A korábbi bejegyzések során már többször is hivatkoztunk a multihidraulikus diktatúra fogalmára a jelenleg létező államforma megnevezéseként, itt az ideje tehát, hogy tisztázzuk, mi a búbánat is ez.

A kifejezés alapja egy tudományosan elfogadott és használt másik kifejezés, a hidraulikus birodalom (hydraulic empire). Ezt a nagyközönség elsősorban Frank Herbert Dune-sorozatának 4. részéből ismerheti, ahol II. Leto Istencsászár egy rendhagyó hidraulikus technikával biztosítja saját hatalmának stabilitását.

Maga a „hidraulikus” elnevezés hagyományosan onnan származik, hogy az ókorban létezett hidraulikus birodalmak gazdaságának egyik nélkülözhetetlen eleme a víz volt. A víz ugyan minden gazdaságban nélkülözhetetlen, víz nélkül nincs mezőgazdaság, a hidraulikus birodalmak azonban folyamvölgyekben jöttek létre, ahol az esőzés önmagában nem biztosíthatta volna még az ivóvizet se nagyon, nemhogy az öntözővizet. Ezen birodalmakban az államhatalom központilag épített ki egy olyan csatornarendszert, mely az egyes települések minden mezőgazdaságilag művelt területéhez, minden lakójához eljuttatta a folyam akkor még tiszta, iható vizét. Mivel a csatornarendszert az államhatalom hozta létre, az állam is felügyelte – így aztán volt egy olyan gazdasági tényező a hatalom kezében, amely a rövidtávú túléléshez is elengedhetetlenül szükséges volt minden egyes alattvaló számára, és az éghajlati adottságból következően, mivel sem esővizet gyűjteni, sem kutat ásni nem volt lehetőség, egyedül a hatalom biztosíthatta a vizet.

Átvitt értelemben hidraulikus minden olyan államrend, amely stabilitását nem elsősorban katonai erővel tartja fenn, hanem azáltal, hogy a túléléshez, illetve a gazdaság működéséhez elengedhetetlenül szükséges bármilyen agyagot vagy egyéb forrást csak a hatalom tudja biztosítani. Ez lehet az ivóvíz, lehet az energia, lehet egy drog, melynek mindenki függője, vagy lehet akár az információ is, mint azt meg fogjuk látni.

A hidraulikus elnevezés azért is találó, mert, hasonlóan a fizikai hidraulikus szerkezetekhez, bármekkora nyomást ki lehet fejteni a hidraulikus elv alapján. Mivel a hidraulikus forrás megkerülhetetlen (fizikai monopólium), a forrástól függő emberek kiszolgáltatottsága abszolút mértékű, és a forrást kontrolláló személy vagy személyek az elképzelhető legkorlátlanabb hatalommal bírnak felettük.

A hidraulikus diktatúra fogalma azt jelenti, hogy a hidraulikus alapelvvel tudatosan él a hatalom: saját, sokszor önkényes koncepcióinak megvalósítására, saját hatalmának legteljesebb kiélvezésére használja fel a társadalomra nehezedő hidraulikus nyomást, ahelyett, hogy csupán a mindenki számára hasznos össztársadalmi rend fenntartására használná.

A multihidraulikus diktatúra ezen belül azt jelenti, hogy a hatalom nem egy olyan dolgot kontrollál, amelynek mindenki függője – hanem többet. Az ilyen hatalom több hidraulikus lábon áll, és ezért katonai erővel való megdöntése szinte képtelenség.

A legkorábbi és legáltalánosabban használt hidraulikus alap: a pénz. Az államhatalom minden korban, azon felül, hogy törvénykezett saját pénzkibocsátási monopóliumáról, és büntette azt, aki a monopóliumot megsértette vagy megkerülte, technikai eszközökkel is biztosította, hogy az említett fizikai monopóliummal rendelkezzen. Az emberek nagyobb része nem azért nem nyomtat otthon pénzt, mert az „nem szép dolog,”, vagy mert a törvény bünteti, hanem egyszerűen azért, mert technikailag nincs lehetősége rá. A papírpénz kibocsátása akkor vált lehetségessé, amikor az ipari beruházások olyan méreteket öltöttek, hogy a „gyári” és „házi” technikai szint különvált, és az állami befektetéssel létrehozott pénznyomda olyan technológiákat tudott alkalmazni, amelyek házi körülmények között nem utánozhatóak. Ennél korábban az arany funkcionált pénzként, hiszen ritkán fellelhető elem, és ahol megtalálták, az adott területre a király mindig törvényi úton rátette a kezét.

Az államhatalom pénzkibocsátási monopóliuma mostanra megszűnt, hiszen a magánkézben lévő bankok is szabadon multiplikálhatják az állami jegybankpénzt (lásd >Terria és Lerzia meséje<), nem is beszélve az olyan országokról (pl. USA), ahol már az elsődleges pénzt is magánbankok bocsátják az állam rendelkezésére. Könnyű belátni, hogy ez azért van, mert az igazi hatalom ma már >nem az államhatalom<. Ha az igazi hatalmasokat meg akarjuk találni, azt kell figyelnünk, kinek a kezében vannak a hidraulikus pórázok végei.

Nos, egyet már meg is találtunk: a kereskedelmi bankok. Hogy az emberek ezzel mennyire nincsenek tisztában, azt jól mutatja az a tény, hogy hajlamosak a kormányt hibáztatni az inflációért, noha a kereskedelmi bankok sokkal nagyobb mértékben vesznek részt a forgalomban lévő pénzmennyiség szabályozásában.

Lássuk a következő hidraulikus lábat! Egy szájbarágó gyorstalpalón keresztül egyúttal megpróbáljuk éreztetni, hogyan is működik a hidraulikus diktatúra a gyakorlatban. Tegyük fel, hogy holnaptól nincs benzin a benzinkutakban. „Kit érdekel, villamossal járok!” Azonban ha megéhezel, el akarsz menni a boltba kenyeret venni. Kimész az utcára, sehol egy autó, az utak olyan üresek, mint csak nemzeti ünnepeken szoktak lenni mostanság. Felszállsz a villamosra, két megálló, és már ott is vagy a közértben. És akkor jön a koppanás: nincs kenyér. Ugyanis a teherautó is benzinnel működik (pontosabban dízellel, de értelemszerűen dízel sincs a kútnál), amivel odaviszik a kenyeret, a vasúti sínt senki nem fektette le a boltig. Sebaj, elmegyünk a pékségbe, majd megvesszük ott!

A pékségben szomorúan fogják közölni, hogy nincs kenyerük, nem volt miből sütni, mert nem kaptak lisztet a malomból. Ugyanis azt is dízellel működő kocsival hozzák. De >az Irányítók< ennyivel nem járnak túl az eszünkön, elő a lovaskocsit, hozunk lisztet a malomból a pékségbe, és az emberek hősként ünnepelnek majd. A baj csak az, hogy a malom sem kapott búzát, és ha kimegyünk a búzaföldre, Józsi bácsi szomorúan gubbaszt az álló búza mellett, a kombájnnak ugyanis üres a tankja.

Könnyű belátni, hogy az olajszármazékok nélkül az egész gazdaság megszűnne működni, és a túléléshez szükséges legalapvetőbb fogyasztási cikkekhez sem tudnánk hozzájutni a gazdaság teljes újrastruktúrálása nélkül. Az alternatívaként kezelt elektromosság pedig szintén az Irányítók kezében van.

Íme a magyarázata annak, amit >az energiaválságról< szóló bejegyzésben említettünk: hogy az olaj és az urán csak speciális helyeken lelhető fel, amelyekre a tőkeerős energiaipar úgy teszi rá a kezét, hogy teljes törvényi támogatást is kap hozzá az államtól. Tévedés, hogy Afganisztánt és Irakot azért rohanták le az amerikaiak, mert kellett az olajuk. Kellett az a fenének, van belőle éppen elég – nyilvánvalóan a kitermelést éppen annyira fékezik, hogy az energia mindenkor szűkösen legyen elegendő, így a hidraulikus alapnyomás fenntartható, miközben az emberek alapvetően elégedettek. Ha ilyen jellegű katonai akciót keresünk, az inkább Tibet lerohanása volt a kínaiak által. Tudjuk, hogy a háborúknál gyakorlatilag minden esetben gazdasági ok van a háttérben, mégsem kérdezik meg az emberek, hogy minek kellett Kínának annyira Tibet, hiszen látszólag nem volt ott semmilyen gazdasági jellegű csábító tényező. Valójában ami Kínának kellett, az a föld alatt van, a tibetiek pedig sosem bíbelődtek a kiásásával. A Himalája fiatal lánchegység, így két ásványból találunk Tibetben meglehetősen sokat: arany és urán. Maonak több esze volt annál, hogy az arabokat vagy az oroszokat piszkálja az olajukért.

Az észak-atlanti „olajlobbinak” (nevezzük nevén, olajmaffiának) azért érdeke a közel-keleten terjeszkedni, mert a konkurrenciát akarják megszüntetni, hiszen, mint említettük, a hidraulikus hatalom alapja a fizikai monopólium. Azon felül, az arab országoknak önmaguktól eszükbe sem jutna holmi közel-keleti uniót létrehozniuk, pedig a világállam megépítésében elengedhetetlen első lépés a kontinentális uniók felépítése – aki még nem hallott volna róla, az USA, Kanada és Mexikó részvételével már tervezik az Amerikai Uniót, közös pénznemével, az Ameróval, amely aztán majd gazdaságilag gyarmatosítja Dél-Amerikát úgy, ahogy azt Kelet-Európával teszi a nyugati Unió a szőnyeg alatt kúszó, minden csatlakozási feltételt egyoldalúan elfogadó bábkormányok segítségével.

Node továbblépve a következő hidraulikus lábra, az bizony tulajdonképpen maga az információ. A távközlési cégek tevékenysége szintén elengedhetetlen a gazdaság működéséhez, és a technológiai és tőkebefektetési sajátságok miatt igazából mikroszintről indulva senki sem tud velük versenyezni. A tömegmédia nem rendelkezik monopóliummal, de a piacot mindenesetre megdönthetetlen fölénnyel uralja.

Pénz, energia, információ – van ezekben valami közös, valami univerzális, „isteni”, de legalábbis szigorúan szellemi jelleg, és aki ezekből üzletet csinál, mondhatni a semmit adja el pénzért. A „semmit”, ami csak úgy van, ami nem kerül semmibe, aminek az előállításához nem kell emberi munka – de mindenkinek szüksége van rá.

A fő hirdaulikus lábakon túl, szinte mellékesen említhetjük meg, hogy az ivóvíz, maga a klasszikus hidraulikus tényező is funkcionál a jelenlegi társadalmi rendszerben. A természetes édesvizek és az eső környezetszennyezés általi megmérgezése fontos szerepet játszik az emberek kiszolgáltatottságának növelésében – egy újabb pont (s egy kis gondolkodással találhatunk még újabbakat is), ahol megfigyelhető, hogy a környezetszennyezés és a hidraulikus diktatúra működtetése összefügg egymással. A hatalom szempontjából szükséges, kívánatos, megkerülhetetlen dolog a természetes környezet pusztítása, hiszen az izolálja az embert a magától értetődően elérhető természeti forrásoktól, és rákényszeríti, hogy az ipar által szennyezett alapvető szükségleti cikkeket (hogy csak a legalapvetőbbeket említsük, víz, levegő) ipar által megtisztítva vegye igénybe, fizessen érte, és függjön a szolgáltatótól.

Hidraulikus láb ezenfelül a félvezető-technológia (emlékezzünk a Y2K műbalhéra), a gyógyszeripar, és általában maga a technológia mint olyan: ha valamit a nagyipar néhány, egymással látszatversenyt folytató résztvevője elő tud állítani, de más nem, akkor már csak el kell érni, hogy az emberek egyre jobban az adott termékre támaszkodjanak a mindennapokban, és végül, mikor már nem képes funkcionálni nélküle a társadalom, kész az új hidraulikus láb. Ezért is képtelenség, >amint említettük<, az iparosodott piacgazdaságban fenntartani a piacgazdaság puszta jellegét.

Amennyiben valakinek lehetősége van felderíteni >az említett< tulajdonosi mátrixot, egyértelművé válik (de egyébként is rengeteg jelét látni), hogy mindegyik fő hidraulikus láb ugyanazoknak az irányítása alatt áll. Ők azok, akik a valódi Irányítók, akik a tényleges hatalmat gyakorolják, a hazugság és az elhallgatás mellett pedig hatalmuk 3. legfontosabb alapja: a kiszolgáltatottság. Tulajdonképpen a kiszolgáltatottság nélkül nem is működhetnének az előbbiek sem: ha az emberek nem lennének kénytelenek döntően az Irányítók kommunikációs csatornáira hagyatkozni, nem lehetne becsapni őket. Ha valaki el is olvassa mondjuk a jelenlegi bejegyzést, vagy akár az egész 2012 Blogot, mi fogja jobban meghatározni a viselkedését a mindennapokban, ezek az írások vagy a tévé? Nyilván az utóbbi. A tévé nem csak informatív, de szocializációs, nevelő, kondícionáló, programozó eszköz is, az alternatív információforrások nem versenyezhetnek vele a társadalom gyakorlati működésének kontrollálásában.

Végül pedig egy kis teaser: a következő bejegyzésben a tőzsde működéséről fogunk írni – maradjatok a gép előtt! :)

Ajánlott irodalom:
Frank Herbert: Dune 1-6, különösen az első rész - ez egyszerűen a "ha nem akarsz hülyén meghalni" kategória.