Meglehetősen egyszerű téma következik, aminek a kifejtéséhez javarészt elegendő lesz a hivatalos történelemtudomány igazságaira támaszkodni.

A mai kor társadalma egyrészben arra a (szándékolt) tévedésre épül, hogy a választott vezetővel rendelkező társadalom és a demokratikus társadalom egy és ugyanaz: nem elképzelhető demokratikus társadalom választott vezető nélkül, a választott vezető megléte pedig automatikusan demokratikus berendezkedést jelent; és ilyenre, a jelenlegi „modern, szabad" világon kívül legfeljebb az ókorban volt elvétve néhány példa.

Kezdjük a legegyszerűbb ponton: Mátyás király hogyan lett Magyarország teljhatalmú vezetője? Csinált egy puccsot, és aztán akinek ez nem tetszett, arra ráküldte a rohamhajdúkat, nyeregtáskában a teleszkópos kopjával?

Nem, őt megválasztotta az országgyűlés.

A magyar történelem során különösen gyakori volt (s valójában ez volt a történelmi gyengülés és hanyatlás egyik oda, de erről máskor), hogy a korona nem apáról fiúra szállt, hanem egy király halála után az új uralkodót a nemesség választotta. Mondhatnánk, hogy ez nem fedi le a teljes népességet, a jobbágyokat nem kérdezte senki, azonban jelen korban sem közvetlenül választjuk az ország vezetőit (a kormány tagjait), hanem delegált „képviselőkön" keresztül, akiket nem is ismerünk, s akik jóval kisebb eséllyel képviselik az érdekeinket, mint a jobbágyokét a velük napi kapcsolatot tartó és nekik részben kiszolgáltatott nemesek (lásd az előző pontot).

A másik megközelítés az, hogy egy választott vezető még nem feltétlenül hoz magával demokráciát.

Egyrészt azért nem hoz, mert a demokrácia népuralmat jelent, vagyis azt, hogy a nép rendelkezik a saját sorsa felett, s ennek csak közvetett formája az, hogy a nép rendelkezik arról, hogy ki rendelkezhet az ő sorsa felett, s többszörösen közvetett formája a jelenlegi gyakorlatunk: hogy a nép rendelkezik arról, hogy ki rendelkezzen arról, hogy ki rendelkezzen az ő sorsa felett. Elképzelhetünk akár egy olyan szélsőbalos-fajta anarcho-kommunizmust is, ahol tényleges központi „vezető" nincsen, hanem a rátermettség alapján speciális szabályok szerint meghatározódó vagy egy automatikus társadalmi egyensúlykeresés eredményeként létrejövő spontán döntési jogkörhöz jutnak egyes emberek, hasonlóan ahhoz, ami akkor alakulna ki, ha pár tucat és pár száz közötti embert bedobnánk egy lakatlan szigetre. Vagy elképzelhetünk egy olyan közösséget, ahol minden egyes közérdekű kérdést szavazással döntenek el.

Másrészt azért nem hoz, mert a tágabb értelemben vett demokrácia Rousseau-i feltétele a „társadalmi szerződés" megléte, vagyis hogy a kormányzást gyakorló személy(ek) hatalma a kormányzottak folyamatos beleegyezésével áll fenn, és ez a beleegyezés bármikor megvonható, a szerződés bármikor felbontható. Hiába választott az a vezető, ha a szerződést nem lehet felbontani (lásd ugye a választott királyokat). Részint erre hivatkoztunk az 1. pont kiegészítésében, annak kifejtésekor, hogy miért nem nevezhető a legnagyobb jóindulattal sem demokráciának az, ami jelenleg Magyarországon van.

A jelenlegi hivatalos állásfoglalás szerint minden olyan társadalmi rendszer, ami nem demokrácia, önkényuralom. Következésképp rossz.

Ez persze megintcsak nem igaz.

Szeretnénk kísérletet tenni arra, hogy a diktatúra és az önkényuralom fogalma között egyértelmű megkülönböztetést tegyünk.

A diktatúra azt jelenti, hogy a társadalom vezetőjének-vezetőinek olyan teljhatalma van, amelynek folytonossága nem függvénye a társadalmi beleegyezés folytonosságának. Magyarán nem visszahívható teljhatalmú vezetőnk van (mint pl. a Bajnai Gordon által reprezentált hatalom jelenleg).

Az önkényuralom ezzel szemben azt jelenti, hogy olyan (jellemzően teljhatalmú) vezetője van a társadalomnak, akinek a célja nem az, hogy egy koordinációs munkát végezzen, saját - lehetőleg magasabb rendű - szellemi képességeit a közjó szolgálatába állítva, hanem önös érdek vezérli hatalmi intézkedéseiben. Ez az érdek tipikusan lehet saját hatalmának megtartása, saját társadalom fölötti kontrolljának maximálása (akár a hatalommegtartás céljából, akár öncélú perverzióból kifolyólag), a társadalom egésze számára egy ésszerű indok nélkül kitűzött cél elérése (pl. „vas és acél országa"), vagy bármi más. Ez az ÖN-KÉNY -uralom.

Különbség van tehát aközött, ha valakivel az ő érdekében de beleegyezése nélkül teszünk valamit (pl. az állatorvos az állattal), illetve ha valakivel az ő érdekével ellentétesen de - akár - beleegyezésével teszünk valamint (pl. az állatot életveszélyes túlsúlyig etető gazda).

A diktatúra és az önkényuralom között csak annyi összefüggés van, hogy az előbbi megléte megkönnyítheti az utóbbi kialakulását.

Összefoglalva: egy társadalom demokratikus volta, jellege egy sokdimenziós, összetett kérdés, több külön szemponttal, tehát nem lehet VAN/NINCS formára egyszerűsíteni. Valamint az sem igaz, hogy demokrácia=jó, minden más=rossz. Az államforma minőségének megállapításakor még az egyes szempontok is árnyaltak. Ezen szempontok, hevenyészetten összeállítva, a következők lehetnek:

a) Magát az államformát a népakarat határozta-e meg?

b) Van-e központi vezető?

c) Mekkora hatalommal bír a központi vezető?

d) A nép választotta-e a központi vezetőt?

e) A nép közvetlenül milyen mértékben vesz részt az állam irányításában? (direkt demokrácia)

f) A népakarat milyen mértékben játszott szerepet a hatalmi struktúra többi szereplőjének kiválasztásában?

g) A nép tartja-e hatalmon (visszahívhatja-e) a hatalmon levőket? (társadalmi szerződés megléte)

h) Az államforma működési rendszere milyen hatásfokkal garantálja, hogy a megfelelő személy(ek) kerül(nek) vezető pozícióba?

i) Milyen mértékben van tisztában a vezetés a közjó mibenlétével és a hozzá vezető úttal?

j) Milyen mértékben hatja át a vezetés szándékait a közjóra való törekvés?

k) Milyen mértékben rátermett és hozzáértő a vezetés?

Csak a vicc kedvéért kitölthetjük ezt a jelenlegi magyarországi viszonyokra becsült adatokkal:

a) NEM (lásd az alkotmányunk jogállását)

b) igen

c) 100% (teljhatalom)

d) nem

e) 0,5% (lásd a - kizárólag részletkérdésekben megengedett - népszavazási kezdeményezéseket)

f) 3-4% (visszahívhatatlan képviselők megválasztása - a döntéshozás elégtelenül informált!)

g) nem

h) 0% (remélhetőleg nem kell részletezni - lásd az f pontban hivatkozott elégtelenül informált döntéshozást, hazugságokat, tömegmédián keresztüli manipulációt, valamint a 4. pontban írottakat)

i) 2-3% (A legalapvetőbb tudás sincs meg arról a kormányzásban, hogy honnan is jövünk, hová is tartunk, hol is kereshetnénk a boldogságot, ha a hatalmon levőket ez egyáltalán érdekelné)

j) 0% (olyan célkitűzéseket követnek, melyeket a kormányzottak nem is ismernek)

k) 50% (Ez talán most meglepő, de a saját céljaik eléréséhez vezető utakat-módokat viszonylag jól ismerik. Itt bukik meg a „szakértői kormány" unalomig ismételt - és soha komolyan nem gondolt - szlogenje: nem a képesség hiányzik, hanem a szándék, lásd i és j pontok.)

A következtetéseket mindenki vonja le maga. Más országok ugyan kicsit jobban teljesítenek ezen a teszten, de lényeges pontokon (pl. h, i, j) ugyanúgy elbuknak, mint mi.

Érdemes észrevételezni, hogy az a-g pontok pusztán az államforma technikai felépítését írják le, míg valójában a h-k pontok azok, melyek megadják az adott államforma minőségét! Egy h-k szempontból gyenge demokráciánál sokkal többet ér egy h-k szempontból erős abszolutista hatalom. Persze a legrosszabb államforma egy, a h-k minden pontjában megbukó diktatúra, a legszebb pedig egy h-tól k-ig jeleskedő demokrácia lenne - azonban a demokrácia legfőbb buktatója pontosan a h pontban van, de erről is később. Ráadásul, ha a h pontban bukik egy államszervezet, onnantól csak szerencse kérdése, hogy az i-j-k pontokban bukik-e vagy sem.

A következő bejegyzésben a kommunizmusra fogjuk ugyanezt a tesztet kitölteni, miután első szájbarágó gyorstalpalónk formájában ismertetjük, mi is (lett volna) az a kommunizmus valójában...