másságának tolerálása is gyakran ugyanúgy nehézséget okoz, illetve ugyanúgy csak rendőri brutalitással képes reagálni rá, mint a kádár-rendszerben. (Ahogy egy másik bloggertől olvastam egyszer, az a rendszer annyiban még tisztességesebb is volt, mint ez, hogy bár ugyanúgy megkaphattad a magadét a kényszerzubbonyos rendőröktől a kádár-kolbásszal, ha tüntetni mertél, ott legalább nem hazudták közben azt, hogy „jogod van".)

Szóval azt hiszem, a kérdésesek inkább a magukat jobboldalinak nevező pártok, s bár az előbb említettem, hogy igazi, idealizált jobboldaliságról parlamentális (akárcsak látszólag parlamentális) rendszerben beszélni nem lehet, a jelenkori politikai gyakorlat szerint mégis elég könnyen megállapítható, hogy az MDF-nek és a Fidesznek gondolkodásmódjában, retorikájában, politikai megnyilvánulásaiban, ellenzéki reakcióiban, választási programjaiban ugyan nem sok köze van az európai jobb oldalhoz. A Fidesz képviseli nálunk a mérsékelt-konzervatív jobb oldalt, mert ők vannak a „legjobbrább", ők talán nevezhetőek balközepes szoclib pártnak valójában, az MDF pedig még tőlük balra helyezkedik el.

Így aztán nincsen valódi jobboldaliságnak túl sok nyoma a parlamenti politizálásban, legfeljebb a sajtóban, néhány ál-jobboldali retorikai fordulat formájában, melyek aztán a tettekkel egyáltalán nincsenek összhangban. (Gondoljunk azokra a látszatkísérletekre, amelyeket Orbán Viktor tett a Gyurcsány-kormány megbuktatása érdekében, s melyek annyira átlátszóak voltak, hogy a jobb oldali választók közül sokaknak pont ezek segítettek ráébredni, hogy az MSZP és a Fidesz vezetői valójában egy kapura játszanak.)

S ennek, a jobb oldal hiányának és a Fidesz látszatjobboldaliságának van még egy nagyon fontos előnye: hogy ha egy valóban jobboldali alakzat megjelenik a magyar politikában, az értelemszerűen a Fidesztől már jobbra helyezkedik el, s így, az eltorzított viszonyokon keresztül könnyedén állítható be szélsőjobboldalinak. Igen, könnyen kitalálható, a Jobbikra gondolok. Szélsőjobboldali pártnak ott van a MIÉP, a Jobbik viszont egyszerűen egy jobboldali párt, a történelmi szélsőjobbal (és az európai aktuálpolitikai szélsőjobbal) nemigazán mutat közösséget - egyetlen bűne, hogy a Fidesztől jobbra helyezkedik el, s így már rá lehet sütni a szélsőjobboldaliság bélyegét, s a tévében el lehet magyarázni az embereknek, hogy a Gárda a cigányokat, a Jobbik pedig az egész „demokráciát" fenyegeti; s hogy ez mennyire nem igaz, azt úgyis csak a valódi szélsőjobboldaliak illetve a nemzeti radikalizmus követői és a nemzeti ellenállás belterjes világának tagjai tudják.

Nehéz téma következik most, amelyről nemigazán lehet összeszedetten írni, mivel a jelenlegi anti-társadalom egyik legfőbb szent tehenét vesszük célba, amely nagyrészt homályos szlogenekre és ködös ideálokra épül, ezért észérvekkel nehéz harcolni ellene. De a teljesség igénye nélkül kicsit megkarcoljuk a témát.

Igen, az emberi lények eredendő egyenlőségét fogjuk most megkérdőjelezni.

Kezdjük azzal, hogy honnan is indult ki ez a képtelen dogma.

Az európai polgárosodási forradalmak célkitűzései között szerepelt az egyenlőség. A Nagy Francia Forradalom közismert jelszava „szabadság, egyenlőség, testvériség" ismétlődött az 1848-as forradalom 12 pontjának röplapján is: „Egyenlőség, szabadság, testvériség!" A szabadságról már beszéltünk az 1. pontban - szép dolog a szabadság, csak a hiányáról vagy meglétéről beszélni túl bonyolult és összetett kérdés ahhoz, hogy el lehessen intézni egy tömeg által skandálható jelszóval. És nem tudom, hogy a forradalmak szervezői mit szóltak volna, ha megkérdezem, hogy ugyan, mégis, pontosan mire gondolnak a gyakorlatban a testvériség hangoztatásával? Tán csak nem a nemzeti forradalmak kellős közepén a szabadkőművesek már az internacionalizmus „testvér lészen minden ember" szólamát kezdték titokban elültetni a köztudatban? Homályos szavak ezek, amelyekre később olyan ideológiát lehetett építeni, amilyet csak eszébe jutott az éppen hatalomra kapaszkodottaknak.

A szabadkőművesség, nevének sugallatával ellentétben, valójában nem építés, hanem rombolás céljával jött létre. A XVIII. században deklarált, egyetemes célja a világ összes trónjának és oltárának lerombolása volt. Ezzel látszólag a királyoknak és az egyházaknak üzentek hadat, de valójában tágabb céljuk volt felszámolni minden olyan szellemi rendezőelvet, amely az emberek falkájából társadalmat épít. Célkitűzésük alig két évszázad alatt sikerült is, az emberek folyamatosan süllyednek vissza az állati szintre. (Erről még lesz szó bővebben egy másik bejegyzésben.)

A tömegeknek címzett homályos és tetszetős jelszón túl, mi is volt az egyenlőség ideájának lényege a gondolkodó emberek számára? Ez szerencsére a mi 12. pontunkban benne volt:

„Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben."

Törvény előtti! Semmi másról nem volt szó, mint jogegyenlőségről, arról, hogy a törvény a társadalmi rang, etnikum, anyanyelv, politikai beállítottság, vallási meggyőződés stb. személyes körülményeit nem veszi figyelembe. Magyarán szó sincs róla, hogy egyenlőek lennénk, nagyon is egyenlőtlenek vagyunk mindenféle szempontból, csak ezekkel az egyenlőtlenségekkel a törvény nem foglalkozik.

Ebből a jogi alapelvből egy óriási hamis ideológiát kovácsoltak, amely az élet minden területén jelentkezik. Olyan rendszerben élünk, amely természetes különbségeinkre nincs tekintettel (legfeljebb a devianciákat tolerálja), szellemi egyenruhát húz az emberekre, egyenlőségjelet tesz közéjük. A probléma ott van, hogy az egyenlőség egy matematikai fogalom, az emberek pedig nem számok, és nem mérhetőek. Egyes tulajdonságaink (de nem is mind) mérhetőek számokkal, illetve egyes tulajdonságok terén összemérhetőek vagyunk, és egyenlőség- vagy más relációs jelet lehet közénk tenni. A világon mindenki tudja, hogy eltérő képességekkel és adottságokkal születünk meg, és ezek sorsunk legfőbb meghatározói.

A rendszer azt hazudja, hogy bármit elérhetsz, hogyha a másik embernek sikerült, neked is sikerülhet, ha igazán akarod (vagyis jó sok energiát elvesztegetsz egy hamis célra). A reklám azt hazudja, hogy te is lehetsz milliomos, rocksztár, olimpikon, államelnök, filmsztár, vagy nobel-díjas tudós - ahogy azt a Harcosok klubjában már hallhattuk.

Nem leszel, és nem csak azért, mert adottságainkban különbözőek vagyunk.

Szélsőséges példának hozzuk fel a lottót!

Öt véletlenszerű szám megtippelésére mindannyian nagyjából egyformán vagyunk képesek. (A matematikai statisztikai módszerek és technikák mind etetések: a korábbi évek, évtizedek számainak figyelembevétele semmit nem segít a jövő heti számok megtippelésében, mivel az egyes húzások kimenetele között nem létezik oksági kapcsolat!)

Jóska bácsi 23 éven át minden héten megvette a lottót, és végül nyert.

Ha te 23 éven át ugyanúgy megveszed, te is nyerni fogsz?

Nem fogsz, mert nem az a sorsod. A világ nagy sorsszövedékében mindannyiunknak megvan a magunk speciális helye, ennek megtalálása és megélése lenne az elsődleges feladat, nem pedig az, hogy fiktív sorsot álmodjunk magunknak a határtalan szabadság, a végtelen lehetőségek illúziójának tengerében elveszve. Mindannyiunknak megvan a magunk funkciója a világban, szoros összefüggésben azzal, hogy kik vagyunk. A májsejtnek minek adnánk jogot arra, hogy fehérvérsejt lehessen, ha az akar lenni? Ha a testünk minden sejtje azt csinálná, amihez éppen kedve van, akkor megszűnnénk szervezetnek lenni, és vissza-devolucionálódnánk telepes létformává, vagy még azzá sem, hanem az őstengerben egymás kárára élő egysejtűek halmazává válnánk. (Már látom, hogy muszáj lesz egy külön bejegyzést írni a rákbetegségről, bővebben erről majd ott.)

Lényeg a lényeg, a törvény előtti egyenlőség rég el van felejtve. (Magyarországon nem is működik, pl. a rendőrség politikailag elfogult, amint azt már bíróság is kimondta: http://bombagyar.hu/index.php?post=2068) Helyette egyenlő értékről beszélnek, lásd az SZDSZ mostani kampányát: „A melegek azonos értékű tagjai a társadalomnak" (http://szdsz.hu/) - könyörgök, hogyan méred meg az emberek értékét? Pénzben, gondolom - vagy esetleg ciánkapszulában, LD50-módszerrel... A lényeg az, hogy le kell tagadni azokat a különbségeket, amelyek jól definiálnák helyünket a társadalom felépítményében. Nemek közötti egyenlőségről is beszélnek, és persze nemek közötti azonosságot értenek rajta, hogy a férfi és női szerep egymást kiegészítő dinamikája ne működhessen, hiszen egészséges társadalmat csak egészséges családokból lehet építeni. S ha már a kapszulákat említettük, a tudomány dogmatikáját (lásd az előző bejegyzést) is áthatja a humán egyenlőségjel misztikája, az egyes embereket az orvosok sokszor azonos terápiával kezelik, tekintet nélkül vércsoportra, korra, nemre (igen!), bőrszínre (igen!!), anyagcserére, gyakran egy 50 kilós ember ugyanannyi hatóanyagot kap, mint egy 120 kilós, holott a gyógyszerek hatásmechanizmusa egyénenként változik, ahogy a betegségek pontos lefolyása is. És természetesen az iskolarendszer is uniformizálva van, minden gyereknek ugyanaz a tananyag, szellemi képességektől függetlenül; véletlenszerűen ömlesztik őket össze osztályokba, ahol csak a leglassabb gyerekek tempójában lehet haladni, az összes többi rovására - ahogy azt már a pedagógusok nagyon szokszor elmondták, az oktatáspolitikai felelősök meg pont ugyanannyiszor köptek rá. Nincs mit tenni, ha egyszer egyenlőek vagyunk...

A szellemi egyenlőségjel talán a legpusztítóbb hatású mind közül. Minden emberi különbség eltagadása közül a szellemi fejlettség fokozati különbségének el nem ismerése a leghatékonyabb kártevője ennek az ideológiának, az a soha ki nem mondott, de mindenki által természetesnek vett alapelv, hogy minden „vélemény" azonos értékű, az a demokratikus gyakorlat, amelyben 100 buta, iskola- és munkakerülő, primitív indulatoknak engedelmeskedő, betörésekből és utcai rablásokból élő ember leszavazhat 99 géniuszt. Két állítás közül a hangosabb az igaz.

Innentől képtelen ez a rendszer a szubjektív emberi megközelítésektől mentes, vagyis abszolút Igazság keresésére, sőt a tévedések és a hazugságok (spontán vagy épp szándékos) felemelésével csak egyre távolabb és távolabb kerül tőle.

Csak egy kis búcsúztató Gyurcsánynak (mármint ha most az egyszer őszinte volt esetleg):

http://href.hu/x/8mai

Kissé elkanyarodva a politikától (de nem nagyon, sajnos minden út oda vezet :), most a tudomány irányából fogjuk megközelíteni az Irányítók tevékenységét, amely feltétlenül szükséges több későbbi pont megértéséhez.

Hasonlítsuk össze a középkori keresztény, egyházi tudományt a jelenkori, modern tudománnyal! Mindenki ismeri a szembeötlő különbséget: az egyházi tudomány, akárcsak maga a vallás, dogmatizált volt, érvelések nélküli, ám ellentmondást nem tűrő; aki szembehelyezkedett vele, az a máglyahalált kockáztatta. Ezzel szemben a jelenkorban a tudomány az okokat és a hogyanokat keresi, nyitott, nem dogmatizált, objektív, tényeken alapuló, racionális.

Hazugság.

A tudomány ma is ugyanúgy ideológiai alapokon áll, mint a középkorban, vagy bármely más korban az emberiség történetében, ennek oka pedig nagyon egyszerű: a tudósokat, vagyis a tudomány legfelsőbb művelőit és pionírjait mindig a hatalom tartja el, és tartja pozícióban.

A természet titkainak kutatása végülis közérdek, ráadásul a kutató aznap is kér enni, amikor épp nem fedez fel semmit; magánérdek alapján nehéz elképzelni a tudományos munkát. Mint minden közérdek, ez is az állam felségterülete. Mondhatjuk, hogy léteznek „magáncélú" kutatások, de hát a hatalom természetesen világkorszakról világkorszakra változtatja jellegét: ma a gazdasági hatalom, a nemzetközi ipari konszernek tesznek ételt a kutatók asztalára, adnak nekik fizetséget, akadémikus ösztöndíjakat, segítik őket a tudományos pozíció és tekintély megszerzésében és megtartásában is. Lévén a hatalom a tudósnak kenyeres gazdája, logikusan elvárhatja, hogy a tudós a neki megfelelő módon viselkedjen, és a neki tetsző módon és irányban kutakodjon.

Minden világrendnek megvannak a maga ideológiai alapjai. Minden korban működik egy adott összetételű ideológiai paletta: ma is létezik kereszténység, ugyanúgy mint a középkorban, de szerepe más - ugyanis már nem vezérlőideológia.

A vezérlőideológia felismerése azért nagyon fontos egy adott korban, mert az nem csak egy száraz elmélet, absztrakt bölcselkedés, filozófiai tézis, hanem olyan gondolati bázis, amely meghatározza az emberek világlátását, ezáltal életük hétköznapjait.

A jelen világrend elsőszámú vezérlőideológiája a materializmus.

Annak, aki hatalmon van, az az első számú érdeke, hogy hatalmát megőrizze. Amennyiben a vezérlőideológia bukik, a rá épített világrend is bukik, új világrend jön létre, értelemszerűen új vezetőkkel. Ezért a hatalmasok számára rendkívül fontos, hogy a társadalmi konszenzussal elfogadott vezérlőideológiát fenntartsák, hiszen arra épül a piramis, melynek csúcsán trónolnak. Ennek az egyik eszköze az, hogy az emberekkel elhitetik, hogy az adott világrend vezérlőideológiája nem társadalmi konszenzus eredménye, hanem valamiféle az embereken kívül álló Igazság, amelyen az emberek nem tudnak változtatni, hiába akarnának. Az istenhívő középkorban ez volt a történeti kinyilatkoztatás megfellebbezhetetlen igazsága, a Szentírás, és az írást a tömegek felé interpretáló vezetői réteg szava (nem véletlenül volt az a Biblia latinul írva...) - jelen korban pedig a racionalitás, az okság és az érzékelhető tapasztalati valóság mindenhatóságába vetett hit az, amely ellen „fejére szól, ki szót emel".

A racionalitással és az okok keresésével nem is lenne baj, a buktatója a dolognak csak ott van, hogy a miértek helyett a tudomány a hogyanokra helyezte a hangsúlyt, analitikus logikával próbálja egyre részletekbe menőbben felderíteni a dolgok működését, miközben a nagyobb egész, a teljesebb igazság irányából nem vizsgálja a dolgokat. (Erről, illetve a materializmus és a demokrácia ideológiai kapcsolatáról majd egy másik bejegyzésben írok részletesen.) A másik probléma az, hogy a vizsgálatok kiindulópontja mindig a tapasztalati valóság, amely esetleges, félreismerhető, semmiképpen nem megbízható támpont. Két példa a fizika világából:

- Amikor Einstein leírta relativitáselméleteit, a porosz tudományos akadémia fizikusainak nagy része kinevette olyan abszurd feltevései miatt, mint hogy a fénynek tömege lenne. Einstein hiába mondta, hogy ez nem feltevés, hanem tény, mivel papíron bebizonyította, a tisztelt tudós urak addig nem fogadták el ezt ténynek, ameddig a tapasztalati valóságban nem sikerült „bizonyítani", hogy a fénynek tömege van. Ezt egy napfogyatkozás alkalmával tették meg, a Holdnak elég nagy tömege van, hogy a közelében elhaladó fénysugarak pályájában néhány töredék ívmásodpercnyi elhajlást okozzon, és elég messze van a Földtől, hogy ez az elhajlás műszerekkel kimutatható legyen. Egyik oldalon ott van papíron az érzékcsalódás lehetőségét nem hordozó, kirstálytiszta matematikai logikára épülő bizonyítás, másik oldalon pedig egy tapasztalati eredmény, amelyet könnyen félre is értelmezhettek volna, hiszen a Holdnak lehetne mondjuk mágneses erőtere is (nincs, de ezt akkor még nem tudhatták), és az is okozhatta volna a fénysugarak elhajlását (nem okozza valójában, de ezt szintén nem tudhatták). Vagyis a materialista tudós hajlamos a tapasztalatot ténynek, a tényt viszont feltevésnek nézni

- A gravitáció, vagyis tömegvonzás bizonyított tény. Ugye? Két tömeggel bíró test vonzza egymást, kölcsönös erőhatás lép fel közöttük, egy húzóerő. A tudomány ezt Newtontól egészen a XXI. század elejéig tényként tüntette fel, holott az egyetlen következetesen bizonyítható tapasztalati valóság a dologban, hogy két tömeggel rendelkező test egymás tömegközéppontja felé gyorsuló mozgást végez (már ha tud). Hogy ez a két test között fellépő húzóerő, az megintcsak lehet a tapasztalat félreértelmezése: valamikor 7-8-10 évvel ezelőtt asztrofizikusok felléptek a nyomó gravitáció elméletével, amely szerint egy külső, harmadik résztvevő, egy kozmikus gravitonforrás okozza a gravitáció jelenségét, amely résztvevő az emberi tudomány előtt egyelőre ismeretlen, ezért nem volt még maradéktalanul sikeres kísérlet a gravitáció működésének megfejtésére. (Hogy miért izgatja a tudósokat annyira a gravitáció, arról is írok majd egyszer, ha eljutok odáig.)

A második példa jól mutatja nem csak azt, hogy egyes feltevéseket onnantól kezdve, hogy megalapozottá válnak, már tényként kezelnek, hanem a tudomány tekintélyelvűségét is: az emberekben eleve kicsi a hajlam, hogy saját tévedéseiket beismerjék, és ez nagyon fontos tényező a tudomány egy helyben toporgásában. Ha már elkövették a hibát, hogy egy megalapozott feltevést ténynek hittek, akkor ezt a hibát képesek a végtelenségig takargatni, és a „nevetséges" varázsszó mögé bújva csuklóból, vizsgálat nélkül elvetni azokat az elméleteket, amelyek egy tudományos „ténynek" ellentmondanak - ahogy sokan ezt teszik a nyomó gravitáció elméletével, noha rengeteg asztrofizikai problémát megmagyaráz, és új problémát igazából nem is vet fel.

A tudománynak természetesen saját tévedésein túl elsősorban a társadalmi vezérlőideológiát kötelessége védelmezni - ezért harcol fúriaként minden olyan kutatás, gondolat, feltevés, érvelés és eredmény ellen, mely a materializmus szent dogmájával szembemegy. Ezért folytatnak célzott és korántsem elfogulatlan kísérleteket annak bizonyítására, hogy a materializmussal össze nem férhető természeti jelenségek nem léteznek. Ezen kísérletek lefolytatásába a külvilágnak betekintést nem engednek, csak az eredményt közlik felfuvalkodottan, az ellenoldalon a „hívőket" egyszerűen kinevetik, a komoly kutatómunkát folytató tudóstársakat pedig, bár máglyára a jelen korban már nem küldhetik, de minden elképzelhető módon próbálják ellehetetleníteni. Amelyik tudós szembemegy a tudományos elit bármely dogmájával, a tudományos világból való száműzetését kockáztatja: intézeti állásából kirúgják, egyetemi katedráját elveszik, a tudományos szaklapokban „letiltják", többé nem engedik publikálni, szemináriumokra nem hívják el, stb.

A tudósnak az lenne a dolga, hogy a természet titkait kutassa. Ha egyszer a telepátia, prekogníció, asztrológia, mágia, stb. évezredek óta létezik és dokumentálhatóan működik, a tudósnak az lenne a feladata, hogy kutassa, ezek a dolgok hogyan működnek, és nem az, hogy vizsgálat nélkül letagadja őket. A tudomány Einstein óta csak egyetlen kis lépésre áll attól, hogy felismerje, a gondolat és az anyag egylényegű, és ezt a kis lépést nem hajlandó megtenni immár 104 éve. Nem is fogja. Gondoljunk bele, mi lenne, ha tényszerűen kiderülne, hogy a szellem valóság, nem az anyag egyik formája, működési módja, hanem fordítva: az anyag van szellemből, a szellemi létezés végtelenül sok típusa közül az egyik. Akkor hogyan rohangálnának az emberek tovább az anyagi dolgok után? Hogyan lehetne megakadályozni, hogy a szellem felé forduljanak, hogy gondolkodni kezdjenek, hogy az anyagi életet kissé háttérbe szorítva újra élni kezdjenek szellemileg? Nyilván ezt az Irányítók nem akarhatják. A tudós pedig nem is biztos, hogy akaratlagosan, rosszindulattal támogatja őket. Egyszerűen szolgalelkű, megy az áramlattal, bégeti a többiekkel a dogmát, személyét, egóját azonosítja tudományos tekintélyével, társadalmi pozíciójával, és így aki a dogmát fenyegeti, az ő puszta létét fenyegeti.

Amikor 1610-ben Galilei felfedezte a Jupiter három holdját, a korabeli tudósok egyszerűen nem voltak hajlandóak belenézni a távcsőbe, mert ez „nevetséges", és „nem alacsonyodunk le".

Nem sok változott azóta.

(ez a bejegyzés kiegészítés >az előzőhöz< , azzal kezdd az olvasást)

Mikor az őszödi beszéd bombáját bedobták a köztudatba >az Irányítók<, mindenki csak azokra a „botrányos" megnyilatkozásokra figyelt, amelyekkel a sajtó is televolt: „kurva ország", „nem csináltunk semmit négy évig", „hazudtunk reggel meg este meg éjjel" (ez utóbbi egyébként egy idézet Örkénytől szabadon, de ezt már kevesebben tudják); pedig Furcsány bátyánknak volt néhány sokkal érdekesebb elszólása, amelyek elkerülték az emberek figyelmét.

Íme az egyik: „az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai... amikről nektek nyilvánvalóan nem kell tudni..." - álljunk csak meg egy pillanatra. Ki is ez az ember, és kikhez is beszél? Ő Magyarország választott, felelős miniszterelnöke. Ki választotta? Nem, nem az emberek, én nem emlékszem, hogy valaha is miniszterelnököt választottunk volna - őt a parlament választotta. Kinek felelős a munkájáért? Bizony, a parlamentnek. És kik is ezek az emberek, akikhez beszél?

Parlamenti képviselők.

Elképzelem, amint bemegyek a főnököm irodájába, és megkérdezi, miért nincsen elfaxolva a 120 iratból csak 5, mikor egy napja más dolgom sincs, mint faxolni. Én erre azt felelem, hogy mert elromlott a fax. Ő megkérdezi, hogy akkor mégis azt az ötöt hogyan faxoltam el? Erre a válaszom: „hát trükkök százaival, öregem, amelyekről neked nem kell tudnod".

Kinek felelős akkor a mindenkori kormányfő? Hát a parlamentnek nem, az biztos. Nem csak hogy azt mondja a szemükbe, nem kell tudniuk, ő mit hogyan csinál, hanem „nyilvánvalóan nem kell tudnotok" - tehát a képviselők számára is magától értetődő, hogy a kormány felelőssége csak papíron létező formaság. Olyannyira magától értetődő, hogy valószínűleg tudták ezt ők már akkor is, amikor a választáson indultak. Mégis úgy tettek, mintha a választókörzetük polgárait akarnák képviselni, noha tisztában voltak vele, hogy felsőbb utasításra fognak gombokat nyomogatni.

Persze a „képviselő" egy valódi demokráciában is becsaphatja választóit, elhitetheti velük, hogy nekik fog dolgozni, de azután, amint kiderül, hogy hazudott, és nem az általa képviselt polgároknak tetsző módon él a ráruházott hatalommal, állásából el lehet bocsátani, és felelősségre lehet vonni, ha kárt okozott. Képzeljünk csak el egy olyan munkahelyet, ahol a főnöknek nincs lehetősége kirúgni minket. Akkor nem azt csinálunk, amit akarunk? Akkor mitől főnök a főnök, mi biztosítja legvégső soron a hatalmát?

A jelenleg „érvényes" (érvényesnek önkényesen kikiáltott) alkotmány szerint azonban mi nem hívhatunk vissza sem képviselőt, sem kormányt. Természetesen egy demokráciában az alkotmányt egyedül népszavazás legitimizálhatja, ilyenre pedig nem került sor a hamis „rendszerváltás" során, helyette kaptunk egy szemkiszúrós, semmilyen érdemi kérdésről nem döntő „négyigenes népszavazást", hogy érezzük, hogy most már minket is megkérdeznek, hogyan tovább, és kussoljunk. A meglevő alkotmányt népszavazás útján lehetne módosítani - ha lehetne. De nem lehet, alkotmánymódosításról kérem szépen NEM LEHET népszavazást kezdeményezni. Hogy miért?

Hármat lehet találni...

Az őszödi beszéd másik érdekes beszólása az volt, amelyben említést tett azokról az emberekről, akikkel „végigbeszélte" a tervezett reformpolitikát. Magyarán, mielőtt valaki levonná azt az elhamarkodott következtetést, hogy jelenleg Gyurcsány Ferenc Magyarország teljhatalmú diktátora, bizony vannak olyanok, akikkel ő is egyeztet. No nem velünk, de „balos szakemberekkel", akikre ő amúgy nem szokott hivatkozni, amikor „döntést hoz"... Adja magát a következtetés, hogy nem ő kormányoz. Azért is egyértelmű, hogy nem ő kormányoz, mert nem ért hozzá. Persze, hogy nem ért hozzá! Sportminiszterelnök! Nem az alkalmassága miatt került oda, ahol van, hanem egyéb okokból, a tényleges döntéseket pedig mások hozzák a háttérből, amint azt korábban leírtam. Nem, nem azok az emberek, akiket ő megnevezett „tanácsadóiként", őmögöttük is áll valaki, és azok mögött is valaki más. Ha most kitörne a forradalom, a miniszterelnököt elfognák, és kínvallatással kényszerítenék, árulja el, kik kormányozzák az országot valójában - bizony nem is tudná megmondani. Bár lehet, hogy ő azt hiszi, hogy tudja, de ha utána tudnánk járni, kiderülne, hogy nem jól tudja; őneki is éppúgy folyamatosan hazudnak, ahogy ő minekünk.

Akkor lássuk, kikből lesznek a képviselők. (- És kikből nem?)

Hogy is mondták a régi angol munkáspártiak, akik még igazi balosok voltak? „Government for the people, by the people." Magyarán a nép fiainak érdekében a nép fiai kormányoznak, az emberek emelnek fel önmaguk közül általuk választott személyeket a politikai hatalom különböző szintjeire. Ezzel összhangban a magyar alkotmányban is azt olvashatjuk, hogy minden nagykorú állampolgár választó és választható, de nincs ez másképpen a többi úgynevezett „jogállamban" sem. Ez a papírforma. Mi a gyakorlat? Amikor elmegyünk szavazni, hogy egy analfabéta aláírással támogassuk a diktatúrát, bizonyos emberek neveit találjuk a papíron, akikről általában azt sem tudjuk, kik, és azt főleg nem tudjuk, hogy kerültek oda. (Mivel a döntéshez szükséges legalapvetőbb információk is hiányoznak, de döntésünk eredménye 4 évig visszacsinálhatatlan, a zsákbamacska-árusítás egyértelmű esete forog itt fenn, tehát akik társadalmi felelősségre hivatkoznak a parlament összetétele kapcsán, azok nagyon el vannak tájolva.)
Egyáltalán: miért pont ezekre az emberekre lehet szavazni, ki szabja meg, hogy ki kerülhet és kerül rá a papírra és ki nem?

Ez az amit nem tud senki, és valahogy nem is kérdezi meg szinte senki.

Nem akarom azt állítani, hogy Tomcat alkalmas lenne komoly politikai pályafutásra, személyét és esetét puszta tételbizonyításként szeretném felhozni. Vélhetően ő maga sem azért indult el a ferencvárosi időközi választáson, mert szeretett volna bejutni a parlamentbe. Tudta, hogy ez képtelenség, és ezt be is bizonyította: nem azért nem juthatott be a parlamentbe, mert a választók nem akarták. A választókat erről nem kérdezte senki, ugyanis bár ők arra szavaznak, akire akarnak, de csak a szavazólap keretein belül, aki pedig a hatalomnak nem tetszik, az rá sem kerülhet erre a papírra. Az egész választási rendszer úgy van kiagyalva kopogtatócédulástól, választási bizottmányostul, mindenestül, hogy azok az emberek, akik nem egy olyan szervezethez tartoznak, amely az Irányítók érdekeit képviseli, esélyt sem kaphatnak arra, hogy a politikai hatalom közelébe kerülhessenek.

Senki ne essen abba az illúzióba, hogy néha azért függetlenek is rákerülnek a papírra: a Fidesz kedvelt játéka „független" jelölteket indítani! (Vagy esetleg megteheti ezt egy, az Irányítókat politikai pártoktól függetlenül, közvetlenül képviselő üzleti hatalom is.)

Magyarán az elméletben létező jog szerint választható és alkalmas polgárok sokaságából a választás keretei leszűkülnek a gyakorlatban létező lehetőség szerint választható emberek halmazára, amely általában végül tovább szűkül két konkrét jelöltre. (Hogy hogyan, arról megint csak máskor.)

A lakásba zárt kutya szabadsága a miénk, aki szabadon eldöntheti, hogy a konyhában vagy az előszobában fekszik.

Ajánlott irodalom:
http://www.kibulizottorszag.net/ - részletesen és hitelesen arról, hogy hogyan is csaptak be bennünket a rendszerváltáskor, meg azóta is...

Már azt hittétek, hogy eltűntem, elvittek az irányítók? :) Nem valószínű, hogy ez bekövetkezik, és majd arról is írok a 12. pontban, hogy miért - de mindenesetre ha legalább egy hónapig nem jelentkezem, akkor lehet kezdeni gyanakodni, hogy elhallgattattak; ezzel persze egyúttal elismernék azt is, hogy minden, amit leírtam, megfelel a valóságnak...

Március 15. alkalmából kezdjük a legtriviálisabbal, amely egyúttal talán mégis a legalapvetőbb és legsötétebb hazugság: nevezetesen, hogy a jelenlegi államforma hivatalos megnevezése és működési módja demokrácia, amely az egyén szabadságára épül.

Kezdjük a szabadsággal, mivel ez a legkönnyebben kipukkasztható lufi: ha utánanézünk, hogy mi is pontosan a „szabadság", azt fogjuk tapasztalni, hogy ennek a fogalomnak nincs is definíciója.

A szabadság az egy olyan érzés-féle, hogy nem korlátoznak engem a cselekvésben, akaratom megvalósításában. Tehát lényegében szubjektív fogalom, ebből adódóan pedig az ember meggyőzhető arról, hogy ő szabad.

Mivel nyilvánvaló, hogy nem vagyunk mindenhatóak, akaratunknak természetes, ésszerű korlátok közé szorulása olyannyira magától értetődő, hogy ezeket a korlátokat nem is érzékeljük. Senki nem szenved attól például, hogy nem tud szárnyra kelni és repülni, mint egy madár, mert az emberi létformának természetes korlátja a repülés képességének hiánya, és mivel beleszülettünk eme létformába, megszoktuk, hogy nem tudunk repülni, sőt eszünkbe sem jut, hogy ez lehetne másképpen.

Annak a felmérése viszont, hogy melyik korlátunk természetes és melyik mesterségesen létrehozott, sokkal nehezebb, mint azt elsőre gondolnánk! A kulcs pont a beleszületés jelenségében van, hiszen a társadalomba éppúgy beleszületünk, mint az emberi formába, és a társadalmi konszenzus által támasztott korlátok ugyanolyan érzékelhetetlenül vannak jelen, mint a természetes korlátaink. A „társadalmi konszenzus" pedig valójában megszokás kérdése, így azok, akik a hétköznapi élet eseményeit bizonyos szinten irányítani képesek (pl. törvényhozók), képesek ezeket a korlátokat hosszú távon manipulálni, anélkül, hogy az emberek ezt észrevennék - ahogy a fogságban született állatnak is „természetesek" az ember által létrehozott eszközök, melyek fogságát biztosítják. Ezek az eszközök pedig a fizikai cselekvést effektíve korlátozó dolgok (rácsok, falak, ajtók) mellett azok a dolgok is, amelyek a fogságban tartott lény függőségét hozzák létre. Egy emberek által etetett, önmagáról gondoskodni nem képes állat a fogságából nem tud úgy kiszabadulni, hogy önnön létét ne veszélyeztesse.

A függőség, a kiszolgáltatottság az emberi fajnál az emberi létforma alapvető tulajdonságaiból természetesen következik egy bizonyos mértékben. Falka-lények vagyunk, akiknél ösztönszinten kódolt magatartásforma az önmagunkról való egyéni gondoskodás helyett az életbenmaradásnak, a problémák megoldásának, és általában, az akaratunk kifejtésének egymás közötti kooperáció általi elérése.

Ahogy a társadalom egyre bonyolultabb struktúrát vesz fel, az egymásnak való kiszolgáltatottságunk egyre magasabb szintre emelkedik. Mindez logikus és elkerülhetetlen, azonban olyan folyamat ez, amellyel egy, az emberi társadalmat irányító erő könnyedén képes visszaélni, és önös céljaira fordítani.

Miféle szabadság is ez, amelyet ma „vezetőink" (illetve irányítóink) hirdetnek? A jog szabadsága. A jog azonban önmagában még nem biztosítja, hogy ne legyünk gátolva akaratunk kifejtésében. Hiába van jogunk valamihez, ha lehetőségünk nincs hozzá, hogy megtegyük. Ez a mesterséges világ pedig pontosan a lehetőségeink terén korlátoz minket a végsőkig, miközben azt hirdeti a törvénykönyvet lobogtatva, hogy szabadok vagyunk. A törvény addig biztosított szabadságot, amíg a mindennapi életet az irányította, amíg a hatalmi struktúra törvény-alapú volt. Ma azonban nem törvény-alapú, hanem pénz-alapú, a pénz pedig a mai gazdasági rendszerben pont a lehetőség szimbóluma és gyakorlati megvalósítója. Ezt érzik is az emberek, ezért törekszenek minél több pénz birtoklására: nem az anyagi javak megszerzése és felhalmozása az elsődleges cél, hanem a pénz által biztosított lehetőségek szabadságának elnyerése.

A feudalizmus föld-alapú gazdaság volt. A föld természet által adottan rendelkezésére állt az embernek, és a természet erői hatására, mintegy önműködően biztosította az emberek számára az életbenmaradást, ugyanúgy, ahogy az állatoknak is. Természetesen az ember megművelte a földet, és bizonyos mennyiségű munkát belefektetett abba, hogy a föld javait minél biztosabban és minél nagyobb mennyiségben élvezhesse. Ma ezzel szemben nem a földből és a föld javaiból, hanem pénzből élünk, amelyet a természet nem biztosít nekünk, hanem megszerzéséért és megtartásáért szüntelen harcot kell vívnunk. A javak termelését és elosztását a modern „piacgazdaságban" központosították (éppen ezért a piacgazdaság fogalma is hazug, de erről majd egy másik bejegyzésben), így nem egymástól függünk, hanem egy központi gazdasági hatalomtól.

Hol van mindebben a demokrácia?

A demokrácia pontosan azt jelentené, hogy a társadalomban a hatalmi struktúra lentről felfelé építkezik, az egyéntől indul ki, az egyénre támaszkodik a hatalom, ha pedig az egyén ezt a támaszt elveszi, a hatalom a lábai elé omlik le. Tetszik emlékezni Rousseau társadalmi szerződésére? Aki kormányoz, az emberek megbízásából és az emberek érdekében kormányoz, a legfőbb hatalom a népfelség, amely főnöke annak, aki a konkrét intézkedéseket teszi. Ha nem úgy intézkedik, ahogy a népfelség elvárja, akkor természetesen, mint bármelyik rosszul dolgozó alkalmazottat, ki lehet rúgni, és a helyére alkalmasabb személyt keresni.

Ezzel szemben a valóságban nem a hatalom van a mi akaratunknak kiszolgáltatva, hanem fordítva, lehetőség-beli függőségünk okán mi vagyunk kiszolgáltatva a hatalmon lévőknek. Nincs lehetőségünk elmozdítani a hatalmon lévőket, mivel nem is tudjuk, kik ők, és nem is érzékeljük azokat a falakat és pórázokat, amelyekkel fogságban tart - mivel azokat civilizált emberi létünk természetes következményeiként fogjuk fel.

Ebből adódóan a jelenlegi hatalmi rendszer valójában nem demokrácia, hanem multihidraulikus diktatúra. Hogy ez a fogalom pontosan mit jelent, arról >egy későbbi bejegyzésben< fogok írni.

A nagy beharangozások közepette, hogy majd mi mindent fogok írni majd mindjárt, de az a majdmindjárt csak nem jön el, bevezetek egy új lehetőséget azoknak, akiknek nincs RSS olvasójuk, valamiért nem működik a blogol.hu feedjével, nem tudják, hogy kell használni, nem tudják, mi az az RSS, vagy gyűlölik az RSS minden formáját. :) Ha a „feliratkozás" vagy „subscribe" szót elküldöd a blog2012 [csiga] freemail [pont] hu címre, minden egyes alkalommal, mikor felteszek egy új bejegyzést, automatikus értesítőt kapsz róla, arra a címre, amiről a feliratkozó levelet küldted. Így neked nem kell naponta visszanézegetni, nekem pedig jobban elkülönül az informatív látogatottság a technikai látogatottságtól, plusz arra az esetre, ha innen törlik a blogomat (ami idővel előfordulhat, mikor egyes a durvább témákat feszegetni kezdünk), lesz egy értesítési címlistám, akiknek meg tudom írni, hova tettem fel a tükrözést.

Az új hozzászólások megjelenéséről a rendszer egyelőre nem bír értesíteni.

A hibátlan működésért garanciát egyelőre nem vállalok. :)

Spameket nem fogsz kapni, a címedet nem adom oda senkinek (szinte :D), leiratkozni bármikor le lehet, ha elküldöd a „leiratkozás", „unsubscribe" vagy „kurvaanyád" szavak bármelyikét. :)

Az Irányítókról szóló bejegyzésekben szép nagy általánosságokat írtam, egy láthatatlan, ködös hatalomról, akikről nem lehet tudni semmit. Nyilván ez a fajta megközelítés nincs ínyére az embereknek. Nagy sötét bubuc lebeg a fejünk felett, amivel nem tudunk mit kezdeni.

A valós helyzet azonban az, hogy sok mindent tudni lehet az Irányítókról, csak éppen ezek kifejtése nyilván meghaladta egy bejegyzés terjedelmét. Még így is kapom a visszajelzéseket, hogy sokan azért nem gyürkőznek neki a bejegyzéseimnek, mert túl hosszúnak találják őket ebben az alfabetofób világban. Valóban, filmekből is lehet tanulni dolgokat, meg tévésorozatokból, lásd a korábbi, LOST-os bejegyzésemet, de múlt vasárnap pl. a Simpsonsban is elég rendesen megadták a magáét az iskolarendszernek (érdemes letölteni és megnézni!) - de az igazán komoly dolgok sajnos még mindig unalmas, fekete-fehér (illetve az én blogsablonom esetében kék-kék) írott formában terjednek, s ez valószínű mindig is így lesz, technológia ide-vagy oda, legfeljebb a hordozó változik.

Nos, hogy tagoltabbá és áttekinthetőbbé tegyük az Irányítók működésének mikéntjeivel kapcsolatos fejtegetéseket, több darabra osztva fogom leírni egy kis részét (az alapvető részét) annak, amit tudunk működésükről. 12 bejegyzésben fogok foglalkozni a témával. Ezek valószínűleg egyenként is több oldalasak lesznek, de ez ne riasszon el senkit. Napi tíz percet érdemes rászánni arra, hogy képbe jöjjünk azzal kapcsolatban, mi folyik körülöttünk, hogyan és merre vezetnek bennünket egy szép, hosszú pórázon.

Elöljáróban annyit, hogy az Irányítók legfőbb fegyvere a dezinformálás: a hazugság és az elhallgatás, titkosság. Ennek megfelelően pontosan ilyen irányból fogjuk megközelíteni a dolgokat, és a sorozat „Az Irányítók 12 legnagyobb hazugsága" címet fogja kapni.

Az nem biztos, hogy most teljesen csak erre fogok ráállni, és nem szúrok be közé egyéb témákkal foglalkozó bejegyzéseket is - előfordulhat, hogy lazításképpen írok majd valami másról is közben.

Az Irányítós-„világvégés" fő irányvonaltól kicsit eltérve, könnyedebb téma következik most. Hosszú lesz, de LOST-rajongóknak kihagyhatatlan.

(És elöljáróban, aki nem nézi a Lostot, az kurvára kezdje el nézni, dc-ről, torrentról minden epizód letölthető, nagy felbontású, szélesvásznú verzióban, magyar felirat pedig minden epizódhoz van, beleértve azokat is, amelyeket a magyar tévében még nem adtak le.)

Sokan próbálják a Lostot „megfejteni" világszerte, rajongói weboldalakon publikálnak összefüggéseket kutató, találgató írásokat, fórumokon vitatkoznak, cserélnek eszmét, háttérinformációkra vadásznak, emberek millióit tartják lázban olyan kérdések, mint pl. „mi ez a Sziget?"

Mindez annak ellenére, hogy a sorozat készítésének talán legkardinálisabb figurája, Damon Lindelof producer jópárszor elmondta már: nem létezik olyan egyetlen mondat, amelyet ha most elmondanék, mindenki megvilágosodna tőle hirtelen. Számomra ez már a kezdetektől egyértelmű volt, hiszen több, egymástól teljesen független, sőt egymást valamilyen szinten kizáró értelmezési lehetőséget találtam a történetre; ahogy mondani szoktam, mikor Lost-rajongóknak magyarázom ezeket a dolgokat, több „vonulata" van a történetnek. Jelen írásban az egyikkel fogok csak foglalkozni, a későbbiekben lehet, hogy még több másikat is előveszek.

Miért nem értik az emberek a Lostot? Miért van olyan érzése a nézőknek, hogy valami nagy titok van a történet mögött, amelyet meg kellene fejteni - de nem megy? Azért, mert egyszerűen rossz kategóriában próbálják értelmezni a történetet.

A LOST nem sci-fi.

Tudom, hogy - valószínűleg a megrendelő ABC nyomására, hiszen ma a köznéphez demokratikusan leereszkedő tömegkommunikációban szokás hinni - a sorozat sajnos egyre inkább elmegy ilyen irányba, főleg az ABC-n most futó 5. évad időutazgatásaival; de a 3. és főleg a 2. évad idején, amikor a „Káin és Ábel"-történet hangsúlyosan előtérbe került, még nyugodt szívvel jelenthettem ki, hogy az emberek azért nem értik pl., hogy mi a szörny, mert gyakorlatilag azt akarják tudni, „miből van", „hogyan működik", „ki és hogyan hozta létre", ilyesmi. Lehet, hogy idővel választ kapunk ezekre a kérdésekre, azonban akkor még teljesen fölösleges és értelmetlen kérdések voltak.

A szörny egy szimbólum - mint ahogy minden más is az a sorozatban.

Az emberek a mai kor tomboló materializmusában elveszítették azt a - régen természetes - képességüket, hogy szimbólumokban gondolkodjanak.

Ha megfejted a szimbólumokat, megérted a Lostot. S akkor megérted magyar népmeséket is és a Bibliát is. Nem véletlenül hoztam összefüggésbe ugyanis Káin és Ábel bibliai történetét a Losttal, hiszen valójában ott is ugyanezt a történetet mesélik el.

Ez a történet pedig nem két ember, hanem két civilizáció meséje. (Ha valaki emlékszik még, a 3. évad 1. epizódjának „The Tale of Two Cities" volt a címe...) Az egyik a telepes, a másik a nomád civilizáció. Mi, akik itt ülünk a számítógép előtt, kivétel nélkül a telepes civilizáció tagjai vagyunk, s ez a civilizáció-típus úgy kiszorította a másikat a Földről, hogy általában nincs is igazából tudomásunk arról, hogy másfajta civilizáció is lehetséges. A mi szubjektív szempontunkból írott történelem a nomád civilizációt primitívnek, barbárnak, tudatlannak, kezdetlegesnek, állatiasnak ábrázolja. De lássuk a kétféle civilizáció valódi mibenlétét:

A nomád civilizáció „vízszintesen" működik - vándorol, egyik helyről a másikra terelgeti állatait, akik legelnek, szaporodnak, híznak, s nagyrészt húsukból, valamint a természetben vadon megtalálható növényekből táplálkozik a nomád ember. A nomád ember együtt él a természettel, alkalmazkodik hozzá - kénytelen, hiszen nincs techológiája a természet erőivel szemben, ezért részben kiszolgáltatott, másrészt viszont rendelkezik azzal a tudással, amely a túléléshez, és a természetes élettérben való boldoguláshoz szükséges.

A telepes civilizáció ezzel szemben „függőleges" - építkezik, adott területen belül is egyre nagyobb méreteket tud ölteni, mivel egyik legjelentősebb motorja a technikai fejlődés. A technikai fejlődés azért (is) lehetséges, mert a telepes ember, mivel egy helyben él, és nem vándorol, képes arra, hogy felhalmozzon. Felhalmozzon például ételt, vagy használati tárgyakat - és felhalmozzon tárgyi tudást. A telepes civilizáció másik fontos ismérve, hogy megműveli a földet, vagyis tudását arra használja, hogy felülkerekedjen a természeten, felette uralkodni próbáljon, több vagy kevesebb, de a nomád embernél mindenképpen több sikerrel. Ennek az az ára, hogy az őstermészet tökéletes egyensúlyából és körforgásából kivonja magát, kívülállóként tekint rá, és kívülről próbál rá hatni, míg a nomád ember, saját nomád-fajta tudását a természeten belülről működve használja.

És nagyon fontos még megjegyezni: a nomád civilizációnak ugyanúgy van kultúrája, mint a telepesnek, csak másféle, mivel nem a felhalmozáson - tudás, művészeti alkotások felhalmozásán - alapul. A nomád embernek nincs több vagyona, mint amennyit magával tud vinni vándorlásában, ezért nem is célja a felhalmozás, és így nem is célja fizikailag maradandót alkotni. Szellemi gazdagságának nagy részét a fejében hordja: nem épít könyvtárat és nem ír bele könyveket, verbális tudását szájról-szájra terjeszti, dalait nem kottázza le, hanem újra meg újra elénekli, képeit és szobrait nem időtálló anyagokból készíti, hanem újra és újra megalkotja. Ezért is van, hogy a nomád civilizáció hajdani szellemi gazdagságára, sőt, puszta létére (vagy inkább mibenlétére), nincsenek tárgyi bizonyítékok, így a történészek könnyedén elhallgathatják, hogy létezett, illetve bagatellizálhatják létét az ősember fizikai-szellemi színvonalára, pusztán a telepes civilizáció „primitív elődjeként", nem pedig alternatívájaként kezelve a nomád világot.

No de hol van mindez a Lostban?

Elsőre talán nem látható, de Jack és a túlélők tábora jelképezi a nomád civilizációt, az „others" néven nevezett csoport pedig, Ben vezetése alatt, a telepes civilizációt. Jackék kint élnek a parton. (Miért pont a parton? Nyissuk szét az ujjainkat, és vegyük észre a köztük feszülő elcsökevényesedett úszóhártyát, tartsuk vissza a lélegzetünket egy pár másodpercre és gondolkodjunk el rajta, vajon egy macska képes-e erre - utána pedig nézzünk utána, mi az a Hardy-elmélet! Merthogy az iskolában valamiért nem tanítják.) Kiszolgáltatottság jellemzi a nomádokat a természet erőivel szemben - különös tekintettel a szörnyre, ami a természet elemi erőit jelképezi ebben az összefüggésben. A másik tábornak viszont ott van az a szonikus kerítés, amely házait, mini civilizációját, annak minden kényelmével, modernségével, sterilitásával védi. Ez a kerítés megállítja a szörnyet: a telepes ember a tudomány segítségével elhatárolta magát a természeti erőktől, és megállítja a külső betolakodót is: a telepes ember az általa lakott földterületet, mivel civilizációja arra függőlegesen épül, mindig kisajátítja, és másokat az oda való belépésben korlátoz, szervezett önvédelemmel, és persze technológiával.

A nomád társadalomnak két vezetője van. Az egyik a gyakorlati életben, a harci feladatokban, az életbenmaradásban, a fizikai gondokban mérvadó. Ő Jack. - Mi is a második neve? Shephard? „Shepherd" angolul pásztor. - A másik a spirituális vezető, a sámán (vagy ősmagyaroknál táltos), a lelkek és testek gyógyítója, a gyógyfüvek ismerője, a szellemi útmutató: John Locke. A Lostban kicsit megkeverték a dolgot, az orvos funkcióját történetmesélési szükségszerűségből átrakták Jackre, de ezt leszámítva passzol a két szerep.

A nomád társadalom közösség. Olyan fajta közösség, ahol mindenki ismer mindenkit, ahol baráti viszonyban vannak az emberek egymással, és főleg a vezetőkkel. A magántulajdon létezik, de határai némiképp elmosódnak. Törvények nincsenek. Tessék belegondolni: nincsenek törvények! Jack utasításait nem azért követik az emberek, mert „mertkülönben...!", hanem mert ő a vezető - és kész. Természetesen a sorozat legelején a „nagy babiloni" civilizációból odapottyant túlélők nem funkcionálnak ilyenfajta közösségként, csak idővel kovácsolódnak azzá.

Ezzel ellentétben nézzük meg a másik tábort! Bent egyáltalán nem „szeretik" az emberei. Nincsenek barátai. Nem szeretet, nem tisztelet, nem is tekintély a hatalmának az alapja, hanem a félelem, és különösen az emberek manipulálása az információk áramlásának kontrollálásával - elhallgatással, hazugsággal. Ben és csapata olyan érdekes képződmény, amely anakronisztikusan egymással összeforrva ábrázolja a telepes civilizáció különböző fejlődési szakaszait, a „visszaütéstől" (erről majd később) a jelenkorig, de mindenképpen a sötét oldalát próbálja kihangsúlyozni a dolognak. Ben egyeduralkodó, a Jack-Locke polaritás az ő csoportjában már nincs jelen. Miért?

Nézzük akkor most Káint és Ábelt. Nem nehéz kitalálni: Káin a telepes, Ábel a nomád civilizáció szimbóluma. Isten pedig tekinte Ábelre és nem tekinte Káinra. Káin pedig erre megöli Ábelt, ahogyan a telepes civilizáció is menthetetlenül kiszorította a nomádot a Földről, szellemi felsőbbrendűségre is hivatkozva, de kizárólag technológiai felsőbbrendőségre támaszkodva. (Technológiai felsőbbrendűséget értek azon is, hogy azonos természeti erőforrások - azonos földterület - megléte mellett a telepes civilizáció sokkal nagyobb létszámú hadsereget tud felállítani, hiszen összehasonlíthatatlanul nagyobb népsűrűség fenntartására képes a földművelés fejlettsége miatt.)

Lássuk akkor most Káin és Ábel viszonyát Istenhez!

Van egy igazság, melyet mindketten tudnak: Isten mindenütt jelenvaló.

A telepes ember számára ez azonban a tudomány absztrakt világába tartozó igazság, teológia. A nomád embernek ezzel szemben nem sokat kell magyarázni ezt, hiszen a teremtőt keze munkájában akaratlanul is fel kell ismernie. A teremtés, a természet erői körülveszik mindennapjaiban, az esőcseppek mintáinak játékában, a villámlásban, a vízcsobogásban, a szélben, a tűzben, az élő természetnek tavasszal a semmiből való kivirágzásában, mindenben folyton folyvást ott látja Isten keze munkáját, akárhová néz is. Ezért ő Istent a látható természet mögött lévő láthatatlan szellemiségként, a természet tudataként fogja fel, s a természeten keresztül folyamatos, élő kapcsolatban van vele. John Locke sámánként úgy beszél a szigetről, mint egy személyről: a Sziget ezt fogja csinálni, a Sziget azt fogja csinálni... Ő nem úgy „közvetít", mint egy pap, hanem azon fáradozik, hogy az általa szellemileg vezetett közösség tagjainak figyelmét a Sziget (itt egyenlő a természettel), mint tudatos, élő egész felé fordítsa, hogy ők maguktól is kapcsolatot találjanak vele, s megtalálják részüket a nagy egészben, saját útjukat a nagy útban.

A telepes ember egy helyben marad, megműveli a földet, sátor helyett házat épít, gyűjt, értéket halmoz fel, ezt pedig védeni kell, tehát kerítést emel. Elhatárolja magát a természettől. Mesterséges világban kezd élni; az Isten által teremtett világ (a természet) helyett a saját maga által teremtett világban. És ezen a ponton elveszíti az élő, személyes kapcsolatot az Istennel. Már csak a tudáson, a tudományon keresztül képes hozzá közelíteni. A természet erőivel birkóznia pedig másodlagos - mi is okoz legnagyobb gondot a telepes embernek, hétköznapjaiban? A másik emberrel megbirkózni. Természeti tényezők helyett a figyelme emberi tényezők felé fordul, társadalmi kapcsolatai, a többi ember pozitív és negatív értékelése kerül középpontba - részben azért, mert a korlátlan felhalmozás lehetősége felébreszti az önzést, ez pedig egy zárt környezetben létrehozza az emberek egymás közötti osztozkodásának végtelen játszmáit.

Milyen istenképe van tehát ennek a saját készítésű játszóterébe bezárkózott embertípusnak?

Antropomorf. Emberformájú. Megint visszajön a jó öreg Voltaire bácsi: az ember teremt istent a maga képmására. A telepes ember csak emberformájú istent képes imádni. Jézus Krisztus, Buddha, Krisna, és a többiek, a sok emberformájú istenalak és istenített próféta, akikre szükségünk van, hogy a transzcendenssel kapcsolatot próbáljunk találni. Érdekes egyébként megfigyelni, hogy az egyes embertípusok hogyan lokalizálják maguknak az eleve antropomorf vallásos ikonokat: az egész középkori keresztény európa következetesen kaukázusi fehér embernek ábrázolta Jézus Krisztust, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem az volt. A zsidók fehér bőrüket az európai népekkel való keveredésben szerezték az elmúlt szűk évezredben, kétezer éve még nem fehér emberek voltak, hanem a mai arabokhoz hasonló barnás, füstös bőrszínük volt - azt szoktam mondani, hogy ha a Krisztussal ma találkozna az egyszeri hívő, cigánynak nézné... Mindez csak arra utal, hogy mennyire nem az számít, maga a Krisztus hogyan nézett ki, hanem hogy az Istenhez vezető úton „eszközként" hogyan funkcionál legjobban a vallásos ember életében. A kínai Buddha-szobrok hasonlóképpen kínai arcvonásokkal ábrázolják Buddhát, noha indiai volt. Ez kell a telepes embernek: egy olyan istenforma, mely nem csak hogy ember alakú, de akár a szomszédom is lehetne. És valóban a szomszédunk lehet, hiszen Isten számunkra már nincs jelen mindenhol, szem elől vesztettük, ezért aztán - ha már egyszer emberként kezeljük - építünk neki egy házat, és oda megyünk, amikor beszélni akarunk vele.

Jacob egy házban lakik.

Jacob a telepes emberek, Benék antropomorf istene. És természetesen amíg Locke azon fáradozik, hogy „összehozza" embereit a Szigettel, addig Jacob valaki, akivel csak Ben érintkezhet. A telepes civilizációban a vallásos és a világi vezetés összefonódik egymással, világi érdekek jelennek meg a vallásban, ettől korrupttá válik, Isten nevével pedig visszaélnek a hatalmasok, saját önkényes érdekeik érvényesítésekor - miközben azért hisznek is Istenben, félnek is Istentől. Az „istenfélelem" értelmetlen fogalma is a telepes civilizáció sajátossága: Jacobot sohasem láthatjuk a sorozatban, hiszen ugye Istent szem elől tévesztette a telepes ember, így rejtélyes figura ő, akit mivel nem ismerünk, ezért lehetőségünk van félni tőle. Még Ben is fél tőle. Csak „érdekes" módon Locke nem fél tőle, ahogy nem fél ő a Szörnytől sem, az elemi erőtől, amely mások számára fekete füst, de ő a fényességet látja benne, s nem fél a Szörnytől a mélyen istenhívő Mr.Eko sem, pedig végzete is a szörny lett: Mr. Eko önmagában nem hitt, „jó keresztényhez" illő módon lelkiismerete nem volt tiszta, akkor sem, ha mindent legjobb tudása és legmagasabb igazságérzete szerint tett életében. Külső, írott kódex szerint ítélte meg saját tetteit, akárcsak minden telepes ember, noha belső útmutatásait követve cselekedett; ez okozta nála az istenfélelem konfliktusát, amely végül halálához vezetett.

Na és akkor most a „visszaütésről". A telepes civilizáció, a természet egyensúlyából kiszakadva, szüntelenül növekszik és a szaporodik, s így előbb-utóbb útjába kerül a nomád civilizációnak: természetes vonulási útjából kiszakít egy darabot, bekeríti, kisajátítja. A nomád civilizáció érzi, hogy „övé az egész világ", ezért ezt egy ideig nem bánja, és alkalmazkodik, azonban ahogy élettere zsugorodik, egyre erősebb fenyegetést jelentenek egymásra a telepesekkel. Nyilván nem hagyja, hogy olyan szó nélkül kiradírozzák a Föld színéről, ahogy Káin egyetlen mozdulattal megölte Ábelt, hanem harcolnak. Kezdetben önvédelemből, később haragból, s még utóbb talán irígységből is, hiszen egyszerű és teljesen kielégítő életmódjukra máshogyan néznek onnantól, mikor megismerik a telepes civilizáció anyagi gazdagságát. S ekkor jön a visszaütés: a nomádok elsöprik a telepeseket. Meghódítják, leigázzák őket, s ezután mi történik? Lerombolják a városokat, sóval vetik be a földeket? Dehogy. Beülnek a telepes civilizációba! Megszűnnek nomádok lenni, szinte egyik percről a másikra birtokba vesznek egy olyan civilizációt, amelyet nem ők építettek, s amelyet így ők nem igazán jól értenek, mintegy nem ismerik a „használati utasítását" - ennek eredményeként jön létre egy torz képződmény.

A Lostban kezdetben volt a Dharma Initiative - egy olyan csoport, akik számára (legalábbis az elején még így láttuk őket) a tudomány, a Tudás volt minden, mindig keresték a válaszokat újabb és újabb kérdésekre, újabb és újabb megértési szintek felé törekedve. Ezen tevékenységük közben átgázoltak a „Hostiles" nevű csoporton, a sziget nomád őslakóin - és jött a visszaütés! Kiirtották a Dharmát, és beültek a helyükre. Így jött létre az „Others" nevű torz civilizáció, amely már minden látható ok nélkül, egyszerűen vezetésének korlátolt sötétségéből adódóan piszkálja folyton a nomádokat. Hiszen Bennek mibe tellett volna a zuhanás után két nappal besétálnia Jack táborába, és azt mondani: „Szevasz, Benjamin Linus vagyok, hoztam három takarót meg egy grillcsirkét barátságunk jeléül, de ugye majd megműtöd a gerincemet jövő héten?" Nyilván Jack önként segített volna, nem kellett volna se foglyul ejtés, se manipuláció, se „megtörés", se hazugság hazugságra halmozása - csak éppen Ben agya úgy működik, hogy csak az efféle megoldásokra áll rá.

Tudom, hogy ez a szimbolika mostanra részben megdőlt, hiszen megtudtuk azt, hogy a sziget őslakóinak már a Dharma kiirtása előtt is civilizációs eszközök álltak rendelkezésére (pl. gázálarcok, puskák, harci gáz), és már korábban is képesek voltak arra, hogy a szigetre oda-vissza utazzanak. (Richard jelenléte Locke születésekor.) Akkor azonban, amikor a „két város meséje" kibontakozott a Lostban, mindezek a gondolatok még tökéletesen passzoltak. A forgatókönyvírók csoportjának pedig nem kell vigyáznia az ilyen szintű következetességre: úgy sem érti senki a szimbólumokat.

Ajánlott: (de inkább "kötelező"...)

Az Ösztön című filmet mindenki kurvára nézze meg Anthony Hopkins és Cuba Gooding Jr. főszereplésével! Megjelenik benne az igazság Káin és Ábel történetével kapcsolatban, még ha nem is nevezik így nevén - a telepes civilizáció csak „The Takers" néven jelenik meg benne, s elég szép kritikát kap, a természet irányából nézve.

Pressing Lajos: Hová tűntek a csodák? - Pressingre lehet, hogy még fogok hivatkozni később is, zseniális a pali, ő hívta fel a figyelmemet a hajdani kétpolusúságra és az egyes civilizációtípusok jellegzetességeire spirituális szempontból, enélkül pedig talán fel sem ismertem volna ezt a mintát a Lostban.

S akkor nézzük, hogyan megy át mindez a köztudatba, s hogy válik az „isteni titok" paradox fogalma természetessé!

Hasonlítsuk össze a csillogó pompával utazó bárót egy mai hatalmassal!

És ugye nem kell sokat magyaráznom, hogy amint a feudalizmusban (vagyis föld alapú gazdaságban) minden földbirtokok végső hűbérura a király volt, s így ő volt a legfőbb hatalom, a jelenkor pénz alapú gazdaságában nem az elnökök, miniszterek, szenátorok, képviselők, polgármesterek, bírók a hatalom elsődleges letéteményesei - hanem azok, akik a pénz feletti legfőbb hatalmat birtokolják...

Hogyan is utaznak ők? Idézzük magunk elé róluk az éppoly sztereotíp - de legtöbbször éppoly találóan igaz - képet, mint amelyet a feudális nagyurakról festettem!

Lesötétített üveges kocsikban.

Nemcsak ők, általában személyes szolgálóik (a mai egyenlőségesdiben nem szokás használni ezt a szót, pedig bizony azok) és testőreik is sötét napszemüveget hordanak. Villáikat magas, átláthatatlan kerítés veszi körül, kamerák segítségével oldják meg, hogy a bent levők azért láthassák a kint ólálkodókat, s a birtokot biztonsági őrök, de az igazán gazdagok esetében bizony rendőrök is őrzik, huszonnégy órában.

Mindez természetesen csak elővigyázatosság, hiszen nem három ember három kézifegyverrel fog megállítani... mondjuk, teszem azt, egy népfelkelést...

Az igazi akadály az, hogy ezeknek a villáknak a holléte ismeretlen.

Sőt, tovább megyek: az igazi hatalmasok puszta személyének kiléte ismeretlen.

Leszármazottai ők azoknak az összeesküvőknek - és igen, akkor még azok voltak -, akik a háttérből Európa polgárosodási forradalmait kirobbantották. Ahogy Orwell is írja az 1984-ben, a középen lévők az alul lévők segítségével oldják meg a felül lévők eltávolítását, majd a helyükre ülnek. Miután ez megtörtént, az új uraknak több eszük volt annál, hogy a régi urak hibájába essenek, akikről mindenki tudta, hol laknak és hogy néznek ki, palotájukat meg lehetett ostromolni, őket elfogni és lefejezni, s ezzel valóban megszűnt létezni maga a hatalmi rendszer, hiszen az felülről lefelé építkezett, s csak fejét kellett levágni. (Nem véletlen az összefüggés!)

Ahogy a nyilvánosságnak a titkosság az ellentéte, a tudásnak a tudatlanság, az igazságnak pedig a hazugság.

A tudatlanság azzal is jár, hogy senki nem érti, hogyan is működik pontosan a hatalmi gépezet, a régi embereket kevés, szigorú és egyértelmű törvénnyel kormányozták, amelyeket általában mindenki könnyedén tudott alkalmazni, a mai törvényeket kívülállók számára érthetetlen tolvajnyelven beszélő jogászok csűrik-csavarják, hiszen azok nem egyértelműek, ráadásul már a jogszabályok puszta mennyisége lehetetlenné teszi a jogrendben való eligazodást.

A hazugság pedig azzal jár többek között, hogy mivel nyilván mindenki észrevenné, ha az eddig ismert nevű, arcú, sőt lakcímű(!) hatalmasok helyén csak nagy fekete kérdőjelek lennének, a hatalmi rendszer fenntartásának elengedhetetlen alapja, hogy egy látszat-hatalmat hamisítunk, melyről az emberek azt gondolják, az a valódi, és így nem is keresik a rejtett háttérhatalmat. Tessék csak megnézni a XX. század politikusait: öltönyös-nyakkendős, jól öltözött, jól fésült emberek, akiknek ruházatát és hajviseletét szakemberek tervezik meg és készítik el, és amikor a tévében szerepelnek, szakemberek által beállított-bevilágított felvételeket látunk, s nem nagy titok az sem, hogy szakemberek is írják a beszédeket. És tessék csak megfigyelni, ha nem is kifejezetten jóképű emberek, de mindenképpen olyan arcberendezéssel rendelkeznek, amely jellegzetességénél fogva megmarad az emberek agyában; melyet egyetlen alkalom után is újra felismerünk, s az arcok mellett a hangok, a hanghordozások egyénisége is éppilyen fontos. Mindez nem véletlen. Hofitól Nagy Bandón keresztül Markosig nem tudom, volt-e olyan humorista, aki ne parodizálta volna Kádár Jánost. De Horn, Orbán vagy Gyurcsány is nagyon könnyen parodizálható - mert beszédmodoruk, habitusuk, arcmimikájuk jellegzetes.

Reprezentálnak.

Ennyi a politikusok feladata, nem sokkal több. Természetesen a végrehajtói feladatot is ténylegesen a kormány látja el - a hivatalos álláspont szerint is ez a feladata, csakhogy valójában nem a parlamenti döntéseket hajtja végre, hiszen a parlamenti képviselők is a pártjuk által előírt gombot nyomják meg szavazáskor, és a többségi párt vezetője, micsoda véletlen, éppen az az ember, aki a miniszterelnök. (Volt olyan, amikor két külön arcot és nevet ismertünk „miniszterelnökként" és „pártelnökként", de ez a lényegen nem változtat.) Kiknek a döntéseit hajtják is végre a pártok?

Kézenfekvő lenne az eddigi okfejtésből, hogy a gazdasági elit döntéseit, azonban ez csak féligazság. Kikből is áll a gazdasági elit: a leggazdagabb vállalkozókból, valamint a leghatalmasabb multicégek legfelsőbb vezetőiből. Ezek mind olyan nevek, akiket ismerünk. Az utca embere ugyan kissé nehezebben találja meg őket, mint egy bárót annakidején, de ha az utca embere mellé hatósági személyek is odaállnak (ahogy a Nagy Francia Forradalomban meg is történt), már nem nehéz őket megtalálni, elfogni, kivégezni, stb.

Nyilván a tényleges kormányzó hatalomnak is volt annyi esze, hogy erre rájött, így a politikai elit mögé búvás nem volt elég a teljes láthatatlanná váláshoz, hanem egy gazdasági elitet is létre kellett hozni. Magyarországon csakúgy, mint nemzetközi szinten, megvannak azok az arcok, nevek, amelyeket az emberek a gazdasági elittel azonosítanak. Miért pont őket? Miért pont Bill Gates vagy Soros György? A tévékamera objektív (ugye), de mögötte van a szubjektum, az emberi tényező, aki arra fordítja, amerre akarja. Azért azokból áll a gazdasági elit, akikből, mert róluk olvasunk az újságban, az Interneten, és őket látjuk a tévében.

Tessék csak megnézni őket. Nemcsak jól öltözöttek (naná, hiszen gazdagok), de éppolyan stílusban öltöznek, mint a politikusok, és éppolyan, ha nem is megnyerő, de jellegzetes arcaik vannak...

Az igazi hatalom az, amelyik árnyékban marad. Árnyékban marad, mert fél tőlünk. Fél tőlünk, mert becsapott bennünket, mert elhitette velünk, hogy szabadok vagyunk, a saját sorsunk urai, hogy mi választjuk a vezetőinket, miközben csak tévésztárokat választunk magunknak, az igazi hatalomnak a puszta létéről sem tudhatunk, nemhogy működésébe bármilyen módon beleszólhatnánk.

Kik tehát az Irányítók? A világ urai, a politikai, gazdasági és médiaelit mögötti, láthatatlan réteg.

Ez nem összeesküvés: ez ma a hatalom működésének alapelve. Aki nemzetközi összeesküvéseket próbál leleplezni, az nincs tisztában ezzel az egyszerű ténnyel.

Ajánlott irodalom:
Jim Marrs: Titkos uralom (ő az Irányítók hatalomra jutásának és politikai ténykedéseinek folyamatát írja le fordított időrendben, tengernyi dokumentumra és egyéb forrásra támaszkodva.)