Előadás videó, kerek három héttel ezelőttről:
Továbbra is lehet támogatásokat küldeni, sőt, most különösen szívesen fogadnám, mivel a helyben kirakott adományosdobozban minden eddiginél kisebb összeg gyűlt össze.
Tóth Bálint
Unicredit Bank
1091 8001 - 0000 0105 - 4711 0009
Külföldről: IBAN HU06 1091 8001 0000 0105 4711 0009 (HUF)
Ha valaki küldött pénzt, írjon e-mailt, hogy nyomon követhető legyen az utalás.
Kiegészítések a videóhoz:
Először is, tartozok azzal, hogy elmagyarázzam a krisnások által használt mahámantra etimológiai alapjait. Mint ismeretes, ez így szól:
Hare Krsna, Hare Krsna
Krsna, Krsna, Hare, Hare
Hare Ráma, Hare Ráma
Ráma, Ráma, Hare, Hare
Tehát összesen három szóból áll: Hare, Krsna és Ráma. (A szanszkrit ugyanúgy megkülönbözteti a rövid a-t a hosszú á-tól, mint a magyar. A hare végén egy magyarban nem létező rövid é van. A Krsna r betűje valójában egy i-vel összevont sajátos ri félmagánhangzó, ahol az i-t épp csak annyira ejtik, hogy az r „magánhangzósodjon” tőle.)
A krisnások elmondása alapján a Krsna szó a legfelsőbb isteni személy neve. Ennek alternatív alakja a Krsta. Azt is készek elmagyarázni, hogy ebből ered pl. a kristály szavunk (az anyagszerkezet tökéletességére utalva), illetve a görög Hrüsztosz is, ami szentet, megszenteltet, felkentet, stb. jelent. A Hrüsztosz esetében a kezdő h kemény, k-s jellegű (mint az orosz Hleb (kenyér) szóban), az ü pedig rövid, alig ejtett hang az ü és az i között (mint az orosz „jeri” hang). Ebből már egyértelműen ráismerünk a Krisztus névre. Prabhupáda szerint a név szanszkritból került görögbe. Ez azonban nem biztos. A görög nyelvben rengeteg közvetlenül szkíta eredetű szó van, a név kétféle alakja a szanszkritban pedig egyértelműen egy szkíta szó torzulása, amely mai magyar nyelven is értelmes: Köristen, illetve kerösten. Az előadáson csak arról beszéltem, hogy az i-é-e-ö-ü skálán léteztek átmenetek, de valójában mindanyiunk számára ösmert-ismert jelenség az ö és i közötti közvetlen átmenet (ennek megfelelője az ógörög ü-i átmenet, amelyet az orosz jerihez hasonlítottam fent). A „Kerösten” a megnyilatkozott (ha úgy tetszik, megszemélyesült, innen a szanszkrit névválasztás) Isten, jele egy kör, benne egy egyenlő szárú kereszttel („kör-kereszt”) vagy nyolcágú csillaggal. Ez a jel minden szkíta család házi oltárán ott állt, ahogy már beszéltem róla a Fehérlófiás előadásomon.
Mi a helyzet a Rámával? Az úr ráma az emberiség királya volt, aki kétmillió évvel ezelőtt uralkodott a Földön, tudhatjuk meg a krisnásoktól. Azt tudni kell, hogy a hinduk általában elég nagyvonalúan bánnak az idővel, csak úgy röpködnek náluk az évmilliók-évmilliárdok, amelytől persze a mai kor >evolúciós vallásra< nevelt emberének szeme sem rebben, hiszen hozzá van szokva a >hasraütéssel nyert< csillagászati számokhoz. A fent említett előadáson azt is szóba hoztam, hogy a Nimród-Nimrud név egy magyaros torzulás, eredeti alakja legvalószínűbben Nemeréd. Ez a Nemere, Szemere és hasonló családnevek eredetére is választ ad, de a nevet a közel-keleten is megtaláljuk, pl. a héberből mindenki által ismert Nehemiah-Neremiah-Jeremiah névváltozatokból. A héber nyelvnek érdekes szokása a mássalhangzó- illetve szótagcsere, gondoljunk csak a rabbi-bíra szópárosra. Itt is helyet cserél az r és az m (Nemeréd-Nereméd), és innentől szóeleji, szó végi erózióval könnyen létrejön a Ráma név. Tehát valóban történelmi személyről (is) szó van, aki az egész emberiség királya volt, de nem kétmillió, hanem mindössze húszezer évvel ezelőtt (egyesek tizennégyezer évre, vagy még közelebb teszik, de az biztos, hogy a kétmillió erősen túldimenzionált).
A Haré eredete pedig bizonytalan, mivel bár értelmét tekintve összehozható a három-harmónia szavakkal, de köszönésként is használják hari formában, innentől pedig a hallani ige torzult alakja is lehet, amelyet egyébként is használnak üdvözlésre-megszólításra (pl. helló, hallod-e).
Amivel még tartozok, mert mindenképpen el akartam mondani az előadáson: sikerült rekonstruálnom, kizárlólag asztrológiai és magyar őstörténeti alapon, hogy mi volt a medve ősnyelvi neve, amelyet valószínűleg még a honfoglaláskorban is használtak, később azonban kiszorította a „mézevő” szó torzult alakváltozata, a medve (amely semmiképpen nem orosz eredetű, mint ahogy azt tanították nekünk, mert z-d mutáció leginkábbis csak a dz hangon keresztül elképzelhető, ilyen pedig az oroszban nincs).
Az állat eredeti, „szent” neve: barsza. Bár ezt nyelvi kutatás nélkül állapítottam meg, később jutottak eszembe az ezt alátámaztó idegennyelvű példák, a germán nyelvterület bär-bear szava, vagy a latin ursa.
Elképzelhető, hogy valóban szakrális volta miatt került ki a használatból, főként, hogy egy másik „szent szóval” is hasonlóságot mutat, nevezetesen a b.szni igével. A „csúnya szavak” sok esetben „szent szavakból” lettek, ezért nem illett kiejteni őket, pl. f.sz, b.sz, g.ci. (Ez utóbbi pl. fényt jelent, ha jól vagyok értesülve, akkor mongolban még ma is). A mocsok szó sem csak rossz értelmű volt eredetileg, nem csak negatív, hanem pozitív többletet is jelezhetett (pl. a macska esetében).
Ha már az ősnyelvi szavak jelentésének kétirányúságánál tartunk (amelyre az előadáson is mondtam példát), amit még mindenképpen megemlítenék, a P-D és F-L mássalhangzópárosok.
Az F-L felfelé mutató, ez utóbbira a magyar fel-fej szavak épp elég jó példával szolgálnak, a P-D pedig lefelé mutat. Avagy mi az összefüggés a pedál és a pedagógus között? A ped gyök ógörögben mind lábat, mind gyereket jelent, a gyerekre magassága miatt használják a lefelé mutató hangpárost. A pad szó is lefelé mutat, mint ahogy a pata, az apad vagy a fogy szavak. Ezen a ponton érdekes megemlíteni, hogy az angol-magyar „amivel csináljuk és amit csinálunk vele” szópárosokból (see-szem, say-száj, mouth-mond, ear-hall, man (lat., mint kezelni)-marok, fire-forr, stb). a foot-fut esetében az angol van közelebb jelentés tekintetében az ősnyelvhez. Tehát hiába igaz az angolról összességében, hogy fényévekkel messzebb van az ősnyelvtől, mint a magyar, hiba lenne a további kutatások során automatikusan feltételezni, hogy mindig a magyar őrzi pontosabban akár a hangalakot, akár a jelentést.
De nézzük az ellenpéldát! Valószínű, hogy a le szó a fel gyök megfordulásával keletkezett, méghozzá igen régen, tekintve, hogy az angolban is felismerhetően jelen van (low). Ha játszunk a fel-fej gyökkel, megkapjuk a fény és vél szavakat. A vél eredeti jelentése: lát, ahogy a véd, véda, videó-vizuális, vizsu-vigyity (nézek-nézni, oroszul), vigyázni, figyelni-figyelem, fegyelem szavakból vélhető. Ez eddig rendben, de ha elvonatkoztatunk a transzcendens értelemtől, a fény és a figyelem is terjedhet mindkét irányba, sőt, a fény általában fentről (a Napból, a Tejútrendszer csillagaiból) jön „lefele” hozzánk, nem is beszélve a vál alakváltozatról, amely érdekesen kétirányú, attól függően, hogy a sokaságból válik ki (tűnik ki, emelkedik ki) valami/valaki, vagy pedig az egység irányából válik ki hozzánk. A teremtés alapja az elválasztás, ezt a Bibliából is kiolvashatjuk, viszont ez lefelé haladó folyamatot jelent. Ezt pl. az angolban a fall alakváltozat is mutatja. És akkor még nem is cifrázzuk a helyzetet a fél szóval, vagy a bal alakkal, annak baj változatával (visszafele: jobb!), vagy a Baál, Balaton nevekkel.
Ami igazán érdekes, ha a családi viszonyok kifejeződését nézzük a fenti gyökökkel, illetve azok transzcendens vonatkozását. A „fily” szó alakváltozatai a világ számtalan nyelvében jelen vannak, hol egyrételműen felismerhetően (az angol boy, a francia fils vagy akár a grúz vili esetében), hol jobban eltorzulva (pl. az orosz málcsiknál már a kategórián belül b-vé változott f torzult tovább a „megfázós” csatornán). A p-d gyök pedig jelen van a padre, pater, father, fader, vader(schap), péthe, stb. szavakban, jellemzően megtoldva egy r-rel, amikor pedig az f-d-r-ből kiesik a d (mint légzáras), már számtalan példát találhatunk a világ nyelveiben, mint ahogy a sokat vitatott t betűs (atya) alakra is. Ebből a szempontból a magyar nyelv kizárólag p betűt tartalmazó alakja viszonylag erősen torzultnak számít, elég sok zagyvanyelv pontosabban őrzi a gyököt ilyen jelentéssel. További érdekesség, mikor a p-d gyök „úr”, vagy hansonló, magasztaló jellegű jelentéssel bír, lásd a fent említett Prabhupáda vagy a magyar szemmel még érdekesebb Árpád neveket.
A továbbiakban már csak két apróságot kell említenem: egyrészt, az előadáson rövidzárlatot kapott az agyam, és egy évekkel ezelőtti kutatási fázisba kerültem vissza, ahol az r-n összefüggéssel még nem voltam tisztában. Pedig nagyonis egyszerű: a két hangot gyakorlatilag ugyanolyan nyelvállással képzi az ember, legalábbis az n elég közel van a jeles kategória hangjainak képzéséhez ahhoz, hogy különösebb csodálkozásra ne adjon okot az általam az r és n között berajzolt mutációs csatorna működése. Nyilván nem véletlen, hogy olyan sok szó van, ahol az n mássalhangzópárost alkot a jeles kategória valamelyik tagjával. A másik apróság a j-h-v hangokkal függ össze: nem csak „félhangzók”, hanem ezek úgynevezett hiátus-töltőhangok is. Hogy mi az a hiátus? Ezt maga a hiátus szó, illetve magyar megfelelője, a hiány megmagyarázza: mikor két magánhangzó találkozik egymással úgy, hogy mássalhangzó nélkül nehezen ejthetőek ki. Ilyenkor a magyar csak és kizárólag j-t alkalmaz a hiátus megtöltésére (hiány, tea, dió, szia, kiált, stb. – sőt: fiaiéi!), azonban más nyelvekben a h és v is előfordul hiátus-töltőhangként.
(Az előadáson említett Pap Gábor-előadás YouTube-on teljes hosszában elérhető ide kattintva.)
Utolsó kommentek