"Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." (BTK 269§/C)

Hurrá. Sok vajúdás után megszületett az új numerus clausus. Törvény hivatott előírni Hitlernek visszamenőleg, hány zsidót volt köteles elgázosítani. Ám legyen. A probléma a következő:

A Btk. új paragrafusa a holokauszt-tagadást bünteti; ami pedig olyan, mintha azt büntetnénk, hogy valaki harmincöt tojásból készít magának rántottát vacsorára. Fölösleges, mert senki nem követi el. Senki nem olyan hülye, hogy ennyi tojást megsüssön, hiszen úgysem tudja megenni. És épeszű ember, aki például járt általános iskolába, nem tagadja a holokauszt megtörténtét, hiszen látta a hullahegyekről készült fényképeket a tankönyvekben.

A „holokauszt-tagadás” egy nemlétező fogalom. Arra hivatott, hogy a konstruktív szkepticizmust, az igazság keresését, amely az ártatlanul meghalt emberek sokaságának emléke előtt is tiszteleg, összemossa a tudatlansággal, a tények figyelmen kívül hagyásával. Senki nem tagadja a holokausztot. Senki nem is vonja kétségbe, hiszen bizonyítékok vannak rá. Senki nem is próbálja jelentéktelen színben feltüntetni, hiszen csak a koncentrációs táborokban a legóvatosabb becslés szerint is közel 300 000 ember vesztette életét, nem is beszélve a táborokon kívül történt népirtással. Több százezer áldozat nem jelentéktelen. Még 3 000 ember megölése is tömeggyilkosság, nemhogy 300 000 emberé. Így hát, ha valaki azt állítja, hogy körülbelül félmillió ember vesztette életét a holokausztban, ezen tettével nem meríti ki a Btk. fenti paragrafusát, így továbbra sem büntethető.

Ez a törvénymódosítás valószínűleg csak provokáció. Újabb figyelemelterelés, miközben a háttérben sokkal komolyabb ügyek zajlanak. Mint ahogy Tocsik Márta „bagatell” 800 millió forintos sikerdíján is azért csámcsogott a sajtó, hogy elfedjék, mindeközben hány száz milliárd forintnyi nemzeti vagyont privatizálnak el éppen nyomtalanul.

Sosem értettem, miért mossák össze az úgynevezett „szélsőjobboldalt” az állítólgos holokauszt-tagadással. Ha valaki gyűlöli a zsidókat, az nem tagadni fogja a holokausztot, hanem ünnepelni. Nem véletlen, hogy a holokauszt-revizionizmus vezéralakjai között zsidó professzorok is megtalálhatóak. Ők ugyanis személyesen érdekeltek. Akinek családtagja vagy barátja mondjuk az auschwitzi lágerba került, s onnan sosem tért haza, joga van hozzá, hogy megtudja az igazságot: mi történt azokkal az emberekkel, hogyan történt és miért történt. Ameddig a holokauszt-túlélők beszámolói egymásnak és sokszor önmaguknak is ellentmondanak, addig ez a kérdés nincs tisztázva. Amíg „sztártúlélők”, mint Elie Wiesel vagy Kertész Imre úgy nyilatkoznak, hogy a holokauszt „a történelem felett áll”, szakrális titokzatosság ködébe burkolódzik, s nem a tények, hanem a nyilvánvaló erkölcsi tanulság az, ami fontos, addig egyértelmű mindenki számára, hogy a mítosz és a történelem nincsen elválasztva egymástól. A zsidók nagy része éppolyan szentül hisz a hatmillió áldozatban és a gázkamrákban, mint akármelyik másik ember. Pedig joguk lenne megtudni, mi történt szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel, barátaikkal.

A történelem ismétli önmagát. Újra zsidóellenes törvények születnek Magyarországon. A MAZSIHISZ pedig ünnepel. Legalább tudatják a nyilvánossággal, hogy ők is egy zsidóellenes szervezet.

Ha ezt a paragrafust átengedi az Alkotmánybíróság, kihirdetik és hatályba lép, a HOLOKAUSZT hivatalosan is Isten fölé emelkedett. A holokauszt-tagadást ugyanis büntetni fogja a törvény, az istentagadást viszont nem.

„Auschwitz fenséges esemény, a misztériumok misztériuma. A holocaust tagad minden választ, a történelmen kívül, vagy felette lebeg, lehetetlen megismerni, leírni, nem lehet elmagyarázni, soha nem fogjuk megérteni és tudását átadni.” (Elie Wiesel)

Nincs tehát itt probléma. Ha téged börtönbe zárnak „holokauszttagadásért”, Elie Wieselt vagy Kertész Imrét (aki a Schindler listáját is kamunak nevezte) melléd kell zárniuk. Öngól. Egy dolog azonban megragadta a figyelmemet a törvényben, ami fölött a legtöbb ember elsiklik: bár csak három év szabadságvesztést helyez kilátásba, „bűntettnek” nevezi a holokauszttagadást, nem „vétségnek”. A kettő között elég nagy különbség van. Például, míg vétség esetén az ember szabadlábon védekezhet, és ha megbüntetik, csak kap egy papírt, hogy szíveskedjen befáradni a fogházba, addig a bűntettet elkövető embert letartóztatják, és a büntetését általában börtönben kell végigülnie, ami azt is jelenti, hogy minimum a büntetés háromnegyed része letöltendő. Ezek tényleg nem viccelnek. Még szerencse, hogy a holokausztot Magyarországon senki nem tagadja.