Elöljáróban meg kell jegyeznünk, Magyarországon igazából nincs se cigány- se zsidókérdés, kizárólag magyarkérdés van. Ha erre születne egy helyes „magyar válasz”, akkor enyhülnének a gondok mind belterületi nemzetiségeink, mind szomszédaink irányában. De a cigánykérdés ilyen fajta megközelítéséről fogok még beszélni a március 22-i előadáson is (hamarosan meghirdetem).

Kezdetnek fogalomtisztázás következik. Az ókori India varnásrama* rendszerét fogjuk futólag áttekinteni, legalábbis a varnákat, vagyis – félrevezető szóval – kasztokat. A varnásrama abban különbözött a középkori India kasztrendszerétől, hogy az emberek nem feltétlenül születtek bele az egyes kasztokba – bár szokásos volt minden civilizációban, hogy a fiú az apa mesterségét s egyáltalán életmódját vitte tovább, és ez ugyanabba a varnába sorolta őt is, mint apját (s nagyapját, stb). A varnába tartozás tehát gyakorlatilag az egyéni ténykedéseken múlott – alacsonyabb varnába kerüléshez nem kellett más, mint az adott, magasabb varnához szükséges erények gyakorlásának hiánya, magasabb varnába pedig akkor kerülhetett az ember, ha tetteivel bizonyította, hogy ott a helyét meg tudja állni. A varnák az emberi társadalom természetes tagozódását modellezik, így gyakorlatilag minden korban, mindenhol elkülöníthetőek voltak, ha számontartották őket, ha nem. A mai zavaros világrend(etlenség)ben persze nem mindig egyértelmű az emberek besorolása, de azért alapvetően lehetséges. A négy varna a következő:

(*A szanszkrit szavakat fonetikusan írom, nem a nemzetközileg használt angolszász rendszer szerint. A magyar ugyanis jóval közelebb van a szanszkrithoz. Az e, f, ö, ü, z kivételével az összes magyar hang megtalálható a dévanágarí szanszkrit ABC-ben, és az ai kivételével az összes szanszkrit hangnak adekvát megfeleltetése van magyarban, szemben pl. az angol w, th, r, stb. magyartól teljesen idegen hangjaival.)

Súdra: bár a legalacsonyabb, de ez az első varna. A többi varna nélkül lehet működő – rosszul működő – civilizációt csinálni, de súdra nélkül nincs civilizáció. A súdra ugyanis a „melós”, a kétkezi munkás. A négy varna rendszere itt egy picit hamiskás, mivel a paraszt ugyanúgy ide tartozik, mint a proletár, bár a kettő között fényévnyi a különbség, mint azt >az előző nagybejegyzésben< írtuk. A súdra, ha nincstelen proletár, másnak dolgozik, ha szellemileg és fizikailag önellátó paraszt, magának – is, de jellemzően másnak is, hiszen például a középkori parasztnak nem csak magát kellett eltartania, hanem a nemességet és a papságot is.

Vaisja: A második varna. Egy rosszul működő társadalomban (pl. jelenleg) jellemzően ő a főnök a súdra felett. Mai szóval élve: vállalkozó. Kézműves, iparos, kereskedő, szolgáltató. Ő szigorúan a maga ura: ha úgy is tűnik, hogy éppen másnak dolgozik (akár éppen súdrának), megkéri az árát. Ő már nem elégszik meg kevesebbel, mint a munkája eredménye, de általában annál többet is akar. Az adóztatást sem tűri jól. A négy varna közül ő a legkevésbé elégedett a helyzetével. Igyekszik a társadalmat függésben tartani saját termékétől, szolgáltatásától, és ezáltal leuralni. A leginkább hajlamos a törvényen kívüli tevékenységre. Ha kiszolgáltatják neki a súdrát, eldrónosítja, profittermelő gépezetet épít belőle. Egy jól működő társadalomban a vaisják szerepét a szükséges minimumon kell tartani, s kerülni kell az olyan helyzeteket, ahol a súdra nekik dolgozik.

Ksatrija: A harmadik varna, jól működő társadalomban mind a súdra, mind a vaisja az ő alárendeltje. Ő a király, a katona, a tisztviselő, a hivatalnok. Ő írja és ő hajtja végre a törvényt. Ő tartja fenn a társadalom rendjét. A ksatrija a vaisjához hasonlóan „szükséges rossz”, egy egészséges társadalomban minimális szinten kell tartani a létszámukat.

A mai társadalom egyik betegségtünete, hogy „leukémiás”: túl sok a rendőr, a biztonsági őr, a parkolási ellenőr, a jegyellenőr, a nyomozó, az ügynök, a képviselő, a tisztviselő, a főzordinátor, a hosszúbélyegzős iktató, a titkár, a jegyző, az ellenjegyző, az ügyész, s mind ügyetlen, csak fokozza a káoszt: mennyiséggel nem lehet a minőséget pótolni. Ezek az emberek mind proletárszinten vannak, nem tudják, hogy kell vezetni, a vak engedelmesség, a fogaskerék-lét az alaptermészetük.

Bráhmin**: a negyedik varna, alapvetően tőle függ, hogy a társadalom jól vagy rosszul fog működni. Bár a ksatrija irányít, de csak akkor tud jól irányítani, ha a szükséges szellemi hátteret megszerezte. Ezt a hátteret pedig a bráhmin fogja biztosítani. Ő a pap, a tanár, a tudós, a művész, a szellemi vezető. A bráhminok mennyisége és minősége mutatja meg legjobban egy társadalom színvonalát. Ma gyakorlatilag ez nemlétező kaszt, proletárprofesszorok tanítják a proletárértelmiséget az egyetemen, köszönhetően hatvan év szándékos kontraszelekciójának. A valódi bráhminok ma száműzetésben élnek, súdraként dolgoznak – a Rákosi- és Kádár-rendszer még üldözte őket, ha funkcionálni próbáltak, a mai rendszer már csak keresztülnéz rajtuk, tudja, hogy a súdrák tömege hipnotikus transzban van, és csak a rendszer által előreprogramozott impulzusokra reagál.

(**más dialektusban bráhmana, de ez megtévesztő, minthogy a szakszritban a szó végi a rendszerint néma, így a kiejtése majdnem ugyanaz, mint a Brahman névnek.)

A komplex telepes civilizációban a négy varna megfelelő egyensúlyára van szükség, azonban a természetközelibb népeknél túlsúlyba kerülhet egyetlen varna, anélkül, hogy a társadalom rendje ingataggá válna. Őseink például egyértelműen ksatrija életformát folytattak, a dentiken való alkalmankénti letelepedéskor kicsit súdrásodtak (bár nem teljesen), majd néhány év múlva (de legfeljebb egy generáció után) ismét útnak indultak, hogy eredeti nemes létrendjüket el ne felejtsék. Voltak olyan népcsoportok is (pl. a szlávok), amelyek letelepedett életformát folytatva képesek voltak teljes egészében a súdra létszinten megmaradni, minimális bráhmin jelenlét mellett, vaisják és ksatriják nélkül, mégis rendezett társadalomban, kis közösségekben élve. Ezek a népek általában a vándorló harcos ksatrija népek általi meghódítás veszélyének voltak kitéve. (Mint ahogy a szlávokat meg is hódították, előbb tatár rokonaink, majd a germánok.)

S végül vannak a vaisja túlsúlyú népek. A ksatrija mintha egy tengelyen lenne a súdrával, a ksatrija népek fel- le tudnak lépkedni ezen a tengelyen, s önmaguk kiszolgáló személyzete lenni, addig a vaisja erre nem képes. Egy vaisja nép képtelen a közvetlen önellátásra. Ha nem is elsősorban kereskedő, hanem kézműves, akkor is adnia-vennie kell, hogy legyen mit ennie.

A kereskedőről pedig azért meg kell jegyeznünk, hogy hajdanában egészen másról szólt ez az életforma, mint ma. A régi korok kereskedője nem a számítógép virtuális világában termelte a profitot, valós árumozgás nélkül. A kereskedő mintegy átmenet volt a vaisja és a ksatrija között: nagy távolságokat tett meg, nehéz körülmények között, természeti és emberi veszélyekkel kellett dacolnia. Fegyverforgató létrend volt ez, bátorság és olykor hősiesség színtere, ne egy hajlott hátú, kezét dörzsölgető nyeszlett kis ördög jelenjen meg előttünk, ha akárcsak ezer évvel ezelőtti kereskedőkről esik szó. Az ő tevékenységük nagyon is hasznos volt, ők kötötték össze az ember által sűrűn lakott, különböző jellegű tájakat, amelyek mindegyikén jellegükből adódóan egyes dolgokból bőséggel volt, másokból pedig szükség. A kereskedő ezeket a különbségeket egyenlítette ki, persze haszon reményében, ám nem csak vagyonát, de néha életét is kockáztatva.

Logikus, hogy erre a feladatra a legalkalmasabbak a magashegyi és sivatagi népek, azok, akik a legzordabb körülményekhez szoktak, akiknek természetes élettere az olyan hely, ahol az élethez szükséges alapelemek nehezen fellelhetőek. Ha egy ilyen nép egyszer valamilyen okból felkerekedik, az nem tér vissza többé az övéihez: kereskedő nép lesz belőle, az önfenntartást elfeledi, kiszolgáltatott lesz „gazdanépeinek”. (Hogy ez a kapcsolat szimbiózis vagy parazitizmus, az a megvalósulás módjától függ. Hangsúlyozzuk, kezdetben szimbiózis volt.)

És most lássuk a cigányokat. Mindenekelőtt le kell számolnunk az indiai származás legendájával. A cigány alapvetően erősen kevert nép, minél többet vándorolt, annál több helyre vezethető vissza genetikailag és kulturálisan is. Lehet, hogy a vándorlás Indiából indult, azonban nagyrészt a közel-keleti népek jegyeit viseli magán a cigányság; azok közül is elsősorban a „héber” néven ismert hajdani népét. A cigányság önálló néppé alakulásának pontos évszázadai nem ismertek, azonban a héberek másik utódnépével, a zsidóval* még évszázadokon át szervesen összefonódott, csak a XIX. századra váltak szét teljesen. Jókai írja Rákóczy fia című regényében, hogy „a romániai cigány oláhnak hívja magát, a magyarországi romnak vagy romungrónak, a vándorfajta pedig zsidónak”.

(*Természetesen a zsidó is kevert nép, az askenázikban a kazár vér van túlsúlyban a héberrel szemben. Ezt azt hiszem, a blogon még nem említettem, de a >Kereszt a Koronán< című előadáson beszéltem róla.)

Mindezt csak azért kell tudni, hogy tisztázott kérdés legyen: a cigány eredetileg vaisja nép. Kereskedő, mesterember vagy éppen mindkettő – mikor mivel tud pénzt keresni. Az egyszerű magyar parasztot azért nézi le, mert az súdra. A magyar pedig azért nézi le a cigányt, mert hívatlan jövevény, kultúrája szedett-vedett, életmódja rendezetlen, gyökértelen. Ráadásul olykor-olykor lopáson kapják, mert a kereskedőt a tolvajtól mindig csak egy lépés választja el. Ez nem nemzetiségi kérdés, minden esetben így van, egyszerűen mindkét tevékenység a Merkur irányítása alatt áll.

A magyar és a cigány között világnézeti szakadék van. Egyik sem akar a másikhoz idomulni, hasonulni, keveredni. A vegyes házasság a mai napig tabu mindkét népnél. A cigány nem akar „beilleszkedni”. Mindenfajta intézkedés, ami „a beilleszkedést segíti”, látszatintézkedés, pénzszórás, hatsávos híd építése egy olyan folyóra, amin senki nem akar átkelni. S most tudom, hogy sokan jönnének a „magyar cigány” nevű jelenséggel, hogy akkor az hogyan lett, tehát erre ki kell térni. Nyilvánvalóan minden kijelentés, ami egy néppel kapcsolatban elhangzik, csak az általánosítások szintjén lehet igaz. Az pedig még általánosságban is megfigyelhető, hogy ha egy nép kisebbségként él egy befogadó nép hazájában, akkor a kényszerű alkalmazkodásból lassan önkéntelen hasonulás lesz. A zsidók közül is rengetegen beolvadtak, elmagyarosodtak, hiába sulykolták nekik évszázadon át, hogy minden más nép alacsonyabb rendű, keveredtek is a magyarsággal, hiába írja a Talmud, hogy „az idegennek magva, aki nem zsidó, barommag." (Jebamoth 94b.) Az ösztön, hogy keverjük a génjeinket, néha legyőzi a társadalom által kiművelt tabut. Nincs is tán Magyarországon olyan ember, akiben ne lenne cigány vér.

Ha a cigányságot nem lehet „felzárkóztatni”, akkor mi a megoldás? Ehhez nézzük, hogy működött régen a dolog. Régen a magyarokat és a cigányokat senki nem próbálta egy néppé összepofozni, hanem egymás mellett tudtak élni. A cigányok alkalmazkodtak, önként vagy kényszerből, mert muszáj volt nekik. Vaisja létrendet folytattak, a maguk módján, a maguk szabályai szerint, de minden egyes alkalommal életüket kockáztatva, mikor a saját szabályaiknak a mi szabályaink megkerülésével próbáltak érvényt szerezni. Régen, ha a cigányt lopáson kapták, felakasztották, és összeterelték a cigánytelep népét, hogy az akasztást végignézzék. Mikor a holttestet leszedték a kötélről, előszeretettel adták azt át anyjának vagy feleségének, s ezt a jelenetet is végig kellett néznie a cigánylányoknak, hogy meggondolják, milyen férjet vesznek és mire nevelik a gyerekeiket. Ezért nem létezett olyan, hogy „cigánybűnözés”, bár bűnöző cigányok nyilván mindig is voltak. (Tegyük hozzá, a magyar parasztnak ugyanaz lett a sorsa, ha lopáson kapták. A törvény előtti egyenlőség addig létezett, amíg a „világjobbító” mozgalmak meg nem hirdették elérendő célként.)

Aztán, szerencsére késve, de végül Magyarországot is utolérte a szintén világjobbító ipari forradalom. Kézművesből, parasztból egyaránt a profittermelő gép fogaskereke lett – ha hagyta magát. A magyarság pedig sajnos hagyta. Hagyott sok mindent szó nélkül, ami ellen legalábbis szót emelhetett volna. Néha, merő jóindulatból, még tevékenyen is hozzájárult (s persze hozzájárul a mai napig is, sőt mindinkább) saját maga és az egész emberiség romlásához. „Száz vasútat, ezeret! Csináljatok, csináljatok! Hadd fussák be a világot, mint a testet az erek. Ezek a föld erei, bennök árad a müveltség, ezek által ömlenek szét az életnek nedvei. Miért nem csináltatok eddig is már?... vas hiányzott? Törjetek szét minden láncot, majd lesz elég vasatok.” – írta kedvenc kommunistánk, Petőfi Sándor. Hogy milyen müveltség árada végül a vas- és utóbb rézutakon, ma már tudjuk. (Legalábbis azon kevesek, akik nem alszanak.)

Jött tehát az új világrend, s a cigánynak is meg lett mondva, mostantól 12-18 év börtön iskola alanyi jogon, utána pedig másnak fogsz dolgozni. A gyár ontja aztat, amin te a műhelyedbe piszmogol, he. A cigány pedig azt mondta, hogy nem. Nem kell az iskola, és nem kell a másnak végzett munka. Furcsa dolog persze a cigányságra úgy gondolni, mint az európai civilizációban az emberi tartás utolsó őrzőire, de az igazság az, hogy ha a magyar is nemet mondott volna, most nem lenne cigánybűnözés. Lakatosból betörő lett, Rézművesből kábeltolvaj – eredeti, elnyomott természete destruktív csatornán jön vissza, ez a láz, a tünet, amely mutatja, hogy a társadalom rendje szétesett. Ha az országban minden embernek, nemzetiségi és egyéb hovatartozástól függetlenül visszaadnák a lehetőséget, hogy saját létfenntartásának egyedüli felelőse legyen, s ne függjön senki mástól, a bajok minimális állami ráhatással enyhülni kezdenének. A Jobbik-féle megközelítés, a törvény szigorítása, az igazságügyi és büntetésvégrehajtási reform ugyan szükséges, de önmagában nem megoldás. Gazdasági át- (illetve vissza)alakulás is kell, mert hiába mondjuk a cigánynak, hogy menjen dolgozni, amíg a magyarnak sincs munkája százezrével, és a munkáltatók (beszédes ez a szó, ez a hivatalos neve a munkaadónak) ténylegesen hajlamosak a negatív diszkriminációra a cigányokkal szemben, el nem fogadható de érthető módon, tekintettel a jelenlegi társadalmi viszonyokra. Oktatási reform is kell, megintcsak nemzetiségtől függetlenül, senkinek nem való a jelenlegi iskolarendszer, ez csak arra szolgál, hogy beletörjék a gyerekeket a fogaskerék-létbe; rengeteg munkakör, ahol minimum szakirányú érettségit követelnek, 4 általánossal betölthető lenne. Gondoljunk csak egy áruházi hirdetésre, ahol pénztárosi állásba olyan munkást keresnek, aki kereskedelmi szakközépiskolába járt, holott mióta a visszajárót nem kell kiszámolni, egy csimpánzt is be lehetne idomítani a gép kezelésére – csak az ember olcsóbb. Egy reformált iskolarendszerben számomra teljesen elképzelhető lenne, hogy „szegregált” cigányiskolákat nyissunk – feltéve, hogy a szülő önkéntes alapon választhat, hova akarja járatni gyerekét. És ha már a gyerekekről van szó, a gazdasági reformmal együtt jöhet a szociális reform is, és onnantól nem kérdés az sem, hogy a cigányasszony hány gyereket szül: ahányat el tudnak tartani, a két kezük munkájából.

Lényeg a lényeg, hogy keretet adjunk az írásnak, lássuk a „magyar választ”: magyarnak lenni még Magyarországon belül sem kötelező. Amit elvárhatunk mindenkitől, aki együtt akar élni velünk a Kárpát-medencében, hogy emberként viselkedjen. Ez manapság a magyarok közül se megy sokaknak – hogy miért? Mert ez az elvárás irreális marad addig, amíg a lehetőséget nem adjuk meg, cigánynak, magyarnak, szlováknak és mindenki másnak, hogy emberként éljen.

Szerk: csak a lényeget hagytam ki a „magyar válaszból”: megfigyelhető, hogy folyamatosan súdrásítanak minket, a szó legrosszabb értelmében (proletárosítanak), próbálják a honfoglalás előtti ksatrija múltunkat letagadni, az azóta tett ksatrija hőstetteket elfeledtetni (csak a vereségekre emlékezzünk). Mindezt olyan módon, hogy a vaisját próbálják a „karrier”, az „önmegvalósítás” csúcsaként beállítani, hogy a felső két varnáról eszünkbe se jusson, hogy létezik. A ksatrija eszmények helyére a vaisja „eszményeket” erőltetik. Ebből a szempontból jónak tűnhetnek azok a kezdeményezések, amelyek a „fegyverbe” jelszó mentén fogalmazódnak meg, azonban aki látja a magyarság jelenlegi sorstendenciáit, az könnyen felismerheti, hogy a súdraság legaljáról nekünk csak egy irányba van igazán esélyünk lépni: a bráhminság legmagasabb szintje felé, mintegy utolsókból elsők jelszóval. Ezért próbálják elérni, hogy az ilyen irányú, elsősorban szellemi téren létező kezdeményezések legyenek a legkevésbé népszerűek. Fotelforradalmárok! Ez mind csak beszéd! Cselekedni mikor fogunk?! Fegyverbe! Ébredj magyar! Ugye ismerjük ezt a szólamot? Az egyetlen kijáratot próbálják előlünk eltakarni ezzel.