HTML

A Játék Neve: Föld

Ez a blog arról szól, hogy hogy működik a világ valójában. Túl a látszatokon, a manipuláción, a mindent átszövő hazugságon és felelősséghárításon. A jelenkor eseményeinek mozgatórugóival is foglalkozik, ahogy a régmúltba is tapogatózik visszafelé, egészen az emberi lét kezdeteiig. Mindez egy sokéves kutatómunka eredményeire támaszkodik. A blog korábban "2012 blog" címen működött a blogol.hu szerverén. Kapcsolat: blog2012 kukac freemail ponnt hú!

Friss hozzászólások

Utolsó kommentek

Szájbatalpaló #11: A feminizmusról

2015.12.17. 15:15 dangbird

A bejegyzés a Szájbatalpaló Blogon itt található.

cissy11.jpgAzt terveztük, hogy az oktatási rendszerről fogunk írni egy szájbatalpalót. Ez is meglesz, de most egy kicsit halasszuk el, egy éppen aktuálisabbá vált téma miatt.

Mert ez az Ákos már megint politizál. Most éppen az Echo TV-nek adott botrányos interjúban azt találta mondani, hogy a férfinak azért széles a válla, hogy a gerendát vigye, a nőnek pedig azért széles a csípeje, hogy gyereket szüljön. A Telekom, Ákos egyik szponzora pedig az összes önmegvalósult és maradéktalanul boldog gerendacipelő bajnoknő nevében szent felháborodással felbontotta a szerződést, sőt a hazai piacról is majdnem kivonult, de aztán mégsem, mert a migránsoknak még kell a wifi.

Ez az Ákos már megint belekotnyeleskedik a világ folyásába, ahelyett, hogy szépen szerelmes dalokat énekelne. A suszter maradjon a kaptafánál, az énekes énekeljen, a politikus pedig majd politizál, harsogja a baloldal, elkötelezett demokrataként. A Telekom eddig mindezzel nem törődött, elvégre nekik is vannak politikai kötődéseik (a hazai közéletben ugyan kinek nincs?), most azonban a tenyerükből etetett rockpacsirta odakapott, megmarta őket akaratlanul, belegázolt az elemi érdekükbe.

A Telekom ugyanis abból él, hogy társadalom, közösség, család a nemlét határáig szétesett állapotban van. Apuka az autógyárnál könyvelő, anyuka a tévétársaságnál menedzserasszisztens, a gyerekek pedig iskolába járnak, lehetőleg már általánostól az egyik a matematika, a másik az angol szakosba, hogy majd már egyetemre külföldre mehessen. (Szájbarágás kedvéért: szándékosan csupa elidegenítés-szolgáló intézményt írtunk.) Nagymama pedig száz kilométerre lakik, de nem baj, jön a karácsony, és megyünk hozzá, már nagy süteménygyártásban is van, hiszen tudja, hogy megyünk: felhívtuk. Telefonon.

Az utcán jártunkban-keltünkben sokhelyt ott a felirat: ez a szekrény tud valami nagyon értékeset: összeköt azokkal, akik fontosak Neked. Az emberek művi, technológiai összekötésére pedig csak akkor van szükség, ha előtte elszakítottuk őket egymástól.

Az emberiség ősi filozófiai világképe szerint a világmindenségben három fő alakító erő létezik: a teremtő, a megtartó és a pusztító erő. A pusztító erőt teljes mértékben a férfi minőség képviseli és fejti ki. A teremtő erőt szintén, de csak részben: nem tud teremteni a teremtést befogadó, annak keretet, fészket, formát adó női minőség nélkül. A női minőség ugyanis a megtartó erő, mely nélkül a létezés a pusztítva újrateremtődés folyamatos káosza lenne. Így a nők szerepe, az Ákos által is felemlegetett speciális szerepen, a befogadáson, megfoganáson, gyerekszülésen túl, univerzálisan a befogadáson és elfogadáson alapuló megtartó erő gyakorlása, a család, a társadalom, az emberiség, a világ egyben tartása. „Összeköt azokkal, akik fontosak Neked.” A női minőség helyébe a technológia lépett. A matrix latin szó, jelentése James Joseph Sylvester előtt anyaméh volt. Azóta rács, hálózat, amely elválaszt és összeköt; egyforma, lélektelen, jellegtelen, ezért nemtelen és terméketlen. A szó új értelmét 1850-ben kapta meg, azidőtájt, hogy megjelent az Első kommunista kiáltvány, amely nyíltan követelte a család eltörlését, mert az „az ember ember általi kizsákmányolásának” legősibb intézménye.

Ez a feminizmus szellemi kútfője. Ha meg akarjuk tudni, a modern létrontó mozgalmak ki ellen irányulnak, meg kell nézni, kit tűznek a zászlajukra. A rombolás fedőmeséje mindenkor a felszabadítás. (Magyarországon ezt a legtöbb embernek remélhetőleg nem kell magyarázni, hiszen minket már legalább négyszer felszabadítottak.)

A nőjogi mozgalmak célja az volt, hogy a nők számára lehetőségeket biztosítson az élet azon területein, ahol korábban csak férfiak tevékenykedtek. A férfitermészetből adódóan pedig ezek mind versenyterületek voltak. A nő a megtartó erő: ha elkezd versenyezni, megszűnik nőként működni. A feminizmus mögötti szellemi „háttérműhely” (ennek megmagyarázásába most ne menjünk bele) pedig pontosan tudta ezt. Ahogy azt is, hogy a lehetőségből szokás lesz, a szokásból pedig szükség, ahogy már azt korábban is írtuk. (Nagyon fontos mondat, véssük fel a monitorra! :) A nők egyenjogúsítása nem jogot és lehetőséget adott a nőknek arra, hogy férfiszerepekben is működhessenek, hanem kötelezte rá őket.

Az „egyenlőség, egyenjogúság” hamis eszméje mögött mindig az a ki nem mondott hazugság van, hogy számok vagyunk (egy mátrixban), melyek közé valamilyen relációs jel tehető. Vagy egyenlő vagyok a másikkal, vagy ő több nálam, vagy én vagyok több őnála. Ennek alapja a versenyszellem. A feminizmusban a versenyszellem teszi önmagát kizárólagossá. A valóságban minden ember ezernyi tulajdonság egyedi és megismételhetetlen kombinációja és összműködése. Így teljes egyenlőséghez, a megkülönböztetés, kirekesztés minden lehetőségének megszűnéséhez az egyformaság szükséges. Rasszok, népek, korcsoportok, nemek közötti azonosság. Jellegtelenség. Nemtelenség. Mátrix. A statisztika táblázatára (mátrix), hogy demográfiailag nem önfenntartó a magyarság, szabad rázokogni. De ha a rocksztár azt mondja, a nőnek nem azért széles a csípője, hogy a férfi vállának szélességével versenyezzen, a Telekom megharagszik. Mert ők elkötelezettek a nők jogai mellett. A rocksztár meg, úgy látszik, keresztény-konzervatív hevületből vissza akar térni a férfiuralom kocsmaszagú évszázadaihoz, és a feleségét is biztos veri...

Nos, akkor a férfiuralomról néhány dolgot.

Bölcs az, aki észreveszi és értékeli azt a láthatatlan világerőt, amely a szükséges ideig megtartja körülötte és benne a dolgokat. Ki törődik azzal, ha valami van; „megvan, és kész”? A teremtő és a pusztító erő mindig látványosabban, lármásabban működik, így a férfierő is. A történelemkönyv lapjain férfiak politizálnak, uralkodnak, csatáznak, fedezik fel a világot, míg a nőknek igen kevés szerep jut, azok is főleg férjeik jogán. Ez azonban a dolgok felületes nézete, hiszen például ezer évet kétszáz oldalban leírni csak felületesen lehet. Ráadásul nem elhanyagolandó, hogy a történelmet férfiak jegyezték le. De nem jegyezhették volna, és nem is lett volna mit lejegyezniük, ha nincsenek ott a nők, mögöttük anyaként, mellettük feleségként.

A családot nézve hasonló a helyzet. A család életének helyszíne az otthon, ami normális esetben a nő felségterülete. A felszínes szemlélő számára mégis úgy hat, hogy a férfi a ház és a család ura. A férfiak ugyanis (nem csak a családban, mindenhol) látványosan, erővel, eréllyel szereznek érvényt akaratuknak, a nők pedig türelemmel, rugalmas elfogadással, fondorlattal, bölcsességgel.

A középkori magyar paraszti életben a nők és férfiak között nem volt alá- fölérendeltség, de ami legkevésbé volt, az egyenjogúság. Szinte nem is volt olyan életterület, melybe mindkettőnek joga lett volna beavatkozni. (Jog alatt persze nem törvényi jogot, hanem annál is erősebb konvenciót, hagyományt, mintát, társadalmilag elvárt viselkedést értünk.) Pontosan tudták, mi a nő és mi a férfi dolga, feladata, felelőssége, joga. Ez tehát nem egyenlőség, hanem egymást kiegészítő együttműködés. Halkan feltesszük a kérdést, egy ilyen szigorúan szabályozott rendszerben egyáltalán min lehetne összeveszni? Ma, mivel nincsenek a szerepek kiosztva, mindkét házasfél mindenben illetékes, állandó vélemény-, akarat- és érdekütközés van közöttük. (Hogy saját sorsuk mérgezésén túl ez a gyerekek tudatalattijában mit művel, abba most nem is megyünk bele, talán majd máskor.) Persze minthogy a férfi nem csak fizikailag, de akaratában is erősebb, mint az asszony, régen is megtehette, hogy begorombáskodott az asszonyi felségterületre, de ha egy jól működő rendszerben teszünk rosszat, elég gyors és egyértelmű lesz a negatív visszacsatolás, szemben a mai helyzettel, mikor eleve rosszul működő férfi-nő kapcsolatokat toldozunk-foldozunk tanácstalan boldogságvággyal.

Szoktam mondani tréfásan, hogy az emberiség legnagyobb bűne a nők ellen a tükör feltalálása volt – de van egy ennél még sokkal alattomosabb találmány: a szövőgép. Az első hatalmas lépés a nőiség megszüntetésére, technológiával való helyettesítésére. Az ipari forradalommal, a városok lakosságának növekedésével, az újkor társadalmi folyamataival pedig együtt járt a pénz szerepének növekedése. Ahol pénz van, ott verseny van, így a férfi szerepe is megnövekedett. A korábbi közösségi önfenntartás helyét pedig vidéken fokozatosan átvette az árutermelő mezőgazdaság. Ahol a pénz és a technológia az úr, a férfi az úr, a nő pedig alávetett, kiszolgáltatott cseléd, a felsőbb osztályokban pedig egyenesen eltartott, unatkozó, elkényeztetett cicababa – hacsak nem ölt maga is nadrágot.

A progresszionizmus egyik téveszméje viszont, hogy mivel a világ fejlődik, ha valami rosszabbul működött régen, az még régebben csakis még rosszabbul működhetett, tehát a problémából csakis előremenekülni lehet, a dicstelen múltat végleg eltörölni – lehetőleg annak elkövetőjével, az emberi nemmel együtt, hogy el ne követhesse újra. A szüfrazsett-mozgalom, az emancipáció, a feminizmus egy rossz helyzetre adott rossz válasz volt, amely a rosszat akarta jobban csinálni – akárcsak a nemtelen szülő-apa: a marxizmus.

80 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekneve.blog.hu/api/trackback/id/tr498180008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.12.17. 19:02:11

"– Az elmúlt félévben a gender és a teológia viszonyáról tartott előadást a bécsi egyetemen. A gender kifejezés keresztény körökben mumusnak számít, azt szokták felhozni, hogy a halál kultúráját hirdeti. Mit jelent tulajdonképpen a gender?

– Az a gondolat, hogy a gender a halál kultúráját képviseli, Gabrella Kuby-tól származik, aki igyekszik teljes mértékben félremagyarázni ezt a fogalmat. Hiszen a gender csupán társadalmi nemet jelent, semmi többet. A nemek társadalmi egyenlősége mind a nő, mind a férfi szempontjából próbál igazságos társadalmi struktúrát létrehozni. Ebből tehát a férfiak sincsenek kirekesztve, bár sokan szeretik azt gondolni, hogy a gender férfiellenes. Pedig épp ellenkezőleg: azt teszi lehetővé, hogy neme miatt senkit, se férfit, se nőt ne lehessen kirekeszteni bizonyos területekről. Ennek politikai vetülete a gender mainstreaming, a gender szempontú teológia pedig azt jelenti, hogy próbálunk kapcsolódási pontokat keresni a gender studies, vagyis a genderrel foglalkozó tudomány és a teológia között.

– Van, lehet kapcsolódás teológia és gender között?

– A kapcsolódás természetszerűleg megtörténik, amikor a teológia is elkezd gender-szenzitíven gondolkodni. A korábban felhozott példák mutathatják, hogy erre éppen Magyarországon lenne nagy szükség. Ezt röviden úgy szoktam megfogalmazni, hogy ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre: nem lehet úgy gondolkodni a nőről, mint arról, aki más, másodrendű, hanem csak egyenrangú lényként, aki ugyanúgy hordozza az Isten képmását. A kapcsolódást jelentheti az is, hogy megvizsgáljuk, hogyan valósul meg mindez a mi egyházunkban a gyakorlatban? Mit is jelent ez a keresztény közösségekre nézve? Hogyan lehetne egy valódi testvériségre felépülő egyházi struktúrát létrehozni? Ebben az ügyben egyébként az evangélikusok sokkal előrébb tartanak.....
...
– Az az érzésem, hogy túl sokat beszélünk a homoszexualitásról, mint családot fenyegető tényezőről és keveset a családok valódi válságáról, a szerepek átalakulásáról és azokról a kihívásokról, amelyekkel ez jár. Erről mit gondol?

– Szerintem nem a család, mint olyan veszélyeztetett, hanem új korban élünk, amelyben a családról új formában kellene gondolkodni. A világ megváltozott, és ha mi bebetonozzuk magunkat, és olyan modellt akarunk megélni, ami már nem életképes, akkor az úgysem lesz tartható. Kicsit ezt látom a melegekkel vívott „háborúban” is: mintha a saját problémáinkból adódó feszültségeket próbálnánk meg rájuk vetíteni. Inkább azzal kellene foglalkozni, hogy az új női modell mellé, amelyik most kialakul, és amelyik nem elégszik meg a fakanállal, kellene egy új férfi modell, mert az új nő a régi férfival egyszerűen nem passzol, a kapcsolatuk nem lesz műkőképes. Fontos, hogy a nő nem a saját természete ellen tett, amikor felszabadította magát a szerepek diktálta kötöttségek alól, hanem szeretett volna teljesebb, szabadabb életet élni. Ez sokaknak sikerült, most jó lenne, ha kicsit többet foglalkoznánk a férfiakkal, illetve ők többet foglalkoznának magukkal, például az érzelmeikkel, vagy azzal, hogy mit jelent apának lenni ma, mi az apai hivatás. Akkor talán nem a félelem, meg a nőellenesség irányítaná az erről szóló beszédet, hanem a nyitottság és az egymásra találás."
evangelikus.hu/perintfalvi-rita-interju-2015

emberneve.gyufa 2015.12.17. 19:26:32

@cathsword:

"Hiszen a gender csupán társadalmi nemet jelent, semmi többet. A nemek társadalmi egyenlősége mind a nő, mind a férfi szempontjából próbál igazságos társadalmi struktúrát létrehozni."

Szegény valamit félreértett akkor. Dehát mit várunk tőle... csak egy nő :D

Most hallottam először erről a gender dologról egyébként, de úgy tűnik nem férfiellenes, csak igazságtalannak tartja a hagyományos társadalmi struktúrát :D

2015.12.17. 19:28:15

Az egyenlőség (egyformaság) nem egyenlő az egyenjogúsággal. És főleg nem egyenlő az egyen-lehetőségekkel :).

A választás lehetősége nincs meg a nőknek, és ha egy vágányon elindulnak, akkor csak az egész életük meg addigi eredményeik beáldozásával térhetnek le (Ha családból lépnek ki akkor menthetik a gyerekeket meg a romokat, amiket a férfiak ilyenkor - tisztelet a kivételnek - felperzselnek és sóval szórnak be képletesen...Ha a karriert hagyják ott a gyerekezésért, akkor utána siralmas bérért mehetnek ismét dolgozni ha majd akarnak - és lesz hová) Nagyon erős bármelyik szituban a függés és kiszolgáltatottság, nincs meg a szabad választás, és szinte minden esetben a saját érdekeit kell háttérbe szorítania (akár a munkáltató érdekei mögé, akár a család, a férje, gyerekei érdekei mögé)

Amúgy meg Ákos most nagyon mellélőtt, mert a szavaiból inkább az jön le, hogy a nők helye a konyhában meg a gyerek mellett, és nem az hogy a hagyományos értékek meg család mellett állt ki. Mondjuk ha ő nem lett volna menő(manó) énekes, akkor lehet hogy ők is jobban jártak volna (a gyerekeik is) ha anyu mégis nyomja tovább a jogász karrierjét és ákos megy gyes-re. De nem ezt mondta hogy aki jobban tud "pénzkeresni" az tegye, hanem azt hirdeti a nagy igazságnak, amit ő is csinált: egy képzett nőt (luxus)cseléddé és bébiszitteré tett. A boldogság foka jól látható ákos (önelégült) és a felesége (saját nagyanyja) "mosolyán" és arcán minden együttfotózásukkor (pedig ott még biztos igyekeznek is boldognak tűnni...)
Valamint kiss pistának, aki századennyit sem keres, mégis milyen minta ez hogy akkor ő a ház ura, kiss pistáné meg ugyan csak ötvenedannyit keres mint ákos(tehát kétszer annyit mint kiss pista), de áldozza fel a karrierjét és mossa kiss pista gatyáit, merthogy neki az jár mint "kiteljesedés".

Egy szar rendszerben a legkiszolgáltatottabbaknak a legszarabb és azok jelen társadalmunkban a nők/gyerekek. És ne jöjjön senki a híres és látványos kivételekkel - a magyar családok 90 %-a beleesik a jelenlegi ovis "ingyenebéd" körbe, ami azt jelenti, hogy a magyar nők 90%-a nem önmegvalósít meg kiteljesedik, ahenm vagy halálra melózza magát munkahelyen és otthon, vagy szemlesütve azt csinálja, amit apu mond, mert neki nincs munkahelye...

2015.12.17. 19:34:58

@emberneve.gyufa: ja csak egy nő, aki katolikus teológus doktor... mit is várhatunk tőle mi..?
Na ez a beszólás :) a hétköznapi hímsovinizmus legcsodásabb példája. Vagyis elnyomás, lenézés, leminősítés. Ez ellen is küzdene (és küzd) a feminizmus normális vonala...

dzsugasvili 2015.12.17. 19:44:22

@cathsword: Jó vicc, teológus doktor. Na ne vicceljünk már. Egyrészt alapból nevetséges ezt az elmélkedős (gyakran simán ostobáskodó) témát tudománynak nevezni, másrészt akinek a mai keresztény nagy egyházak adják meg a címet, az általában többszörösen is szemben áll kb. mindennel, ami ezen a blogon megy.

Ez az egész genderesdi a tömény hányadékok csoportjába tartozó fikciós kitalált téma. És bár több ember őszintén elhiszi, hogy ez egy kutatni való igazi tudomány(ág?) lehet, attól még nem lesz az.

Ha ez a teológus valaki mondott valami értékelhetőt, akkor max. a véleményeként értékelhető, nem azért, mert tudós, aki mondta.

2015.12.17. 20:10:17

@dzsugasvili: Igen, ezek jó példák mindarra amiről írtam az imént:).

Mire is figyeltek? Hogy doktor és hogy nő.

és eleve leviccezed.

Tőlem mari néni is lehet, nem azért idéztem be mert nő és mert doktor és mert teológus, hanem mert a vélemyéne egy emberközeli és istenközeli vélemény. És mert abból indul ki ami van a jelenlegi világban és társadalomban és azt viszi tovább, nem azon síránkozik hogy hogyan kellene lennie meg vissza a középkort és az akkori családi mintákat.

emberneve.gyufa 2015.12.17. 20:18:40

@cathsword:

Vicceltem a nős kijelentéssel, bár megértem, ha nem értetted :D :D

Egyébként valóban félreérti szerintem a helyzetet, mikor azt gondolja hogy a társadalmi nemekre osztással van a bajuk az embereknek, holott valszeg a gender mainstreaming fogalom zavarja a konzervatívabb gondolkodású embereket.

Első hallásra valóban baromságnak tűnik számomra ez a gender mainstreaming, gondolom nem véletlen hogy ausztriában már működik :D

Az pedig hogy katolikus, professzor és hogy nő szerintem annyit dob a kérdésbe, hogy:

- katolikus aki igazságtalannak tartja a világot?

- nő, aki azért kardoskodik, hogy a nőknek ne csak joga, hanem kötelessége is legyen magasabb pozicióinak betöltése a karrierista kizsákmányoló rendszerünkbe?

- az hogy professzor azt jelenti hogy elvégzett egy teológia msc-t?

Félreértés ne essék, pont azért írom amit írok, mert jót szeretnék a nőknek, és egyáltalán nem vagyok meggyőzve arról, hogy társadalmunk jelen pillanatában ilyen dolgokra lenne szükség (mint a gender mainstream).

Azt gondolom minden férfi tiszteli azt a nőt, aki ezt kiakarja vívni magának.

Az pedig, hogy a történelem lapjain főleg férfiakat látunk, annyit jelent, hogy a nők (általában) nem olyanok mint a férfiak. Történelmi cselekedet végrehajtásához bátorság kell. Ez meglehet egy nőben is, ahogy van rá példa a történelemben is, és élhet vele, de inkább a férfiakra jellemző.

Senki nem tiltja egy nőnek, hogy férfiként élje az életét, viszont szerintem nem ajánlatos. A hindu mitológiában Drona brahman családban született mégis harcra használta az erejét ("Az ő nagy tragédiája, hogy békés életre született mégis harcos akart lenni").

2015.12.17. 20:30:58

@emberneve.gyufa: igen, a viccről írtam. az (is) a hymsovinizmus része. Nők nem szoktak azzal viccelni férfitársaságban, hogy biztos azért nézik le a teológusnőt, mert ezzel kompenzálják, hogy biztos kicsi a f.rkuk. Na ez a durvaság, ami ha fordítottan nőt ér, akkor mindennapos. A férfiak meg kikérik maguknak, vagy bevernek egyet. Erre utaltam.

Hol olvastad hogy az a véleméyne hogy a nőknek ne csak joga hanem kötelessége legyen karriert építeni?
Pont arról szól hogy mindenki azt tegye, ami emberré és teljessé teszi. Jelenleg nincs olyan hogy gyerek is meg karrier is, holott lehetne. Annak aki akarja. Sok nő akarná. De be van szorítva vagy egyik vagy másik lyukba.

Egy férfi azt a nőt tiszteli aki kivívja magának? Akkor férfi lesz nem, mert a nők nem erőszakosak és nem vívnak...
De amúgy baromság amit írsz, társadalmilag és egyénileg is fehér holló a nők felé a tisztelet. AMi egy férfinak valahogy mégis azért többnyire jár, mert ember. Na, a lényeg hogy a nő is az.

Bátorság nem egyenlő f.szverés, vérengzés, átgázolás, leigázás. Bátorság mondjuk az, amikor a gyereked mented a bombázáskor. Vagy azért engeded hogy 70 erőszakoljanak meg, hogy a férjed, fiad addig elmenekülhet és nem lövik agyon....A katonák meg parancsra lőnek - a többségük. Ki a bátor? Nők és férfiak is. A törénelem nem a bátrakról szól hanem az erőszakosokról.

A nők nem férfiként akarják élni az életüket hanem emberként. Ez valahogy mindig félrecsúszik a férfiak agyában....

petiasün 2015.12.17. 22:33:08

Bálint Trek-es hasonlataival élve a ferengiknél volt jellemző, hogy a férfiak voltak a pénzkeresők, és mivel a pénzkeresés az egyetlen érték a világukban, ezért a nőknek teljesen másodlagos szerepük lett, hiszen nem ők teremtik elő a javakat teszem azt a kertben, vagy kötik a ruhát, hiszen minden pénzért kerül beszerzésre. Aztán a ferengik is belátták, hogy ilyen feltételek mellett egyenjogúsítsák a nőket. Csak akkor kérdés, hogy létezik-e egyáltalán még női minőség, vagy külön szerepe - helye a világban, vagy már csak dolgozók maradtak a kaptárban, fizikailag ugyan nemi jellegzetességgel, de szerepüket tekintve egyforma biorobotokként. Lassan jöhet a jem hadar, vagy mi? :)

@cathsword: "a nő nem a saját természete ellen tett, amikor felszabadította magát a szerepek diktálta kötöttségek alól, hanem szeretett volna teljesebb, szabadabb életet élni."

"A nő" (?) nem szabadította fel magát semmikor, a gazdasági körülmények változtak meg úgy, hogy a nőnek is munkába kellett állnia. Gyakorlati szempontból nézve és reálisan a nagy változást a világháború hozta, amikor a megnőtt férfihiányban a nőknek is el kellett menniük megdolgozni a napi betevőért. Ma pedig a nemre való tekintet nélkül relatív alacsony bérezés (vagy magas adók) miatt kell mindkét nemnek güriznie.
Ebben nincs se választás, se több szabadság (sőt), se semmi szép. Ahhoz a sikerhez (?), hogy a nők is melóznak (értsd min napi 8 + 4 óra munka melóval, utazással és házimunkával együtt per nap), egyetlen feminista sem tett hozzá semmit, nem a feminizmus teremtette meg, legfeljebb megideologizálta előre. Ez megtörtént magától, a világ ilyen feltételeket szabott ki, ilyen rendszerben élünk.

Amúgy ez a férfigyűlöleted arra emlékeztet, amikor nagyon sok kapcsolati krízis után hasonlóképp vélekedtem már a nőkről. Az indiszkrétséget elkerülve azért próbálom együttérzésemet kifejezni amiatt, hogy megbántottak, de azért szólok, hogy ez kicsit elvakulttá is tesz, remélem, tudod. A problémáink nagy részét meg magunk okozzuk, felesleges másra mutogatni, egy egész nemre, tehát az emberiség egyik felére meg már kifejezetten komikus :) De szerintem ez az érzés mindenki életében előjön valamikor. Nincs is ezzel baj.

És még egy dolog, a nőknek azért a "legszarabb", mert egyszerre kell férfi és női szerepben teljesíteniük maximálisan, ami lehetetlen. Az egyiket fel kell adni - és mivel az erős, sikeres és jól kereső az, aki kényelmesen és létbiztonságban élhet (ami azért valljuk be, elengedhetetlen alapszükséglet) ezért sejthető, hogy melyik kerül a kukába előbb-utóbb. Mert ezt nem lehet hosszú távon csinálni.

Egyébként Ákos felesége ugyanúgy űzi az ipart, csak épp nem 8 órában, de amennyire belefér az idejében, természetesen azzal foglalkozik, ami a szakmája, főállásban meg anyuka, nincs ezzel szerintem semmi baj. Épp csak annyi, h az emberek 99%-ának megvalósíthatatlan. Ebben talán egyetértünk.

szötyörke 2015.12.17. 23:53:45

Sziasztok!

Köszönöm cathswordnek az idézetet, nagyon jó!

A jelen problémái sohasem oldhatók meg a múlt "istenítésével". A régi családmodell, ha tetszik, ha nem, de idejétmúlttá vált, lefutott. A ma embere sem a régi, és a körülmények sem azonosak a múlt körülményeivel. Ma már olyan nagy eltérések vannak ember és ember, család és család között, hogy nincs, és nem is lehet általános recept. A jelszavak és nagy kijelentések már csak egy nagyon szűk rétegre vonatkozhatnak, ezért is ez a nagy felháborodás. Ákos a jelenlegi rendszer kegyeltje, amely a múltat akarja visszahozni, de ez nem fog menni, csak diktatúrával. Egyébként nem is értem, hogy mi ez a nagy "gyerekcsinálósdi" propaganda, amikor fiatalok százezrei hagyják el az országot.
Úgy vélem, hogy amikor a szellem kivetül egy testbe, akkor nem az a döntő, hogy női vagy férfi testet kap-e, hanem magának a szellemnek a "fejlettsége" földi tapasztalatai, és a feladat, amelyet meg kellene oldania. Egyáltalán nem biztos, hogy egy nőnek aktuálisan az a feladata, hogy szüljön. Ha pedig szül, akkor jó lenne, ha ezt nem az elvárások miatt kellene megtennie, mert ha igen, akkor semmivel sem vagyunk különbek az állatoknál, akik a fajfenntartásra vannak programozva.

dzsugasvili 2015.12.17. 23:54:16

@cathsword: Na ez a jellemző feminista nyöszörgés. Le nem írtam azt a szót, hogy nő, de még csak utalást se. Tőlem Ferenc pápa vagy Obama, George Bush is lehetne, ha teológus doktorként genderezik.

Azt próbáltam közölni, hogy a teológus doktort kiröhögöm (A FÉRFIT ÉS A NŐT IS!!!), ha arra hivatkozik, hogy ő milyen tudós, mert nevetséges a "szakterülete". Mint embernek, lehet érdekes a véleménye, de a foglalkozása miatt inkább hátrányból indul nálam.

Dream_walker 2015.12.18. 09:40:22

Ez az Ákos milyen botrányos kijelentéseket tesz, hát hogy képzeli, hogy elismétli a biológusok tapasztalatait, nahát. Az összes élettudományok mondjanak le! Most!

A poszt többi része nevetséges. Másodrendű dolog, hogy valaki ő vagy férfi. Mert valaki elsősorban ember, és csak másodsorban nő vagy férfi. Ha ma embernek lenni sem tud a többség, a f.szért megy a szájtépés ezen a h.lyeségen. Ennél már csak az a jobb, mikor a harmadrendű dolgokon (vallás, nemzetiség, stb.) megy a szörcs.

2015.12.18. 10:54:30

Petiasün:
"A nő" (?) nem szabadította fel magát semmikor, a gazdasági körülmények változtak meg úgy, hogy a nőnek is munkába kellett állnia." - Nem ezt jelenti a felszabadítás. EZ a gond, hogy mindenki azt hiszi hogy az az egyenjogúság hogy a nők is éhbérért dolgozhattak az ipari forradalom után.... A nők felszabadulása akkortól nézendő ami pl a szüffrazsett c fimben van, hogy már nem csak éhbérért dolgozó ÉS házicseléd, hanem EMBERként kezdi értelmezni magát és ezt igyekszik a másik nemmel is elfogadtatni és azokat a jogokat is követelni ami a férfiaknak mint embereknek alapból jár. (még ma sem sikerült a világ nagyobbik felén, itthon sem annyira) A felszabadítás az, hogy ma egy nő tud érte tenni, MEGTEHETI hogy nem láncolja magát egy (idő után kiderül hogy bunkó:)) férfihez, ahnem ő maga teremt magának egzisztenciát. Van lehetősége tanulni és van lehetősége (még a többszörös diszkrimináció és üvegplafon jelenség mellett is) némiképp függetlenedni a "pénzkereső" férfitól. Merthogy a férfiak nem nagyon keresnek ám pénzt.... A gyerek meg a nő meg eszik meg minden :).
Lehet ezen is elindulni, hogy miért nem keresnek a férfiak pénzt, és amelyik igen, az miért hagyja el a feleségét úgy a trónörökös érkezése után 1-5 évvel... Amikor már totál elszakította a nőt a gyerekkel való MUNKÁJA attól, hogy saját egzisztenciát és jövőt kezdhessen teremteni magának és a cserbenhagyott gyerekének...
De akkor ezen kell elindulni és nem a folyamat végén és következményeként előállt helyzetben rugni egyet a nőkbe, hogy b.szki azért szar minden mert nem szülsz nekünk unokát.
Nem,- ez a jel, hogy alapjaiban kell átértelmezni mindent, hogy nem a nőknek kell változniuk elsősorban, mert a nők már minden szarhoz alkalmazkodtak, tök mindegy milyen struktúrát meg társadalmi berendezkedést találtak is ki és erőszakoltak rájuk a hatalmi pozicióban lévő férfiak, szép szóval, pislogással, mosolygással, visszahúzódással nem mentek semmire. Hát ezt tudják tenni a gyerekeik "érdekében", hogy nem szülnek... És ez Kövérnek nem tetszik (amúgy akik meg szülnek ész nélkül :), azokat miért azért basztatják, hogy elég legyen a 6 gyerek...te...) Hogy is van ez, csak fehér unoka a jó? :)

A napi 8 óra + 4 óra meló, az a férfiak esetében hogy is van ? És miért nincs helye egyenjogúságot követelni még napjainkban is a legtöbb országban?
Nem férfiellenesség ez, lehetne mondani azt is hogy azon férfiakért is van, akik szintén valami miatt a rendszer rosszabbik végén állnak (mert állnak ők is nagy számban ott is nem csak Ákos meg Kövér az egyetlen férfi ebben az országban).
Azonos munkáért azonos bért, a nem bérezett munkát is elfogadtatni munkaként, ami nem jár az egyik félnek a másiktól csak azért mert az egyik nő a másik férfi. Nem nyomni az egyik nem arcába nap mint nap plakátokon a meztelen testét, nem röhögni a vélt észbeli képességein (több a diplomás nő mint férfi), nem lemínősíteni, nem leugatni és nem leuralni erővel. (érdemes elolvasni a családon belüli bántalmazásos statisztikákat is és ez csak az ahol már minden kötél szakadt és bekerülnek valamilyen ellátó rendszerbe - és a gyerek miatt derül ki, hogy amúgy az anyát is napi szinten megerőszakolják, verik...)

KövérÁkos azt mondja, hogy nőnek kuss a helye és fogjon magának egy pénzes pasit, aztán baszakodjon otthon és mosolyogjon is mellé, különben ugye tudjuk ezt meg gyurcsénytól hoyg az öregecske csúnyácska gyerekek nevelésébe kifacsart feleségeket le kell cserélni... :)
Aki nem KövérÁkos, az a faszi mit csináljon, hogy "láncoljon" magához egy nőt...?

A kapcsolati krizisek nagyon tanulságosak amúgy- ahogyan az is hogy mikor válnak a nők és mikor a férfiak, valamint hogy mikor érzi minden nő hogy végre elkezdhet élni és a saját dolgaival foglalkozni. Alapvetően- nyilván mivel nő vagyok - a női problémákat jobban látom, sok családdal van kapcsolatom, kicsit sarkítva de ki merem jelenteni hogy ebben az országban azért van még csak élet és gyerek, mert a nők viszik az egészet a hátukon. És amit akarnának, hogy legalább ebben ne akadályozzák őket, kapjanak rendes fizetést, hogy amikor nem tartható egy kapcsolat, akkor EL MERJENEK válni, ne kelljen rettegni hogy még tőlük veszik el a gyereket (akit esetleg nem is ő akart hanem a férje tukmált rá hogy nagyobb családi adókedvezményt vihessen haza "apu"- holott az a gyereknek jár).

valamint látom a nem hímsoviniszta "normális" férfiak problémáit is (ebből is ismerek párat), egyszerűen a szar alá nyomják őket a többiek, a férfiviccelődés, a közhangulat, meg az ilyen Ákos-féle magasságokból igazságosztók.

2015.12.18. 11:23:47

@dzsugasvili: Nem, a hozzászólásom többes számban volt, és kettőtöknek szólt: gyufa ugrott arra hogy nő - nős leminősítő poénnal. Te meg arra hogy teológus meg katolikus.

emberneve.gyufa 2015.12.18. 12:06:23

@cathsword:
Cath most olvasom amit írtál, de nem gondolom hogy túl sok igazságot tartalmaz :)

"A férfiak meg kikérik maguknak, vagy bevernek egyet."

Ahha ... nem lehet hogy rossz társaságba vagy...?

"Hol olvastad hogy az a véleméyne hogy a nőknek ne csak joga hanem kötelessége legyen karriert építeni?"

Nos az egész hype onnan indult ki, hogy Ákos azt mondta, hogy a nőknek nem feladata, hogy annyi pénzt keressenek mint a nők.

Én is azt gondolom (bár nem sokra tartom Ákost)igaza van, valóban nem feladata ez a nőknek.

"Egy férfi azt a nőt tiszteli aki kivívja magának? Akkor férfi lesz nem, mert a nők nem erőszakosak és nem vívnak..."

Nem hinném, hogy ne vívnának több értelemben is a nők, ugyanakkor nem állítottam sehol, hogy ez hasonlít a férfiak 'módszereire'. Lehet csak én vagyok különleges, de volt szerencsém egészséges leányokat szemrevételezni életemben.

"Bátorság nem egyenlő f.szverés.."

Valóban, remek észrevétel, bár senki nem állította az ellenkezőjét :)
Bátorságra azért lehet szükség bármilyen történelmi tett végrehajtásához, mert nem tudhatjuk, valójában milyen következményei vannak tetteinknek.

Lehet egy rossz döntésnek nem látszanak következményei, de még az is lehet hogy egy autista kisfiúként fogsz újjászületni.

Őszintén szólva, azt sem tudjuk, mennyire kell felelősséget vállalnunk tetteinkért. Ekkor honnan tudhatnánk azt, hogy egy szülő mennyire felelős a gyermekéért, vagy esetleg van-e egyáltalán felelőssége egy férfinak a nőkkel kapcsolatban és viszont.

dzsugasvili 2015.12.18. 16:43:20

@cathsword: Ejj, így nehéz bármiről értelmesnek tűnően beszélgetni. A teológus doktorra tettem a megjegyzést, és részben azért, mert nagy keresztény egyháztól kapta a címet.

Tehát nem azért mert katolikus, hanem mert katolikus teológus doktor.

Gondolom lassan náci meg fasiszta is leszek majd valamiért fajgyűlölő gyilkosivadék, vagy hasonló. Ezek valamelyike is kiolvasható nyilván a hozzászólásaimból.

robitsas 2015.12.18. 17:45:39

Mire lessz kiralysag ez a problema is megoldodik. ;)

robitsas 2015.12.18. 17:49:50

@kétszázhúszfelett: Tetszik,viszont a lelekvandorlasos tema meg nincs megerositve nalam.Az allatok vedelmeben is ki kell hogy aljak.

robitsas 2015.12.18. 18:10:12

@Dream_walker: Mi lenne az elsorendu nalad?

2015.12.18. 19:49:20

@dzsugasvili: Nem, nekem úgy tűnik senkit nem minősítettem, csak egy jelenségre mutattam rá, ami mindennapos és amit a férfiak többsége észre sem vesz - úgy követ el egy másik "népcsoport" lenézésére. Hogy viccesen -e vagy komolyan sértőn, az a leminősítés szempontjából mindegy.

2015.12.18. 19:51:56

A témához.:

Amúgy az egész - ebben egyetérthetünk szerintem hogy onnan indul ki hogy egy férfi fizetése nem elég egy család eltartásához. Ezért (és ez statisztika,) nők is kénytelenek dolgozni, mivel a háztartási munkát, a gyereknevelést, a hányás feltakarítást a családban nem fizetik meg nekik- ergo ingyenmunka a család és a társadalom és a jövő nemzedéke érdekében. Talán ha kicsit a férfiszemléletmód visszáságára a nőkkel kapcsolatban rá lehetne világítani, akkor azt mondanám, nem az a mai családokban a fő baj, hogy a férfiak keveset segítenek a családi- ingyen végzendő munkákban és még így is egy idő után lelépnek, hanem az hogy a nők túl sokat kénytelenek segíteni a férjeiknek és társuknak a pénzkeresésben, vagyis a "mamutvadászatban" és ezt nem kapják vissza az ingyenmunka résznél se a férjüktől se a társadalomtól. A gond az, hogy minden olyan munka amit nők végeznek - leértékelt és "elvárt" lett a "hagyományos nemi szerepek" felosztás szerint. Hogy érzékelni lehessen, nézd meg mennyibe kerül egy bébiszitter és egy takarítónő általi 1 órás takarítás... vagy egy villanyszerelés, vagy egy falfúrás. Miért van az, hogy villanyszerelőt mégis hív a legtöbb férfi, míg takarítónőt nem fizet....
Az egyenjogúság ott kezdődne, hogy minden nő eldöntheti, hogy akar-e tartozni egy férfihoz és hogy ahhoz milyen módon akar tartozni (gazdaságilag a jelenlegi helyzetben alárendeltként és kiszolgáltatottként, vagy teljes egyenrangú félként). A nők ma nem nagyon dönthetik ezt el. (nem kell jönni azzal az országos szinten 12ezer db nem dolgozó, vagy vállalkozásba besegítő anya és üzletvezető vagy épp kitartott cicababa nővel, akik a kivételek). Ha gyereket szülsz, kiszolgáltatott leszel. Akkor is ha jól keres a férjed. Mert nem te keresel jól... és a gyerekkel esélyed se lesz soha többet jól keresni. Viszont esélyed lesz elhasználódni és lecseréltetni, :) mert a tévében az összes 3 gyerekes anyuka 25 év körüli és 36 óra munka után is illatosan szőrtelenül és szexin óhajtja a férjét kiszolgálni (és azt a férfiak nézik és nézik és azt hiszik ez jár, mert ezt látják mindenhol hogy ez jár...mindnek, a szemüvegesnek, a rondának, a suttyónak is - nézzünk reklámokat :) érdemes)

2015.12.18. 19:53:27

folyt_

Ahhoz hogy kellően akarjanak a nők férfiakhoz tartozni és gyereket szülni (nem nekik meg kövérlászlónak basszus, a gyerek saját magáé, azért születik meg hogy a saját magáé legyen!), az kell, hogy legyen megfelelő férfi aki el tud tartani (nem kegyből hanem a hagyományos férfiszerepnek megfelelően "mamutvadászatból") egy gyereket és aki felfogja és elismeri, hogy amíg a nő a gyerekkel foglalkozik meg főz, meg tudj isten miket csinálnak még a háztartásban a nők :), AZ MUNKA és nem ingyen van, hanem a nő azzal "tartja el" a gyereket, nem pénzt hoz haza hanem otthon dolgozik. Valamint egy gyerek az 20 év, tehát az is kell még a megfelelő női szüléshez :), hogy legyenek olyan férfiak, akikhez nem csak tartozni akarnak a nők, hanem akik tartozni is akarnak viszont a nőkhöz meg a gyerekeikhez, mert a statisztika nem ezt mutatja.
És mindemellett aki meg nő és teológus akar lenni, vagy épp mérnök, vagy közgazdász az lehessen az. Mellesleg gazdaságilag is kezd körvonalazódni, hogy nők jobban és nyereségesebben tudnak majd' mindenben együttműködni és együttdolgozni, csak nem egyik évről a másikra hanem hosszú távú felfejlesztésben, mindenkinek minden évben kicsit jobb alapon, tehát még csak az se nagyon igaz, hogy a "pénzkeresés" az kimondottan versenyre épülve valósítható meg, ahová a nők nem valók.

talán az is a gondja a férfiaknak a nőkkel, hogy a sok szerepnek való megfelelésben a nők igyekszenek és egyre jobban teljesítenek, helytállnak, talpra állnak, megoldanak mindent, amit a nyakukba varrnak, a férfiaknak meg lassan az az egy "szerepük" se marad, hogy pénztkeresnek ("vadásznak"), mert kiderült a kapitalizmusban, hogy keservesen ugyan, de ezt is helyenként a nők jobban teljesítik, ha hagyják őket.

Vagyis kezd az lenni, hogy egyre több nő ( aki élt már férfi mellett egyhuzamban 6 évet és legalább 5-6 éves gyereke van ) NEM AKAR egyetlen férfihoz se kapcsolódni, mert nincs miért, semmi olyan pluszt nem ad amit a férfiaktól "várnak" mint férfias értékek vagy munkák, hanem csak lehúzó, hátráltató tényező az élet menetét illetően.

Mindenhová értendő a tisztelet a kivételnek. De a statisztika az nem csak számok, mind mögött emberek , életek családok vannak. A nők házasságban hamarabb halnak, a férfiak később, átlagosan persze így is hamarabb, de csak mert többet isznak és dohányoznak :). Átlagosan. A gyerekek nagy százaléka éhezik. A kapcsolatok házasságok lassan közelítenek a 2-5 év átlaghoz. A gyerek 18-20 év "elköteleződés". A nők hozzá vannak ehhez láncolva, a férfiak nem.

2015.12.18. 19:54:45

Gyufa:
De lehet hogy rossz társaságban vagyok, de ez a társaság a magyar lakosság 75-80%át teszi ki. Tanult művelt férfiak beszélgetése is hasonló mint a nemtanultaké, és főleg a fejekben meg majdnem teljes az egyetértés, csak legfeljebb a kifejezésmód más.
Az hogy a 8 általánossal képen veri az asszonyt egy pasis viccért, nem kisebb bántalmazás mint az hogy a művelt mérnök úr nagyobb társaságban a felesége (aki szült neki 3 gyereket és azért nem mérnökösködik) társaságában az este fénypontjaként tündököl a szőkenős vicceivel, vagy előadja, hogy Ő tartja el a családot és a gyerek azért mehetett külön nyaralni mert ő megteheti hogy fizeti, majd letolja a feleségét hogy hozz már még inni a vendégeknek nem látod hogy szomjasak vagyunk...

De aki vissza akarja hozni a régi családmodellt és szerepeket, és férfi, annak hajrá, az első ponton lett elb.szva, ott lehet kezdeni a javítást, lehet menni lázadni harcolni és követelni, hogy annyi fizetést kértek, hogy az legalább annyi legyen amiből gyereket vállalhattok TI (a nő csak megszüli- ez az egy ami biológiailag determinált a gyerekezéssel kapcsolatos dolgokban), és amiből megfelelően el tudjátok ismerni a feleségeitek azon munkáját hogy neveli a gyerekeiteket és rendben tartja a házat meg gondoskodik az otthon melegéről. Ha ez meglesz, akkor is lesz nő aki inkább jogász lesz, viszont sokan választják majd a gyerekezést meg szülést - ha minden feltétel adott és 20 évig biztos lesz.

szötyörke 2015.12.18. 23:29:09

@robitsas:

Az Ördög tudja, hogy van-e lélekvándorlás.:)

Tegyük fel, hogy van. Ha van, akkor annak oka és célja is van. Ha felismerjük az okot, akkor a célt is felismerjük.:)

"Boldog az, akinek van lelke;boldog az is, akinek nincs, de fájdalom és szerencsétlenség a sorsa, akiben csak a csírája van meg."

Az álatok védelmében nem kell kiállnod, hisz minden ember félig állat is.:)

www.youtube.com/watch?v=PdUem_bjPE4

maztro 2015.12.19. 00:32:03

Manapság kisarkítva úgy fogják fel, hogy a Férfi és Nő, mindkettő Ember, eltérő megnevezésük csak a nemiszerv miatt van, de azt leszámítva Ember-Ember, nincs itt semmi különbség kérem. Mindkettő tetőtől talpig ugyanaz, csak ott nem. Szóval ugyanaz. De hiába látszik úgy, hogy a világ is kifordult sarkaiból, mert csak úgy tesz, mintha, így viszont a sarkítás sem működik. :)

Nekem az a furcsa ebben a telekomkiszállásban, hogy mégis milyen interjúkat adott eddig Ákos? Lehet, hogy ilyet még nem mondott, de ilyeneket mindig, ugye konzervnyitogató...

Ami inkább furcsa volt neked eddig, hogy Ákos szponzorálásért cserébe belement, hogy az újvilág technológiáit népszerűsítse telekomrévén.

Egyébként meg van itt egy totális félreértetés, mert egy lényeges szó fölött mintha elsiklana a két évrendszer.

Ákos: "a nőknek nem dolguk annyit keresni, mint a férfiaknak"
Telekom: "azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosít"

Őszintén, józan ésszel, nem arra megy ez ki, hogy egy nő ne kapjon ugyanannyi pénzt ugyanannyi munkáért. Csak annyi hangzott el, hogy a nőnek nem az a dolga, hogy ott dolgozzék. "a nőknek nem DOLGUK annyit keresni, mint a férfiaknak" Tehát, ugyanannyi munkáért ugyanannyit érdemelnek, DE NEM DOLGUK KERESNI, ÉS OTT DOLGOZNI. Kápizs különbség?

Persze a feminizmus ettől még erre megy ki, és ezért nem is fogja újragondolni a Telekom a dolgot, ők még talán értik is, hogy valójában nem is kontráztak rá Ákos szavaira - mint ahogy ezt most fejtettem ki -, viszont egy átlag olvasó nem jön rá a különbségre.

maztro 2015.12.19. 00:33:43

*Ami inkább furcsa volt nekeM eddig

hogynemtudokszerkeszteni

maztro 2015.12.19. 00:38:45

De ha valakinek mégis fájna, hogy márpedig Ákos kimondta a bűvös szót, hogy "nem dolguk ANNYIT keresni" - ez nem azt jelenti, hogy ugyanannyi munkáért tehát kevesebb pénzt kell kapniuk, csak annyit, hogy nem kell annyit dolgozniuk (vagy akár egyáltalán nem, ez is benne van, csak nem lett konkretizálva). Nem akarom ragozni, Bálint megtette (bár egyszerűsített szájbatalpalónak még így is túl összetett, dehát mit van mit tenni, a valóság bonyolult).

maztro 2015.12.19. 00:44:37

Még egy. Talán nem Istenkáromlás úgy közelíteni meg a kérdést, hogy a Nő és Férfi egymás ellentétjei. Meg is mondom miért. Nem, nem gondoltam át egy komplex 10 oldalban leírható élettapasztalatot, amit végül egy szóba hiánytalanul bele tudtam süríteni. Mindössze kicsit nyelvészkedek - és így ez az egyébként negatívan ható szó máris másképp fog csengeni mindenki fülében.

Ellen-Tétek. Tehát Egyik Sem Létezik A Másik Nélkül, Egymás Tétjei, csak olyan esetben, hogy bizonyos szempontból Két Külön Oldalra bontódva, de Segítik, Kiegészítik Egymást. Ellen-Tét... Remélem nem mondtam csúnyát, sőt. :)

maztro 2015.12.19. 00:54:30

bocs, csak nem jött össze egyben

"csak a nemiszerv miatt van, de azt leszámítva Ember-Ember, nincs itt semmi különbség kérem. Mindkettő tetőtől talpig ugyanaz, csak ott nem."

Még nemiszerve is van mindkettőnek, tehát még "az sem igazi különbség!" - az általános felfogásban.

robitsas 2015.12.19. 01:52:29

@kétszázhúszfelett:Ok.A l. vandorlas magaban rejti a lustasag lehetoseget, azert nem szeretem emlegetni.A "rosszabb mint az allatok" szoveg szar, nem fedi a valosagot.A szornyes filmrol. Pont johelyen hozod(rossz) peldanak.Mirol is szol a maz alatt?Az ember nyugodtan erezhet szerelmet stb..., egy allat (vagy mi is az)irant.Beteg.
Tudom hogy az itt jelenlevok mar elorebb vannak, de hat azert szajbatalpalo hogy a gyengebbek is lassan felzarkozhassanak.
De hoztam nekik is valamit(eskuszom most jott velem szembe), csak neztem es belemhasitott a felismeres hogy... de hat nezzetek magatok is.

www.keptelenseg.hu/keptelenseg/super-lezginka-2014-105152

2015.12.19. 08:52:57

"Hogy leszel anya, hogy töltesz a gyerekeiddel elég időt, hogyha vezető állású nem tudom ki vagy, nem tom hány forintért."

DE ÁKOS azt mondta hogy a nők ne is akarjanak sokat keresni, ne menjenek olyan munkakörbe ahol sokat lehet keresni.

Ha ő nem lett volna sztár, akkor a ő maradt volna otthon gyerekezni, míg a jogász felesége kereste volna halálra magát a gyerekek érdekében.

Az embergyereknek 2-3 éves koráig kell egy biztos és állandó "szülő". A szoptatásos időszakon kívül ez majdnem mindegy hogy melyik szülő. Valamint az apáknak is elég időt kell tölteniük a gyerekekkel 4-6 éves kor körültől - elengedhetetlen a férfi minta megtanulásához (fiúknak, lányoknak a férfi minta felismeréséhez). Talán ez is egy kicsit régebbi ok, hogy miért nincsenek igazi férfiak és igazi nők- hogy ákos korábbi megnyilvánulásait idézzem...

2015.12.19. 10:34:19

www.vasarnapihirek.hu/friss/anyasagert_buntetnek

Nem tudom ákos miért izgul, hát úgy van ahogy ő mondja, a munkaerőpiacon is tudják, hogy a nőknek NEM DOLGA annyit keresni mint egy férfinak. Még akkor sem ha ugyanannyit tud és ugyanazt csinálja. Viszont DOLGA utána otthon még ingyen dolgozni, ja nemis, hanem "kiteljesedni a női principiumában" (bm ezt hogy lehet kimondani...:) ...).

DManó 2015.12.19. 11:19:32

Tény az, hogy ma sok esetben a nők nem tehetik meg, hogy kevesebbet/ egyáltalán ne dolgozzanak. És, hogy ettől praktikusabbnak látszik módosítani a hagyományos szerepkörükön vagy akár szakítani is azzal. De azok a körülmények nem túl régiek, amik végül is ahhoz vezettek, hogy a nőknek ne csak lehetősége legyen addig hagyományosan férfi szerepeket vagy munkaköröket végezni, hanem kényszere is. És ezek a körülmények ugye a "felsötétedés" és az "ipari katasztrófa" kirobbanása voltak (nyilván a folyamat látható változásokat csak a 20. században eredményezett ebben a tekintetben). Előtte évszázadokig, ezredekig működtek a hagyományos szerepek, aztán (viszonylag) egy csapásra minden felfordult, megváltozott. TEGYÜK FEL, hogy a társadalomnak kedvezőbbek a régi szerepmodellek, abban az esetben érdemes azt őrizni, és nem teljesen behódolni a praktikusnak tűnő megoldásoknak. Ha nem őrizgetjük, akkor ez teljességében fog kiveszni a társadalomból és piszok nehéz lesz visszaszerezni, ha egyáltalán lehetséges lesz. A hagyományos szerepkörök mellett szól az, hogy hagyományosak, aminek jelentőségéről Bálint beszélt is az egyik előadásában. Másik, hogy a jelen körülményeket mesterségesen alakították ki a háttérből, olyanok, akik nem feltétlenül akarnak magának az emberiségnek jót. És, ha erősen propagálva van egy eszme, mint pl. a feminizmus, akkor nagy a valószínűsége, hogy az Ő kezük van a dologban, és hogy semmi jó nem sül ki belőle. (Hogy kik, miért, hogyan alakították így a dolgok menetét, az azokra adott válaszoktól hemzseg ez a blog többek közt.) És ebben az őrizgetésben a nőknek valóban kulcsszerepe van; a nőknek nagy tisztelet jár sok mindenért, de akik végzik ezt a lehetetlen kettős szerepet, azoknak pedig óriási jár belőle. Az más kérdés, hogy ezt meddig és hogyan lehet csinálni még... NE TEGYÜK FEL, hogy a társadalomnak kedvezőbbek a régi szerepmodellek: akkor jó irányba haladunk, lassan, döcögősen de jó irányba! És akkor, ha vannak valakik a háttérben, azok csakis jó arcok lehetnek!

2015.12.19. 11:46:12

Mivel úgy tűnik én vagyok itten :) az egyetlen dumáló nő, felteszem a kérdést:
MI a férfi szerepmodell? A hagyományos és a mai.

Tessék leírni.
BBálint gondolom nem bánná ha lenne itt egy kis diskurzus erről. Ha igen, bánná, mert elviszi a posztot, akkor jelzi, és befogom a klaviaturámat.

Férfiak, mi a férfi szerepmodell, és lehet mutatni mellé statisztikát, példákat, hogy ennek mennyi db férfi felel meg ma magyarországon. (nem, akik angliában diplomás villanyszerelők, és küldik haza a pénzt, és készítik elő a család kimenekítését oda, őket ne vegyétek bele a példákba).

Merthogy a társadalom nem csak nőkből áll hanem férfiakból is. Az Ő DOLGUKRÓL semmit nem mond senki, még kövérákos se. Nekik mennyit keresni a DOLGUK? Nekik hogyan DOLGUK a kövérnek unokát gyártani? Nekik nem DOLGUK egy nőhöz és gyerekhez tartozni a hagyományos értékek szerint? Nekik milyen DOLGUK van még hogy beteljesítsék a férfi principiumot?

Én meg kíváncsi vagyok nagyon mi az ő dolguk. Mi a férfi principium vagy mi a fene...

DManó 2015.12.19. 11:47:57

@cathsword: (A cikkel és a bérekkel kapcsolatban) Nem biztos, hogy így van, de olyan sejtéseim vannak ezzel a jelenséggel kapcsolatban, hogy (az előző hozzászólásomból kiderül, hogy mesterséges háttérirányítást feltételezek mögé) hármas célú: egyrészt a nőket el akarják taszítani az anyaságtól, másrészt jobban és jobban növelni a feszültséget, hogy amikor kinyílik az egyenjogúság és egyenlő bánásmódúság felé az ajtó, a nők a nagy erőlködés és igyekezet miatt túlontúl túl essenek rajta, harmadrészt a férfiak nem érzik magukat annyira fenyegetettnek, így az őket manipuláló és gondolkodást, cselekvést gátló rendszerek biztosan elegek lesznek, ahhoz, hogy ne tegyenek semmit érdemben ez ellen az egész rothadó rendszer ellen (és már a helyzet tisztán látására való TÖREKVÉS is érdemi tett lenne, így viszont csak maradnak a manipulált és bebetonozott gondolatok, egyébként mindkét nem részéről...). Tehát ez a ranglétrás, fizetéses ügy elsősorban ravasz és aljas húzás, és csak azután úgymond igazságtalan, pedig az is!

2015.12.19. 13:31:52

@DManó: bérek. sajnos íyg van, a statisztika az statisztika, és én 18 éves koromtól dolgozom, többféle helyen dolgoztam - 30-35 évesen rájössz nőként, hogy kőkeményen jelenvan ez a negatív diszkrimináció anyagilag és előmenetelben- arról nem is beszélve hogy - van kapcsolata? - még nincs gyereke? És tervez? stb. Már közhelyessé rágták ezt a témát, ennek ellenére minden nőtől minden munkahelyen - lehet hogy más úton, burkoltan, -de megkérdezik. Férfiként ezzel egyetlen ember sem szembesül, ezért hajlamosak azt hinni a normális férfiak, hogy á ez ilyen urban legend, nincs is.

A férfiak DOLGÁra azért is lennék kiváncsi - mert mondjuk ha nekem mint nőnek az a dolgom hogy tartozzak valakihez, meg gyereket szüljek, akkor akihez tartozni szeretnék, annak meg van egy dolga és felelőssége velem (ezt tudjuk a kis herceg óta ugye, nők férfiak egyaránt)- különben nem tudok nyugodtan gyereket szülni meg nevelni :), pl. az hogy megvédjen az ellenem és a gyerekÜNK ellen irányuló agrressziótól, támadástól, kihasználástól, rabszolgásítástól, igazságtalanságtól... De valahogy ezt egy férfiben sem tudom felfedezni. (tudom gyufától hogy biztos rossz társaságban vagyok, de az összes ovis meg iskolás ismerősi körben ahol még együtt vannak, se fedezem fel, hogy apu- még ha olyan kedvesaranyos is hogy foglalkozik a gyerekkel meg bevásárol, kiállna a tanárral szemben aki basztatja a fiát, vagy a feleségét megvédené a szexista viccektől beszólásoktól...vagy felgyújtaná a parlamentet, hogy elég volt a családom tönkretételéből és gazdasági szétrombolásából...)

Igazad van, meg a blognak is abban hogy ezek a szerepek a nők nagy részének nem felelnek meg amibe belekényszerítik őket, viszont hol vannak a derék férfiak akik megvédik az asszonyaikat, akik nyílt levélben kérik ki maguknak, hogy kövérákosék az ő asszonyaikat ne utasítgassák hogy mi a dolguk meg mi nem ? A férfiak egy jó része (szerencsére nem mind) bólogatva és ilyen fórumokon :) helyeselve egyetértenek azzal hogy a nők legyenek olyanok mint régen. Oké. Ákostól tudjuk, a nő dolga valakihez tartozni. Definiáljátok vagy hozzátok vissza , feleljetek meg a régi férfi szerepmodellnek a mai korhoz idomítva! Legyetek olyanok, akikhez tartozni lehet úgy, hogy nem kell "biztosítékként" saját munka a nőnek a gyerek felneveléséhez. A nők nagy része még mindig igyekszik megfelelni a régi női modellnek IS, és emellé egy halom új modellnek is, valamint igyekszik 20 éven keresztül ellátni 1-2-3-sok gyereket, ami mindenkinek csak addig érték meg tündibündi amíg kinyomja magából , utána éhen is halhat elég sok férfi szerint....A nők alkalmazkodtak ehhez a férfihozzáálláshoz, tanulnak, dolgoznak, és nem szülnek vagy csak keveset, annyit amennyit egyedül is el tudnak látni ha úgy adódik! Ismét statisztika, a gyerekek számát egy családban nem a férfi hanem a női iskolázottság befolyásolja jobban, mégpedig negatív irányban. EZ megintcsak nem azt jelenti, hogy aki tanul, az nem akar gyereket, hanem hogy a nők felelősebben döntenek gyerek kérdésben, ahol meg nem tanult a nő, ott egyszerűen nem ő dönt és nem ő védekezik!(majd pedig nyomorog 35 évesen 4-5 gyerekkel- apu ilyenkor már a fasorba sincs...)

A sok szerep magában rejti a megfelelhetetlenséget - de ezeket a modelleket ti férfiak akarjátok tőlük, ti hagyjátok jóvá, ti hunytok szemet felette, amikor öntik rátok a médiából, a politika által, a társadalmi viszonyok által.

Igen a férfiak nem érzik magukat fenyegetettnek, mert nem őket fenyegetik. NIncs idetéve mellé, hogy tőletek mit várnak a honatyák, mert nem várnak semmit! Azt várják csak, hogy lássátok a mintát hogy "pénz számolva asszony verve jó" (parlamentben is ugye), azt lássátok, hogy a jogász csaj feladta mindenét hogy ákos meg a gyerekeik seggét pucolhassa (mert van az a pénz amiért érdemes cselédnek elmenni, hát ezért dolgozik kint külföldön az értelmiség 40 év alatti azon fele ahol a csaj még nem babázott le kövérnek), azt lássátok, hogy ha egy nő dolgozik is, meg mindent megcsinál, akkor is másodrendű lény, azt lássátok, hogy tárgy, a nők tárgyiasítása nem csak a reklámokban megy, valamelyik politikus már azt is merte mondani, hogy "biológiai vagyontárgy" vagy valami ilyesmit a nők méhére! És ti férfiak, pislogtok és arról dumáltok hogy jaja milyen magasztos anyának lenni... ahelyett hogy kiállnátok a nőitek mellé, hogy kedves honatyák és döntéshozók, szálljatok le a csajunkról és vegyétek ki a kezeteket meg az óhajaitokat a bugyijukból!

emberneve.gyufa 2015.12.19. 14:28:23

@cathsword:

Akkor a tisztánlátás végett:

Alapvetően kevés szó esett arról, hogy mi elvárás egy nőtől. Ákos egy interjúban elmondta, hogy szerinte mi nem dolga a nőnek, a riporter megkérdezte, hogy akkor mi igen, amire Ákos mondott néhány teljesen általános közhelyt.

A leszűrhető lényeg talán az lehetne a történetből, hogy mit gondol Ákos a nőkről, de őszintén szólva ennek teljesen irrelevánsnak kéne lennie, úgyhogy beszéljünk végre komoly dolgokról:

Ember-e a nő?

Szerintem örökölt jogon biztos nem. mint ahogy a férfi sem. Én úgy tartom: senki sem azért !érdem!li meg az ember címet, mert a szülei emberek voltak.

Elgondolásom alapja a hagyomány, mi szerint van egy természetes jog az emberek között ami mindenkire érvényes, aki BETARTJA. Tehát nem hivatkozhat ezekre a jogokra senki, aki nem tartja be ezt a mindenki által ismert törvényt.
Hogyan kérhetne számon becsületességet egy becstelen, vagy kegyességet a kegyetlen?

Tehát, elég beteges gondolkozás lenne nemi alapokon meghatározni ezt a csoportot. Azt gondolom cath, hogy hálát adhatunk, hogy olyan helyen élünk, ahol ez nem így van. Mert szerintem hazugság azt mondani, hogy ahol élünk a nők veszélyeztetve vannak, a férfiak viszont nincsenek.

Igen van olyan, hogy egy férj megveri a feleségét, de olyan is van, hogy a barátnő bekamuzza, hogy megerőszakolta egy 'pasi', aztán meg menekülhet egy másik országba a család meg a hatóságok elől. Ettől még nem gondolom, hogy egyikünk se tudna olyan párt találni magának, akit meg!érdem!el.

Ennyit érünk, ilyenek vagyunk?

Törekedni kell a jóra ez tény, de ez csak akkor működhet, ha hiszünk abban, hogy más emberek is hajlamosak a jóra a világ számos pontján. A hit egyébként is elengedhetetlen egy egészséges ember életében, a jóra való törekvésre pedig ez fokozottan igaz.

"If i rise, evermore try
If i believe, there is more than this."

youtu.be/f9qavey27Kc?t=9m22s

Az biztos, hogy nem úgy fogjuk megállítani a visszaéléseket, hogy lebeszéljük róla az erőszakos embereket. Az erőszakos embereket, nem a férfiakat, mert visszaélést ugyanúgy szenved el férfi (akár nemi értelemben is). Sőt az az érzésem a jelenlegi áldatlan állapotok kialakításában nők is szerepet játszottak döntéshozó minőségben. Feltehetőleg kellettek hozzá.. sajnos.

2015.12.19. 14:48:53

@emberneve.gyufa: az emberes eszmefuttatás kicsit ezo duma nekem ebben a jelenlegi témában és az ország helyzetében :)

A média HATóképessége nem így működik, hogy Ákos nem mondta el mit várnak el a nőktől..

Azt hogy mi a dolga és mi nem egy nőnek, azt egy férfi mondta el, egy sikeres férfi, akit nem mellesleg igen nagy számban szeretnek tisztelnek a nők, egy "lázadó" mondta el, még ha közben kicsit bele is öregedett meg borosodott :) a lázadásba. Előtte egy nappal egy olyan politikus mondta el ugyanezt (csak még bunkóbb módon, tudniillik nagyapaként basztatva a nőket hogy neki szüljünk unokát -érted tehát nem legalább a párunknak gyereket, nem- hanem neki unokát) akinek az elmúlt években minden olyat tettek már bele a szájába ami embertől vállalhatatlan kijelentés. Ő végzi a piszkos munkát - már médiamegjelenést illetően. Annyit olvastunk olvastatok ezen a blogon is médiáról, ennek a két kijelentésnek igenis nem ködös meg közhelyes múltidéző nosztalgia a mozgatója, hanem a manipulálás.
Rosszul sült el, a férfiak is végre felállnak felálltak. Mert ott az üzenet mindkét megszólalás mögött, hogy aki meg nem ilyen vagy nem teheti meg azt amit ákos meg a nője, az egy looser. És mindezekre kihozzák a 10 millás lefizetést ha 3. gyereket szülsz vagy szülesztessz... Egyértelmű az üzenet, a basztatás- amit igyekeztek úgy intézni hogy majd a férjek a feleségeiket nyomasszák vele tovább...azért nem hallottál egy hangot se a férfiakról.

Nem mondtam hogy a férfiak nincsenek veszélyeztetve, csak azt hogy a nők gyerekek - helyzetüknél fogva - jobban elnyomottak és veszélyeztetettek jelenleg.Mert nem tehetik meg azt amit egy férfi megtehet.

Jaj a megerőszakolt taxisofőrökkel ne gyere már. .. Olvass kicsit a témában (családon belüli erőszak, elnyomás, gazdasági mutatók, a társadalom iskolázottsága, bérek alakulása, nyomor-törvények, gyerekek egészségi és lelkiállapota, válások száma, lezajlásának tipikus mutatói, stb.) , nem kell 5-6 évet, hanem csak néhány napot. Ma magyarországon nem ákos nőjének vagy gyerekének lenni nagyobb kiszolgáltatottság a nőknek és gyerekeknek, mint nem ákosnak lenni a férfiaknak...

szötyörke 2015.12.19. 15:13:03

Ami nálunk most épp kicsírázni óhajt, az a múltban már megtörtént.

www.hetek.hu/arcok/201309/nok_hitler_arnyekaban

Azután tegnap este hallom a tévében :"Akinek testvére van, felnőttként is segítőkész." - Ki tud ilyet kitalálni??? ( a kérdés költői:))
A témához kapcsolódó szösszenet:
wmn.hu/2015/12/17/d-toth-kriszta-na-most-mar-tenyleg-szalljatok-ki-a-mehembol-es-a-gyerekem-fejebol/

Van olyan pont, amikor meg kell tanulni, hogyan kell segítséget kérni. Szépen halad a világ errefelé.:)

www.youtube.com/watch?v=NDsKRtAyp_c

"Az ember nyugodtan erezhet szerelmet stb..., egy allat (vagy mi is az)irant.Beteg."

robitsas, a filmben az állat (külsőség) mögött egy ember lakozott (varázslat). Valójában az állat szerelmesedett bele a lányba, és azt is tudta, hogy csak így menekülhet meg.:)

emberneve.gyufa 2015.12.19. 15:44:42

@cathsword:
"az emberes eszmefuttatás kicsit ezo duma nekem ebben a jelenlegi témában és az ország helyzetében :)"

Rövid idő alatt meglátjuk mi fog érvényesülni.

maztro 2015.12.20. 13:18:37

Nekem azért fáj nagyon ez az egész, mert mindenhol azt kommentelgetik, hogy "csináld meg ma, ha tudod", mintha bárki is mondta volna, hogy "ma kell megcsinálnod, és tudod is". Olyannyira megy ezen a felháborodás, hogy Ákos, mint híresség, és mint ellenpélda szava ilyen magas lóról jövő duma lenne csupán, Kövér László pedig, mint politikus, aki azzal, hogy egy beszédében szóvá tette, mintha már törvénybe is iktatta volna ezzel, hiszen politikus szájából jött. Örökérvényű dolgokról beszélünk, körülménymentesen. Egyik esetben sem lett kihangsúlyozva, hogy a körülmények változtatására kell a hangsúlyt fektetni, csak az, hogy ha megváltoznának, akkor mi lenne a jó. Nem most, és nem kötelezve. Ilyen téren teljesen mindegy is, hogy Ákos hogy élt, és ebből levezetni bármit. Ez nem személyes téma, akárki mondhatta volna akárhonnan, ugyanolyan örökérvényű mindenki szájából. Csak nem kéne úgy érteni, hogy "most csináld de rögtön, és kényszerből". Nyilván nem gondolja senki azt sem, hogy a világon 100%-ban mindenki akkor teljesít jól, ha ugyanazt csinálja, kivételek is kellenek, de az esszencia sem mindegy, hogy mi nagyátlagban.

2015.12.20. 15:13:25

@maztro: "Örökérvényű dolgokról beszélünk, körülménymentesen." - ezt mire érted és hogyan...?

maztro 2015.12.20. 19:28:08

Félek tudom mire megy ez ki. Szóval úgy, ahogy utána kifejtettem, amiből kiderül, hogy a "körülménymentesen" szó itt nem abban az értelemben van jelen, hogy "nem számít a körülmény a megvalósíthatósághoz", hanem abban (és ez lett volna a jó megfogalmazás), hogy "akik felhozták a témát (Ákos, Kövér), körülménymentesen hozták fel", ergó anélkül beszélünk róla. Örökérvényű viszont nem attól lesz, hogy minden körülmény között érvényesíthető, mert bizony nagyon is hatással van az rá, csakhogy pont azért, mert örökérvényű, nem elpusztítahtó, csak hátráltatható, ezen nem lehet változtatni, legfeljebb átmenetileg nem tud érvényesülni, de a cél mindig ez lesz. Mag hó alatt effektus. (Amíg a Borg projekt magasabb szintre nem emeli a kérdést).

Egyébként Bálint szerintem leírta az alapját annak, hogy "mi a férfi szerepmodell", csak azzal már félreviszed a témát, amikor abban látod az érvütköztetés lehetőségét, hogy a mai állapotokat összehasonlítanád egykoriakkal, ezt Bálint is mellőzte, hiszen nem ez a lényeg. Valóban, nem férfiak a mai pasik sem, nem magunkat ajnározzuk.

Női princípium megállapításánál nem kell foglalkoznod azzal, hogy hol áll a fejünk ma (legfeljebb megjegyezheted utána, hogy ahol most áll, az nem a normális - ahogy Ákos is fogalmazott). Ez vonatkozik a férfira is, az sem normálisan viselkedik, gondolkodik ma. De ettől még elmondhatjuk szabadon, örökérvényűen, hogy milyen a normális férfi magatartás, "hol a helye a világban".

"A pusztító erőt teljes mértékben a férfi minőség képviseli és fejti ki. A teremtő erőt szintén, de csak részben: nem tud teremteni a teremtést befogadó, annak keretet, fészket, formát adó női minőség nélkül. A női minőség ugyanis a megtartó erő, mely nélkül a létezés a pusztítva újrateremtődés folyamatos káosza lenne. Így a nők szerepe, az Ákos által is felemlegetett speciális szerepen, a befogadáson, megfoganáson, gyerekszülésen túl, univerzálisan a befogadáson és elfogadáson alapuló megtartó erő gyakorlása, a család, a társadalom, az emberiség, a világ egyben tartása. „Összeköt azokkal, akik fontosak Neked.” A női minőség helyébe a technológia lépett."

Hogy mindez hogyan viselkedik eltérő körülmények között, csak arra enged következtetni, hogy az itt és mostban mit kell változtatnunk azért, hogy a jövőben normalizálódjunk társadalmi szinten is. Senki nem az itt és mostról beszélt, csak arról, hogy mi az örökérvényű, amiből kibillentünk, és amihez vissza kéne térni. Férfi szerepkörben is.

maztro 2015.12.20. 19:43:02

Kieg.: Visszatérni a körülmények változtatásával lehet, nem önmagunk becsapásával. Hogy ma nem normális a helyzet, nem tudom ezt miért baj kijelenteni. Azt értem, hogy aki sokkal többre vonatkoztatja ezt a pár szót, diktatórikusan, annak baj lesz, de szerintem nem hangzott el olyan.

dangbird 2015.12.20. 20:04:37

Sikerült hosszas "vitát" kirobbantani a bejegyzés tartalmának teljes figyelmen kívül hagyásával.

2015.12.20. 20:56:24

@maztro: "hogy "akik felhozták a témát (Ákos, Kövér), körülménymentesen hozták fel", ergó anélkül beszélünk róla." - Nem, Kövér és Ákos is médiaszemélyiség :), nem beszélhetnek semmiről "körülménymentesen", mert minimum az a körülmény jelenvan, hogy ők "megmondóemberek", igazságosztók, ákos egyfajta "útmutató dalnok" is sokaknak ebben az országban. Plusz azért vicces egy körülmény hogy 1 napra a közfelháborodásra, kijött hogy ha szülsz vagy a feleségedbe belebeszéled :) a harmadik gyereket is, akkor a zállam milliomossá tesz ... ;-). Ez nem örökérvényűség hanem ellető kampány.

"Örökérvényű viszont nem attól lesz, hogy minden körülmény között érvényesíthető, mert bizony nagyon is hatással van az rá, csakhogy pont azért, mert örökérvényű, nem elpusztítahtó, csak hátráltatható, ezen nem lehet változtatni, legfeljebb átmenetileg nem tud érvényesülni, de a cél mindig ez lesz." - mi Mi ez az örökérvényűség? Erre kérdeztem rá.

"De ettől még elmondhatjuk szabadon, örökérvényűen, hogy milyen a normális férfi magatartás, "hol a helye a világban"."
- Akkor mondjátok, mert ez sehol nem látom egy fórumon se, itt se, és a posztban sincs annyira egyértelműen benne, ahogy egyes férfiak egyértelműen TUDJÁK hogy mi a NŐK DOLGA.

Itt sincs ebben a cikkben és egyetlen hozzászóló sem írta le. Úgy tömören, érthetően, örökérvényűen, ahogy a női principium olyan faszán definiálva lett.

"Azt értem, hogy aki sokkal többre vonatkoztatja ezt a pár szót, diktatórikusan, annak baj lesz, de szerintem nem hangzott el olyan."
-kétszázhúszfelett linkelt egy cikket ,ahol szintén csak ilyen megmondásos alapon indult el egy társadalmi átformálás a 2. VH előtt.

@dangbird: írtál egy bejegyzést egy aktuális média-botrányhoz kapcsolódóan, így a bejegyzéshez kapcsolódóan a média-botrány mint aktualitás is erősen belefolyt és rányomódott a vitára.

"Így a nők szerepe, az Ákos által is felemlegetett speciális szerepen, a befogadáson, megfoganáson, gyerekszülésen túl, univerzálisan a befogadáson és elfogadáson alapuló megtartó erő gyakorlása, a család, a társadalom, az emberiség, a világ egyben tartása."
-Ez csak akkor igaz, ha van mellette férfi. Akkor ez a szerepe, és tökéletes is ebben a szerepben. Ha nincs alap, akkor az egybentartás nem szerep lesz hanem nyűg, teher, rabszolgamunka, megalázás. Mert az egybentartás és teremtés célja az élet, az élet "állandósága", az örök élet megvalósítása (ezt is mindenki félreértelmezi önön sejttársulására vonatkoztatva ). És azt hogy ez nem sikerül és hogy az élet mint olyan, ÉRTÉKTELEN és a legutolsó a társadalmunkban, nem a nők hozták el azzal hogy tanulnak vagy jogászok is lesznek néhányan vagy hogy saját lakást akarnak (sőt ez a tünet, hogy NINCS jelen a valódi férfi és a nők ennek ellenére is igyekeznek beteljesíteni a kib.szott nő principiumot, csak így nehezebb meg melósabb meg tovább tart :) - a szülőkor meg ugyanannyi maradt mint eddig)- ők küszködnek és alkalmazkodnak a lehetetlenhez is, igyekeznek az életet továbbvinni. Akár egyedül is, mert ebben - kicsit eltúlozva és most direkt leszek vulgáris és durva- a "teremtő" principium annyit vesz részt, hogy megb.ssza, aztán élete végéig b.sztatja mindennel, vagy kib.ssza a sárba a teremtett új lélekkel együtt.

Álljatok fel és tegyétek helyre a principiumotokat :) ! Harcoljatok, védjétek meg a nőket, versenyezzetek, vadásszatok, és pusztítsátok az ellenséget, az élet ellenségeit!
A nők két másodperces pislogás után oda fognak állni ezek mellé a férfiak mellé, és hozzák azt amit a "nőknek KELL".

szötyörke 2015.12.20. 22:43:46

"-kétszázhúszfelett linkelt egy cikket ,ahol szintén csak ilyen megmondásos alapon indult el egy társadalmi átformálás a 2. VH előtt."
Ez az átformálás már javában zajlik a nemzeti ez meg a nemzeti az átalakításokkal is. Viszont ha a nemzettudat csak a fejben létezik és a szívben nem, akkor megette a fene. Ismét megkérdezem milyen nemzetről lehet beszélni, ahol a fiatalok százezrei hagyják el az országot? Milyen nemzet az, ahol a diplomások közmunkáznak havi 50.000,- Ft-ért? Egyáltalán, hogy lehet ma egy embertől elvenni a nyolc órát 50.000,- Ft-ért?

Most az aggyal felfújt nemzeti lufit kellene friss, még programozható lelkekkel megtölteni? Mert az készül a kötelező óvodákkal, a pontosan kiszámított kajáztatással... Olyan pedagógusok fogják tanítani ezeket a gyermekeket, akiknek szintén javában zajlik a "megreformálásuk", s már most kapásból a fele kirohanna belőle, ha megtehetné. Minden szinten átvilágítás, nyomon követés, chip, ujjlenyomatos okmányok, terrorveszély:)))...stb. A családokat a gyermekekkel lehet leginkább kordában (rabszolgaság) tartani, amíg a rabszolga rabszolga akar lenni a rabszolga princípium alapján.

A női princípiumot lazán be lehet teljesíteni akár egy gyermekkel is.Ráadásul ebben a káoszban sokkal jobban lehet legalább arra az egyre figyelni. Azután azt sem gondolnám, hogy egy nőnek csak a nőiségét kellene megélni, hanem valamicskét szellemi téren is fejlődnie kellene. Korántsem tartom biztosnak, hogy ezt a családjában meg tudja tenni, mert szerintem a mai családok legtöbbje a karmikus adok-kapok színtere. Ha egy nő 3-4-5 gyereket szül, s valóban igazi, gondoskodó anya, akkor menthetetlenül nagymama is lesz, vagyis folyamatosan a női princípiumát teljesíti ki, amit már Isten tudja hányszor megtett, csak nem emlékszik rá. Szellemi fejlődés nuku. Fel sem tudja ismerni, hogy szerepet játszik egy süllyedő színpadon.

maztro 2015.12.21. 01:21:22

"Mi ez az örökérvényűség? Erre kérdeztem rá."

Hogy mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi. Az nem változik. Csak a "nők", meg a "férfiak" változnak, akik annak születnének, aztán mégsem azok lesznek, hanem csajok, meg pasik. Egy ilyen országban, ahol a családok szét vannak zilálva, nem is egyszerű a dolgunk, főleg azoknak, akik úgy gondolják, hogy cseppek a tengerben, és ezért úgysem tudnak hatást gyakorolni a saját példájukkal. Pedig az égvilágon mindenki csepp a tengerben, és ha sok csepp jön össze, az már ér. Ha sok ér, az már patak. Ha sok patak, az folyó, ha sok folyó...

Szóval, hogy milyen a női (és férfi) "princípium" (minőség, esszencia, szerep)? Bálintra hivatkoznék, aki fölöttünk leírta, hogy az ő tudomása szerint mi. Belemehetnénk az én véleményembe is, de meglehetősen felületes vagyok kevés élettapasztalattal. A legtöbb tapasztalatomat abból tudom levezetni, amit a szüleim között, szülőcsaládomban láttam, tapasztaltam, gyerekként érezve a hamisságokat, és megértve felnőttként. Meg persze az összes osztálytárs jellegtelen pasi volt meg csaj, szóval adták a mintát, amit én igyekeztem elkerülni, ők pedig tőlem zárkóztak el kölcsönösen. Az is, aki egyébként tisztelte a "másságomat", hogy nem adom ki magam egy jellegtelen pasinak. 'Unalmas, semmirekellő, magánakvaló - láttak engem -, van itt sok izgalmas nagydumás, a hiszem ha látom működik, és látom, hogy mennyi mindent kifüggesztettek magukra, az már valami. Amelyik megtartózkodik magában, az nem rejt semmit.' Kicsit fordított logika, de mindegy.

"hol a helye a világban"

"A pusztító erőt teljes mértékben a férfi minőség képviseli és fejti ki. A teremtő erőt szintén, de csak részben: nem tud teremteni a teremtést befogadó, annak keretet, fészket, formát adó női minőség nélkül. A női minőség ugyanis a megtartó erő, mely nélkül a létezés a pusztítva újrateremtődés folyamatos káosza lenne."

"egyes férfiak egyértelműen TUDJÁK hogy mi a NŐK DOLGA"

Ákos magánVÉLELMEZTE, akkor is, ha ismert emberként, és ország-világ előtt, mert igyekezetten kimondta, hogy véleményt mond, mert ember, és lehet neki is. Nem azt mondta, hogy ez ÍGY VAN ÉS KÉSZ. Bálinttal már vitatkozhatsz, hogy biztosan nem szájbatalpalóan mondta-e :), de ekkor is azt kell tudni cáfolni, amit mondott, nem pedig a magabiztosságát. Kövér beszédét még nem követtem le szóról szóra. (Ahogy a tudás eleve egy annyira megkérdőjelezhető dolog, de most nem hozom ide a blogomat. :))

"-kétszázhúszfelett linkelt egy cikket ,ahol szintén csak ilyen megmondásos alapon indult el egy társadalmi átformálás a 2. VH előtt."

Én nem amelett álltam ki eddig, hogy a nőnek meg kell érnie a három gyereket megszülni a pénzért, illetve, hogy ez megoldás a társadalom problémáira, ami nem elsősorban pénzbeli, bár nagyban tükrözi az is. Hanem amellett, hogy amiből kiindult a két megnyilvánulás, az önmagában, politikai garnitúrától és reakcióktól mentesen megáll. Mondjuk hozzá kell tegyem, hogy én csak arra mondom ezt, amit fent idéztem tőlük, nem is ismerek mindent, amit mondtak. De amit igen, és hivatkoztam rá, az elemeztem, és arra bólintottam rá itt. A többiről nem alkottam véleményt, nem szóltam le, nem ünnepeltem.

"Ez csak akkor igaz, ha van mellette férfi. Akkor ez a szerepe, és tökéletes is ebben a szerepben."
Bálint is ezt mondja. Ahogy Ákos is - most láttam, mert felfújták -, nyilatkozta 2000-ben, hogy csak férfi mellett lesz nő a nő (ahogy fordítva is, és bár ezt nem tette hozzá, nem hímsovinisztább ettől a kijelentés, hanem nem a teljes - igazság).

"sőt ez a tünet, hogy NINCS jelen a valódi férfi"
A fenti bejegyzés sem igaztalanabb attól, hogy nem tért ki a férfiatlanságra külön, amikor kimondottan reagálni akart valamire, nem áttekinteni minden oldalról, részben, mert már számos esetben kitért rá korábban. (2009-es bejegyzés képe: m.blog.hu/ja/jatekneve/image/2009-12-04/6226084/h-Brannigan.jpg )

"Álljatok fel és tegyétek helyre a principiumotokat :) ! Harcoljatok, védjétek meg a nőket, versenyezzetek, vadásszatok, és pusztítsátok az ellenséget, az élet ellenségeit!
A nők két másodperces pislogás után oda fognak állni ezek mellé a férfiak mellé, és hozzák azt amit a "nőknek KELL"."

Igen. Egyébként azt gondolom, sokan vannak, akik próbálják "megtartani magukat az igazságban", nem csapják be és alacsonyítják le magukat, de egyszerűen mégsincsenek elegen, hogy mind egymásra találjanak. Akik igen, azok jó esetben kivonták magukat a kereshetőségből, őket nem találod már meg magadnak, a maradékból kell halászni. Ki tudja hol, és mennyiből. Meg mindenkinek van hibáa, ami sosem fog tetszeni, de el tudod fogadni, ha el tudod, tudsz vele élni. Jó esetben elég, ha megtartod a jópéldádat, és egyszer csak szembejön veled a másik jó példa, ami nem csak annak adja ki magát (azt gondolom, érdemes egy kapcsolatnak évekig meglennie, mielőtt elmélyül, bár ez sem garancia semmire sajnos). De ha túl kevés, vagy nem ismeritek fel egymást, akkor nem tudok mit mondani a sorsra, ez van, ez jutott. Nem tudok jobbat.

maztro 2015.12.21. 01:26:00

Másik fonal:

A politikai részmeglátással egyet tudok érteni, hogy nem véletlen, hogy így fel lett fújva. Bár nekem itt is kacifántos a dolog, tehát abban már nem vagyok biztos, hogy a dolog megkezdése szándékos alap volt, csak abban, hogy a felfújás volt messze szándékos, ha már az alappal megszolgálták a felfújókat. Pl. csak azért tudták felfújni Ákost, mert a Telekom szerződést bontott vele néhány szava miatt, a hónapok óta meghirdetett koncertjének napján villámgyorsan leszedték az arénában az összes reklámot. Ha nincs a Telekom rekaciója, Ákos szavai úgy elszálltak volna, hogy soha nem hallasz róla, mint soha egy interjújáról, ahol ki meri mondani a véleményét erről-arról. Miután volt a Telekom, aki egy partnerét veszítette el olyasmi miatt, amit valószínűleg senki nem vett volna észre, jött a Kormány, hogy még többet veszítsen a Telekom, és felmondták a kormányzati szerződéseket is velük, egyben utalva annak német származására is, minthogy őkirályunk (ahogy te tudod kiről beszélünk) épp látszólag sakkjátszmázik a németekkel többekközt migránstéren. Ekkorra már nagyon nagy lett a lufi az egész körül, ezt nem lehett szó nélkül hagyni. Kormány szintjén olyan, mint két legyet egycsapásra. Felerősödik a kampányszél, és hátbatámadjuk a németet. Aki konkrétan a kormány malmára hajtotta ezzel a vizet, mert erősítette a kampányszelet, olyannyira, hogy a pénzkérdést a nőknél mindkettő díjazta. Ákos meg már szerintem számtalanszor beszélt erről, az ő szempontjából ez egy nagy véletlennek tűnik. Alkalmat adott rá, hogy fel lehessen fújni, pont most. De akármikor akármelyik nyilatkozatát felfújhatták volna már eddig is, ugyanakkora joggal. A Telekom döntést nem lehetett szó nélkül hagyni, szerintem az az eredője mindennek. Hogy azelőtt mi volt, nem hiszem, hogy Ákossal lebeszélték a részleteket, hogy most lesz egy kampányszél, de előtte mindenki kap pár milliót a zsebébe.

2015.12.21. 17:32:27

@kétszázhúszfelett: Igen egyfajta robotizálás is folyik az oktatásban - a normálisabb tanárok már mind elmenekültek angliába mosogatni. Amit most magyarországon akarnak az egy elég érdekes vegyülete annak, hogy életben is maradjon az ország meg nem is (zorbi biztos túl sok zombifilmet nézett). Folyik nagy erőkkel egy kb másfél millió embert magában foglaló új elit lekenyerezése és tejben vajban fürösztése, az értelmiség lenyomása a 120-150 nettós épphogynemhaléhen szintre és egy kurvanagy réteg teljes bedarálása a beton alá. A cél ködös... eddig értettem amit csinálnak, most ezzel az elletéssel - már ha egyáltalán lesz belőle törvény és ez nem csak a harmadik díszmédiamegmondó magánvéleménye volt...

Egy gyerek normális felneveléséhez is két ember kell, meg két fizetés-féle, meg két ember munkája. A kövérákos féle véleményekkel az a baj, hogy egy ember -akit nem is embernek néznek ők - felelőssége és "dolga" lett odatéve, a másik mintha nem létezne (és mondjuk sok esetben valóban nem is létezik.)
A női principium meg eléggé le lett satnyítva a főzzél meg szüljéllel. A nők komolyan elképesztőek! A kislányok is, a 30 fölöttiek is, valahogy a 17-28 között van valami tébolyda, ami viszont szerintem pont a társadalom és a férfiak általi teljesen agyament és egymásnak ellentmondó elvárt szerepek miatt van, na meg mert 2 éves koruktól igyekszenek beléjük nevelni, hogy nekik az is a DOLGUK, hogy "megfeleljenek" MINDENKINEK! A kislány még leszarja ezt, a 30 éves meg már leszarja. Szerintem a nők többen ébredeznek és látják hogy mi van. Paradoxon de pont azért nem akarják már a hagyományos szerepeket, mert látják hogy szívás az egész a jelenlegi formájában, és látják, hogy a végén 58 évesek lesznek és megdöglenek rákban mielőtt kimehetnének nyuggerként a piacra, közben meg még nem élte meg a saját lényét egy percre se.

A férfiaknak nem "érdekük" felébredni mert a jelenlegi világ az ő fogyasztásukra, az ő óhajaikra, az ő már-már betegessé pumpált vágyaikra, az ő kényelmükre van berendezve és alárendelve. Aki nem teheti meg az is látja, hogy ha gazdag lenne, akkor neki is "szolgálna" ez a nagy gépezet... Alapvetően szerintem nagy számban nincs bajuk a rendszerrel csak annyi, hogy nekik esetleg nem annyi van/jár mint kövérákosnak, és ezért kicsit idegesek :).

2015.12.21. 17:52:18

@maztro: "Hogy mitől nő a nő, és mitől férfi a férfi. Az nem változik. Csak a "nők", meg a "férfiak" változnak, akik annak születnének, aztán mégsem azok lesznek, hanem csajok, meg pasik. Egy ilyen országban, ahol a családok szét vannak zilálva, nem is egyszerű a dolgunk, főleg azoknak, akik úgy gondolják, hogy cseppek a tengerben, és ezért úgysem tudnak hatást gyakorolni a saját példájukkal. Pedig az égvilágon mindenki csepp a tengerben, és ha sok csepp jön össze, az már ér. Ha sok ér, az már patak. Ha sok patak, az folyó, ha sok folyó..."

A gyerekek embernek születnek, azért lesznek csajok meg pasik mert azt "nevelünk" belőlük, de nevelhetnénk embereket is...

De nem kaptam választ, mitől nő a nő és mitől férfi a férfi?

Ezt fontos lenne tudni.

Jó,én Ákosról nem vitatkozom. Úgy 8-9 éve abbahagytam őt hallgatni, mert egyrészt már akkor körvonalazódott hogy a dalnok úr elég hamis - mérhetetlenül hímsoviniszta és valami angyal írhatta a korábbi szövegeit, nem ő :), vagy nagyon kifordult a borboltért cserébe, valamint közhelyeket és féligazságokat "jólmegmond" minden magán-média-véleményében. A felesége nyilván jól van idomítva vagy fizetve, egy magát embernek is érző nő már kivágta volna a csába a millióival együtt mondjuk amikor azt nyilatkozta róla, hogy hát úgy kb. "rajtamaradt" a nő aztán a 3 gyerek után gondolta most már csak elveszi... Plusz azért hidd el hogy előkapták őt meg megbeszélték vele, hogy nyomja már azt amit kövér - mert azzal már megint befürödtek, mert a gendert ki se tudta olvasni basszus (szegény)- hát arra nem felháborodott a média, meg az emberek, hanem felröhögött....

"Egyébként azt gondolom, sokan vannak, akik próbálják "megtartani magukat az igazságban", nem csapják be és alacsonyítják le magukat, de egyszerűen mégsincsenek elegen, hogy mind egymásra találjanak. Akik igen, azok jó esetben kivonták magukat a kereshetőségből, őket nem találod már meg magadnak, a maradékból kell halászni. Ki tudja hol, és mennyiből. Meg mindenkinek van hibáa, ami sosem fog tetszeni, de el tudod fogadni, ha el tudod, tudsz vele élni."

Ezzel elmentünk itt ilyen párválasztásosba -ami már másik téma. De hogy ide legyen kapcsolva: ezek a párok küszködnek a legjobban szerintem ma. Mert minden oldalról jön az elvárás, a lenézés, a megmondás, az ellehetetlenítés. És most megint hazabeszélek, de ezt a normálisabb férfiak jó része nem tudja kezelni és besodródik vagy bedarálódik. A nő + gyerek vagy gyerekek kombó meg megy tovább a mókuskerékben és szív... Mert a nő nem teheti meg hogy azt mondja amit a férfi, hogy oké, nekem itt és most elég volt.

robitsas 2015.12.21. 19:50:09

Vallas, terrorizmus, NO+FERFI.(Egyebken a politika hogy kapcsolodik az utolsohoz?, mindeggy)Pont ez a harom nem er meg nalam egy miset se.Meg azt is elfogadom hogy velem van a baj.Akibol mostanra ennyi indulatot hoz ki e trilogia az ugymaradt es bizony nagy problema az neki .A kevesebb neha tobb.Ezeket a dolgokat csak a szivvel lehet megerteni az esszel soha mert addig csak a szemrehanyas marad es az egymasra mutogatas, hogy kinek mi lenne a dolga, majd ha te akkor en is stb...

Az erdekelne most inkabb hogy honnan van ennyi koolaj? es meddig?

szötyörke 2015.12.22. 22:27:25

@robitsas:
"Egyebken a politika hogy kapcsolodik az utolsohoz?" -Talán úgy, hogy minden mindennel összefügg.

"Ezeket a dolgokat csak a szivvel lehet megerteni az esszel soha mert addig csak a szemrehanyas marad es az egymasra mutogatas, hogy kinek mi lenne a dolga, majd ha te akkor en is stb..."
Ezzel csak részben tudok egyetérteni.:) A szívnek és az észnek ( már ha van) együtt kellene működnie, mert a megértés csak így válhat teljessé. Ha a megértés megszületik, akkor az egymásra mutogatás jelentőségét veszti, mert mindenki a saját életéért felel, azal tartozik elszámolni.

maztro 2015.12.23. 19:46:13

"Ezzel elmentünk itt ilyen párválasztásosba -ami már másik téma."

Kár, hogy elmegyünk, mert a 'fiúból lány mellett lesz férfi, lányból fiú mellett nő' tematikát te is elkezdted felvezetni, és erre reagáltam. Idézlek: "A nők két másodperces pislogás után oda fognak állni ezek mellé a férfiak mellé, és hozzák azt amit a "nőknek KELL"."

Magyarán ha a férfi hozza, amit kell, akkor a nő is, egymásra van szükségük, párválasztásosdi. Ha az egyik már nem hozza, mégpedig párban (merthát a lényeg az ez, nem? mi a nő férfi, és a férfi nő nélkül?), akkor máris nem működik a dolog hibátlanul.

"A gyerekek embernek születnek, azért lesznek csajok meg pasik mert azt "nevelünk" belőlük, de nevelhetnénk embereket is...

De nem kaptam választ, mitől nő a nő és mitől férfi a férfi?

Ezt fontos lenne tudni."

Többször bemásoltam Bálint megközelítését, ami szerintem erre ad egy válaszlehetőséget. Nyilván ez nem úgy értendő, hogy minden, ami a világon pusztít, vagy teremt, akkor az férfierő, akkor is, ha nem emberi végzés következménye, és a megtartással kapcsolatban sem így értendő. Bálint megközelítése, hogy a világot alapvetően három erőfajta határozza meg, ebből az emberi létezésben is mindhárom megvalósul, kettőt a férfi "ág", egyet pedig a női teljesít be, és ez a tipikusan eltérő, és velünkszületett képesség választja ketté a két nemet elsősorban, nem pedig a nemiszerv mássága (általános felfogásban szerintem senki nem megy annál tovább - idézzem az ovizsarus gyereket?... -, vagy ha mégis, nem tudja megmagyarázni mi lehet a lényeges különbség, csak (az egyébként kölcsönös) nemtetszősdit érzi a másik viselkedésével szemben, mert nem arra koncentrál, hogy a másiknak más a szerepe, hanem arra, amit ő akar, azt nesze semmi fogd meg jól). Tehát attól nő a nő, azon túl, hogy ember, hogy ő a megtartás képességével szülteik, a férfi pedig attól férfi, azon túl, hogy ember, hogy benne a teremtés és pusztítás erőinek kettőse lakozik. Direkt használom a képesség, és lakozás szavakat - ha csak csajos-pasis szintig nő be ezen emberek feje lágya, hiába lakozik bennük, hiába képesek rá, nem teljesítik feladatukat, félreműködnek, nem érdemlik meg a "nő" és "férfi" megnevezést a magasztos, igaziságra hajló értelemben, satnyák. Hogy beteljesíthessék a feladatot, nélkülözhetetlenek egymás számára, azonban csajos-pasis szinten hiába vannak együtt, ha egyik sem a dolgát csinálja. Ha viszont kellően felnőnek - nem csak kor szerint -, ráéreznek saját képességük fontosságára, és hogy hol a helyük a világban általa, akkor jól működő kapcsolatot, családot tudnak alapítani. Ennél többet pedig nem is nagyon várhatunk, ez a cél, a jól működő család az emberi létezés alapja, szintén a magasztos, igaziságra hajló értelemben emberi.

Azon túl elhangzik, hogy a nőknek univerzális feladatuk a megtartás - értsd: a legkevésbé sem ott áll meg az egész, hogy hordod az anyaméhben a magzatot, aztán meg eltartod a gyerekeket egyedül "mert csak". Ennek a kijelentésnek semmi köze a hímekhez, ez a nő alapKÉPESSÉGE, amivel a férfi nem rendelkezik: "a befogadáson és elfogadáson alapuló megtartó erő gyakorlása, a család, a társadalom, az emberiség, a világ egyben tartása."

Nehogy azt mondd most nekem erre, hogy "egy férfi felrótta neked, hogy rajtad, és csakis rajtatok, nőkön múlik az egész világon minden". Ez baromság. De fel kell, hogy ismerjük, hogy ahogyan mindenkinek tettei következményekkel járnak, és a világ nem működik a tetteink nélkül, úgy kivétel nélkül minden embernek képességeitől függően kellene kivennie a részét annak fenntartásáért. Fel kell ismerned, hogy a nőknek alapvetően képessége az emberi kapcsolatok bölcs ápolása - ami a férfiaknak nehezére esik - és ez nem csak családon belül igaz, hanem az élet minden területén. Fel kell ismerned, hogy a férfinak nem azért esik nehezére, mert úgy döntött, hanem mert neki nem veleszületett képessége az emberi kapcsolatok puhatos egybentartása.

Mondhatnám ezt sokáig. Szóval amit fel kell ismerni, hogy kinek mi a veleszületett képessége. Ha eddig nem jutunk el, akkor nem értjük meg, hogy a kölcsönös segítésben kinek mire van szüksége ahhoz, hogy ember maradhasson. A férfiak olyan dolgokra képesek, amikre a nők nem, és fordítva. Nincs alá-fölé rendeltség (a fejekben lehet, de a valóságban (vö. "megmaradni az igazságban, önbecsapás mentesség") nincs).

Az, hogy te a világ jelenlegi káoszos tendenciáiban látod, hogy ki hol működik félre - igen, félreműködik, nem ez a normális, volt oka, hogy idefajultak a dolgok, fogalmam sincs, hogy mi, nem néztem Istenként évezredeken át, hogyan jutott el ide az ember, csak azt tudom, hol vagyunk most, és ha az életemben nem is jöhet kielégítő világraszóló változás, tudnom kell, hogy az évszázáados lassúsággal bíró változáshoz hol és milyen példát kell mutatnom. Satöbbi. Mostmár nem tudom mennyire követhető a dolog, de megint ott tartok, hogy belefáradtam annyira, hogy vissza se olvasom, nem érdekel, majd máskor. Remélem átment valami. (Nem degradáló, hogy így fejeztem be.)

2015.12.23. 21:12:12

@maztro: "Azon túl elhangzik, hogy a nőknek univerzális feladatuk a megtartás - értsd: a legkevésbé sem ott áll meg az egész, hogy hordod az anyaméhben a magzatot, aztán meg eltartod a gyerekeket egyedül "mert csak". Ennek a kijelentésnek semmi köze a hímekhez, ez a nő alapKÉPESSÉGE, amivel a férfi nem rendelkezik: "a befogadáson és elfogadáson alapuló megtartó erő gyakorlása, a család, a társadalom, az emberiség, a világ egyben tartása."
- hát ja, csak ezekhez kell világ meg partner - ha nincs mit egybetartani akkor ez egy teljesen felesleges képesség. Másrészt nem gondolom alapnak. EZt nevelik bele a 0. perctől azokba akik lányoknak születnek. És ez nem tévesztendő össze azzal amit az Ákosféle "nem tudtam megszabadulni tőle" pedig nagyon akartam - nyilatkozat fed az ő feleségével kapcsolatban.

"Fel kell ismerned, hogy a nőknek alapvetően képessége az emberi kapcsolatok bölcs ápolása - ami a férfiaknak nehezére esik - és ez nem csak családon belül igaz, hanem az élet minden területén. Fel kell ismerned, hogy a férfinak nem azért esik nehezére, mert úgy döntött, hanem mert neki nem veleszületett képessége az emberi kapcsolatok puhatos egybentartása." - ahogy ez sem igaz. Ezt is mi neveljük beléjük / fojtjuk el azokban az emberekben a 0. perctől fogva, akik fiúnak születtek. Kivülállónak, mindent tárgyként felfogónak, érzéketlennek, vagy érzések eltitkolójának senki nem születik, mi "verjük" beléjük, na meg a tévé :) ;)

Békés karácsonyt minden embernek :).

maztro 2015.12.23. 21:42:01

"Kivülállónak, mindent tárgyként felfogónak, érzéketlennek, vagy érzések eltitkolójának senki nem születik, mi "verjük" beléjük, na meg a tévé :) ;)"

Attól még az alaptermészete ilyenebb egy férfinak, ha nem is egy léleknélküli csődtömeg. Most nem az volt a téma, hogy minek nem születünk, hanem az, hogy mi a különbség köztünk, feltéve, hogy van. És szerintem az van, hogy mi ilyenEBBek vagyunk. Nem ILYEN, csak EBB. Érted? Hozzátok képest. Mert most a köztes különbségről volt szó.

2016.01.07. 20:33:22

Kövérákos féle principiumi megnyilvánulások ezért gázak, mert most majd törvénybe iktatják a kötelező 3 gyereket.... (de csak a nőknek...?)...:

www.origo.hu/itthon/20160107-szingliadorol-szervez-beszelgetest-a-kdnp-ifitagozata.html

legjobb komment-rész: ” férfiaknál lehetne szintén kdnp-s szemlélet alapján, hogy csak az tölthet be pozíciót aki EGY feleségtől legalább 3 gyereket fel tud mutatni” :)

maztro 2016.01.12. 20:11:58

"majd törvénybe iktatják a kötelező 3 gyereket" - az ilyesmi gáz. De ha tényleg lenne ilyen, akkor a "csak az tölthet be pozíciót aki EGY feleségtől legalább 3 gyereket fel tud mutatni" korrekt lenne hozzá. A "Kövérákos féle principiumi megnyilvánulások" viszont nem gázak, mert nem nőelnyomó frázisok, nem arról szóltak, hogy a férfiak javára és a nők kárára dolgozzanak, ha nem szelektív a hallásunk, illetve ha nem illesztjük olyan környezetbe, amelyben nem volt. (ui. pozíció alatt gondolom nem puszta állást értünk, hanem valami létrafokot, ugye? ^^)

2016.01.13. 19:47:31

@maztro: a cikkben állami szférában vezető pozició volt. Azt nem lehet betölteni 3 gyerek nélkül. Ami abszurd mert 3 gyerek mellett nem lehet betölteni, mert egy nap 24 órából áll, avagy mert akkor apu viszont otthon átmegy mosogatólányba ugye, az meg nem egyezik az ő principiumával.....(és kevesebb férfi támogató egy ilyen helyzetben, mint ahány nő támogató, sőt önfeladó és minden álmáról lemondó fordított helyzetben).

De ez nőelnyomó mert azt mondja, hogy ha a nő olyan okos hogy akár sok pénzt is kereshet a tudásával, akkor neki nem ezt kell kamatoztatnia, hanem előbb le kell szállítania a kötelező kvótát, és emellé még egy "hülye férjet" kell szereznie, mert hasonlóan okos férj mán' csak nem fog otthon maradni gyerekezni, amíg az asszony talicskázza haza a pénzt (merugye AZ NEM A NŐ DÓÓGA)

csak hogy értsük a principium és a rabszolgásítás lényegét:

gumiszoba.com/2016/01/13/500-pszichologus-allasfoglalasa-a-nok-szabadsagaert/

főleg ez : "Azt is sok nő érzi már, hogy a nagy hévvel hirdetett Egyetlen Igaz Út, az anyává válás enyhén szólva is göröngyös. Nem feltétlen arról szól, aminek ígérik, nem feltétlen kiteljesítő, sőt, mintha elvenne minden más olyat, ami örömöt adhat. A mai társadalomban egy gyerek felnevelése minimum 20 év kőkemény munka, emellett brutális mennyiségű pénz és olyan elvárás mennyiség, amit mentálisan nem lehet bírni.

Ami ezzel a mindent behálózó princípium-manipulációval és az általa okozott károkkal a legnagyobb gond, hogy a következményeit nem csak a nők viselik, de nagy valószínűséggel a gyerekeik is, amennyiben feltételezzük, hogy egy frusztrált, saját igényeit, vágyait hosszú időn át elnyomó, önmagát megerőszakoló, kizsigerelt, túlhajszolt anya nem a legalkalmasabb boldog emberré nevelésükre.

Ezzel együtt tudom, hogy vannak, akik ezzel jól elvannak. Tényleg sok nő van, aki az életére gondolva nem is tervezett soha mást, mint hogy családja és gyereke legyen. Akiknek ez valóban önmegvalósítás és öröm. Azt hiszem, több ilyen elégedett és boldog anya lenne, ha a társadalom jobban támogatná az anyákat, nem lőcsölnék a gyereknevelés teljes felelősségét a nők nyakába, és az apák nem ikszedik gyerekként, vendégként, haszonélvezőként volnának a családjukban, hanem a gyerekneveléssel járó feladatok egyenlő arányban oszlanának meg férfi és nő között.

A hatalomnak fontos a status quo megőrzése szempontjából a nemi szerepek erőltetése, hiszen a nő, aki gyerekeket szül, az kezelhető, kordában tartható, azt még ütni is kell mégis marad, mert ebben az országban egy nő gyerekekkel nem ugrálhat.

Nos, így függ össze a princípiumok heves hirdetése a hatalom érdekeivel."

emberneve.gyufa 2016.01.16. 14:40:03

@cathsword:

Maztroval egyet értek. Szerintem csak az a probléma, ha a párod nem tisztel úgy, ahogy te szeretnéd, nemektől függetlenül. Nincs abban semmi bántó, hogy egy férfinak az a véleménye, hogy a nőknek nem feladatuk annyi pénzt keresni mint a férfiaknak. Az pedig, hogy Ákos, egy random pszichológus vagy Kövér mit gondol a kérdésről szerintem teljesen irreleváns, amíg nem kérik meg a kezem. Joguk van így gondolni, ha pedig 'hiányos' gondolat, akkor az élet hozzáteszi a sajátját.

Az pedig hogy egy nőnek a női principiumot kéne beteljesítenie szerintem nem egy nagy kijelentés. Kicsit furcsa lenne, ha ez nem így lenne. De úgy gondolom ehhez hozzátartozik, hogy minek azonosítjuk magunkat. Én pl nem férfinak azonosítom magam, de az XY nevű egyént akinek az érzékszerveihez közvetlenül kapcsolódom, férfi. Így arra törekszem, hogy XY (én) férfinak !megfelelően éljen. Ebből még sose volt baj.

Őszinte leszek cath, én amiatt szoktam aggódni ami ellen nem tudok tenni pedig kellene. Számomra úgy tűnik azért zavarnak ezek a kijelentések téged, mivel nem rendeződött benned, esetleges rossz élmények miatt. Ha így van sajnálom, de felhívom a figyelmed, hogy, vannak rendes férfiak is, de keresni kell őket. Azért, hogy legyenek rendes férfiak neked nem kell semmit tenned, azért viszont, hogy megtaláld azt aki neked megfelelő, keresned kell.

OFF: Dortmundi kövezés, a magyar sajtó kivár.

www.youtube.com/watch?v=g2yoZW6LSHY

2016.01.16. 22:04:13

gyufa - te lehozod egyéni szintre és elbagatelizálod azt amitől jelenleg az ország nagyobbik fele szenved és kilátástalannak és jövőkép nélkülinek érzi magát. Javaslom beszélj néhány 30 éven felüli férfivel, hogy milyen az élete, mennyit változott amióta együtt van valakivel, vagy épp már gyereke is van, majd beszélj 30-on felüli nőkkel is, olyanokkal, akik már "házasok" vagy kapcsolatban vannak és olyanokkal, akik 1-2 gyereket már leszültek Kövérnek és kérdezd meg őket mennyire érzik azt hogy bárki is megbecsülné az ő mérhetetlen ingyen végzett munkájukat, kérdezd meg mennyire változott meg az ő életük a kapcsolattal "házassággal" és gyerekkel, és kérdezd meg hogy mennyire szól a mindennapjaikban akár csak fél óra is róluk, az ő igényeikről vagy vágyaikról.
A női principium nem azt jelenti hogy a világ cselédje és ettől ő boldog. A Kövérákosék nyilatkozata ezt sugallja, hogy de. és aki meg nem, az "elfuserált" nő, valami "elromlott benne....

Aki ismeri a társadalmi és gazdasági viszonyokat meg mondjuk a szegénységi mutatókat, az nem tudja nem bántónak érezni azt hogy egy nőnek nem dolga többet keresni (munkával) mint egy férfinak. Ez annak nem bántó aki nem tartja bántónak és igazságtalannak azt hogy egyik ingyen dolgozik, a másik meg a semmiért is pénzt kap.
A KövérÁkos gondolatokhoz az élet már hozzátette a magáét, jóval előtte hogy ők megfogalmazták, az élet azt lépte arra az országos nő- és gyerek ellenes légkörre, hogy a nők nem szülnek gyereket. A ratkó unokák női tagjai "nem hozzák" nem hozták az elvárt db-számot, mert erre ami itt van nem szülnek (kivéve azt a pár hülyét aki elhitte hogy a házasság milyen csodás dolog, meg az olyan pár hülyét, mint én akinek úgy alakult :))- de eleve a korosztálynak kb csak fele tervezett gyereket és ennek a félnek a háromnegyede már elvált és kínlódik a megélhetés-megalázás körben, már a nők a gyerekkel, a férfiak meg társkeresőkön keresnek 20 éveseket maguknak, mert nekik az "jár".

2016.01.16. 22:05:36

A női principium meg a férfi princiőium nagyon hangzatos szavak, de tán pont itt már leírtam, hogy mihelyst a férfiak TÉNYLEG hozzák a férfi principiumukat- vagyis megvédik a nőiket, megvédik a gyerekeiket, elzavarják a rabszolgatartókat, felégetik a meztelen női testtel teli plakátokat, kikérik maguknak az olyan reklámokat, amiben a kibaszott prosztatájukkal, vagy a nátha miatt csöpögő orrukkal is a mosolygós feleség foglalkozik, ha kitartanak amellett a nő mellett amelyik ugyan nem úgy öltözik mint egy pornósztár és nemet mond az anális szexre, viszont pl. ellátja az összes kibaszott ingyenmunkát a ház meg lakás meg gyerekek körül, és nem mellesleg "leszülte" már (nem neki meg Kövérnek) hanem csak mert a szeretet meg szex gyümölcse a gyerek, az 1-2-3 közös gyereket, no meg szereti is őt -no akkor a nők 85 %-a azonnal visszaalkalmazkodik eredeti "szerepébe" és principiumába boldogan.

Mert a nők valóban tudnak alárendelődni, szolgálni és kiszolgálni és magukat háttérbe szorítva dolgozni akár más (férjük, gyerekük) sikerei érdekében is. De csak akkor ha ez az "úr" akit szolgálnak tisztességes, alázatos igazságos, emberséges, és főként méltó a szolgálatra. A nők nagy része úgy 10 évi házasság után és miután megtették a dolgukat és kötelességüket a gyerekkel (akit ketten csináltak, mégis egy veszi ki a részét országos szinten és általánosítva a felnevelésből), kilépnek a börtönükből. Mert a jelenlegi rendszer semmiféle női principiumot meg kiteljesedést meg női működést nem tisztel és ismer el. Azok nem válnak csak, akik egy kovácsákos féle gazdag f.szhoz vannak kötve...merugye a pénz nagy úr.

Nem tudom miért megy el mindig részedről személyes vonalra ez a vita és téma. Tudom hogy vannak rendes férfiak, de azt is tudom hogy mennyire kevesen. :) Ahány rendes férfi van, attól Kövérákos igencsak hoppon marad unoka-ügyben :).
Valamint ezeket a fehér holló rendes férfiakat pont úgy bedarálja a rendszer, mihelyst szaporodásra adják a fejüket, hogy csak na. Mert eljár dolgozni, és nyomják a fejébe a hülyeséget, a nemrendes férfi munkatársak. a gyerektelen férfiak, a gyerekes de szeretős férfiak, - és a média, és a hírek, ahol úgy tálalják a feleséggyilkosságot, hogy mer biztos a nő volt a hibás, és látja a filmeket a reklámokat, ahol vagy b.sznivaló tárgy, vagy mosolygó cseléd, vagy mindenkit kiszolgáló kedves nővér a nő, na persze csak nappal, éjjel privát kurva akinek minden vágya hogy miután te a férfi :) kipihented a tévé előtt magad amíg ő a láthatatlan sáros lábú ember után az egész lakást kipucolta, magadévá tedd őt... :).

Te férfi vagy, neked nem fognak megnyílni a nők, mert nem mernek :). A nők között elképesztő kezd lenni az az őszinteség, ami úgy 3-4 éve felpörög. És basszus MINDENHOL, MINDENKINEK ugyanaz a baja. Társadalmi osztálytól, gazdagságtól, kulturális kaszttól függetlenül. Ugyanazok a problémák, ugyanazok a cserbenhagyások, ugyanazok a kisstílű bosszúk és packázások, aminek nem csak a nő hanem a gyerek is issza meg a levét. És mindemellé a gazdasági kizsákmányolás és direkt alacsony béren tartás már csak hab a tortán... A férfiakat agymosták, nincsenek férfiak. Pöcsök vannak, akiknek minden "jár", és ha neki nem olyan van mint a filmben, akkor veri az asztalt, a nőt, vagy épp ha orvos, akkor lesavazza a nő nemi szervét... (friss hír)
Hol éltek ti, hogy a női principiumot kéritek számon bárkin is ebben az országban?...

Kéretik nem személyesnek venni, én mindig általánosságban írom, hogy te a férfi :) - úgy ahogyan a média, a haverod, az óriásplakát és ahogyan kövérákos üzen "a nőknek".

emberneve.gyufa 2016.01.17. 14:07:42

@cathsword:

"Hol éltek ti, hogy a női principiumot kéritek számon bárkin is ebben az országban?..."

Ki mondta, hogy a férfiak fogják számon kérni? Az nem lenne túl független ítélet. :)

Egyébként őszintén szólva én nem mondtam, hogy azzal kéne azonosulni amivel nem akarsz, lásd az egyébként nem definiált női principiummal. Sőt, megjegyzem, más földrajzi területeken más szerepek elfogadottak. Lehet, hogy neked nem a Kárpát medence a nyerő. Taiföldön pölö a börruhás cégvezető nő a létre legfelső foka, a kisfiúk pedig az utcáról szopják, dugják fel magukat operáción keresztül, hogy eljussanak odáig. Látod, ha Taiföldre mész nem kell végigmásznod ezt a kellemetlen utat.

Bárcsak látnál a pályán cath, akkor nem zavarna, hogy Kövér vagy Ákos mit gondol. Nem is akarnád megváltoztatni a véleményüket, azt akarnád, hogy ők akarják megváltoztatni, ha rossznak találják. Bárcsak látnál a pályán, mert akkor ismernéd őket, tudnád honnan jöttek, értenéd őket. Te nem tudod levenni a saját szemüveged és talán még sosem hordtál olyat amilyet ők hordanak.

Egyébként volt már dolgom 30+ nővel és sajnálom, hogy nem olyan könnyű nekik, ez viszont generációs kérdés. De, mint ahogy 'egyéni' szintre nem érdemes levinni a kérdést, úgy nincs értelme levinni generációs szintre sem.

2016.01.17. 20:25:04

gyufa, ha nem azonosulsz, akkor kivetnek :). Van a magyar társadalomban egy kép hogy milyen a nő, a zasszony, a zanyuka, a feleség és nagyjából ha nem hozod a 40 féle elvárásnak megfelelő maximumot bármelyik fél szerepedben is akkor te szaranya vagy, szarfeleség, kurva, vagy épp szűzkurva (igen 3 gyerekesen is ! :) ), aszexuális, trehány, léha, idegbeteg, önző meg mittudoménmik. Tehát ha a férjed prosztatarákban megpunnyad, akkor minimum az ismerősök és a nagy "köz" háromnegyede odamondja szépen vagy durván hogy a "te hibád" - persze az asszonynak. Ha elválnak, az ő hibája, ha szarul tanul a gyerek, akkor az is miatta van, ha túl jól és esetleg azzal lóg ki a sorból, akkor az anyja nevelte "kivülállónak', ha kosz van, az asszony lusta, ha a férfi trehány, az asszony nem törődik vele stb. Nincs meg a társadalomban a férfi "szerep" "felelősség" és "elvárás". Csak női van: mindenki jólétéről és életteréről gondoskodni... ingyen.... Persze hogy szar a nőknek. És fáj nekik amikor a közmédia-dalnok úr kinyilatkoztatja hogy szerinte mit kellene még csinálniuk.

generécióra azért vetítettem, (ratkó generáció leszármazottai), merthogy azt is látni kellene ám a pályán, hogy miért lett hirtelen ez a nagy ellető kampány meg női principium így erőszakosan előtolva: ennek a generációnak a vége kezd kimenni a szülővé válási korból, és ha ezek nem szülnek, akkor ezt az egész generációt vagy a dunába lövik 60 évesen, vagy hagyják éhendögleni az utcán- merthogy ennek a rengeteg embert számláló generációnak ellopták a teljes nyugdíjfedezetét.... és ugye a gyerekekkel-unokákkal óhajtották mindezt legalább nem éhenhalás erejéig biztosítani. (megjegyzem az eredeti nyugdíjrendszerben nem a következő és következő generáció "tartja" el az öregeket, hanem az öregek fiatalon befizetett járulékát kellene hogy forgassa és fektesse be az jó állam úgy hogy megmaradjon, sőt növekedjen az értéke). Most azért vannak bazstatva a nők, és főleg a most még szülőképes korú nők (40-45 alattiakig) mert most kezdett körvonalazódni hogy itt 15 éven belül "humanitárius katasztrófa " lesz csak úgy simán attól, hogy elmennének a ratkó unokák nyugdíjba....

2016.01.18. 09:49:46

ó hát megvan most már a férfi principium is a kövérék szerint: sorkatonaság ismét. (most még csak azért nem mert sok fiatal férfi kivándorolna ha bevezetnék, ezért előbb odaadják a 20 milcsit, ha sokat szeretkezel a feleségeddel, aztán ahogy megindulnak a női principiumos boldog csicska feleségek elleni, akkor a férfi principiumosok meg hirtelen mennek a levesbe, mint élő izom és hús - természetesen addig lezárják ám nyugat meg észak felé is a határokat- senkinek ne legyenek vágyálmai :) )

2016.01.18. 09:55:48

most mér érthető az is hogy mé' "unokát" kell szülni az apánknak (meg kövérnek) miért nem gyereket meg utódot a férjünknek, és miért mondta még azt is hogy az is a női kiteljesedés hogy felneveli a gyereket (ő egyedül a nő), és értjük hogy miért voltak a férfiak a nyilatkozatból úgy enblock kihagyva, a szaporodásos dolognál is meg a felneveléses dolognál is: a férfiakat, apákat majd kiképzik hogy lehessen vinni harcolni- :) csak a kövér nagyapák maradnak :), na meg persze ákos de csak azért mert ő jól keres és jól dalol és rá itthon lesz szükség tartani a lelket a magyar principiumos nőkben és fejenként 3 gyerekben...

emberneve.gyufa 2016.01.18. 13:45:17

@cathsword: Nem mernek háborúban részt venni, ez több jelből látszik. Annyi szart még kavarnak amit lehet, de többet nem mernek ők sem.

Van is egy elméletem amit a "Szív király" nevű bejegyzéshez akartam kommentelni. A lényege, hogy OV-t nem kell utasítások adásával terelnie az irányító hatalomnak, hanem visszafognia és elengednie, ha kell. Ez az állítás gyakorlatilag ekvivalens azzal, hogy ő maga irányító, nem báb.

Mindenesetre én nem aggódnék, mert ahogy látom, az irányítók ügyelnek rá, hogy közvetlenül ne tegyenek "bűnös" dolgot, a specialitásuk inkább, hogy rávegyenek másokat a bűnre.
Egyébként is a populizmusra épül a jelenlegi kormányzás, tehát akkor lesz háború, ha a 'többség' akarja. Ezek az állítások pedig azzal ekvivalensek, hogy azért tőlünk is függnek a dolgok.

emberneve.gyufa 2016.01.19. 10:19:31

@cathsword: Azt nem mondom, hogy nincs a levegőben egy 2-3 hónapos globális adok-kapok, de azt hogy ez milyen körülmények között zajlik le, nem csak rajtuk múlik.

Felmerült egypár kérdés bennem ezzel kapcsolat. Honnan van az emberi közösségekben annyi erő egyáltalán, hogy még most sem borítékolható egy totalitárius rendszer kialakulása.
Honnan volt Attilának és másoknak ereje, hogy nyílt színen ideiglenesen még győzedelmeskedjen is ezek fölött a hatalmak fölött? Másként fogalmazva, hogy lehet az, hogy még nem vesztünk el teljesen, és egyáltalán foglalkozunk ilyen természetű folyamatokkal?

Ha léteznek irányítók, lehet, hogy már elvesztünk csak nem realizálódott az életünkben. Én viszont abban hiszek, hogy ha léteznek irányítók, nem győzhetnek.

emberneve.gyufa 2016.01.21. 11:29:35

@cathsword: Nem sajnálom tőlük azt a pénzt, ráadásul egy háborúhoz más is kell.

Egyébként az eredeti témához:
http://vs.hu/magazin/osszes/ferfikent-gyedre-mentem-es-megtanultam-felulemelkedni-a-hulyesegeimen-0119#!s6