A most következő bejegyzés egyike lesz a „nehezen feldolgozhatóaknak”: az Irányítók titkait végső soron az is védi, hogy ha egy bizonyosnál nagyobb mélységig ássuk magunkat, olyan bizarr, a normális gondolkodástól annyira eltérő dolgokat fogunk találni, amelyeket a legtöbb ember nem hisz el vagy nem tud felfogni. Programozásról szóló sorozatunk negyedik részében az Irányítók fészkébe fogunk egy rettenetes kirándulást tenni: a kaptárba, melyben szaporodnak s ahonnan a világot irányítják.

Amivel azonosulsz, attól nem félsz. Ez az alapja a többgenerációs bántalmazás (MGA – multi-generational abuse) mechanizmusának. A kisfiú, akit rendszeresen megver az apja, ha egyedül van otthon, és nem látja senki, apja ruháit magára húzza, vagy ha apja dohányzik, titokban rágyújt. Azonosulni akar az agresszorral, félelmét, szorongását így próbálja leküzdeni, feloldani – sikerrel; a pozitív visszacsatolás után pedig ez szándékosan keresett viselkedésmintává válik: a gyerek megveri öccsét, ha az apja az anyját is megüti néha, ő is így fog tenni, s ami a lényeg: felnőtt korában ő is bántalmazni fogja gyerekeit.

Így jön létre a többgenerációs bántalmazás ördögi köre, amely nem várt lehetőséget adott az Irányítóknak önmaguk és kiszolgálószemélyzetük formálására – ennek módszertana pedig a XVIII. század óta fejlődik folyamatosan.

A lehetőség abban rejlik, hogy a bántalmazás áldozatainál a disszociáció képessége fejlődik, az MGA-áldozatoknál pedig már genetikailag öröklődik, így eleve fejlett diszociációs képességgel és hajlammal születnek az Irányító-palánták.

Mi is a disszociáció? Egymáshoz nyilvánvaló módon kapcsolódó tények mélytudati indíttatásból össze nem kapcsolása. A permanens disszociáció pedig: tudathasadás. Egy tipikus példa maga a judeokeresztény vallás: nyilvánvalóan valaki nem hihet egyszerre az Úrban és az Atyában, illetve nem hiheti, hogy a kettő ugyanaz az isten, a keresztény ember pedig pontosan ezt hiszi, mivel születésétől programozták bele ezt a hitet. Az újszülött tudata üres lap, bármivel megtölthető, akár olyan „tudással” is, ami a tapasztalati valóságnak vagy éppen önmagának ellentmond.

A bántalmazás és a disszociáció között azért van összefüggés, mert az ember természetes disszociatív képessége menekülési lehetőséget kínál egy nemkívánatos helyzetből. Ennek közismert példája a Fight Club főszereplője, aki (többek között) az inszomniából menekül ki disszociációval, s amikor a filmben lúggal kezelik a kezét, látható, hogy reflex-szerűen használja menekülésre a disszociatív állapotot. Ez ugyanis, hasonlóan az agresszor említett megszemélyesítéséhez, jutalmazó mechanizmus, tehát ha valakinek egyszer sikerült disszociációval kimenekülnie egy kellemetlen helyzetből, onnantól keresni fogja a disszociatív állapotot – különösen, ha az abból való kilépést pedig büntetjük. Ha egy gyereket elég hosszú ideig bántalmazunk szinte megállás nélkül, egy idő után a tudat fel fogja adni az újraegyesülési kísérleteket, és permanensen hasadt állapotban marad.

A módszer neve: Monarch-programozás. Az Illuminátusok dinasztiái már legalább a XVIII. század óta kísérleteznek vele, az igazi áttörést azonban az 1940-es években érte el Dr. Joseph Mengele. Ő a zsidó gyerekek közül kiválogatta a legintelligensebbeket, s a rajtuk való kísérletezéshez gyakorlatilag carte blanche-t kapott az Irányítóktól: azt csinált velük, amit csak akart. (Az egyik kutatási területe pontosan az volt, hogy felderítse, milyen és mennyi kínzás az, amit még éppen túl lehet élni.) A háború befejeztével az amerikai kormány az operation paperclip keretei között „átmentette” Mengelét Amerikában, ahol a CIA-nál dolgozó kollégáival megosztotta kutatási eredményeit, és kezdetét vette a CIA MK Ultra nevű programja, melynek lényege az volt, hogy az Illuminátus családokon és egyéb dinasztikus rendszerben működő Irányítókon kívül másokat is programozzanak, nagy tömegben. Így rendelkezésre állnak majd kisebb értékű, feláldozható rabszolgák is, s egész kaptártársadalmat tudnak kiépíteni, szaporítókkal (alfák), dolgozókkal (gammák), harcosokkal (delták), stb.

Hogyan történik a Monarch-programozás?

Ideális esetben, amennyiben a teljes kezelést hajtják végre a gyereken, az a fogantatással kezdődik. Maga a fogantatás is történhet speciális körülmények között, ha egy ún. homunculust akarnak létrehozni a programozók. (A homunculus vagy „holdgyermek” egy mágikus operációk sorozatával mesterségesen felépített szellemstruktúra, tehát ez a reinkarnációs folyamat manipulálásának egyik módszere, de erről most itt nem írunk részletesen.) A lényeg, hogy a traumatizálás már az anyaméhben elkezdődik, pánikdrogokkal és tűszúrásokkal. Bizonyos esetekben az agyműködést szabályzó implanto(ka)t már magzatkorban célszerű behelyezni, in utero műtéttel. A gyermek eleve erős disszociatív hajlammal fog világra jönni, főleg ha mindkét szülője MGA-áldozat.

A szülést mesterségesen indítják meg, mégpedig idő előtt. A koraszülöttség a traumatizálás alapvető része, a bőr nincs teljesen kifejlődve, minden érintés fájdalommal jár, így az anyai ölelés is egyszerre fog örömet és fájdalmat okozni – szó szerinti anyai ölelésben viszont nem is lehet része ezeknek a gyerekeknek, a születéskor legalább négy-öt évre elszakadnak a szüleiktől, pótszülőjük az ún. kezelő (handler) lesz, aki a tényleges programozást végzi.

A kezelő az első másfél évben a világ minden szeretetével elhalmozza a gyereket. Közben intenzív képzés indul meg, melynek pontos menetét, irányát az ún. PAS-teszt (Personality Assessment System) dönti el; erre főleg akkor van szükség, ha a gyermek nem homunculus, hiszen ha az, a programozó tudja, mit rakott össze, a PAS-rendszer legfeljebb a sikeresség teszteléséhez kell. A PAS teljes egészében elektródákkal ill. a gyermek elé vetített képekkel működik, így már egyhónapos korban is alkalmazható. A PAS teszt fogja eldönteni, hogy az újszülött milyen funkciót fog betölteni a kaptárban: popzenész lesz belőle vagy asztrofizikus, titkosügynök, stb.

Másfél éves korban jön el a fordulópont. A gyereket ekkor ideiglenesen elszakítják a kezelőtől. Ketrecbe zárják, s a bántalmazás elkezdődik. A CIA tudósai már az 50-es években rájöttek, hogy nem minden esetben szükséges egymástól izolálva tartani a ketreceket: adott esetben az egyik gyerek bántalmazása a szomszéd ketrecekben lévő gyerekeket is traumatizálja – bár van olyan, akinek a magány, az elszigeteltség okoz nagyobb traumát (ez a PAS alapján könnyen eltönthető, amennyiben internalizáló vagy externalizáló típus az illető). Egy „kimentett”, deprogramozott rabszolga beszámolt egy katonai bázisról Amerikában, ahol egy használaton kívüli hangárban több ezer ketrec vette körül az övét. S nem ez az egyetlen hely – jópár tucat programozással foglalkozó létesítmény van a Földön. (Tudomásunk szerint Magyarországon nincs, az itteni rabszolgákat a rendszerváltás előtt a Szovjetunióban programozták.)

A bántalmazás lehet szúrás vagy vágás, verés, nemi erőszak, de a „kifinomult” módszerek tárháza végtelen: vízbe fojtogatják a gyereket, élve eltemetik, kígyókkal teli verembe lökik, elektrosokkolóval felfegyverzett, idomított majommal zárják össze – az elektrosokk egyébként is gyakori és kedvelt módszer a programozásnál. A kínzásoknak általában akkor van vége, ha a gyerek mazgati pózt vesz fel és abban „lefagy”, nem reagál külső ingerre. Ekkor egy erőteljesen disszociatív állapotba jutott el.

Az így „felpuhított” gyerek aztán kap egy erős drogkoktélt, ami megakadályozza, hogy a következő percekben elveszítse az eszméletét, s ekkor végtelen örömére és megkönnyebbülésére feltűnik a színen kezelője. (Frissítés: ma már lehetséges mikrohullámmal is meggátolni, hogy valaki elaludjon vagy elájuljon.)

Az eszméletvesztés, melyet a drogok meggátolnak, sok esetben nem a fizikai fájdalomtól következne be – hiszen sokszor „csak” egy sima nemi erőszak következik –, hanem attól a traumától, amit az a tény okoz, hogy a bántalmazást innentől a kezelő folytatja. Az egyetlen ember, akiben a gyerek bízhatott, akinek a visszatérését várta, szintén ellene fordul. Ettől a ponttól kezdve jön létre a végleges tudathasadát, különösen azért, mert innentől kezdve a kezelő, ambivalens viselkedésen keresztül, szeretet-gyűlölet kapcsolatban lesz a gyerekkel, ami biztosítja a folyamatos disszociációt.

Innentől a kezelő annyi töredékszemélyiség (alter) létrehozására képes, amennyire csak az adott programozási mintánál szükség van. Az alterek nem önálló személyiségek, melyekből több él a betegben – pont ez a programozás lényege. Az alterek töredékek, akik keresik az egységet, de mivel a többi altertől traumán keresztül elszigetelve tartják őket, a kezelővel pedig folyamatos, közeli kapcsolatban vannak, így a kezelővel fognak gondolatban „egyesülni”, vagyis a kezelő pszicéjének részeként fognak funkcionálni, innentől pedig a kezelőnek végtelen hatalma van fölöttük.

A kezelő és a rabszolga közötti életkor-különbségből adódik, hogy a rabszolgák általában túlélik kezelőjüket – kivéve az „eldobható” modelleket, pl. öngyilkos merénylők vagy szexrabszolgák (Béták) –, valamint egyébként is kényelmesebb állapot, ha a rabszolgának saját kezelője mellett tudnak parancsolni a programozók ill. a magasabb szintű Irányítók, így a kezelő feladata, miután a megfelelő „rendszert” beleprogramozta a rabszolgába és rögzítette, hogy a rendszer egyes funkcióihoz parancskódokat rendeljen és rögzítsen, részben az előző bejegyzésben említett horgonyzás technikájával. (A horgonyzás, mint láthattuk, még egy egész-séges emberen is jól működik, egy önálló létezésre képtelen alter esetében nyilván hatványozottan hatékony.) A parancskódok egy része személyre szabott, egy más része univerzális, minden adott szintű és típusú rabszolgában benne van. Innentől kezdve, aki kölcsönkapja a kezelőtől azt a kis füzetet, amelyben a parancskódok vannak felírva, az kölcsönkapta az adott rabszolgát.

A legtöbb rabszolga nem tudja önmagáról, hogy programozták. Van egy, néha több felszíni alter, amelyik a testet birtokolja a nap nagy részében, ez egy viszonylag jól funkcionáló, összetett személyiség, s ő hiszi magát a teljes/valós személyiségnek. A programozás és a többi alter emlékei blokkolva vannak, ennek a blokkolásnak a feloldása akár halállal is járhat. A kezelők, a programozók, magasabb szintű Irányítók, akik ismerik a programozás módszertanát és szokásrendjét, szükségszerűen tudják önmagukról, hogy őket is programozták, azonban nekik is van egy front-alterjük, akik önmagát valósnak hiszi, noha közben pontosan tudja, mi az, hogy a front-alter. (Igen, ez a disszociáció!)

Azok az implantok, melyek elősegítik a hasadt személyiség (MPD – Multiple Personality Disorder) kialakulását (lásd a videó példáját), főleg akkor hasznosak, ha valakit nem születésétől programoztak, hanem később, kisgyerekkorában vontak be a programba (ez elég ritka). Ennek annyi a gyengéje, hogy ha az implant tönkremegy (pl. szándékosan tönkreteszik, hiszen vannak emberek, akik deprogramozással foglalkoznak), az alterek könnyedén egyesülni tudnak halál vagy egyéb mellékhatás nélkül – a programozott rendszerben normálisan jelen lévő csapdák hatástalanítódnak. (Az egyik ilyen csapda egy mélyre helyezett, a test fölötti vezérlést normálisan soha meg nem kapó alter, amelyik valósnak hiszi önmagát, s emlékei is vannak a programozás egyes részleteiről. Ha a deprogramozónak sikerül erre rábukkanni, azt hiszi, hogy megtalálta a rendszer magját, s hónapokra megakad a kezeléssel.)

Az implantok mellett a fizikai beavatkozás egy másik módja az agytörzs műtéti megsebzése. A megrongált rész újraépül, mégpedig erősebb struktúrával, több szinapszissal, mint korábban. Ehhez hasonlóan lehetséges az emberi izomszövet mikrohullámmal való roncsolása, melynek nyomán erősebb izomrostok fognak nőni – így lehet az ember testi erejét növelni úgy, hogy jelentős mennyiségű időt és energiát spórolunk meg a fizikai képzésen. (Figyelem! Senki ne dugja a karját a mikróba! :)

Miközben a manipulált tömegek egyre silányabb nevelést kapnak, Moriah kaptárának képzési módszerei folyamatosan fejlődnek. Az Irányító-palánták egy része már egy éves kora előtt tud olvasni, s általában, egész gyerekkorában rendkívüli mennyiségű képességfejlesztő játékban, gyakorlatban van része. Míg minket rávettek, hogy több tízezer év hagyományával szakítva a gyermekeinket műanyagból készült rácsos kiságyba tegyük, addig ők nagyon jól tudják, hogy a bölcső jelentős mértékben hozzájárul a mozgáskoordináció kifejlődéséhez. Azért is írtuk meg ezt a cikket, hogy a szabadságért küzdeni akaró-próbáló emberek egy kicsit jobban átlássák, mivel is állunk szemben. Becslés szerint legalább hárommillió programozott rabszolga él a Földön, annak ügyében inkább nem is találgatnánk, ezek közül hány Delta. Minden magyar szülőnek óriási a felelőssége, hogy ha a Monarch-programozott rabszolgákkal nem is tudja felvenni a versenyt, legalább életképes legyen az a szerencsétlen gyerek, mosogatógép, mobiltelefon és mikrózható zacskós leves nélkül is. A most felnövő generáció fogja megvívni a végső harcot, nem a miénk.

Ui: Ha egy deprogramozott személy olvassa ezt a cikket és úgy döntene, megosztaná az országgal a történetét, vagy már korábban is próbálta, de mindenhol falakba ütközött, keressen meg minket e-mailben! Mi készen állunk bármilyen önvallomást vagy egy riportfilmet nyilvánosságra hozni az ügyben.

SZERK: Végre-valahára felraktam Fritz Springmeyer 750 oldalas angol nyelvű "Monarch-bibliáját", melyből gyakorlatilag a legapróbb részletekig minden fortélya kiderül ennek a technikának. Ha valaki lefordítaná magyarra - tegye, aztán küldje el (Drábik Jánosnak is, nekem is). Vigyázat! Ha valakinél a legcsekélyebb gyanúja fennáll annak, hogy programozták, ne olvassa el ezt a könyvet, veszélyes lehet.

The Illuminati Formula Used to Create an Undetectable Total Mind Controlled Slave