A Játék Neve: Föld

Töltelékbejegyzés következik, írhatnám saját blogomra is, de talán itt többen tudnak példákat beírni.

Amire felfigyeltem, hogy amerikai filmekben magyar szavakra erősen hasonlító tulajdonneveket hajlamosak használni, olyan esetekben, amikor sem a producereknek, sem a forgatókönyvíróknak nincs kimutatható magyar kötődése.

A legtöbb példát pont az előző bejegyzésekben emlegetett Star Trekben találtam: Tzenketthi (tizenkettő), Bandi, Gaspar, Halkan, Orias, Tibor, Kostolain, Irtok, Keevan (kíván) – ez csak négány példa bolygó- és személynevekre, tucatszám előfordulnak. A Jem’Hadar névben is benne van a had szó, akár hadúrként vagy haderőként is értelmezhetnénk az összetétel második részét. (A rejtettebbek közé tartozik még Odo, a folyékony testű alakváltó teljes neve, amely csak egyszer hangzik el az egész sorozatban: Odo Ital, az ital pedig ugyebár egy folyadék – Odo „kardassziai” nyelven azt jelenti: semmi; ez egyszerűen az angol szleng ’nada’, nothing alakváltozata.)

De mindez lehetne egy magyar-angol szótár forgatásának az eredménye, mondván: keressük meg a világ legkevésbé beszélt nyelvei közül azt, aminek legvastagabb a szótára, és üssük fel, ha kell egy név! Ami miatt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, ami igazán elgondolkodtató, és már semmiképpen nem nevezhető véletlennek: az Avatar beszélő nevei és szójátékai. Korábban mintha már elmítettem volna, hogy az EYWAH az Éva név alakváltozatán túl a YAHWE anagramja. Ezen túl Jake Sully egy navy jarhead volt, és mi lett belőle? Egy Na’Vi. A beszélő neveket szégyenszemre először az angolban vettem észre; adja magát a Quatrich-Selfridge névpáros, bár az utóbbinál az írásmód nem stimmel, de egy egyszerű zöngésítéséről van szó a rich szónak. És természetesen az egész küldetés kizárólag a pénzről szól, legalábbis Selfridge számára, mint azt a neve is mutatja (self-rich). Az ICU betűkód (I see you) is megérne egy numerológiai elemzést, ahogy az RDA is (azon túl, hogy 1841-ben alapították a Scroll and Key társaságot) – de inkább vizsgáljuk meg a Sully nevet!

Itt leírás és kiejtés alapjén két magyar igét lehet elég könnyen felfedezni. Talán nem véletlen, hogy Mo’At notóriusan egy hangsúlyos U-val ejti a nevet. (A többi Na’Vi nem, tehát ez nem idegen akcentus.) Ű hangot mégsem tudott mondani, meg azért ne figyeljen már fel az egész magyar közönség arra, hogy itt olyan tulajdonságok fogalmazódnak meg az ő nyelvükön, amelyek jellemzőek a főszereplőre: egyrészt négyszer születettként fejezi be a filmet, a történet folyamán háromszor újraszületik, másrészt egyértelműen repülő harcosként találja meg a helyét a törzsben, „I was born to fly”, állapítja meg egy helyen, magyarul: „szállni születtem”, mindez egy Sully nevű ember szájából. Szálldosós „karrierje” csúcsa, mikor meghódítja az ég leghatalmasabb ragadozómadarát, amit úgy hívnak: Toruk. Itt tudni kell, hogy a Turul szó eredetileg több alakban létezett, Túrul és Tórul is lehet. Ha mindezt összehozzuk azzal, hogy a Magyarországon jelenleg zajló politikai-társadalmi folyamatokra hogyan rezonál rá a film, akkor nyilván nem véletlenről van szó.

Kezdjünk gyűjtésbe! Van valakinek hasonló felfedezése? Nem olyan dologra gondolok elsősorban, mikor nyilvánvaló a magyar utalás, tehát egy magyar szereplőnek magyar neve van, vagy pl. mikor Sisko kapitány próbálja kimondani a csirkepaprikás szót, hanem a fentihez hasonló beszélő nevekre!

Miután az előző részben tisztáztuk azt, hogy hogyan is működik a homoszexuális propaganda, a második részben vizsgáljuk meg a miértet. Miért érdeke az Irányítóknak az, hogy a társadalom minél nagyobb hányadát homoszexuálissá tegyék, és mégis hogy jön ide a Star Trek?

Egyrészt a szexuálpszichológiai felnőtté érés elhagyhatatlan része az általános felnőtté válási folyamatnak, így ha ebben sikerül megrekeszteni valakit, az igazából soha nem lesz felnőtt ember. A média világában jól látható, hogyan akarják az embereket minél tovább, lehetőleg életük végéig kamaszkorban megrekesztve tartani: akinek a buziság nem jön be, annak még mindig ott van a szingi-létforma, a promiszkuitás; a „szórakozóhelyek” rendszeres látogatása, a rockzene, a „bandázás” (pl. internetes felületeken létrehozott, felületes ismeretségen alapuló társaságok szerveződése – vö. „nemzeti oldal”…), a hétvégi „bulizás”, mind az örök arany-kamaszkor ígéretét hordozza, az örök ön-keresés világát „önmegvalósítássá” címkézve, ahol soha nem kell felnőni, soha nem kell elköteleződni, ahol a felnőtt élet minden joga megvan, de kötelesség nem létezik

A kötetlenség, a gyökértelenség iránti vonzódás, a „lázadás”, a konvenciók felrúgása, a világ megváltoztatására tett elméleti kísérletek a kamaszkor természetes velejárói, hiszen egyetlen generáció sem az előző klónja – ebből következik az is, hogy ez az ideális korszak az életben a katonai szolgálatra. A családos ember tudata helyett, hogy hazavárják, családjának szüksége van rá, sokkal előnyösebb a kamaszkori banda-tudat megélése a katonatársakkal, amolyan egy mindenkiért, mindenki egyért alapon. A kamaszkorban megrekesztett, gyökértelen proletár a tökéletes ágyútöltelék. Nem baj, ha nem minőségi harcos, lényeg, hogy sok legyen belőle. S jelenleg a Földön népességrobbanás van, amelyet a híresztelésekkel ellentétben az Irányítók egyáltalán nem akarnak megállítani, legfeljebb is ellenőrizhető keretek között tartani, valamint, ha már a természetes szelekciót a technikai civilizáció kiiktatta, egy kis mesterséges szelekciót alkalmazni.

A nélkülözhető, sorozható proletár a hódító civilizációk embermintája. Kérdés, hogy ha már az egész világ az Irányítók kezében van, mégis mire a katonai készülődés, a prolitenyésztés, az fegyver- és űrhajógyártás a Marson? Természetesen, mint már írtuk, a globális exodusra készülnek, amely nem más lesz, mint hódító ember-hordák kirajzása a világűrben. Egy másik világ leigázása, egy soron következő felélhető természetes élettér megszerzése csak a történet egyik része. Ne gondoljuk, hogy ennyivel meg fognak elégedni.

Az a tespedés, amelyben a mai generációk élnek, olyan szélsőséges méreteket öltött, hogy teljes mértékben készen áll önmaga ellentétébe átcsapni. Az embert harcra tervezték, s itt az ideje, hogy rendeltetésszerűen működjön az urai szolgálatában: az örökös katonai szolgálatban, utazásban, készültségben, önvédelemben és „megtorló” támadásokban, bármennyire hihetetlen ez a mai kor álpacifista neveltetése mellett, lételemébe fog csöppenni az emberi faj – kivéve „a szelídek”, akik megöröklik a Földet, mint azt Krisztus megjósolta: akik nem mennek majd hódítani, hanem itt maradnak velünk, megpróbálni újra élhetővé tenni ezt a bolygót.

Az emberiség nagyrészét azonban folyamatos űrutazásra, űrhajókon, űrbéli objektumokon töltött életekre kell felkészíteni. Itt adja magát automatikusan a Star Trek, mint ama bizonyos „social engineering” eszköze, nemkülönben egy másik sorozat, a Battle Star Galactica – ezek olyan embereket mutatnak be, akik a miénkhez hasonló emberi sorsukat a világűrben, egy teljesen mesterséges közegben élik. S hogy mindez nem fikció, azt mutatja a levespor (teljesen víztelenített, évszázadokra raktározható tápanyag), a mesterséges ízanyagok (hogy ugyanazt a tápot végtelenségig lehessen enni csömör nélkül), a konditerem és a WII (amelyek az ember mozgásigényét minimális helyigénnyel elégítik ki), a szolárium (mely a természetes napfény pótlására való), mobiltelefonon és Interneten keresztül a teljes emberiség megbarátkoztatása a technológia napi szintű használatával – csakúgy, mint a fegyverek használatával: FPS játékok, airsoft, paintball.

Az igazi áttörést azonban a mesterséges megtermékenyítés, az inkubátor-technológia és a genetikai manipuláció terén elért eredmények hozzák majd. Világos, hogy a Csillagflotta tisztjei nem az emberiség jövendő sorsáról adnak valós képet, ez csak a reklám, a csomagolás, belül valami más van. Hiszen az embert át akarják formálni, az eredeti emberi minőségektől megfosztani, az „új ember” (homo nuovus), az „új hús” (new flesh) nem fog már ismerni olyasmit, mint pl. szerelem, s még az individuális léten alapuló barátság helyébe is a „haveri társaság” kizárólagossága lép.

Az emberiség valódi jövőjét a Star Trek franchise világában nem a Csillagflotta mutatja be: hanem a Jem’Hadar. Sötét teremtők által, mesterségesen létrehozott hódító hadsereg, morális alapvetések nélkül, egyedül az Alapítók iránti vak engedelmesség vezérli minden tettüket. Személyiségük ugyan van, de személyes életük nincsen. Az ő világukban nőknek pedig nincs helyük! Amint az emberi faj szaporítását sikerült teljesen mesterségessé tenni, a női nemet, mint olyat, meg fogják szüntetni. Ezt előrevetíti az, hogy már a ’60-as évek óta dolgoznak a két nem eggyé olvasztásán. Mivel a női alkalmazkodókészség magasabb, inkább a nőket próbálják férfivá formálni, persze ez viszontirányba is működik: a végeredmény valamiféle nemtelen lény, amely a hajdani férfi-embertől azért mégiscsak többet örökölt (már csak azért is, mert az emberi fajon belül a  harc a férfiak feladata volt). A női minőségre nincs szükség. Ha az ősök emlékezete megkísérti a harcosokat, s nemi gerjedelmeik támadnak, azokat majd egymáson fogják levezetni avagy valami mesterséges pótszeren, míg a programozó mérnököknek nem sikerül majd a nemiség ideáját végleg kiküszöbölni a fajból. Mert természetesen a programozók uralma marad, sőt szélesedik majd: a Star Trek világában a Jem’Hadar istenei, az Alapítók azok, akik a „felsőbbrendű” lényt megtestesítik, a programozott embert, aki képes (szellemileg) bármilyen alakot felvenni, állatként vagy akár tárgyként is képes értelmezni önmagát, attól függően, hogy melyik alter aktivizálódik. Az Alakváltók felsőbbrendűsége a Deep Space 9 sorozatban a programozott emberek felsőbbrendűsége velünk szemben.

S a Jem’Hadar még nem a végállomás, csak a köztes fázisa az átalakítási folyamatnak. Ugyanis „természetesen” a Monarch-programozást idővel ki kell terjeszteni az egész emberiségre. Mai értelemben vett emberek nem létezhetnek, csak önálló tudatosságra képtelen, programozott rabszolgák, mígnem átlépünk egy olyan küszöböt, ahol már a művi úton történő, bántalmazásos programozásra nincs is szükség, mert az emberi létnek alapvető részévé válik a programozottság, vagy legalábbis a programozhatóság, a gyerekek tudathasadással kelnek ki az inkubátorokból, és innentől már egyenesben vagyunk a nagy eugenikus terv végcélja felé, melyről részletesen majd az őszi első előadásban lesz szó…

Maradunk egy kicsit a Star Trek programnyelvénél, mégis messzire fogunk menni. A Monarch-témáktól elkanyarodva, most elsősorban azt a jelenséget fogjuk vizsgálni, amelyet általában úgy neveznek angolul: „social engineering”. A társadalom szerkezetének manipulálása, jellemzően tömegkommunikáción keresztül: ha a megcélzott, az elérni kívánt mintákat természetesnek és általánosnak mutatják be, egy idő után tényleg általánossá is válnak, és természetesként tekintenek rájuk az emberek.

I.

Az első részben vizsgálódásunk kiindulási alapja az úgynevezett „melegfelvonulás” vagy „meleg büszkeségi” parádé lesz, melyről már többször szót ejtettünk >a rádióban<, azonban soha nem fejtettük ki részletesen a pszichés háttérfolyamatokat, a jelenséget mint a „social engineering” eszközét. Természetesen nem maga a felvonulás az elsősorban, ami a kívánt hatást eléri, hanem annak mind pozitív, mind negatív sajtóvisszhangja. A negatív is, ugyanis amennyiben sikerül egy ügyben két szemben álló véleményt úgy beállítani, hogy az egyik igenlő, a másik pedig tagadó, tiltó, korlátozó, ebbéli sikertelenségében pedig haragvó legyen, az ember érzelmi szinten mindig az igenlő oldallal fog szimpatizálni. (Ennek tipikus példája az abortusz, mint kívánatos jelenség ügyében a „pro-choice”-„anti-abortionist” párosítás az amerikai médiában, ha viszont pl. a polgári fegyvertartás nemkívánatos a hatalom számára, akkor „YES! for gun control” megfogalmazást fog használni. Így lesz a liberalizmus valódi jelentése a következő: szabad utat mindennek, amit mi helyeslünk!)

Ha már a terminológiánál tartunk, megvizsgálhatjuk a homoszexualitás, mint jelenség nevének „evolúcióját”. A középkorban ezt „szodómiának” nevezték – amely, amellett, hogy határozottan negatív kicsengésű, egyébként téves kifejezés, kétszeresen is:

Egyrészt azért, mert ha az ember figyelmesen elolvassa Lót és a szodomaiak történetét az Ószövetségben, látni fogja, hogy Szodoma lakói nem olyan értelemben kívánták „megismerni” az Úr angyalait, ahogy pl. Ádám vagy Jákob vagy Ábrahám „ismeré” az ő feleségét, hanem szó szerint: azt akarták megtudni, kik ezek az emberek. Nem kéjre vágytak, hanem az igazságra, ahogy ez kiderül abból, hogy bár Lót kilöki két szűz leányát a szodomaiaknak, hogy tegyenek velük, amit akarnak, csak a vendégeit hagyják békén (erről a mentalitásról megint oldalakat írhatnánk), azonban a ház előtt összecsődült tömeg nem nyúl a lányokhoz, továbbra is az idegeneket akarják látni, mire azok megvakítják őket.

A másik, sokkal egyszerűbb ok, hogy a „szodómiának” nevezett bűn az ún. fallikus szentség meggyalázásának aktusa, amelyet nővel is ugyanúgy el lehet követni, azonban két férfi erotikus jellegű, akár kielégüléssel is járó érintkezésének nem feltétlenül képzi részét. (Példaként itt eloszlathatunk egy általános tévedést azok kedvéért, akik a rádió 3. adását nem hallották: az ókori görögországban a szodómiát halállal büntették.)

A „szodómia” téves kifejezése egészen a XIX. századig tartotta magát, amikor is Kertbeny Károly újságíró kitalálta a „homoszexuális”, „heteroszexuális”, ill. a köztudatba végül be nem épült „autoszexuális” kifejezést. A negatív felhang eltűnt, semleges, steril, orvosi jellegű műszóval sikerült felváltani – sterilitása abból is következik, hogy görög és latin keveréke a „homoszexuális”. (A „homo” tehát itt nem „embert” vagy „férfit”, hanem „hasonlót” jelent. Azonban a latin folytatás az előbbit sugallja; itt tehát mélytudati szinten már elültetődik az a téveszme, hogy ez a fajta tevékenység az emberi – vagy akár: emberhez méltó – szexualitás!)

Ahogy a társadalom ellenállását a szó által takart fogalom irányába csökkentették, a semleges műszót végül felváltotta egy határozottan pozitív kicsengésű szó: ez a magyarban a „meleg”, amelyet először pont a leszbikusokra használtak, később átterelődött a férfinemre a jelentése. Az angolban is megfigyelhetjük ugyanezt a „fejlődési” sort, s valószínűleg az összes többi nyelvben is: sodomite-homosexual-gay. (Gay azt jelenti: vidám.) Magyarban annál is inkább szükség volt a váltásra, mert a köznyelvben sikerült a steril műszóból gúnyos jelzőt csinálni a magyar nyelv egyedülálló gazdagságának segítségével: a homokos egy piszkos, szennyezett jelleg képét idézi fel. (A továbbiakban a jelenség megnevezésére a Kertbeny-féle műszót fogjuk használni, mivel a magyar nyelvben nincsen adekvát megnevezése. Elgondolkodtató: gazdag, hatalmas kifejezőerejű nyelvünkben erre a jelenségre egyáltalán nincs is szó…)

Azon homoszexuálisok számára, akik úgy érzik, keresztes hadjáratot kell folytatniuk a saját „életstílusuk” elfogadtatására (nem értve, hogy az elfogadtatás meg a népszerűsítés két külön dolog), klisék egész sorát ajánlja az Irányító hatalom, megtűzdelve olyan tisztázatlan jelentésű kifejezésekkel, mint tolerancia, kirekesztés, sovinizmus, >egyenlőség<, stb. Különben is, mit szólnál, ha neked lenne tilos, hogy egy nővel együtt élj, miért te mondod meg, hogy mi a normális, ugyanolyan jogaink vannak, a homoszexualitás nem betegség, ha évente egyszer felvonulunk, azt miért nem lehet kibírni, stb. Ezekre a felvetésekre a felkészületlen emberek sokszor nem tudnak érdemleges válaszokat adni, a homoszexuális „emberi jogi” harcosok viszont alaposan felépített érvelési sémákat magolnak be.

Ki mondja meg, hogy mi a normális? Na, ez attól függ, hogy >milyen világkép< irányából közelítjük meg a kérdést. Ha fentről lefelé szerveződő társadalomban gondolkodunk, nyilvánvaló, hogy egy magasabb szellemi hatalom fogja megmondani, nem vélemény és nem szavazás kérdése. Ha viszont a mai kor divatja szerint a lentről felfele építkező struktúrában, a demokrácia illúziójában hiszünk, ott bizony a többség mondja meg, hogy mi a normális.

A homoszexualitás nem betegség, mert nem okoz romlást az emberi életminőségben. Te könnyen mondod, a te szüleid heteroszexuálisok voltak.

A Föld túlnépesedik, az emberi faj természetes túlélési reakciója a homoszexualitás. Ha ez tényleg természetes, spontán reakció, ami a kollektív tudatalattiból, kollektív emberi ösztönvilágból táplálkozik, akkor miért ömlik a tévéből és – miért kell felvonulni?

Node miért baj az, hogy évente egyszer felvonulunk, miért nem lehet tolerálni? Ennek a megmagyarázásához már egy izgalmas szexuálpszichológiai levezetésre van szükség…

A homoszexuális propaganda, mint oly sok más eszköz, egy előre beépített hibát használ ki az emberi szellemstruktúrában, újabb jelenként annak, hogy (át)tervezőink, az atlantiszi lények szórakoznak velünk, akik pontosan ismerik a kiskapukat.

Lássuk az alapvetéseket az emberi párosodással kapcsolatban!

1. Az ember páralkotó faj. Rendkívül hosszú utódnevelési folyamata elengedhetetlenül szükségessé teszi, hogy életre szóló párkapcsolatban kötelezze el magát a faj továbbvitele előtt. Ennek a neve házasság. (Ma ilyeneket hallunk, hogy a „barátom/barátnőm”, de a legbeszédesebb kifejezés a párom. Párja az állatnak van, az embernek pedig felesége vagy férje.)

2. Az emberi párkapcsolat nem homo-gén. A férfi és a női szerep egymással nem hozható fedésbe, nem szimmetrikusak, nem olyanok, mint egy kör két fele. Az egyenlőség alapján működő – pl. a gondokat, feladatokat egyenlően elosztó, a „ma én főzök, holnap te”-jellegű – párkapcsolat kudarcra van ítélve. Ez még a homoszexuális kapcsolatban is meglátszik: ott is az egyik fél férfi, a másik pedig női szerepet fog felvenni. Érdekes azonban, hogy mind a férfi-férfi, mind a női-női kapcsolatnál mindkét fél a férfi-szerepre törekszik, így akinek a női szerep jut, elégedetlen lesz a kapcsolatban. Mivel –

3. A férfi boldogságának fokmérője a nő boldogsága, ezért a férfi-szerepet játszó fél is elégedetlen lesz, és a kapcsolat kölcsönös érdekből felbomlik. A homoszexuális kapcsolatoknak szinte törvényszerűen ez a sorsa (kivéve, ha valaki nagy ritkán megelégszik a női szereppel), azonban azon téves-tévés szerepmeghatározás miatt, amelyet az emberekbe programoznak, a természetes kapcsolatok is gyakran ugyanerre a sorsra jutnak.

4. Ember embernek farkasa, mint arról >már írtunk<. Az ember számára a legfőbb veszélyforrást a másik ember jelenti, ugyanakkor az ember társas lény, képtelen egyedül létezni. Ennek az ellentmondásnak a feloldására iszonyatosan bonyolult védelmi rendszere van minden embernek, rengeteg „körrel”, melyek agyon-finomhangolt „jogosultsági sablonokkal” rendelkeznek, melyek mellett az egyes individuumokhoz még – érzelmi szempontok alapján – saját plusz vagy megvont jogosultságok asszociálódnak. A nyelv szintentartásának egyik fontos tényezője ez a rendszer: minél fejlettebb a verbális kommunikáció eszköztára, az adott biztonsági korlátok között annál közelebb tudunk kerülni valakihez szellemileg. Ha az emberi kommunikáció személytelenebbé, fizikailag egyre távolibbá válik, az a biztonság illúzióját adja, így az emberek kifejezetten keresni fogják az ilyen fajta kommunikációt (TV, Internet), a kommunikációs eszköztár pedig silányodni kezd. Mindezek csak apró példák a helyzet bonyolultságának érzékeltetésére, de belátható: egy ilyen védelmi rendszeren keresztül nem működhet a páralkotás. Ahogy Müller Péter írta egyszer, „szkafanderben nem lehet szeretni, csak meztelenül”. Létre kell hoznunk egy demilitarizált zónát és oda be kell engedni társunkat. Ebből elkerülhetetlenül konfliktusok, sérülések adódnak, amelyeket tudni kell kezelni, s amelyek rendszeres megjelenése ellenére is tudni kell a másikat nem kizárni. Mivel a veszély szimbolikus-ösztöni jelzője az ember számára a fizikai fenyegetés (lásd az Interneten való megnyílás, a pikáns chat-beszélgetések, a széles nagyvilágba való beleblogolás példáját), ezért ezt a problémát fizikailag kell orvosolni. A fizikai intimitás megélése adja a pozitív visszacsatolást, a biztató jelet arra, hogy a másik ember nem jelent számunkra veszélyforrást.

5. A férfi az „úr”. A 2. ponttal összhangban, a vezető szerepet a férfi fogja betölteni a házasságban és később a családban, mivel természettől fogva nem csak testi ereje, hanem akaratereje is nagyobb, mint a nőké és a gyerekeké. Így, amint arról >már írtunk<, a család csak akkor nem fog az elnyomás és kihasználás intézményévé válni (amint azt Marx írta), ha a férfi a felesége érdekét a saját érdeke elé helyezi – úgy, ahogy a felesége ugyanezt fogja tenni a gyerekekkel. Erre a 3. pontban megállapított, nem eléggé hangsúlyozható törvényszerűség fogja kényszeríteni. Mivel pedig a 4. pont szerint az egész kapcsolat dinamikáját a testi érintkezés fogja meghatározni, ezért aztán ezen a színtéren kell kifejeződnie, hogy a férfi azon szándéka komoly, hogy a felesége boldogságát a sajátja elé helyezze. Ennek megfelelően:

6. A férfiak orgazmuskészsége természettől sokkal magasabb, mint a nőké. Ez, kombinálva azzal, hogy egy férfi egyszerre csak egy orgazmusra képes, elég komoly páralkotási fegyvertény lesz: egy önző, kéjsóvár, a nőben vágyai tárgyát, a kielégülés eszközét látó, a női szépség vonzását tárgyiasító férfi sokkal nehezebben fogja tudni partnerét kielégíteni, mint ha komoly, mély érzelmekkel bírna, melyek megadják a megfelelő alapot az életre szóló páralkotáshoz is.

7. A mindkét fél számára kielégítő szexuális élethez elengedhetetlen fontosságú a kamaszkori önkielégítés. Ez fogja közelíteni a két nem orgazmuskészségét egymáshoz – és itt jön a lényeg. Minden fiú életében bekövetkezik az ivaréretté válástól kezdődő várakozási, önmegtartóztatási szakasz, amely optimális esetben a megfelelő társ megtalálásával ér véget. A testi vonzalmak iszonyatos kényszerítő erejére szükség van, hogy végigverjék a legényt az emberré válás rögös útján, hogy kikényszerítsék az égig érő fa megmászását. (Erről majd lesz egy külön előadás.) Hogy emellett az elemi erő mellett lelkibb és szellemibb szempontok is érvényre jussanak, s bár választani a lányok dolga, de a legény is nyitott szemmel nézze meg, hogy vevő-e a lányra, szükség van ennek a testi vágynak a kontrollálására. Ezért, bár a serdülő legény szeme folyamatosan a környezetében létező lányokra tapad, a szexuálpszichológiai fejlődés útján az ivaréretté válás után nem sokkal beköszönt az ún. fallikus korszak. Ekkor a kamaszfiú érdeklődése ideiglenesen a saját nemi szerve felé fordul, felfedezi saját férfierejét, potenciálját és megtanulja azt irányítani. Enélkül a tanuló szakasz nélkül aztán felnőttként nem lenne képes kielégíteni egyetlen nőt sem, érzelmek ide vagy oda.

És el is érkeztünk a sebezhető ponthoz. A tapasztalatlan serdülő számára a szexualitás igazi vonzereje, a „rejtélye”, az intimitás megélése a másik emberrel, a határok átlépése, az „eggyé válás” élménye. Ennek csak velejárója a testi formák közelről való felfedezése, a vágy tárgyának magunkévá tétele. Ezt saját nembéli partnerrel is át lehet élni, különös tekintettel arra, hogy ebben a korszakban az érdeklődés megoszlik az ellenkező nem és a saját, illetve sajáttal azonos nemi szervek között.

Ebben a szakaszban egyetlen dolog tudja visszatartani a tizenévest attól, hogy szexuális vágyait azonos nemű partnerrel élje ki: ez pedig a társadalmi tabu. Ha ezt megszüntetjük, relativizáljuk, ha a saját nemmel való érintkezést természetesnek, netán a valódi nemi (nemek közötti) kapcsolattal egyenértékűnek állítjuk be, akkor az egész gyárilag beépített fejlődési folyamatot össze lehet zavarni, ki lehet siklatni. Ha az adott személynek nem kell átesnie a párválasztással kapcsolatos próbatételeken ahhoz, hogy az intimitás élményét megélje egy másik személlyel, akkor nem feltétlenül fog eljutni az égig érő fa tetejére: sokkal kényelmesebb megrekednie az autoszexuális-homoszexuális fejlődési fázisnál, akár élete végéig is.

Így persze az is világossá vált, hogy a homoszexualitás betegség: a szexuálpszichológiai fejlődésben való krónikus visszamaradottság szövődménye.

S ezért nem szabadna felvonulgatni, ezért nem szabadna homoszexuális karaktereknek megjelenni a filmekben, ezért nem szabadna a saját nemmel való érintkezést – nem tiltani vagy elítélni, hanem a társadalmi közbeszédben egyszerűen nemlétezőnek tekinteni.

Ha már fentebb megállapítottuk, hogy a magyar hagyományok pontosan így működnek, és egyszerűen nem ismerik a homoszexualitás fogalmát (ha tiltott dologként ismerték volna, akkor lenne neve neki!), álljon itt példának egy közismert magyar népdal elemzése.

Tudni kell, hogy népdalaink nagyrésze szexuális szimbólumokból épül fel, melyeket nem túl nehéz megfejteni, és sokszor egészen részletekbe menőek, grafikusak. Ez azért is van, mert régen ezek voltak a fokozatos szexuális felvilágosítás eszközei. Ahogy egy gyerek egyre idősebb lett, egyre pontosabban értette őket. A következő sorok megfejtését így az olvasóra bízzuk:

Érik a szőlő,

Hajlik a vessző,

Bodor a levele

Két szegény legény

Szántani menne,

De nincsen kenyere.

Ha sikerült értelmezni, egy homályos pont marad: mi a jelentősége annak, hogy két szegény legény szenved szükséget „kenyérből” és nem egy? Az, hogy a problémafelvetés után azonnal jön a megoldás – pontosabban ideiglenes félmegoldás:

Van vöröshagyma a tarisznyában

– Keserű magában

Van ugyan vöröshagyma, de egyrészt keserű pótszer csak, másrészt magában keserű, tehát a két legény egyidejű jelenlétének pont az a jelentősége, hogy a dal mondanivalója szempontjából nincs neki jelentősége: hiába van belőle több, az a szolgalegény, hej, a szegény mind csak magában kesereghet.

Különösen vicces, mikor ez a dal élő bizonyítékaként szolgál annak, hogy de nagy szegénység volt >a középkorban<, s de nagyon éheztek az emberek, holott nyilván nem anyagi szegénységről van szó, s a szolgalegény itt nem a földesúrnak szolgája, hanem saját vágyainak, ösztöneinek.

S ezzel tisztáztuk azt, hogy hogyan is működik a homoszexuális propaganda. A miért a következő részben jön, holnap…

- avagy hogyan lehet felismerni a Monarch-programozási motívumokat filmekben, rockzenében, könyvekben, képregényekben, stb?

Kiegészítésként az >előző bejegyzéshez<, most megpróbálunk néhány tippet adni ahhoz, hogy hogyan ismerhetőek fel a programozási témák, programozáshoz illetve programozott személyek vezérléséhez használatos motívumok – elsősorban az amerikai filmekben és TV-sorozatokban, de bátran kutakodhatunk a populáris kultúra bármely szegmensében és irányzatában. Kihangsúlyozandóan a teljesség igénye nélkül, hiszen erről újabb 750 oldalt lehetne írni.

Legelőször is a számok irányából érdemes megközelíteni a kérdést. A 3, 7, 12, 14, 33, 49, 77, 99, stb. egyébként is „misztikus számokként” ismeretesek, így a luciferánus körökben is használatosak, legfeljebb más értelemben (lásd 33, erről már írtunk >korábban<). Amire még különösen érdemes odafigyelni, azok a kifejezetten „sötét” számok, melyeket csak a sötét irányzatok képviselői részesítenek megkülönböztetett figyelemmel: a 11, elsősorban a 9-11 számkombináció, a 13, 19, 25, 41 és ezek szorzatai egymással, kettővel ill. a többi nevezetes számmal.

A kabbalista misztikában a betűket is számokra lehet fordítani – minden betű annak a számnak felel meg, ahányadik helyet elfoglalja az ABC-ben. Természetesen itt különböző ABC-k találkozhatnak egymással, tehát a G betű átfordítható 7-es számra is, angol ABC szerint, illetve 3-as számra, a görög ABC, de a héber ABC szerint is (alfa-béta-gamma-delta; aleph-béth-gimel-dalet). Ezért is a leggyakrabban használt betű a szabadkőműves szimbolikában a G, mely jól megkülönbözteti azt az eredeti templomos szimbolikától, amelyben a központi helyet a T foglalja el – Irányítóink végtelen örömére ez az angol ABC-ben pont a 20. helyen áll, így az amerikai filmekben is jó sok játszadozásra ad lehetőséget (lásd később). Úgyszintén kivételt képez az I betű, ami egyszerre tud 9 lenni (mely -1-ként funkciónál a számjegyek összeadásakor), ugyanakkor egy római egyesként is értelmezhetjük.

Az amerikai filmes szimbolikában a 12 és a 13 ugyanolyan játékos könnyedséggel váltogatja egymást, mint a 14 és a 41 (mint korábban már írtuk, egyik a talpán álló, másik a fordított pentagram száma). Ha a 14-es és a 41-es szám találkozik egymással, 414 avagy 141 lesz belőle. A 141-es szám jelentősége a filmeknél: minthogy egy óra 60 percből áll, az 1:41-edik perc egyúttal a 101-edik is. A 101-es és a 303-as számoknak szintén kiemelkedő jelentőségük van a szabadkőműves szimbolikában. (Nem tudom, hogy Orwell csak véletlenül adta-e a 101-es szobának ezt a számot, de hatalmas szolgálatot tett vele az Irányítóknak: a 101-es szám minden megjelenését Orwellre való hivatkozásként könyveli el a közönség.)

Ha megnézzük, hogy hosszabb filmekben az 1:41 előtti és utáni, összesen két percben mi történik, már kezdhetjük megalapozni vagy épp elaltatni a gyanúinkat, attól függően, mit látunk. Ha kiemelkedő fontosságú, fordulatot jelentő pillanat van itt, illetve különösen ha valaki rádöbben valamire, vagy ezen a ponton nagyon hangsúlyos szerepet kap egy programozási szimbólum (ezeket lásd később), akkor valószínűleg a film programozási témaként is használatos.

Csak néhány példaként, nézzünk bele 1:41 tájékán a következő filmekbe: Matrix, Matrix 3, Fight Club, Minority Report – és máris kezdünk mintát kapni, hogy mit is kell keresnünk egyéb filmekben. Ezek a filmek ugyanis mind programozási témák.

Mi is tulajdonképpen egy programozási téma?

Mint már írtuk, az újszülött agya tulajdonképpen fehér lap, azzal töltjük meg, amivel akarjuk. Olyan létszemléletet is kialakíthatunk egy gyerekben, aminek semmi köze nincs az őt körülvevő tényleges valósághoz. Leegyszerűsítve: ha valakit születésétől fogva egy zárt intézetben tartunk, ahol minden egyes őt érő inger kontrollálva van, gyakorlatilag életét négy üres fal között éli, egyetlen számottevő ingerforrása pedig egy vetítővászon, ahol napi 24 órában ismételjük ugyanazt a filmet, az ő számára az a film lesz a valóság, az evés és egyéb testi szükségletek miatt a monotonitás megszakítása pedig afféle szürreális „álmodási periódus”.

A Matrix világára építve mind ügynök-, mind Neo-programozás létezik, ahol az adott alter a filmbéli karakterrel azonosnak tekinti önmagát. A Különvélemény világára épül a Prekog-programozás, ez a téma látnokok és telepaták fejlesztésére használatos. A Fight Club lényege értelemszerűen a Tyler-program, amely már a filmben is csak egy alter, s lehetővé teszi, hogy a testet „szolgálaton kívüli” időben birtokló alter tudjon a Tyler-alter létéről, együtt tudjon vele létezni a lebukás veszélye nélkül. Ugyanakkor a filmnek van egy oldalhajtása, a Marla-program, mely egy speciális béta-alter betöltését teszi lehetővé, jellemzően S/M játékok céljából. Kizárólag erős idegzetű olvasók figyelmébe ajánlhatjuk a Videodrome-témát, amely béta-kezelők programozására használatos, és természetesen meg kell említeni a programok programját, a legtöbbrétű, legkifinomultabb rendszert, ahol Monarch-programozott és kvázi-„egészséges” emberek valóságszabályozása válik eggyé: ez pedig a Star Trek.

A Star Trek a luciferánus értelemben vett Új Ember előképének különböző rétegeit vetíti előre. „New Man”, „New Flesh” – ezek a kifejezések elő is fordulnak a programozási témákban, hol csak épp elejtve (pl. Smith szájából a Matrix 2-ben), hol hangsúlyos szereppel (pl. a Videodrome-ban vagy akár a Matrix-trilógiában: Neo/Anderson). Erről még a következő bejegyzésben lesz szó részletesebben, de egy jövőbeli előadáson is.

A Star Trek azért is optimális programozásra, mert tele van folyosókkal, liftekkel, szűk terekkel, ajtókkal, melyek a programozott agy számára a beprogramozott struktúrát, a programozottság különböző szintjei és kompartmentumai közötti átjárást jelképezik. Nem nehéz észrevenni, hogy a Star Trek epizódjaiban szinte minden jelenet úgy kezdődik, hogy valaki bejön egy ajtón, majd a jelenet végén valamiért még az egyik szereplő távozását is fontos mutatni. A dialógusok meglepően nagy része zajlik folyosókon.

S ha már a programozási szimbólumokat sorolni kezdtük, folytassuk: az ajtók mellett a zárak és kulcsok is fontos szerepet játszanak. Gondoljunk csak a Matrix-trilógiára! S miről is beszél Smith az első részben 1:41-nél? Kulcs az agyban… Az élénk színek, szivárvány-minták is segítik a programozást, és egy nagyon fontos szimbólum a tükör, különös tekintettel a törött vagy a szemünk előtt éppen betört tükörre. A törött tükör a széthasadt személyiséget jelképezi és tükröket egyébként is gyakran használnak a programozási folyamatban.

Természetesen egy tükör megjelenése egy filmben nem jelenti automatikusan, hogy az programozási téma. Nem kell minden bokorban Irányítókat látni. Azonban ha ezek a szimbólumok bőséggel előfordulnak és notóriusan ismétlődnek egy filmben vagy egy sorozatban, mindenképpen érdemes elkezdeni gyanakodni. Az emberi test vonatkozásában fontos szimbólumok még bizonyos kézjelek, főleg a naivan „metálvillának” nevezett luciferánus üdvözlő kézjel (mely meghatározott környezetben sokkal több egy programozott rabszolga számára, mint egyszerű üdvözlés…); ezt nagyon szépen el tudják rejteni adott esetben, gyakran csak sokadik nézésre szúrja ki az ember. A kinyíló, ill. néha a lezáródó szemekről készült közeli felvételek is szimbolikus jelentőséggel bírnak (lásd LOST, Avatar). A maszkok, álarcok használata is fontos a programozási témákban, itt. pl. megemlíthetnénk a Tágra zárt szemek c. filmet, de maradhatunk a Star Treknél is, hiszen ott is gumimaszkot visel a színészek jelentős része.

szerk: S természetesen rengeteg rejtett hivatkozás van a programozásra és módszertanára, íme egy eléggé magvas darab:

A zenei motívumoknak egy külön fejezetet lehetne szentelni abban a bizonyos 750 oldalas képzeletbeli könyvben – amit ebben a hevenyészett összeállításban mindenképpen megemlítenénk, az a bölcsődalok használata (itt megintcsak példaként említhető a LOST), hiszen a programozás alapjait az élet első másfél évében teszik le.

S most lássunk néhány példát, hogyan is rejtik el ezeket a nyilvánvaló jelzéseket a filmekben!

Kezdjük a Thomas A. Anderson névvel! A Thomas Anderson nevet különböző filozófiai jelentésekkel sokan összehozták már, de a köztes A betűt érdekes módon figyelmen kívül hagyja mindenki. Persze, hiszen nem tudjuk, minek a rövidítése, így nincs értelme, nincs jelentősége. Azonban sokszor az értelmetlen, „véletlenszerűnek” ható nyers adatok azok, ahol a lényeget elrejtik. A TAA monogram már önmagában is gyanús a templomos szimbolikát kicsit is ismerők szemében, hiszen az ATA, ATT, OTO, XTX, (O)XO, kombinációkat itt előszeretettel használják. (Bárkinek nyugodtan eszébe juthat az AT&T márkajelzés ill. az ITT (Nokia), mindkettő 41-re numerizálható.) TAA pedig hányra? 22, vagyis 2*11. Hogy nem csak véletlenről van szó, azt többek között a hasonló John Anderton név is mutatja (Különvélemény), amely monogramja a 11-es számnak felel meg, az ügy számkódja, melyben ő a feltételezett elkövető, pedig 1109. (2001. szeptember 11. óta kicsit óvatosabban használják ezt a számkombinációt…)

Néha a dolgoknak nem a megléte, hanem a hiánya árulkodik valamiről. Sokan azonosították már a 13. emelet című filmet (mely mellesleg pont 1:41 hosszú) a Matrix „testvérfilmjeként”, noha az alkotók tagadják, hogy a két produkciónak bármi köze lenne egymáshoz, „véletlenre” hivatkoznak, ahogy a harmadik testvérke, a Harsh Realm esetében is. Azonban a Matrix első részében, mikor Morpheus először viszi az orákulumhoz Neot, a liftben érdemes kimerevíteni a kapcsolótáblát és tanulmányozni: nincs 13. emelet. Hogy a 13. emelet pedig programozási téma, egyértelmű: emberi testekben személyiségek váltogatják egymást a becsatlakozás által (ahogy a Matrixban is egy adott személy felett egy ügynök bármikor átveheti az irányítást).

Végezetül nézzünk meg két, pár másodperces részletet egy Star Trek-epizódból. Az első önmagáért beszél:

A második már egy kicsit bonyolultabb. Itt megjelenik egy alfanumerikus kód (mint bankszámlaszám), amelyet az egyik szereplő a későbbiekben újra meg újra megismétel:

A számlaszám: CJ5-74-36. Ami ebből a legkönnyebben felismerhető, az a 36, mint 3*12. A CJ-t sem tart sokáig 13-ként azonosítani, csak az az ötös ne lenne ott mellette! Így aztán a 74-gyel sem tudunk mit kezdeni… azonban nem kell mást tennünk, mint a 13-mat, mint értelmes egységet elkülöníteni, s középen maradt egy 5-74-ünk. 5+7+4 = 16, amely mérsékelt gyakorisággal visszatérő szám az amerikai filmekben, s ennyivel elintézhetnénk – azonban az 574, primtényezőkre bontva, 2*7*41. Úgy ám: 14*41=574. Ezért kellhet ezt a kódot ismételgetni: valószínűleg a programozást erősíti meg a rabszolgák egy részében – megjegyzendő, Star Trek témával programozott egyedekben már a Star Trek nézésének is van ilyen hatása. Talán éppen ezért volt szükség a luciferi kézjelre az epizód elején: ez fogékonyabbá teszi a rabszolgákat a vezérlőkódokra. Odo, aki a kézjelet megvillantja, alakváltó, aki maga a felsőbbrendű létforma az Irányítók születőben lévő, „új-emberrel” benépesített társadalmában, de erről bővebben majd a következő bejegyzésben…

Akkor próbáljunk ki valami újat.

Régebben tanítottam kung-fut, egyik ex-tanítványom 2005-ben alapított egyfajta "fight clubot", afféle gyakorlási lehetőségként, ahol különböző stílusok, rendszerek tudnak találkozni egmással, de helyet kaphatnak itt akár az abszolút laikusok is. A kezdeményezés célja nem az, hogy megverjük egymást, mint az azonos című filmben, hanem a szabad stílusú gyakorlás. Ennek megfelelően a harc módja jellemzően szigorúan light contact, jelzésértékű erővel bíró támadásokkal, a hangsúly úgyis a védekezés képességén van.

A Fight Club "szezonja" általában tél végétől nyár elejéig, illetve nyár végétől tél elejéig tart, nyáron mindenki jobbra-balra el van tűnve, télen pedig a sok puhány nem hajandó kijönni a hóba, sárba, hidegbe. Úgyhogy most augusztus végére meghirdetek egy Fight Clubot. Meghirdetem máshol is, tehát páran biztos(?) leszünk. Akinek van gyakorló "fegyvere", fakard, bot, tonfa, ilyesmi, azt is hozhat. Én hozom a gyakorlófámat.

Gyertek, addig csináljuk, amíg a Fidesz állambiztonsági engedélyezéshez nem köt mindenféle harci tanulást és gyakorlást. (Volt róla szó ugyanis, még a választások előtt, persze nem széles világba kürtölve. Nem tudom, most hol áll a tervezet.)

Időpont: augusztus 28. szombat, 15:30.

Helyszín: Margitsziget, ezen a réten, kb. a zöld nyíllal jelölt helyen szoktunk lenni.

Még egyszer kihangsúlyozván, ártalmatlan gyakorlásról van szó. Bizonyítási kényszeres, önkontroll nélküli chucknorris-jelöltek ne jöjjenek.

UTÁNA: Blogtalálkozó 18:00-kor, a Patkó Bandi vendéglőben, a Váci út 12-ben. Közel van a Margitszigethez, ezért esett rá a választás. (Meg persze jártam már ott párszor. Nem késdobáló, de megfizethető.) Lévén vendéglő, vacsorázni is lehet, nem csak iszogatni. Ha tele lesz, megyünk tovább máshova, úgyhogy hatra legyen ott, aki jönni akar.

Régen tartottunk már blogtalálkozót, úgyhogy itt az ideje.

Nem is értem, hogy hogy nem akarok beszélni nem velünk, de - egymással. Az a rengeteg név, akik eszmét cserélnek a kommentekben; nem akarnátok szemtől-szembe látni egymást, beszélgetni, kötetlenül? Na mindegy, itt a lehetőség a blogtalálkozóra, talán az utolsóra (ez még sok mindentől függ).

Időpont: 2010. július 23., péntek, 18:30.

Hely: Magyarok Háza, Büfé. (1052. Budapest, Semmelweis u. 1-3. (Az Astoriánál.))

Nándi valószínűleg nem fog jönni, ellenben ott lesz Steinerista (előreláthatólag), és elhívom előző rádióadásunkból Dr. Tóth Ferencet is.

A 2012 Blográdió tizenkettedik adása jelentkezik!

Vendégek:

Tóth Ferenc agrármérnök

Steinerista

Szemrád Nándor asztrológus, misztikus kutató

Játékidő: 110 perc

Méret: 88 MB

Letöltés

Idén már elindulunk a ...tudjukkik által szervezett éves Goldenblog versenyen. Bár a 2012 Blog szempontjából semmilyen jelentősége nincs, hogy elérünk-e valamilyen helyezést (a tartalomra való tekintettel nagyon valószínű is, hogy fogunk...), de a versenyben való részvétel által szerezhetünk újabb olvasókat is, akár olyanokat is (s persze ezek a legértékesebb "célpontok"), akik még az ébredési folyamat elején tartanak (mondjuk úgy 0% környékén). Kérünk minden kedves olvasót, hogy szavazzon a 2012 Blogra, a bal sávban lévő widget-doboz segítségével vagy itt, a jobb oldali sávon, az alábbi adatokat (pontosan!) megadva:

Blog neve: 2012 Blog

Blog címe: http://2012.blogol.hu/read

Kategória: komplex blog

Ha valaki nagyon elszánt, zsűritagnak is jelentkezhet (a zsűri "beépített emberekkel" való elárasztása lenne az egyetlen reális esély arra, hogy nyerjünk - persze, mint már írtuk, nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, jelen esetben szó szerint). Természetesen több különböző IP-címről többször is lehet szavazni, ha valaki cookie alapján sem nyomon követhető. Ilyen "csalásra" persze nem buzdítunk senkit (bár valószínű a nevező blogok mindegyike csinálja), csak az érdekesség kedvéért megjegyeztük...

Kérek mindenkit, hogy nevezéskor lehetőleg egy valós e-mail címet adjon meg, mivel - bár a szabályzat nem írja - lehet, hogy a visszapattanó címek nevezéseit simán kiszórják!

Rádiót holnap veszünk fel, új vendéggel, jó hosszú adásvázlattal; kedd este, de legkésőbb legkésőbb szerda dél körül várható. Addig is szavazzatok.

A most következő bejegyzés egyike lesz a „nehezen feldolgozhatóaknak”: az Irányítók titkait végső soron az is védi, hogy ha egy bizonyosnál nagyobb mélységig ássuk magunkat, olyan bizarr, a normális gondolkodástól annyira eltérő dolgokat fogunk találni, amelyeket a legtöbb ember nem hisz el vagy nem tud felfogni. Programozásról szóló sorozatunk negyedik részében az Irányítók fészkébe fogunk egy rettenetes kirándulást tenni: a kaptárba, melyben szaporodnak s ahonnan a világot irányítják.

Amivel azonosulsz, attól nem félsz. Ez az alapja a többgenerációs bántalmazás (MGA – multi-generational abuse) mechanizmusának. A kisfiú, akit rendszeresen megver az apja, ha egyedül van otthon, és nem látja senki, apja ruháit magára húzza, vagy ha apja dohányzik, titokban rágyújt. Azonosulni akar az agresszorral, félelmét, szorongását így próbálja leküzdeni, feloldani – sikerrel; a pozitív visszacsatolás után pedig ez szándékosan keresett viselkedésmintává válik: a gyerek megveri öccsét, ha az apja az anyját is megüti néha, ő is így fog tenni, s ami a lényeg: felnőtt korában ő is bántalmazni fogja gyerekeit.

Így jön létre a többgenerációs bántalmazás ördögi köre, amely nem várt lehetőséget adott az Irányítóknak önmaguk és kiszolgálószemélyzetük formálására – ennek módszertana pedig a XVIII. század óta fejlődik folyamatosan.

A lehetőség abban rejlik, hogy a bántalmazás áldozatainál a disszociáció képessége fejlődik, az MGA-áldozatoknál pedig már genetikailag öröklődik, így eleve fejlett diszociációs képességgel és hajlammal születnek az Irányító-palánták.

Mi is a disszociáció? Egymáshoz nyilvánvaló módon kapcsolódó tények mélytudati indíttatásból össze nem kapcsolása. A permanens disszociáció pedig: tudathasadás. Egy tipikus példa maga a judeokeresztény vallás: nyilvánvalóan valaki nem hihet egyszerre az Úrban és az Atyában, illetve nem hiheti, hogy a kettő ugyanaz az isten, a keresztény ember pedig pontosan ezt hiszi, mivel születésétől programozták bele ezt a hitet. Az újszülött tudata üres lap, bármivel megtölthető, akár olyan „tudással” is, ami a tapasztalati valóságnak vagy éppen önmagának ellentmond.

A bántalmazás és a disszociáció között azért van összefüggés, mert az ember természetes disszociatív képessége menekülési lehetőséget kínál egy nemkívánatos helyzetből. Ennek közismert példája a Fight Club főszereplője, aki (többek között) az inszomniából menekül ki disszociációval, s amikor a filmben lúggal kezelik a kezét, látható, hogy reflex-szerűen használja menekülésre a disszociatív állapotot. Ez ugyanis, hasonlóan az agresszor említett megszemélyesítéséhez, jutalmazó mechanizmus, tehát ha valakinek egyszer sikerült disszociációval kimenekülnie egy kellemetlen helyzetből, onnantól keresni fogja a disszociatív állapotot – különösen, ha az abból való kilépést pedig büntetjük. Ha egy gyereket elég hosszú ideig bántalmazunk szinte megállás nélkül, egy idő után a tudat fel fogja adni az újraegyesülési kísérleteket, és permanensen hasadt állapotban marad.

A módszer neve: Monarch-programozás. Az Illuminátusok dinasztiái már legalább a XVIII. század óta kísérleteznek vele, az igazi áttörést azonban az 1940-es években érte el Dr. Joseph Mengele. Ő a zsidó gyerekek közül kiválogatta a legintelligensebbeket, s a rajtuk való kísérletezéshez gyakorlatilag carte blanche-t kapott az Irányítóktól: azt csinált velük, amit csak akart. (Az egyik kutatási területe pontosan az volt, hogy felderítse, milyen és mennyi kínzás az, amit még éppen túl lehet élni.) A háború befejeztével az amerikai kormány az operation paperclip keretei között „átmentette” Mengelét Amerikában, ahol a CIA-nál dolgozó kollégáival megosztotta kutatási eredményeit, és kezdetét vette a CIA MK Ultra nevű programja, melynek lényege az volt, hogy az Illuminátus családokon és egyéb dinasztikus rendszerben működő Irányítókon kívül másokat is programozzanak, nagy tömegben. Így rendelkezésre állnak majd kisebb értékű, feláldozható rabszolgák is, s egész kaptártársadalmat tudnak kiépíteni, szaporítókkal (alfák), dolgozókkal (gammák), harcosokkal (delták), stb.

Hogyan történik a Monarch-programozás?

Ideális esetben, amennyiben a teljes kezelést hajtják végre a gyereken, az a fogantatással kezdődik. Maga a fogantatás is történhet speciális körülmények között, ha egy ún. homunculust akarnak létrehozni a programozók. (A homunculus vagy „holdgyermek” egy mágikus operációk sorozatával mesterségesen felépített szellemstruktúra, tehát ez a reinkarnációs folyamat manipulálásának egyik módszere, de erről most itt nem írunk részletesen.) A lényeg, hogy a traumatizálás már az anyaméhben elkezdődik, pánikdrogokkal és tűszúrásokkal. Bizonyos esetekben az agyműködést szabályzó implanto(ka)t már magzatkorban célszerű behelyezni, in utero műtéttel. A gyermek eleve erős disszociatív hajlammal fog világra jönni, főleg ha mindkét szülője MGA-áldozat.

A szülést mesterségesen indítják meg, mégpedig idő előtt. A koraszülöttség a traumatizálás alapvető része, a bőr nincs teljesen kifejlődve, minden érintés fájdalommal jár, így az anyai ölelés is egyszerre fog örömet és fájdalmat okozni – szó szerinti anyai ölelésben viszont nem is lehet része ezeknek a gyerekeknek, a születéskor legalább négy-öt évre elszakadnak a szüleiktől, pótszülőjük az ún. kezelő (handler) lesz, aki a tényleges programozást végzi.

A kezelő az első másfél évben a világ minden szeretetével elhalmozza a gyereket. Közben intenzív képzés indul meg, melynek pontos menetét, irányát az ún. PAS-teszt (Personality Assessment System) dönti el; erre főleg akkor van szükség, ha a gyermek nem homunculus, hiszen ha az, a programozó tudja, mit rakott össze, a PAS-rendszer legfeljebb a sikeresség teszteléséhez kell. A PAS teljes egészében elektródákkal ill. a gyermek elé vetített képekkel működik, így már egyhónapos korban is alkalmazható. A PAS teszt fogja eldönteni, hogy az újszülött milyen funkciót fog betölteni a kaptárban: popzenész lesz belőle vagy asztrofizikus, titkosügynök, stb.

Másfél éves korban jön el a fordulópont. A gyereket ekkor ideiglenesen elszakítják a kezelőtől. Ketrecbe zárják, s a bántalmazás elkezdődik. A CIA tudósai már az 50-es években rájöttek, hogy nem minden esetben szükséges egymástól izolálva tartani a ketreceket: adott esetben az egyik gyerek bántalmazása a szomszéd ketrecekben lévő gyerekeket is traumatizálja – bár van olyan, akinek a magány, az elszigeteltség okoz nagyobb traumát (ez a PAS alapján könnyen eltönthető, amennyiben internalizáló vagy externalizáló típus az illető). Egy „kimentett”, deprogramozott rabszolga beszámolt egy katonai bázisról Amerikában, ahol egy használaton kívüli hangárban több ezer ketrec vette körül az övét. S nem ez az egyetlen hely – jópár tucat programozással foglalkozó létesítmény van a Földön. (Tudomásunk szerint Magyarországon nincs, az itteni rabszolgákat a rendszerváltás előtt a Szovjetunióban programozták.)

A bántalmazás lehet szúrás vagy vágás, verés, nemi erőszak, de a „kifinomult” módszerek tárháza végtelen: vízbe fojtogatják a gyereket, élve eltemetik, kígyókkal teli verembe lökik, elektrosokkolóval felfegyverzett, idomított majommal zárják össze – az elektrosokk egyébként is gyakori és kedvelt módszer a programozásnál. A kínzásoknak általában akkor van vége, ha a gyerek mazgati pózt vesz fel és abban „lefagy”, nem reagál külső ingerre. Ekkor egy erőteljesen disszociatív állapotba jutott el.

Az így „felpuhított” gyerek aztán kap egy erős drogkoktélt, ami megakadályozza, hogy a következő percekben elveszítse az eszméletét, s ekkor végtelen örömére és megkönnyebbülésére feltűnik a színen kezelője. (Frissítés: ma már lehetséges mikrohullámmal is meggátolni, hogy valaki elaludjon vagy elájuljon.)

Az eszméletvesztés, melyet a drogok meggátolnak, sok esetben nem a fizikai fájdalomtól következne be – hiszen sokszor „csak” egy sima nemi erőszak következik –, hanem attól a traumától, amit az a tény okoz, hogy a bántalmazást innentől a kezelő folytatja. Az egyetlen ember, akiben a gyerek bízhatott, akinek a visszatérését várta, szintén ellene fordul. Ettől a ponttól kezdve jön létre a végleges tudathasadát, különösen azért, mert innentől kezdve a kezelő, ambivalens viselkedésen keresztül, szeretet-gyűlölet kapcsolatban lesz a gyerekkel, ami biztosítja a folyamatos disszociációt.

Innentől a kezelő annyi töredékszemélyiség (alter) létrehozására képes, amennyire csak az adott programozási mintánál szükség van. Az alterek nem önálló személyiségek, melyekből több él a betegben – pont ez a programozás lényege. Az alterek töredékek, akik keresik az egységet, de mivel a többi altertől traumán keresztül elszigetelve tartják őket, a kezelővel pedig folyamatos, közeli kapcsolatban vannak, így a kezelővel fognak gondolatban „egyesülni”, vagyis a kezelő pszicéjének részeként fognak funkcionálni, innentől pedig a kezelőnek végtelen hatalma van fölöttük.

A kezelő és a rabszolga közötti életkor-különbségből adódik, hogy a rabszolgák általában túlélik kezelőjüket – kivéve az „eldobható” modelleket, pl. öngyilkos merénylők vagy szexrabszolgák (Béták) –, valamint egyébként is kényelmesebb állapot, ha a rabszolgának saját kezelője mellett tudnak parancsolni a programozók ill. a magasabb szintű Irányítók, így a kezelő feladata, miután a megfelelő „rendszert” beleprogramozta a rabszolgába és rögzítette, hogy a rendszer egyes funkcióihoz parancskódokat rendeljen és rögzítsen, részben az előző bejegyzésben említett horgonyzás technikájával. (A horgonyzás, mint láthattuk, még egy egész-séges emberen is jól működik, egy önálló létezésre képtelen alter esetében nyilván hatványozottan hatékony.) A parancskódok egy része személyre szabott, egy más része univerzális, minden adott szintű és típusú rabszolgában benne van. Innentől kezdve, aki kölcsönkapja a kezelőtől azt a kis füzetet, amelyben a parancskódok vannak felírva, az kölcsönkapta az adott rabszolgát.

A legtöbb rabszolga nem tudja önmagáról, hogy programozták. Van egy, néha több felszíni alter, amelyik a testet birtokolja a nap nagy részében, ez egy viszonylag jól funkcionáló, összetett személyiség, s ő hiszi magát a teljes/valós személyiségnek. A programozás és a többi alter emlékei blokkolva vannak, ennek a blokkolásnak a feloldása akár halállal is járhat. A kezelők, a programozók, magasabb szintű Irányítók, akik ismerik a programozás módszertanát és szokásrendjét, szükségszerűen tudják önmagukról, hogy őket is programozták, azonban nekik is van egy front-alterjük, akik önmagát valósnak hiszi, noha közben pontosan tudja, mi az, hogy a front-alter. (Igen, ez a disszociáció!)

Azok az implantok, melyek elősegítik a hasadt személyiség (MPD – Multiple Personality Disorder) kialakulását (lásd a videó példáját), főleg akkor hasznosak, ha valakit nem születésétől programoztak, hanem később, kisgyerekkorában vontak be a programba (ez elég ritka). Ennek annyi a gyengéje, hogy ha az implant tönkremegy (pl. szándékosan tönkreteszik, hiszen vannak emberek, akik deprogramozással foglalkoznak), az alterek könnyedén egyesülni tudnak halál vagy egyéb mellékhatás nélkül – a programozott rendszerben normálisan jelen lévő csapdák hatástalanítódnak. (Az egyik ilyen csapda egy mélyre helyezett, a test fölötti vezérlést normálisan soha meg nem kapó alter, amelyik valósnak hiszi önmagát, s emlékei is vannak a programozás egyes részleteiről. Ha a deprogramozónak sikerül erre rábukkanni, azt hiszi, hogy megtalálta a rendszer magját, s hónapokra megakad a kezeléssel.)

Az implantok mellett a fizikai beavatkozás egy másik módja az agytörzs műtéti megsebzése. A megrongált rész újraépül, mégpedig erősebb struktúrával, több szinapszissal, mint korábban. Ehhez hasonlóan lehetséges az emberi izomszövet mikrohullámmal való roncsolása, melynek nyomán erősebb izomrostok fognak nőni – így lehet az ember testi erejét növelni úgy, hogy jelentős mennyiségű időt és energiát spórolunk meg a fizikai képzésen. (Figyelem! Senki ne dugja a karját a mikróba! :)

Miközben a manipulált tömegek egyre silányabb nevelést kapnak, Moriah kaptárának képzési módszerei folyamatosan fejlődnek. Az Irányító-palánták egy része már egy éves kora előtt tud olvasni, s általában, egész gyerekkorában rendkívüli mennyiségű képességfejlesztő játékban, gyakorlatban van része. Míg minket rávettek, hogy több tízezer év hagyományával szakítva a gyermekeinket műanyagból készült rácsos kiságyba tegyük, addig ők nagyon jól tudják, hogy a bölcső jelentős mértékben hozzájárul a mozgáskoordináció kifejlődéséhez. Azért is írtuk meg ezt a cikket, hogy a szabadságért küzdeni akaró-próbáló emberek egy kicsit jobban átlássák, mivel is állunk szemben. Becslés szerint legalább hárommillió programozott rabszolga él a Földön, annak ügyében inkább nem is találgatnánk, ezek közül hány Delta. Minden magyar szülőnek óriási a felelőssége, hogy ha a Monarch-programozott rabszolgákkal nem is tudja felvenni a versenyt, legalább életképes legyen az a szerencsétlen gyerek, mosogatógép, mobiltelefon és mikrózható zacskós leves nélkül is. A most felnövő generáció fogja megvívni a végső harcot, nem a miénk.

Ui: Ha egy deprogramozott személy olvassa ezt a cikket és úgy döntene, megosztaná az országgal a történetét, vagy már korábban is próbálta, de mindenhol falakba ütközött, keressen meg minket e-mailben! Mi készen állunk bármilyen önvallomást vagy egy riportfilmet nyilvánosságra hozni az ügyben.

SZERK: Végre-valahára felraktam Fritz Springmeyer 750 oldalas angol nyelvű "Monarch-bibliáját", melyből gyakorlatilag a legapróbb részletekig minden fortélya kiderül ennek a technikának. Ha valaki lefordítaná magyarra - tegye, aztán küldje el (Drábik Jánosnak is, nekem is). Vigyázat! Ha valakinél a legcsekélyebb gyanúja fennáll annak, hogy programozták, ne olvassa el ezt a könyvet, veszélyes lehet.

The Illuminati Formula Used to Create an Undetectable Total Mind Controlled Slave