A nagy földi vízkörzésre mindannyian emlékszünk a környezetismeret óráról: a világtengerekben lévő sok-sok vizet hatalmas felületen párologtatja a Nap, így képződnek a felhők, amelyekből csapadék hullik a szárazföldekre (is), ahol a víz összegyűlik, erekbe, patakokba, folyókba, majd folyamokba, amelyek a világtengerekbe ömlenek.

Ez valóban így van, de ez csak a vízforgalom és a csapadék forrásának egyik része. A Földnek ugyanis van egy kis vízköre is, amiről hallgatnak – az emberi tevékenységnek ugyanis ezt sikerült összezavarnia, és ez a klímaösszeomlás fő oka.

A gödöllői Szent István Egyetemen (lánykori nevén GATE) kiszámolták, hogy a tiszai ártéri erdőkben egy tölgyfának akkora párologtató felülete van, mint egy focipályának. (Ezt nem is nehéz elképzelni: ha ősszel az összes levél lehullik egy 30-40 méter magas kocsányos tölgyről, azzal be lehet fedni a Maracana stadion játékterét.) A tiszai ártéri erdőségnek pedig, eredeti, érintetlen formájában (vagyis még a török idők előtt), teljes húszezer négyzetkilométeres kiterjedésen nagyobb párologtató felülete volt, mint az Atlanti-óceánnak. A „kis” vízkör tehát nem is annyira kicsi! Valaha a csapadék nagyobb részét ez adta, főleg a minden oldalról lánchegységekkel körülzárt Kárpát-medencében. A hegyláncok oldalán törik meg legkönnyebben a felhők vonulása, mert a hegység magasra kényszeríti őket, ahol hidegebb van, és a nedvesség kicsapódik. Ezért fontos, hogy ami nedvesség bejut ide, azt itt tartsuk, amelyben már a Kárpátok is segítségünkre vannak, hisz nem csak bejutni, kijutni is nehezen tud tőlük a felhő!

A délutánonként menetrendszerűen bekövetkező nyári záporok forrása is a kis vízkör – volt. Természetesen amíg van párologtató felület, addig működik a kis vízkör, csak nem mindegy, mennyi vizet tud forgatni. Arról nem is beszélve, hogy nehéz ugyan megbecsülni, mennyi volt ennek a növénytömegnek a vízvisszatartó képessége, de nyilván nem elhanyagolható, és a világméretű növénytakaró-pusztítás hozzájárulhatott a tengerszint emelkedéséhez, mely a ’90-es évek nagy slágere volt, és merő véletlenségből épp akkor pusztították legintenzívebben az esőerdőket. Lehetett hallani innen-onnan, hogy a Szent Márk tér már víz alatt van – azután ’95-ben volt szerencsém eljutni a Szent Márk térre, és nem volt víz alatt... Érdekes módon a világtengerek szintje azóta nem emelkedett érzékelhetően, pedig az Északi-sark már teljes hosszában hajózható...

 „Az a civilizáció nem fejlett, amelyik beleszarik az ivóvizébe! Az a civilizáció primitív!”

(Géczy Gábor)

Mindenképpen szót kell ejteni a környezetszennyezés legveszélyesebb formájáról, ez pedig a szennyvíz élővizekbe való bevezetése. Az emberi ürülék a legértékesebb humuszforrás a földi életben. Ez a „produktum” olyan mértékben gazdagíthatná a földi életet, hogy az önmagában létjogosultságot adna az emberi fajnak, ha egyéb módon nem is szolgálja az életet.

Régen, ha a budi alatt megtelt a gödör, ástak egy újat pár méterre, áttették rá a csillagvizsgáló fülkét, a régi gödröt pedig betemették és gyümölcsfát ültettek bele – termése nagyon erős gyógyhatással bírt arra a családra nézve, amelyik a budit használta, de a legjobb pálinka is ebből készült.

Ma a legutolsó kis faluba is drága pénzen bevezetik a csatornát, hogy legyen a parasztnak „higiénikus” vízöblítéses vécéje, ahol az említett „produktumot” vízzel keveri össze – ezáltal a „szupertrágya” veszélyes hulladékká változik. Érdemes tudni, hogy a szennyvíz összes többi formája (fürdő- mosogató-, takarító, stb.) önmagában veszélytelen, és felhasználható lenne öntözésre – feltéve, ha csak hamulúgból (NaOH) készült mosószereket használnánk, mely a talajra ártalmatlan, sőt, lúgosítja is azt, ami a jelenlegi elsavasodás (lásd a 4. részben) mellett kifejezetten előnyös.

FOLYTATÁS>>>