A következő téma makroökonómiai vonatkozású, viszonylag nehezen megérthető az egyén mikroszintjéről nézve.

Mi is a pénz tulajdonképpen, közgazdaságtani szempontból? A javak újraelosztásának eszköze. A társadalmi munkamegosztás specializálódásával a társadalmi összmunka össztermelésének elosztását olyan módon valósíthatjuk meg pénz segítségével, ahogy azt cserekereskedelemmel képtelenség lenne. A tudós nem tudja a gondolatait vagy az egyenleteit elcserélni a cipésszel cipőre, a pékkel pedig kenyérre, bár a munkájára szükségünk van, ezért neki is részesülnie kell az elosztott javakból.

Igen, ezt tudjuk. S a pénz mikroszinten azért tűnik értéknek, mert az összes létező pénzmennyiségnek minél nagyobb hányadát birtokolja valaki, annál nagyobb hányadára jogosult a társadalmi össztermelésnek.

Amíg valaki csak kevés pénzzel rendelkezik, addig nem érzékeli, hogy a piaci szereplők pénz utáni vágya visszahat a termelési magatartásra! A pénzből elvileg azt veszünk, amit akarunk, de csak egy határig. Ha nekem van 50 milliárd forintom a bankszámlámon, és mindet cipőre akarom költeni egy hónapon belül, akkor azzal fogok szembesülni, hogy a piacon egyszerűen nincs elég cipő! A cipő iránti túlkereslet egyrészt fel fogja emelni a cipők árát, másrészt arra fog ösztönözni embereket, akik eddig mással foglalkoztak, hogy kezdjenek otthon cipőket varrni, ami munkaerőt fog elvonni az egyéb javak előállításától - így visszajutottunk a 8. pontban írottakhoz, hogy ha a gazdasági erőnek túl nagy része, akár valós (termelőeszközök), akár fiktív (pénz), összpontosul egy kézben, az illetőnek módjában áll a piacgazdaság természetes egyensúlyát felborítani, a piaci mutatókat elállítgatni, akár válságot is okozni.

Ahogy azt már korábban leírtuk, régen az emberek a földből éltek. A föld adta azokat a javakat, melyek a megélhetéshez kellettek, illetve azokat a nyersanyagokat, amelyekből emberi munkával egyéb szükségletkielégítési cikkeket állítottak elő. Egy jobbágy adott esetben eltölthetett egy vagy két évet úgy az életéből, hogy pénz nem volt a birtokában. Ez ma már nehezen elképzelhető. Ma már pénzből élünk, mindent pénzért kapunk meg; minél komplexebb a gazdaság működése, annál nagyobb a szerepe a pénznek.

Most jön azonban a meglepetés: valójában még mindig a földből élünk! Amit elfogyasztunk, még mindig a föld javaiból előállított termék, az egyetlen különbség, hogy minden javak ősforrása, a föld, már nem a mi birtokunkban van. Kiaknázása központosítva történik, amely egyrészt jobb hatásfokot biztosítana, ha a központosított vezetés jószándékú és önzetlen lenne, másrészt, mivel nem az, ezért a föld és a fogyasztók közötti kapcsolat közvetettségével vissza is élnek - a föld most is biztosítja, amire szükségünk van, csak beékelődik közénk az Irányítók központilag szervezett pénz alapú gazdaságának zsaroló rendszere.

A pénz alapú gazdaságban a pénz mozgásának iránya ellentétes a javak mozgásának irányával. A pénz ellenérték, tehát nem érték, hanem anti-érték, vagy értékhely, ha úgy tetszik. A helyhez tartozik a szükséglet-kielégítési cikk (közgazdaságtani kifejezéssel jószág, többesszámban javak), ami maga a tényleges érték - feltéve, ha az érték-ellenérték egyensúlyban van egymással, vagyis minden értékhelyet ki lehet tölteni értékkel.

Általános tévedés, hogy a pénz akkor értékes, ha aranyfedezet van mögötte! Ez a tévhit onnan ered, hogy a pénz, a bankjegy, a Templomosok (az Irányítók elődei, erről később) által feltalált arany-multiplikátum, vagy arany-replika, ha úgy tetszik! Az arany nem jószág, birtoklását nem ezért vágyták régen az emberek, hanem pont azért, amiért ma a pénz után áhítoznak: mert ellenértéke volt a javaknak! Valójában a pénz fedezetét nem az arany adja, mivel a kettő ugyanaz, csak más formában - hanem a javak adják!

Ha így nézzük a dolgokat, a Magyarországon állandóan a köztudatban tartott „pénzhiány", „forráshiány", „költségvetési hiány", sőt maga az „államadósság", illetve az „EU-pénzek" meg az „IMF-mentőcsomag" fogalma is teljesen értelmetlen.

El akarják hitetni az emberekkel: a magyar gazdaságnak az a problémája, hogy kevés a pénz. Nem nehéz megtalálni erre a problémára a megoldást: a nyomdagépet bármikor be lehet indítani, annyi pénzt lehet nyomtatni, amennyit csak akarunk! De ettől az ország nem lesz gazdagabb, mint ahogy attól sem lesz több kajánk, ha veszünk még egy hűtőt - attól nem lesz több értékünk, hogy több értékhelyünk van. A magyar gazdaságnak nem a pénz a problémája, így a kívülről adott pénzügyi segítség csak monetáris szinten ad egy atyai pofont a gazdaságunknak, további inflációt okozva, valamint, ahogy az állam elkezdi költeni azt a pénzt, ez megintcsak további torzulást okoz a termelési szerkezetben, lásd a fent leírt visszahatási jelenséget. A magas közterheknek is részben az a célja, hogy a piacot minél kevésbé hagyják saját belső törvényszerűségeinek megfelelően működni. (A magas közterheket egyébként a költségvetési hiánnyal és az államadóssággal indokolják, pedig valójában a közterhek jelentős csökkentése pár év alatt megszüntetné a költségvetési hiányt, de erről majd talán máskor.)

Összefoglalva: a pénz csak mikroszinten tűnik értéknek, makroszinten egyáltalán nem probléma, és nem gátja a gazdaság fejlődésének. A tőkeberuházás, a termelőeszközök és az infrastruktúra mennyiségi és minőségi szintje játssza a fő szerepet annak kialakulásában, hogy mennyi munka által mennyi jószágot tudunk előállítani - feltéve, ha a gazdaságot hagyják működni, s nem felülről szervezik meg a termelést olyan módon, hogy minél célszerűtlenebb legyen, s minél több fölösleges munkát kelljen elvégeznünk csak azért, hogy figyelmünket és szellemi energiáinkat lekössék, elpazarolják.

A fentiek ismerete hasznos lehet, amikor szavazni megyünk - bár egyrészt, aki elmegy szavazni, nem olvasta el vagy nem fogta fel a 12 pont kezdetén írottakat, hogy mennyire fölösleges elmenni, másrészt viszont, ha a pártok programjait összehasonlítjuk, fontos szemponttá válik, hogy mennyire tekintik a pénzt szentséges és mindent megoldó csodaszernek. Ha az életképesebb pártprogramokat megnézzük (Jobbik, Munkáspárt), azt látjuk, hogy alapvető társadalmi és gazdasági átalakításokat szorgalmaznak, a monetáris politika terén történő változtatások másodrendűek náluk, szemben mondjuk az LMP-vel, mint egy korábbi bejegyzésben említettük - no és a sort szegény Fidesz zárja, akiknek még programjuk sincsen a weboldalukon... (Természetesen hogy kinek milyen a programja, az egy kérdés, az meg egy másik, hogy mennyire gondolja komolyan! Pl. az SZDSZ akárhányszor került bele a kormányba, soha meg sem kíséreltek semmit megvalósítani a deklarált céljaik közül...)