HTML

A Játék Neve: Föld

Ez a blog arról szól, hogy hogy működik a világ valójában. Túl a látszatokon, a manipuláción, a mindent átszövő hazugságon és felelősséghárításon. A jelenkor eseményeinek mozgatórugóival is foglalkozik, ahogy a régmúltba is tapogatózik visszafelé, egészen az emberi lét kezdeteiig. Mindez egy sokéves kutatómunka eredményeire támaszkodik. A blog korábban "2012 blog" címen működött a blogol.hu szerverén. Kapcsolat: blog2012 kukac freemail ponnt hú!

Friss hozzászólások

Utolsó kommentek

Mégnemzetibb szájbatalpaló a Trianon-jelenségről

2017.06.04. 19:46 dangbird

A bejegyzés a szájbatalpaló blogon itt található.

Kedves olvasók! Régen írtam már bejegyzést, ennek több oka is van – anélkül, hogy ezeket részleteznénk, örömmel jelenthetem, hogy ezek legalábbis egy része elhárulni látszik, így a jövőben remélhetőleg több írás várható. Téma van dögivel, bár jobban szeretem megvárni, amíg aktualitást nyer valamelyik, és nem csak úgy kilőni az éterbe – több emberhez jut el így.

A bevándorlásról és terrorizmusról szólóhoz hasonlóan ez is olyan írás lesz, amire a bal és jobb oldali szemöldökök egyaránt „jó okkal” ráncolódhatnak – nem baj, legalább szimmetrikus marad az arcunk!

Na hát először is:

Minek kell egyáltalán foglalkozni ezzel az úgynevezett Trianon-kérdéssel, és miért mindig csak a jobberek síránkoznak? A progresszív balliberális értelmiség miért tud túllépni a régi sérelmeken és előre nézni? A világ úgyis globalizálódik, lassan elhalványulnak a határok... Akinek nem tetszenek a jelenlegi határok, inkább az egységes Európáért, sőt, az egységes világért küzdjön velünk, ahelyett, hogy folyton háttal ülne a lovon és a múltban élne!

Nos, az ehhez hasonló okfejtésekben van valamennyi méltányolhatóság és igazság, pont ezért tudnak olyan makacsul terjedni és fennmaradni – a színtiszta hazugságon az ember könnyebben átlát. A válaszok közhellyé, panellé változtak, de inkább csak azért, mert újra meg újra el kell mondani őket, hiszen a fenti „érvek” is újra meg újra elhangzanak. A „vita” itt meg is áll. Nem az számít, kinek van igaza, hanem hogy ki hangosabb.

A következő példa sántít, mint minden hasonlat: ha valaki megtalálja az autódat, és elfelejti visszaadni, az mikortól lesz az övé? Ha minden nap ott furikázik az orrod előtt vele, és még rád is dudál, ha annyit szólsz, hogy „hé”, akkor mennyire reális, ha a szomszédod vagy akár a rendőr régi sérelmet emleget? Mennyi idő után lesz hirtelen igazuk, és miért pont akkortól? Magyarország másfél évszázadot töltött három részre szakítva, az „anyaország” pedig oszmán uralom alatt állt.

 „Nem tudom, mit kell hőzöngeni a törökökre. Teljesen joggal várják el, hogy beszéljük itt Budinban az államnyelvet is. Különben is, aki nem tud törökül, úgyse jut előbbre, szóval saját maga és a gyerekei esélyeit rontja. Én már eleve török iskolába adtam a kis Évikét is, hadd tanulja meg rendesen a nyelvet. Hülyeség ez a magyar névátíratás is, most nem mindegy, hogy hivatalosan Éva vagy Evben?! Így könnyebben boldogul majd, és akkor sem kell magát összehúznia, ha törökökkel vitázik, mint nekem anno. Tanulja csak meg szépen az oszmán kultúrát is, hiszen nekünk most már a Török Birodalom a hazánk! Realistán kell nézni a dolgokat, és nem mindenféle felszabadításról meg autonómiáról halandzsázni, mint az az idióta Zrínyi. Az A török áfium ellen való orvosság, meg az ilyen fasiszta irományok csak rontanak a helyzeten, aztán csodálkozunk, hogy a törökök utálnak minket. Igazuk is van!” (modoros blog)

Régi sérelmekről esetleg akkor lehet majd beszélni, ha a talált autó a roncstelepre kerül; ha a határ túloldalán már nagyítóval kell majd keresni a magyarokat, de ettől szerencsére még messze vagyunk. Amíg az „anyaország” magyar lakosságának feléhez mérhető (sőt, annál több) magyar él az elcsatolt országrészeken, addig ez nem régi sérelem, hanem mindennapos.

Arról nem is beszélve, hogy a zsidók két évezred után kaptak vissza egy országot (legalábbis a felét) úgy, hogy Palesztinában rég nem élt zsidó kisebbség, legalábbis a II. Világháborúig.

Hogy a trianon-kérdés miért csak „jobboldali” szólam? Mert így lettek leosztva a lapok. Nincs olyan nemzeti és nemzetstratégiai kérdés, amit ne züllesztettek volna tudatosan politikai kérdéssé az elmúlt negyedszázadban (meg még azelőtt, bár akkor még csak egy hivatalos narratíva volt, azzal szemben csak a kocsmák népének dörmögése hallatszhatott).

De! Nyavalyogni „Trianonon” valóban nincs értelme. Már csak azért sem, mert a trianoni békeszerződésnek akár volt ilyenolyan záradéka, ami miatt nem is lépett érvénybe soha, akár nem, már hetven éve nincs hatályban,  az 1947-es párizsi békeszerződés váltotta fel. (A 99 év után lejárós hoaxot ne is emlegessük, nyilvánvaló hülyeség.) Ha a trianoni békét szóba hozzuk, rajtunk kívül már valószínűleg senki a világon (a történészeket leszámítva) nem tudja, miről beszélünk, legfeljebb a szomszédaink – ők is csak azért, mert mi folyton emlegetjük, mindhiába.

Ellentmondásba kerültem önmagammal?

Elsőre úgy tűnhet, de csak azért, mert az ember elsősorban érzelemvezérelt lény. Az autós példára visszatérve, a szomszédomnak nincs igaza, mikor azt mondja, törődjek bele, de attól még én is fölöslegesen panaszkodok neki minden nap, attól a helyzet nem fog változni. A trianon-kérdéshez való nacionalista hozzáállás valóban inkább csak erősíti azokat a határokat, főleg akkor, ha az a szomszédok szidalmazásával is együtt jár. (Tudom, a nacionalizmusról tartozok egy bejegyzéssel, türelem. A kérdés bonyolultabb, mint hinnénk.)

Mit akarunk mi határrevízió ügyében, mikor még egy olyan népszavazás is megosztottságot okozott, ahol ad absurdum magyar embereknek kellett volna magyar állampolgárságot adni? És még mielőtt a jobbikosok és egyéb nemzeti radikálisok feje leszakad a nagy bólogatásban, nekik most jön a székestől hanyattesés:

Készek vagyunk arra, hogy a Kárpát-medence összes lakójának megadjuk a magyar állampolgárságot, nemzetiségtől függetlenül?

Hülye vagy? A szőröstalpú oláhoknak? Engedd be a tótot, kiver a házadból!

Ez esetben  viszont sajnos a karmos kezes térképek mehetnek a szekrény aljába vasútvonalastul, hajózható folyamostul, furcsán beszélő gyimesi falustól. A Magyar Királyság ugyanis soknemzetiségű állam volt. Trianonnal szétszakították hét részre, viszont a maradék Magyarországgal „cserébe” kaptunk egy nagyjából nemzetállamot. Ha a Kárpát-hazát újra akarjuk egyesíteni, hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a nemzetállami lét a múlté. Vagy toloncoljuk „vissza” a románokat a Havasokon túlra? Azokat, akiknek az őseit a mi nemeseink hívták be ide? És a szlovákokat hova toloncoljuk, akik végig itt éltek, a magyarságból váltak le és szlávosodtak el? Mi legyen ezzel a sok millió emberrel, akiknek már az ükapáik ükapái is azt a vidéket nevezték hazájuknak, ahol ők most is élnek, méghozzá gond nélkül, harag, sértettség és feszültségek nélkül, anélkül, hogy „tolvajnak”, bitorlónak kellett volna érezniük magukat? Ennyit köszönhetnek a szomszédaink a trianoni békének, semmi többet – de ezt hogy magyarázzuk el nekik, amíg bennük száz év nacionalista agymosás dolgozik, bennünk meg a harag és a sértettség; amíg nem tudunk velük szót érteni úgy, mint akik egy sorsközösségbe hivatottak tartozni, ha másért nem – ha félreteszünk minden ember által kreált „ősi jogot” és fölösleges szkíta-dákóromán kivoltittelőbb-versengést és idősebb vagyok Szlovákiánál pólót – hát a természet vastörvényei által: a Kárpát-medence egy egységes tájrendszer, és csak egységesen működtethető hatékonyan és ésszerűen, ehhez pedig egységes államszervezet, politika és gazdasági stratégia kell.

Persze az eredeti határok visszaállítása helyett lehetséges elképzelés a nemzetiségi határok meghúzása is, csak akkor gondoljuk végig, mi lesz azokkal, akik már most is kisebbségben élnek a saját térségükben (akár magyarok, akár nem), és sehol nem jegyzett, törpe kisebbséggé válnak az új határok által, akivel a kutya nem törődik? (Nyújtsa fel az ujját, akit mostanában foglalkoztatott a magyarországi ruszinok helyzete!)

Mit lehet tehát tenni jelenleg, 2017-ben a határrendezés ügyében? A Jobbik addig-addig trianonozott az elmúlt tíz évben, hogy Vona Gábornak előbb-utóbb nekiszegezték ezt a kérdést, ő pedig mellébeszélés nélkül megadta a választ: semmit, „annak nincs realitása, sem aktualitása, hogy Magyarország visszacsatolja Erdélyt”. Realitása szerintem van, aktualitása viszont valóban nincs. Viszont ha az elmúlt 97 évben volt kétszer is aktualitása a kérdésnek, a jövőben miért ne lehetne? Elsőre csak a félsikernek is alig minősíthető bécsi döntéseket sikerült kicsiholni, melyeket sok mindennek nevezhetünk, de a kérdés rendezésének nem... na és mi a helyzet a második eséllyel, mely felett teljesen elsiklott a rendszerváltásba belerészegedett ország és a pórázon tartott Antall-kormány? Ki látta azt előre? A ’60-as, ’70-es évek globális politikai-gazdasági berendezkedése olyan stabilnak látszott akkor, valószínűleg az emberek jó része azzal számolt, hogy ez már az ő életében nem fog változni, hacsak ki nem tör a III. Világháború a két nagy blokk között. Nem tört, de valahogy aztán mégiscsak borult az egész, a piros ég találkozott a kék éggel (és lett belőle fekete), Ausztria felé a vasfüggöny hevítés nélkül elérte a 2862 fokot és elpárolgott, Jugoszlávia szétesett, Csehszlovákia szétesett, hihetetlen, de még a Nagy Szovjetunió is szétesett, mi meg átaludtuk az egészet, pedig ha valamikor, akkor lehetett volna tárgyalni a szomszédainkkal, hogy hogyan tovább. A cseh uralom alól felszabadult szlovákoktól megkérdezhettük volna, nem akarnak-e esetleg újra egy ország lenni, ahogy a horvátoktól is. A Kárpátalja ügyében maguk az ukránok jelentkeztek be, hogy tárgyalnának.

Semmi nem történt.

Mint amikor az ember az autópályán elbambul egy lehajtót: három kilométer után felocsúdva sajnos a satufék-tolatás már nem megoldás, meg kell várni, míg jön a következő – és csak azt ne mondja senki, hogy száz év, de még ötszáz év múlva is ott lesznek a határok (nem a jelenlegi magyar határok, hanem az összes), ahol most, mert nem tudom komolyan venni. Persze, jön az idealista baller (nesztek, új kifejezés a szlengszótárba), és jól kifejti két spangli között, hogy nem lesznek sehol a határok, testvér lészen minden ember, és jó lesz, végre nem lesznek háborúk, stb. Amíg a jobber a tizedik üveg csíki sör után el nem magyarázza neki, hogy a szlovák vagy a román kisebbségi politika mennyit változott az Európai Unióba való behatártalanodásunk után – rövid magyarázat lesz, semennyit, pedig már az EU-csatlakozás előtt is ezzel hitegettetek minket a Heti Hetesben, ___átok meg! Ami pedig a háborúmentességet illeti, nehéz megmondani, hogy a történelem során országok-államok-népek közötti háborúkban vagy pedig belharcokban és belső népirtásokban haltak meg többen, de nagyságrendileg egyforma lehet a két szám. Ma is láthatjuk, mi történik, ha egy kvázi-határmentes, tágas, toleráns társadalmi és államközegben próbálunk összekeverni egymásban nem oldódó kultúrákat. A szomszédainkkal legalább ilyen problémánk nincs, legalábbis „Trianon” előtt nem volt, ahogy azt a megelőző évszázadok bizonyítják.

Magát a trianoni békét sem annak köszönhettük, hogy a csehek vagy románok „legyőztek” volna minket, mert „erősebbek” voltak, hanem annak, hogy magyar részről jött egy belső ellenség, egy hazaáruló kormány (elcsépelt szó, tudom, de itt a szó legszorosabb értelmében használjuk), amelyik leszerelte a hadseregünket, hogy az ellenség akadálytalanul benyomulhasson. Károlyi meséje az volt, hogy „jó kapcsolatai” vannak az Antantnál, és majd ő vérontás nélkül, diplomáciai úton rendezi a helyzetet, persze ebből semmi nem volt igaz. Hogy Linder Béla mit tudott minderről és mi járt a fejében, mikor azt kiabálta a tömeg előtt, hogy nem akar katonát látni többé, azt nem tudom (olyan részeg volt,  hogy valószínűleg ő sem tudta utólag).

Mindez jól példázza, hogy mennyivel veszélyesebb tud lenni a belső ellenség, mint a külső.

Amíg nincs rendben a szellemi immunrendszerünk, nem állunk készen egy trianon-revízióra.

Amíg nem áll kellően szilárd alapokon a nemzeti önazonosságunk, addig könnyen káosz lenne a trianoni határok eltörléséből.

Amíg határon innen egy 8%-os, magyarul (is) beszélő kisebbséggel sem tudunk mit kezdeni, és pont a legerősebb nemzeti öntudattal rendelkezők köreiből lehet olyanokat hallani, hogy zárjuk ki, gettósítsuk ki őket egy fél megyényi területre, addig mit kezdenénk tízmillió idegen ajkú honfitárssal? Nyissuk össze a határokat, aztán lesz, ami lesz? Lehet, hogy jól sülne el, de valószínűbb, hogy nem. Az nyilvánvaló, hogy ez úgy működhetne a leginkább, ha minél pontosabban megpróbáljuk meghatározni, milyen közös jövőt is képzelünk el az egyesült Kárpát-haza népeinek. Ehhez pedig két dolog kell: egyrészt, hogy legyen egy olyan történelmi (társadalmi, politikai, gazdasági, katonai, stb) helyzet, amiből ki lehet indulni. Ez jelenleg nincs. Másrészt, hogy tudjunk értelmes képet alkotni a jövőről. Ez pedig aztán végképp nincs, főleg nem a fűszer-politika szintjén. Úgyhogy addig is az egyetlen irány, amivel egyáltalán érdemes lehet foglalkozni, a határon túli összmagyar területek autonómia-törekvései. Kérdés, hogy az „anyaország” mit tehet ez ügyben. Sajnos úgy tűnik, nem sokat, főleg nem addig, amíg „balos” és „jobbos” kormányok váltogatják egymást – az egyik leszarja, a másik pedig szavazatszerzésre használja (és azt követően szarja le) a határon túli magyarok ügyét.

Ez a szép gesztus természetesen lehetne kölcsönös is. Nem nehéz kitalálni, hogy a jelenlegi kormánypártok azért és csak azért adták meg minden magyarnak az állampolgárságot, hogy aztán hálából rájuk szavazzanak, és pont ez az, amit nem kéne megtenni. Nem „megadták” ugyanis, hanem visszaadták! Azért pedig nem jár hála, köszönet és főleg nem hűség, politikai elköteleződés. A hűséget és az elkötelezettséget inkább tartsuk meg egymásnak, a határ két oldalán, a Fidesszel (meg az RMDSZ-szel és a többi „magyar párttal”) meg törődjünk csak pont annyit, amennyit ők törődnek velünk...

Aki érzi, hogy jön a vihar, ne sírjon „trianonon”, hanem készülődjön. Sokkal többet fog elsöpörni, mint ezeket a nyamvadt határokat. Aki meg nem érzi, várjon, amíg odaérünk. Csak ne bambuljuk el azt a lehajtót! „A következő lehetőségnél forduljon az ég felé”...

 

„Ne csüggedjetek!

Kocsmaasztal körül bús, gőzős fejjel nagyokat ne hallgassatok!

Ezer évből ötven, hetven, száz, vagy akárhány, csak mellen ülő, nehéz boszorkányálom. A varázslók, kik titeket ködbirodalmak szolgáivá tettek, már agganak. Varázsvesszős kezük már reszket.

Trianon palotáiban ítélet többé nem születik. Koszos, büdös lázadók pösölik körbe.

Themze partján az angol bajra bajt tetéz.

A Nagy Bulldog kivert, rühös eb. Csak nyüszít, nyöszörög, nem harap már.

A ködöt nap szívja föl, a fölleget szél fújja el. A gyarlón tákolt hajó hullámok étke.

Akinek mások adtak hatalmat, mások tákoltak birodalmat, attól mások is veszik el.

A csinált országok unatkozó urak dominóvárai. A vetett magot learatják, kiássák a vetett gyökeret.

Minket nem palántáltak gondos kezek. Vér öntözött, tűz melengetett. Mély vízerekből isznak gyökereink.

Hiába nyűnek, tépnek, újra hajtunk!

(Máté Imre: Üzenet az elszakítottaknak)

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekneve.blog.hu/api/trackback/id/tr8912563633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Velo the monk 2017.06.05. 10:54:25

Csak úgy abejegyzést olvasva arra gondoltam, kicsit fura, hogy az egységes politika is szerepel benn, aztán továbbgondolva az jutott az eszembe, mi történne, ha varázsütésre a Föld összes politikusa eltűnne? Mi dőlne romba? Ki halna éhen? Kinek lenne hiányérzete?

De sajna az emberiség egy szellemi szakadékban van, de már oly rég, hogy el is felejtette hogy ott van és ha még meg is pillantja olykor a fényt az oly távoli és oly rögös, nehéz az út, hogy meg se próbálja.

Én személyesen úgy gondolom ezzel garnítúra emberrel új-régi országhatármódosítás nem elvárható/megvalósítható.

Valahol az alapoknál kezdeném. Ép testben ép lélek. Abba kéne hagyni mondjuk a banánevést a Kárpát-medencében, persze csak addig míg nem kezdenek el itt helyben nőni a banánligetek...

janiboy 2017.06.05. 12:34:21

Ahogy Puzsér Robi szokta emlegetni: ahhoz hogy az emberek gondolkodásmódja megváltozzon, hogy vége legyen ennek az önzésen, irigységen és fogyasztáson alapuló világrendnek, egy Új Eljövetelre, egy új Evangéliumra van szükség.

Ez a rendszer már menthetetlen, mert már maguk az emberek sem hisznek benne. Olyanok vagyunk mint a késő Róma a pusztulása előtt.

Amíg nem történik meg az a bizonyos erkölcsi, gondolkodásbeli fordulat, addig teljesen felesleges még csak gondolkodni is arról, hogy hogyan egyesítsük újra a Kárpát-medencét.

petiasün 2017.06.05. 13:40:21

Fontos írás. Ezzel együtt szinte lehetetlennek érzem, hogy a jobber gondolkodás liberalizálódna annyira hogy többnemzetiségű "multikulti" Nagymagyarországot tudjon elképzelni, vagy hogy a ballibsik annyit konzerválódna, hogy észrevegye a sajátjaival is kéne némi szimpátiát, szolidaritást vállalnia.

Janiboy-al értek egyet, kataklizma nélkül nem fog megváltozni a gondolkodásmódja a többségnek. Túl régóta sulykoljak belénk egyszerre lokálisan a sovinizmust, globálisan a multikultit. Egyszerre két drive fut az emberek agyában, fogékonyak arra hogy egy nagy Egybesült Európa megoldja a problémát, meg arra hogy ha visszacsatolódnának a területek akkor jönne a sok sz.r oláh meg szlovák (ez tipikus "balos" érv, vicces a toleranciabajnokok szájából, nem? :) aztán "mit kezdünk velük". Bezzeg majd egy Világállam annyira sokat fog tudni kezdeni ezekkel a problémákkal, el se jut az ingerküszöbéig.

Barát Csaba (törölt) 2017.06.05. 21:15:04

Az úgy mond bal libsi kormányok és embereik azok általában zsidók, ebből pedig egyenesen következik hogy ők kapásból leszarják trianont meg ezer másik olyan dolgot ami a magyaroknak veszteséget okoz. Ráadásul a bal libsi kormányok egyenesen nyugati ügynökök is egyben, vagyis direkt azt a parancsot kapják például usából, hogy maradjon szépen gyenge Európa, darabolódjanak minnél kisebbre stb. Ezért van az, hogy sokszor nyíltan is hazaáruló dolgokat mondanak, mert ezt kapják parancsba, ezért van az, hogy akár a választást is hajlandóak elveszíteni, mivel nem mehetnek szembe a paranccsal. A mostani baloldali pártok nem bírnak szavazókat szerezni, mert képtelenek szembe menni azzal a paranccsal, hogy támogatniuk kell az arabok betelepítését.

Sok magyar nyelvű műsorban zsidók beszélgetnek egymással, és ebből logikusan következik, hogy miért szarják le a dolgot. Persze ha Izraelből 1 métert ellopnak akkor habzó szájjal őrjöngenek, mert nekik az a fontos, mert az a nemzet tudatuk.

Hunfonix 2017.06.05. 21:34:45

@janiboy:
Bár nagyon remélem, hogy nincs igazad, igazunk, én is így látom.

Teljesen elszakadtunk a gyökereinktől, az értékrendünktől, és ha valaki úgy szeretne élni, hát hülyének nézik, még ezen a forumon is pedig...

petiasün 2017.06.06. 16:03:14

tldr.444.hu/2017/06/06/alakul-egy-uj-eu-amibol-orban-ki-akar-maradni A Kárpát-medencei föderáció esélyeit/esélytelenségét latolgatva közben Európa új sebességbe kapcsol: tldr.444.hu/2017/06/06/alakul-egy-uj-eu-amibol-orban-ki-akar-maradni

petiasün 2017.06.06. 16:06:31

Szerk.: De jó lenne, ha tudnék kommentet szerkeszteni...főleg ha tökvéletlen küldöd el a kommented.

Szóval amíg mi magyarok latolgatjuk ezt, Európában az önstünk össze eltérő, egymással szervesen soha nem érintkező kultúrákat és alakítsunk ki egy államot project beindult. Ami még mindig jobb a nemzetállamiság és föderáció közt lebegő, tingli-tangli, cselekvésképtelen massza mint ami most van. Az egyik irányba el kell mozdulni.

Mia and me 2017.06.07. 21:33:43

@Barát Csaba: "mert képtelenek szembe menni azzal a paranccsal, hogy támogatniuk kell az arabok betelepítését."

A "többi" is csak plakátokon ment vele szembe...

Hunfonix 2017.06.09. 21:59:31

@Mia and me:
meg a sok okos aki nem bírta felemelni a seggét és elmenni szavazni

Mia and me 2017.06.16. 22:38:31

@Hunfonix: Melyik szavazásról beszélsz? :)

Milo 2017.06.20. 10:01:31

A 8%-os helyi kisebbségnél a cigányokra gondolsz? Mert ha igen ,akkor jó lesz az 28%-nak is :D Persze tudom hivatalosan 10% körül van a számuk,de ez már szemmel láthatóan nem fedi a valóságot.
Egyébként ha az ember valami ellen lázad,akkor igazából azt fogja erősíteni.Így nézve tényleg igaz hogy minél többet van emlegetve Trianon,annál erősebbek lesznek azok a határok,változni nem fog semmi.

emberneve.gyufa 2017.08.02. 21:19:04

Ammet, Bacchus Baron Samedi, Brahma, Ganesh, Hwydion, Isten of the Hungarians, Mithras, Shiva, Visnu

Jó kis társaság, persze azért a jó öreg sötét okkult megjelenítés megmaradt.

americangods.wikia.com/wiki/Old_Gods

spike_spiegel 2017.08.15. 16:03:27

A momentumról lesz valami említés? Messziről bűzlenek. Gyakorlatilag olyan érzés, mintha már előre meg lenne terítve nekik. A logojukat csak ma láttam. Nem lepődtem meg :D
momentum.hu/wp-content/themes/momentum/img/momentum_og_image.png

spike_spiegel 2017.10.05. 13:39:59

A vegasi eseményekkel kapcsolatban néhány érdekes dolog, egy fórumról a vigilantcitizen.com -on:

Is there some satanic holiday today/yesterday...?

It's called Yom Kippur... &... the Jesuit Orders Birthday - all in one week :)

They kicked it off with the Iconic death of Hugh Hefner at the age of 91 on the Jesuit Orders Birthday (9/27/1540)

The Jesuit Orders Birthday has date numerology of 91 = 9+27+15+40

And ended it with the Massacre in Vegas at the Route 91 Festival

Sunday - the 274th day of the year - A day that leaves 91 remaining

emberneve.gyufa 2017.10.07. 03:04:35

Nekem a személyes kedvencem a következő, de azért a témában lehetne egypár érdekes videót posztolni...

www.theguardian.com/politics/video/2017/sep/30/boris-johnson-caught-on-camera-reciting-kipling-poem-in-burmese-temple-video

petiasün 2017.10.07. 13:56:12

zoldkor.blog.hu/2017/10/05/jupiter_a_skorpioba_lep?utm_medium=indapass&utm_campaign=inda_notification&utm_source=notilayer&utm_source=fejlec_bloghu&utm_medium=noti-dropdown&utm_campaign=fejlec

"Volt már ilyen. A Jupiter 2006-ban már volt a Skorpió jegyében. Az a Skorpió Jupiter definíciója, hogy feltolja a tömegekben a beakadt vörös energiákat. 2006-ból mindannyian emlékezhetünk a tv-székház ostromára, a Deák téri tankra, a „sün, sün, sün” legendás viccére. 12 év alatt ér körbe a Jupiter a Zodiákusban, és 2006 pont 12 éve volt."

"Ha visszanézzük a 2006 magyarországi képet, nem lepődünk meg, hogy ahogy a Jupiter már mindjárt belép a Skorpióba, 2017.október 1-jén Katalóniában ugyanez az eseménysor történt."

dangbird 2017.10.07. 14:14:53

"12 év alatt ér körbe a Jupiter a Zodiákusban, és 2006 pont 12 éve volt." - math.fail

dangbird 2017.10.29. 09:08:43

A látszólagos kihaltság ellenére azért lesz november folyamán egy előadás videó (magát az előadást zárt körű rendezvényen tartom, csak az jelentkezhet esetleg, hogy jönne, akit személyesen ismerek - addig pedig még megpróbálok egy bejegyzést is izzadni, de már nem ígérek semmit.
A Facebookon pedig folyamatosan frissül a tartalom:
www.facebook.com/iranyitok

emberneve.gyufa 2017.10.29. 14:40:54

Lehet zártkörű a rendezvény, de úgy bebilokálom magam, hogy csak pislogsz, miért nem döcög a merkaba. :D

spike_spiegel 2017.12.07. 16:23:15

Látszólag megint elmúlt az aktivitás. Azt láttam, hogy Nándi blogja újra lett töltve itt a blogponthun.

Az előadás video várható még? vagy nem a tervek szerint alakultak a dolgok? Esetleg egy bejegyzés?

dangbird 2017.12.07. 16:43:14

Az előadás videó késik, mert tönkrement a monitorom, és nincs pénzem újra. Jelenleg egy szükségmonitort használok, ami nem igazán alkalmas videóvágásra.

spike_spiegel 2017.12.08. 16:27:04

Azt hiszem ezt sorolhatjuk a nem a tervek szerinti alakuláshoz. Látnok vagyok, tudtam :)

Egyébként mostanában folytatott hosszas keresgélés után tudom ajánlani az openshot-ot, ha majd nem a monitor lesz a legnagyobb probléma, hanem esetleg a vágó program. Nem tudom mit használsz, vagy elégedett vagy-e vele.

dangbird 2017.12.08. 16:29:55

@spike_spiegel: Jobb híján a Premiere-t használom, és nem vagyok vele elégedett. :)

spike_spiegel 2017.12.11. 08:27:25

@dangbird: Az is egy megoldás csak költségesebb :D talán

Egyébként érdekesek a mostanában zajló dolgok itthon is külföldön is. Bár azt nem értem mire jó, hogy beborítják a hollywoodi elitet, egyre inkább nyilvánvaló, hogy mik folynak/folytak eddig is a háttérben, sok pedo-pszicho-perverz állat. Mennyi idő kell mire az okkult, véráldozatos rituálék is címlapsztorik lesznek? Végülis a popelőadók klipjeiben már orrba-szájba tolják.

Itthon meg ez a nyilvánvaló korrupció, mintha magukra akarnák gyújtani a házat. Báááár az emberek ingerküszöbe igen magas lett...

dangbird 2017.12.12. 21:48:55

Úgy néz ki, hogy megoldódik a dolog, januárra lesz előadás videó, kettő is (Tóth Feri + én).

dangbird 2017.12.19. 17:59:28

Aki esetleg szerény(telen) személyem társaságában szeretne részt venni a MAG-os (Géczy Gábor-féle) fényláncban, az itt teheti meg:

www.facebook.com/events/553043255031623/

95,73%, hogy ott leszek.

Szilveszterre tervezek rendhagyó, sok indulat keltésére alkalmas, provokatív szájbatalpaló bejegyzést.

petiasün 2017.12.20. 22:16:17

highline.huffingtonpost.com/articles/en/poor-millennials/ Minden szipi-szuper. :)

Én a helyi közösséget erősítem, már ha megtartják (XVI. kerület)

dangbird 2017.12.27. 09:21:34

Természetesen az, hogy "tervezek bejegyzést", nem azt jelenti, hogy lesz is. Nem egyszerű a téma sem, meg a feladat sem, hogy úgy írjam meg, hogy hasson is, de ne váltson ki ellenérzéseket sem.
A monitor-probléma viszont megoldódott, úgyhogy elhárult az akadály a vágás elől. Már csak hónapok kérdése. :D

dangbird 2018.01.09. 16:02:07

www.haon.hu/vajon-lehetett-e-zsido-arpad-fejedelem/3729817

Elsőre szimpla provokációnak tűnhet, de aki látta a Kereszt a Koronán című előadásomat, az többet is beleolvashat. Eddig a kazár eredet nem is volt elismerve, tagadták, ragaszkodtak a héber eredethez (jól láthatóan fehér ember létükre), mert Izraelre akartak jogot formálni. Most vajon mire akarnak, hogy már magától értetődő dologként emlegetik? Nehogy nemsoká azt kelljen mondanom, hogy "ugye megmondtam"...

csi szi 2018.01.16. 22:01:20

@dangbird: A kazár elméletet a genetikai vizsgálatok már régen megcáfolták. Egyébként a tisztább vérű zsidók azok bizony közel-keletiesen néznek ki, némi néger beütéssel (vastag száj, göndör haj stb.) Mivel több, mint ezer évig éltek az askenázik Európában, természetesen az elkülönülés ellenére is volt vérkeveredés (félrekefélés, nemi erőszak stb. mindig volt) ezért látszanak fehér embernek sokan.

dangbird 2018.01.22. 20:06:02

Jelentem, ma elkészült az enneagram-előadás vágása, már "csak" le kell renderelni és feltölteni, úgyhogy jövő héten valamikor várható.

Mia and me 2018.01.24. 22:12:26

@dangbird: és csak nálad lehet megnézni, vagy majd kiteszed ide is ;-) ?

dangbird 2018.01.28. 15:21:39

Már van előzetes, nem linkelem, rá kell keresni - vagy feliratkozni! :)

Hunfonix 2018.01.30. 20:11:37

hová kell feliratkozni?

dangbird 2018.01.30. 20:16:09

...YouTube-csatorná(k)ra?