HTML

A Játék Neve: Föld

Ez a blog arról szól, hogy hogy működik a világ valójában. Túl a látszatokon, a manipuláción, a mindent átszövő hazugságon és felelősséghárításon. A jelenkor eseményeinek mozgatórugóival is foglalkozik, ahogy a régmúltba is tapogatózik visszafelé, egészen az emberi lét kezdeteiig. Mindez egy sokéves kutatómunka eredményeire támaszkodik. A blog korábban "2012 blog" címen működött a blogol.hu szerverén. Kapcsolat: blog2012 kukac freemail ponnt hú!

Friss hozzászólások

Utolsó kommentek

Válaszok (szerk)

2011.06.23. 15:09 dangbird

(Újabb kérdések jöttek, júni 26-án kiegészítettem a bejegyzést a nagybetűs SZERK bekezdéstől kezdődően.)

Aki bújt, aki nem, egy hét helyett kettőt vártam, úgyhogy most már megpróbálom megválaszolni az előző bejegyzés alatt feltett kérdéseket. Utána előreláthatólag több bejegyzés nem lesz szeptemberig, bár semmi sem biztos, a fórumon az élet folytatódik (vagyis folytatódhat), a filmezést pedig a jövő héten kezdem szervezni.

Valami nagyágyút (Drábik, Bogár, Posta, stb..) mikor tudtok a rádióadásba beszervezni? Van erre reális esély?

Jelenleg nincsen, és nem is kísérletezünk vele hiába. Posta Imrével, mint tudjuk, tavaly konkrét időpontot beszéltem meg, amire nem jött el és utólag sem mentette ki magát. Túl kicsik vagyunk, az a baj. A rendszeres rádiózás mindenesetre továbbra is tervben van szeptembertől. Jövőre pedig újra napirendre kerül egy nagyobb, többszerzős portál létrehozása, ahova beolvadna a 2012 Blog.

Az előző életekbe vissza lehet nézni valami úton-módon, külső segítség nélkül? Vagy ez túl veszélyes lenne?

Ahogy egy külső vezető el tudja vinni az embert szellemisége bármely szférájába (pl. a régmúltba), ugyanezt kellő gyakorlattal önmaga is meg tudja tenni. Az „előző életekbe” azonban szerintem nem feltétlenül kell mindenkit visszahurcolni. Problémák megoldását megtalálhatjuk ott, de nyilván nem véletlen, hogy az ember nem emlékszik a korábbi inkarnációkra. Ha jelenlegi emberi kapcsolataink múltbéli előzményeit látjuk, az nem feltétlenül van jó hatással. (Pl. ha valaki a feleségét korábbi életciklusban apjaként látja viszont.) Túl sok személyiség egyidejű átélése pedig identitászavart is okozhat. (Aki a Deep Space 9-t ismeri, annak ezt nem kell magyarázni…)

Többször is felmerült a Scherbák-testvérpár (Szepes Mária és Wictor Charon) kérdése: kik voltak ők, hová tartoztak?

Erről nem sokat beszéltek, amennyiről tudomásom van, hogy mindketten rózsakeresztes beavatottak voltak. Charon volt a „magasabb polcon”, a húgának is ő volt a mestere, és valóban kísérletezett feketemágiával is, amelyről Szepes Mária mindig elég nagy tartózkodással nyilatkozott, azt is kijelentve, hogy ők „mindig csak a tiszta utat” keresték. A munkamegosztás úgy nézett ki, hogy Mária volt a család „arca”, ő volt a közismert, ő írt a „profánoknak”, a nagyközönségnek, a szélesebb rétegeknek, míg a bátyja inkább szakirodalmat írt, tehát a beavatottaknak szóló könyveket. Ezen felül korának egyik legnagyobb asztrológusa volt, Kádárék is megkeresték, hogy jósoljon nekik, de hiába. Tiltólistán is maradt az összes könyve (talán 1-2 kivételével) egészen a rendszerváltásig.

Akkor jöhetne már a pár hete beígért bejegyzés a Földről, mint sötét rendszerről.

A rendszer működéséről már írtam, azon felül a könyv (Szabadítsuk fel a Földet!) nagyrészt erről szól, szóval konkrétan mit is ígértem és hol?

Mennyire érdemes belemélyedni itt a Földön az ilyen dolgokba, illetve, hogy ha érdemes, akkor merrefelé érdemes nézelődni? Ugyanis itt is elég sok a "szakirodalom"…

Ez a bőség zavara, ahogy Az Irányítók 12 legnagyobb hazugsága, 12: Az Irányítók nem léteznek című bejegyzésben is írtam róla: felhígítják a „kint levő” információkat, elárasztják az embert mindenfélével, aztán válogassa ki, ha tudja… Azt hiszem, a válogatás nem teljesen reménytelen, három dolog jön jól: kritikus gondolkodás, éberség – a hülyeségekben az önellentmondások meglepően gyakoriak, így utánajárás nélkül le lehet leplezni őket, lásd Zeitgeist első rész –, intuíció, tehát hagyja magát „vezetni” az ember, hagyja, hogy a megfelelő információk megtalálják. Ehhez elég az is, ha az végtelen információéhséggel szétágazó figyelmet az ember megnyugtatja és megemeli az ingerküszöbét, hogy csak az érje el a tudatát, aminek tényleg kell.

Mi a véleményed a pszichoaktív, természetes (növényi eredetű) szerekről? Most az olyanokra gondolok, amiket a különféle őslakos törzsek sámánjai/táltosai használtak arra, hogy pl. kapcsolatba kerüljenek a szellemvilággal, jövendőt mondjanak, stb.

A táltosok semmilyen anyagot nem használtak. Ezt érdemes Magyarországon előrebocsátani. A segítő szerekkel az a baj, hogy az ördöggel játszik az ember a használatukkal: nem lehet tudni, meddig szolgálja a szer az embert, és mikortól az ember a szert. Pontos információkat az egyes szerekkel kapcsolatban nem tudok mondani (előnyök/hátrányok, ilyesmi), mert nincsenek tapasztalataim, de még értesüléseim se nagyon. A bort Atlantisz fizikai síkhoz mind jobban kötődő fiai fejlesztették ki a „szökési sebesség” eléréséhez, azt hiszem, ennél többre nincs szüksége annak, akinek egy alapvető képessége megvan. Akinek meg nincs, az úgyis csak élénk, színes értelmetlenségeket fog látni bármilyen szerrel.

Mi kellene ahhoz, hogy az embereket ne lehessen megfogni semmivel, deviszont egymás ellen se legyen érdemes harcolni, mivel mindenkinek megvan ugyanaz…

Ez sajnos álom, mindannyian ki vagyunk szolgáltatva egymásnak és a rendszernek, de valahol ez a „szépsége” a dolognak: csak együtt tudunk kiszabadulni ebből a kárhozat-spirálból. Persze törekedni kell a függetlenségre, amennyiben ez segíti az ember cselekvőképességének növekedését, de akkor azzal élni is kell, és nem csak az önmagunk kimentésének útját keresni.

Ha az emberiség pl. ma estéről holnap reggelre öntudatára ébredne, mit kezdene ezzel a saját maga által szétbarmolt bolygóval...?

Érdekes kérdés, hogy teljesen visszafordíthatóak-e az elmúlt száz év folyamatai. Mindenesetre megpróbálni érdemes lenne egy öntudatra ébredt emberiségnek – vagy az emberiség öntudatra ébredő, itt maradó részének. Erre remélhetőleg lesz is lehetőség néhány évtizeden belül; persze addig a helyzet még tovább fog romlani.

Mit rejt a Kárpát-medence, azon belöl is a Pilis hegyei? Mit őriztek a Magyar Szakrális Királyok, majd a Pálos rend? Mi az, amit itt ők működtettek?

Ez egy nagy titok, amelynek a kutatásával jópár ismert (Szántai, Aradi, vagy pl. Szemrád) és sok-sok névtelen ember foglalkozik. Nem biztos, hogy jó, ha ezt a titkot megfejtjük, mert azt sem tudhatjuk, hogy „az ellenség” mennyit tud erről. Nálunk valószínűleg többet, de korántsem biztos, hogy mindent, és nyilván nem akarjuk őket még több hatalomhoz segíteni. Én ugyanakkor úgy gondolom, hogy kell lennie valakinek, legalább egyetlen embernek, a magyarság körén belül, aki jelenleg is őrzi ezt a titkot. Csak nyilván ő nem mutogatja magát a tévében.

Egy bizonyos irányba haladnak a dolgok. Összeegyeztethető ez a két dolog? Elképzelhető, hogy mindkettő egyszerre igaz valami féleképpen?

A lineáris és ciklikus időkoncepciót nem nehéz összeegyeztetni, az eredmény egy spirál.

Helyzetértékelés a blog eddigi működéséről?

Már régóta nem tudom, merrefelé tart a blog, nem is gondoltam, hogy ennyi ideig működni fog – valamiféle „továbblépési” lehetőséget kerestem és keresek is (nagyobb portál, előadások, filmezés, stb.) Úgyhogy kb. a BétaHullámos történet óta kényszerpályán mozog. A nevéből adódóan ez a pálya jövőre mindenképpen véget ér. :)

Az egy dolog, hogy a magyar várak főként erődként szolgáltak többek között, de én gondolkodtam rajta, hogy van-e valami magasabb rendű célja - sok más helyütt is épültek várak a világban. Meg a neve eredete is érdekelne... miért lett éppen VÁR?

A várnak mindenképpen van egyfajta jelképes szerepe, állandóságot képviseltek a földi létben, és rendszerint magaslatokra épültek, tehát egyértelműen szellemi üzenet is kiolvasható mindebből – pláne ha azt nézzük, hogy adott esetben különleges energiájú „szent” helyekre épültek, illetve a Nap, vagy bolygók járásához igazították a felépítésüket (Pap Gábor beszél erről sokat, bár főleg templomok vonatkozásában). Maga a vár szó a létige régi alakjának (var) a hosszított alakja, tehát olyan állapotot fejez ki, amely adott időtartamon át nem cselekvő, passzív létezést jelenít meg. A vár fogalmának kozmikus jelentőségéről még lehet, hogy lesz szó egy bejegyzésben vagy egy előadáson.

Mit tegyek? Szörnyűek az Irányítók, reménytelen a helyzet, stb., mit lehetne csinálni?

Fel kell ébredni. Aki magához tért a jelen helyzetben, nem kérdezi, mit csináljon, hanem csinálja. Mert tennivaló van bőven. Felismerni emberi mivoltunkat. Az ébredezési őszak után közösségekre van szükség a továbblépéshez, de közösségeket csak emberi egyénekből lehet formálni. Drónokból csak kollektívát. Abból meg már van éppen elég.

SZERK:

Mikor majd el akarják vinni az emberiséget, miért hagynák itt a lázadóknak a Földet?

Az emberiség szétválasztása az Irányítóknak is érdeke. Hátra akarják hagyni a „bajkeverőket”, azokat, akik gátolják az ő törekvéseiket, hangosan tiltakoznak, harcolnak ellenük, stb. Az emberiség csak azon rész kell nekik (és ez amúgy is nagyrésze), amelyik vagy tudatosan támogatja őket, vagy teljesen mindegy neki, csak valaki megmondja, hogy mit kell csinálnia, és a biztonság illúzióját fenntartja számára.

Ennek ellenére azért elég sokat tesznek azért, hogy minél rosszabb állapotban hagyják itt a bolygót.

Az aranykor idején minden ember a királyok tudatállapotában, egy időfeletti állapotban létezett, a szellemi utat bejáró ember legfőbb feladata pedig az kell hogy legyen, hogy önmagát visszavezesse ebbe az állapotba. Van-e értelme, hogy valaki a fent leírt út bejárására törekedjen, vagy pedig téves az egész gondolatmenet?

Az Irányítók igyekeznek a múltat minél sötétebbnek beállítani, azonban vannak az „ellenoldalon” sokan, akik meg a másik végletbe esnek, és a hajdani korok embereit valamiféle tökéletes lényekként akarják beállítani. A királyok sem voltak éppen minden esetben „időfeletti”, meg úgy egyáltalán, magasan a földi létezés gyarlóságai fölé emelkedett emberek, sőt, még a magyar apostolkirályok társasága is eléggé vegyes. Ennek ellenére persze törekedni sosem fölösleges arra, hogy az ember minél magasabb szintet érjen el. „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes”, ahogy Krisztus mondja (Máté 5/48), sőt még Jehova is mond ilyet: „Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.” (1Móz 17/1) Szóval ha egy magasság elérhetetlen, törekedni akkor is kell felé; kár leírni magunkat, hogy „csak gyarló emberek” vagyunk. Elsősorban lelkek vagyunk, és csak másodsorban emberek.

A tudatos álommal közelebb lehet jutni valamihez?

A „tudatos álom” pont ugyanolyan fogalom, mint az „asztrálutazás” vagy, méginkább, a testkilépés, 200 ember 350 dolgot ért alatta. Lényeg a lényeg, létünk összes síkjával érdemes ismerkedni, persze mindegyikkel olyan óvatossággal, ahogy a fizikaival tettük annak idején.

Ha az irányítók száz években gondolkodva ott manipulálják a tömegeket mentál síkon szimbólumaikkal ahol érik, akkor nekünk miért ne érné meg felvenni a kesztyűt?

De megéri, a jelképek erejét bárki használhatja. A magyar hagyománynak ráadásul páratlanul gazdag jelképrendszere volt, amely nem merült még feledésbe, sőt, a kulcsa sem veszett el, a mai napig magyarázzák (pl. Molnár V. József, Pap Gábor). Ami ide is, és a Szent Koronához is kapcsolódik: manapság azok, akik emelkedett nemzeti öntudattal járnak a világban, előszeretettel hordanak Szent Koronás, turulos, sőt, a Szent Korona országait ábrázoló („Nagy Magyarországos”) ruhákat. Vajon a régiek miért nem használták ezeket a jeleket a mindennapokban? Addig oké, hogy egy országot úgy ábrázolni, hogy a fizikai körvonalát felülnézetből lerajzoljuk, nyilván egészen újsütetű és földhözragadt megközelítés, de maga a Szent Korona miért nem fordul elő sehol a népi ábrázolásban?

A nyáron nem lesz még előadás? Vagy mikor legközelebb?

Nyáron nem nagyon tart senki előadást, legfeljebb nagyobb rendezvények keretei között. Ősztől folytatódik a kispesti előadássorozat, ott is rá leszek tűzve a műsorra, meg máshova is kaptam meghívást. Konkrét helyszínek, időpontok és témák kint lesznek a blogon.

Mi ez az egész a Szűz Mária jelenségekkel? A volt Földanya másik alakban, vagy tényleg a keresztény gondolkodás és hitvilág hozta létre ezt az anyai szerepet betöltő patrónust?

Szerintem is-is.

És miért van hozzá közelebbi viszonyunk,mint más népeknek?

Mert a magyarság Boldogasszony-kultusza erősebb, mint más népeké, és nem is ezer éves, hanem régebbről hoztuk magunkkal. (Tehát István király felajánlása nem ok, hanem már az is következmény.)

Ha van még egyéb, újabb kérdés, fel lehet tenni, még beszúrom ide.

119 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://jatekneve.blog.hu/api/trackback/id/tr176225989

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elbundaa 2011.06.29. 20:55:57

Tényleg. :D Mi is az asztrológiai vonatkozása...? :D jó ötlet

Lazur 2011.06.30. 20:49:23

Jobbra, vagy balra néz a csodaszarvas az ábrázolásán jó esetben?

Palma 2011.07.01. 07:29:39

Sziasztok! Mi a véleményetek az Urantia könyvről? http://www.urantia.org/hu/az-urantia-konyv/elolvasom Ne csak az előszót olvassátok el, hanem lehetőleg 1-2 írást is. 1 írás kb 10 oldal. 2000 oldalas és ingyenes. Ahogy bemutatja a világot és Istent és az Atyát egyszerűen hihetetlen. Még ha hamisítvány is, akkor sem hiszem, hogy emberek írták.

Palma 2011.07.01. 15:46:00

http://www.youtube.com/watch?v=9CkbbohKDoY

catsword 2011.07.10. 22:27:30

szülői programozásról olvasnék kicsit. Nem ilyen világvégéset, hanem hogy simán pl. mi van azokkal, ahol "mérgező szülők"(by dr. Susan Forward) fojtják meg a saját gyerekeiket (lelkileg, szellemileg és testi és ellátási tényezőkre vonatkoztatva is). Mármint hogy abban mi a "jó".

gyuff 2011.07.11. 00:57:09

Ajánlom a figyelmedbe: Block és Bartell: Szülői játszmák. Volt egy Emberi játszmák órám az egyetemen és írni kellett egy esszét, én ezt a könyvet meg egy hasonló témában lévőt írtam. Ha gondolod átküldhetem oda leírtam a lényeges játszma típusokat:) (am 5ös lett szóval nem gagyi mondjuk a másik könyvet nem olvastam el csak átlapoztam de a lényeg úgysem a szavakban van:D)

catsword 2011.07.11. 08:49:18

gyuff, küldd. Bár én nem hiszek a Játszma-elméletben :), szerintem mélyebb lelki meg biológiai, "erőforrási" okai vannak annak, hogy valaki halálra szekírozza a másikat. Viszont keresek valamit, ezért küldd :), hátha az esszédben benne van :)

M.A. 2011.07.11. 12:07:20

Valami hasonló könyvet ajánlott Borisz is a legutóbbi rádióban...

LeonCL 2011.07.11. 12:17:11

Offtopic: már megint megpróbálták eltalálni Dobogókőt, szerencsénkre nem túl pontos a HAARP. Kérdés, hogy mi történik, ha véletlenül mégis beletrafálnak, mert sajnos a környéken 2 éven belül ez a harmadik földrengés, ami Magyarországon nem túl gyakori dolog.

Vándorr 2011.07.11. 12:46:55

Azért annyira nem ritka: http://www.foldrenges.hu/ Bár ilyen "nagyobb" rengésből régen tényleg nem volt egy se, amire emlékeznék az elmúlt 24 évből, most meg január óta ez volt a második.

teGergő 2011.07.11. 16:15:02

Két dologról kérdeznék: Beszéltünk már "emberprogramozás"-ról, HAARP-ról, különféle "titkos" technológiákról, de az ide kapcsolódó Echelon-rendszer még nem került elő emlékeim szerint. Hallottál-e már róla, és hitelesnek tartod-e? Lehetséges, hogy egy bejegyzés keretein belül majd arról is szót ejtesz, esetleg valamelyik korábbi bejegyzést frissíted vele? Molnár F. Árpádról, és tevékenyéségéről van-e valami véleményed, esetleg érdemes lenne a blográdióba invitálni?

elbándi 2011.07.11. 16:38:57

Róla mindig ez jut eszembe :D http://www.youtube.com/watch?v=MmlPFbpCxc8&feature=related

spike 2011.07.11. 17:23:15

Elég fura egy faszi, láttam már párszor :D

sidha 2011.07.14. 11:45:50

Holdraszállós összeesküvés-elmélet: nem emlékszem hogy lett volna róla szó. pl: http://www.youtube.com/watch?v=y1tqZyZVoDM&feature=feedrec_grec_index Volt/nem volt? :)

spike 2011.07.15. 12:29:45

http://www.youtube.com/watch?v=RAB1ysyjlq8 nézd meg ezt

Jagger 2011.07.16. 22:43:56

Palma megnéztem az Urantia könyvet amit linkeltél, és elég fura. Nem tudom, hogy mit kellene gondolni róla, de az biztos, hogy nem egy hétköznapi vallási "beszámoló". Csak beleolvastam az elejébe, de az biztos, hogy ennyire részletes, és precízen körüljárt bemutatását a világegyetemnek, istennek, és a szellemi természetnek még nem láttam soha korábban. A nyelvezete elég nehézkes, nehezen érthető, de az bizonyos, hogy nagyon sok igazság lehet leírva abban a könyvben.

Palma 2011.07.18. 15:20:11

Köszi Jagger, hogy beleolvastál. Elég összetett, de a későbbiekben azt hiszem mondják, hogy így is egy lecsupaszított művet adtak át azok, akik írták. Nem értem, hogy miért nem foglalkoznak az emberek ezzel a művel, hisz új dologra nem akar rávenni, ez inkább egy hitkiegészítő írás. Akiknek mutattam vagy nem akarták elolvasni, vagy azonnal kritizálták. Egyszer érdemes elolvasni, de nagyon lassan tudsz benne haladni. Más vélemény?

st.anger 2011.07.24. 22:53:13

beleolvastam néhány fejezetbe - különösen a luciferi lázadásról szólókba - és nem igazán tudok hitelt adni az egésznek. szerintem nagyon is emberi fantázia terméke az egész, semmi olyat nem találtam benne, amit a legfelszínesebb "okkult" vagy inkább ezós irodalomban ne lehetne fellelni. néhol meglehetősen közhelyes és unalmas, legalábbis engem nem tudott megfogni.

Palma 2011.07.24. 23:54:21

Köszi st.anger, nekem eddig nagyon bejött a könyv, a Lucifert még nem olvastam, össze-vissza haladok benne. Jézus életét olvasom jelenleg. Szerintem nem az a lényeg, hogy emberek írták-e vagy sem, hanem hogy igaz-e vagy sem. Hazudni szerintem sok esteben nem hazudnak, legalábbis amit eddig olvastam, azt teljesen el tudom hinni, még ha ellenőrizni nem is tudom sehogy sem. Azért a vallással foglalkozó könyvekre nagyon sokszor, szinte mindig rá lehet mondani, hogy unalmasak. Én még nem láttam olyan embert, aki éjfélkor még mondjuk a Bibliát olvasta volna, és nem tudta letenni a könyvet, mert annyira izgalmas és pörgős. :) Viszont sokszor ismétli önmagát, talán ez az ami sok helyen unalmassá teszi, de magával való ellentmondást még nem találtam benne.

Vándorr 2011.07.25. 13:25:55

Kedves Palma! Én ugyan még nem olvastam, bár ismerősen hangzik, régen mintha olvastam volna erről a könyvről. "...még ha ellenőrizni nem is tudom sehogy sem." Na igen, ez a baj az összes könyvvel/információval. Amíg nem tudsz valamit leellenőrizni, addig mindent fenntartásokkal kell kezelni. Az olyan információk a "legveszélyesebbek", amelyeknek valóságalapja is van, de mellette sok dezinformációt tartalmaz. Ez szerintem igaz a legtöbb ezo/stb. "szakirodalomra". Összetett dolog ez, mert több oka is lehet annak, hogy miért nem hiteles mondjuk egy adott könyv. Lehet, hogy a szerző szándékai tiszták, ezért őszintén ír, viszont a birtokában lévő információk nem teljesen korrektek. Szerintem jó dolog mindenfélét elolvasni, de fontos, hogy az ellenőrizhetetlen dolgokat mindig fenntartásokkal kezeljük, bármennyire is jól hangzanak, vagy bármennyire is el akarjuk őket hinni. Az emberek közt vannak nagy eltérések intelligencia, fantázia, és sok egyéb területen is. Tehát attól, hogy az olvasó nem tudja elképzelni, hogy mondjuk ő olyanokat találjon ki és írjon le, mint egy adott könyv szerzője, még egyáltalán nem biztos, hogy a szerző sem volt képes rá. Az a helyzet, hogy ezen a területen (emberiség eredete, stb.) nagyon nagy űr van a tudásunkban, és ezt az űrt mindenki szeretné kitölteni, ezért hajlamos mindent elhinni, ami látszólag beleilleszkedik ebbe az űrbe. Már pedig elég sok olyan információ/dezinformáció létezik, ami beleilleszkedik, szóval kb. lehetetlen biztosra kiválasztani a tutit. Ezért tartom úgy, hogy minden ellenőrizhetetlen információt fenntartásokkal kell kezelni. Ez nem azt jelenti, hogy mindent el kell utasítani, csupán fenn kell tartani azt a lehetőséget, hogy esetleg nem igazak.

Palma 2011.07.25. 20:44:54

Köszönöm Vándorr, tény, hogy nem sokat olvastam, még huszonéves éveimben járkálok, számomra ez a könyv sok újat tartalmaz. Van rá esély, hogy mondjuk látókon, vagy médiumokon (a kettő nem ugyanaz?) keresztül valahogy bizonyságot nyerjünk mondjuk ezzel a könyvvel, vagy más irodalommal kapcsolatban? Ők ki tudnák kérni magasabb erők "véleményét"?

Palma 2011.07.25. 22:37:27

Még van kérdésem, lassan teszegetem föl őket: szerintetek elképzelhető, hogy még ebben az évben bekövetkezzen az, amit 2012-re jósolnak sokan? A FED egyik vezetője bejelentette, hogy hivatalosan is készül az usa a csődre. Látjuk, hogy nem bír a helyzettel, de meddig húzhatja? A mayák alapján sokan jövőre jósolnak valami nagy badabummot, de a helyzet fokozódik és gyorsulnak az események. Az új események alapján Ti mikorra teszitek a "változást"?

gyuff 2011.07.25. 23:52:02

a változás örökké tart de engem is elgondolkoztatott ez a sajtófordulat Orbán is folyamatosan ezt a szöveget löki ami rátesz egy lapáttal...(+eu zóna görög, spanyol, ír) én abban reménykedek, hogy egyre többen kezdenek kihátrálni a félelem piramisból, ez lehetséges de csak ezzel nem fog minden megoldódni.. úgy tűnik h itthon nem nagyon lesz változás a politikai életben 3 évig, persze ez egy olyan dolog hogy pengeélen táncolnak és elég 1 kis félrelépés amit kihasználhat egy provokatív csoport stbstb... mindent összevetve biztos hogy lesz változás mivel ezt már ők is elfogadják, lehet csak jól megakarják lovagolni ezt az új világ témát ahogy MA mondta, az biztos hogy a környezetedet a legkönnyebben magadon keresztül tudod változtatni, tehát neked részt kell venned abban de egy jó tanács ne kutasd a jövőt, hanem találd ki hogy milyen legyen

Palma 2011.07.26. 10:19:28

Orbán mindenféle szöveget nyom: "bevezetjük az eurót! Az ejró beveztése nagy hiba lenne!Magyarország kész az ejróra!A Fidesz szeretné, ha a forint erős maradna!" Országunk jövője mindig függött a külpolitikától, de most egyenesen szinte csak is tőle függ, szerintem. Szerencsére a változás több irányból is jöhet, 1 usa dollár összeomlása, 2 közel-keleti hatalmi átrendeződés (ne mondjuk ki a nevüket), 3 eu dominó dőlés, 4 és talán még kína is megindíthat valamit. Azt tudtátok, hogy a dél-kínai tengeren most megy a harc (nem fizikailag) kisebb szigetekért, amely ma kínai terület, de más országok is igényt tartanak rá, és az usa bejelentette, hogy ha kell ő is beavatkozik, persze nem kínai oldalon. Kína is tartogathat meglepetést. Na meg ugye az usa hitelének 80%-át ő állja. Annyira éleződik a helyzet, hogy itt hamarosan lesz valami csúnya. Júliusban Medvegyev bejelentette, hogy ő 2 évet ad a nyugatnak, és összeomlik. Nem tudom, hogy ezt mire alapozta, de ha ő nem lát reálisan, akkor ki? Én biztos vagyok benne, hogy a "valami" után nem lesz pártrendszer kishazánkban.

spike 2011.07.26. 15:06:25

nekem úgy tűnik, hogy egy jó nagy nácizás következik a közeljövőben. már megy egy ideje, minden problémát próbálnak úgy beállítani, hogy a nacionalizmus az oka. (lásd pl norvégia) de ebből szerintem lesz még valami nagyobb is.

Vándorr 2011.07.26. 15:13:14

Palma: Médiumokon (de legjobb saját magadon) keresztül lehet információt gyűjteni, M.A.-ék is ezt csinálták évekig, a blogon található információk is állításuk szerint innen származnak, több független médium egybehangzó állítása alapján. Viszont azt nem szabad elfelejteni, hogy ezek sem mindig 100%osak, ugyanis a médium tudata tudtommal torzíthatja a beérkező információt, tehát nem biztos, hogy a médium úgy dolgozza fel és adja át a tapasztaltakat, ahogy kellene. Persze ha több független médium tapasztalja ugyanazt, akkor azért márt valószínűsíthető, hogy van benne valami. De a helyzet nem ennyire egyszerű, ugyanis azt sem szabad elfelejteni, hogy ha az információ nem saját tapasztalaton alapul, hanem mondjuk más lényektől hallja a médium más síkokon, akkor azzal is számolni kell, hogy esetleg a forrásnak nem tiszták a szándékai, nem mond igazat, szándékosan félrevezet. Szóval valójában az egyetlen "hiteles" út a tudat kiteljesedéséhez a saját tapasztalás. Ez persze nem egyszerű, és jelen állapotunkban szinte lehetetlen szert tenni a mindentudásra... de azért törekedni lehet rá...:) (egyébként én is "csak" huszonéves vagyok, csak már egy ideje foglalkoztatnak a dolgok...)

M.A. 2011.07.26. 15:15:57

Ahogy a düledező EU-ban egyre növekszik a nemzeti önrendelkezés iránti visszatérő igény, logikus, hogy most a nácik vegyék át a megunt araboktól a robbantgatás fontos feladatát. Új problémák, új célok, új ellenségkép.

spike 2011.07.26. 18:30:48

akkor most jön a war on nationalism? :D bár nem hiszem, hogy eldobják az általuk nagyon kedvelt terrorizmus szót.

Palma 2011.07.26. 23:06:55

Sejtettem, hogy a saját tapasztalás marad egyedül :( M.A.:de ez már csak egy eröltetett vergődésnek tűnik, ami sajnos elég jól sikerült. A mi országunkban sem tartható évekig a helyzet, és a 27 országból szinte mindegyik rossz helyzetben van, mintha próbálnának még egy nagyot kavarni a boruló üstben. Most hogy az usa dőlése kitervelt vagy a fogyatékos vezetés eredménye azt nehéz megmondani, de x hónapon belül úgyis bekövetkezik aminek be kell. Nem értem miért gyártanak új ellenségképet? Mit érnek vele? A norvég esemény előtt 3 nappal állítólag fogadták a palesztinokat, és kijelentették, hogy teljes mértékben támogatják az államuk létrejöttét. Az osloi történések szerintem az eunak volt figyelmeztetés, hogy mit szabad és mit nem. Vagy legalábbis ez is benne volt. Bár ugye azzal, hogy szétküldte a fickó a leveleit, ezzel jelezték, hogy minden országban lehetnek követői, mindenki vigyázzon magára. Naterrolism?

st.anger 2011.07.27. 11:27:29

meglehet, hogy tényleg a palesztin állam miatt adtak egy "figyelmeztető lövést" és azért mutogatják a fickót szabadkőműves gúnyában, hogy megmutassák, ki húzta meg a ravaszt. persze ez így elég primitíven hangzik, de valamilyen oka kell hogy legyen ennek a nagy vakoló reklámplakátnak.

Palma 2011.07.28. 20:17:03

Üdv egy érdekes írás a dollár dőlésének egyik lehetséges kimeneteléről: http://jovonk.info/2011/07/28/mi-lesz-ha-dollar-elertektelenedik

emjé 2011.07.28. 20:53:40

Nem érdemes sokat foglalkozni vele, ez csak egy lehetséges kimenetel. Ha dől is a dollár, az kontrollált dőlés lesz, akárcsak a WTC-é...:-) Volt rá 60-70 évük, hogy felkészüljenek a műbalhéra: a két világháború közti lakossági aranybegyűjtés (10év dutyi terhe mellett!), majd a dollár papírfecnivé degradálása az ezüstre válthatóság megszüntetésével - ezzel levajaztak mindent, hogy most ott tartsanak, ahol...

Palma 2011.07.29. 08:08:30

Egy valamit viszont sokan elfelejtenek, hogy oké, valaki hasznot húzhat egy nagy lenullázásból, és biztos sokaknak előre megvan a tervük hogy a dőlés alatt és után mit is fognak tenni, de van egy olyan tényező, amit senki nem védhet ki 100%-osan, a Természet. Azt hallottam, hogy novembertől beindulnak a katasztrófák, állítólag fentről már megerősítés is érkezett, én ezt szkeptikusan fogadom, miért pont novembertől? MA utána tudtok nézni? Akár egy napszél is beüthet vagy más, annyira nagy hatalmuk nincs, hogy a Napot is irányítsák.

2012 2011.07.29. 10:07:07

Elég jól látja a dolgokat a szerző, az egyetlen hibás alapvetés, hogy Magyarország jelentéktelennek számít, és "odadobnak" minket a többi kicsivel együtt. Biztos, hogy nem fognak, Magyarországhoz ragaszkodnak a cionisták. De egyébként szépen teljesülnek be a dolgok, amiket tavaly mondtam a Magyarok Házában.

spike 2011.07.29. 12:16:10

Lenne egy egyéb kérdésem, ami már motoszkál a fejemben egy ideje. Lemúria meg a mesterek hogy hogy nem tudták, hogy Atlantisz milyen szart fog itt kavarni? Jézus is megmondta a jövőt, akkor gondolom a mestereknek meg ez pláne nem okoz gondot. Akkor mégis miért? Gyanítom itt nem értek valami időbeli vagy azon túli dolgot.

Palma 2011.07.30. 16:42:14

Ha arra mennek rá, hogy belülről bedöntsék az usát, akkor azután létrejöhet az északamerikai unió? Vagy az már nem fog? Az eu szétszakadás is terv szerint megy? Mert akkor soha nem fogják létrehozni az ÉAUniót. Mi a véleményetek erről a jóslatról? http://kedvezmenyesvasarlas.com/forum/index.php?topic=120.0 - csak a dollár miatt

Palma 2011.07.31. 14:34:43

spike! láttad már a Végső visszaszámlálás c. filmet? 1980-as, Kirk Dougles szerepel benne. A világ legmodernebb csatahajója időviharba kerül és a második világháború egyik nagy tengeri csatájában találja magát. Tudják mi a jövő, de beavatkozhatnak?

spike 2011.07.31. 16:24:25

Valami rémlik, de nem emlékszem rá, a szituáció viszont teljesen más. Atlantisznak hatalmat adtak, és ha nem teszik, akkor nem biztos, hogy itt szét tudják barmolni a dolgokat és nem lenne ilyen elbaszott a bolygó :D

Palma 2011.07.31. 18:44:46

Bocs, akkor nem szóltam. Te miért adnál hatalmat másnak?

Rics 2011.08.01. 18:13:49

Érdekességként megjegyezném, hogy hiába fogadták el az USA-ban az adósságplafonról emeléséről szóló törvényt, a piacokon pánik van. Szerintem nyakunkon az összeomlás.

Palma 2011.08.01. 18:41:51

Biztos, hogy erről is lesz majd film, a néger jófiú már megvan, még hiányzik egy szexi titkárnő, egy bomba, beteg gyerek, kutya, alien és kész a hwoodi koktél. És a közelkelettel mi a helyzet? Azt is ők irányítják? Már arról cikkeznek, hogy a Diego-Garcia támaszpontról fogják megtámadni Iránt. Én nem tudom elhinni, hogy minden az ő tervük szerint megy ezen a bolygón.

Palma 2011.08.01. 18:43:48

Ja, tényleg nem fogják föladni az országot, jól mondtátok, állítólag 20 ezer Tek-es ruhát rendeltek a napokban.

Kang_the_Conqueror 2011.08.03. 03:46:54

Spike, szerintem Jézus nem a jövőt "mondta meg", hanem a lehetőségekről adott számot.

Kang_the_Conqueror 2011.08.03. 03:47:39

Mi az a Tek-es ruha??

Palma 2011.08.03. 12:17:22

Terrorelhárító Központ - bevetési ruha. Jelenleg közelében sincsennek a 20ezer főnek.

spike 2011.08.03. 14:11:59

Nem vagyok egy Biblia-szakértő, de nekem így jött le. Szerintem más verzióról nem nagyon beszélt, csak arról, hogy itt hatalmas balhék lesznek, mert lenniük kell, és majd jön a seggfej, aki úgy csinál mint az emberek megmentője, népek királyának nevezik ki, és meg lesznek jelölve azok, akik behódolnak. Meg majd eljön ő is és stb stb stb. Milyen más lehetőség volt benne? Én nem tudom, nem olvastam el az egész könyvet, de nem tudok ilyenről. Szerintem látta a jövőt, de még az apostolok is. Ez valami determináló jóslat lehetett?

Kang_the_Conqueror 2011.08.04. 04:31:15

"közelében sincsennek a 20ezer főnek" Kik? A terrorelhárítók? Nem értem. Most mi van a terrorelhárítókkal, meg a ruháikkal? Spike: nekem Jézus egész mondanivalójából az érződik ki olykor, hogy rengeteg minden múlhat az emberen. És múlik is. Tehát, mintha nem lenne annyira minden kőbe vésve és szerintem nincs is semmi. Én sem olvastam el teljes egészében a Bibliát, de azért Ezékielre, Jézus tevékenységeire és a Jelenések könyvére sokszor áldoztam órákat. Persze az Ószövetség is megéri, hogy alaposan belemélyedjen az ember, sok érdekes dolog van abban...

Palma 2011.08.05. 09:54:45

Amikor az ember istent játszik - Atlantisz? http://jovonk.info/2011/08/05/idegen-fajok-amikor-az-ember-istent-jatszik

Vándorr 2011.08.07. 14:13:32

Vannak elméletek, amelyek szerint a régi időkben folytak ilyen kísérletek, és ezekkel akarják magyarázni a különféle mitológiákban fellelhető "szörnyeket" (minotaurusz, kerberusz, egyiptomi festményeken látható madárfejű emberek, stbstb...). Nyilván ez nem teljesen így van, de egy részük még akár igaz is lehet. Egyébként az Ancient Aliens c. sorozat legújabb része (3. évad 2. rész) pont ezzel foglalkozik.

Adonai 2011.08.07. 15:54:39

Nincs többé blog?

Palma 2011.08.07. 19:00:51

Az oroszok (pravda.ru) egyre többet cikkeznek mostanában a III.vh-ról, hogy az amcsik kiprovokálják, de szerintem nem lesz. Biztos, hogy terv szerint megy ez az egész nyugati dolog? Ha igen, akkor BinL. -nek miért nem sikerült egy normális sztorit összerakni? Annyira béna és átlátható volt, vagy az is csak szerepjáték? Ez már kezd nagyon befordítós játékká válni...

emjé 2011.08.07. 19:16:51

Palma: A világháborúkat nem kiprovokálják, hanem mindenre kiterjedő egyeztetések és gondos számítások után végigjátsszák. Aztán ha mindenki megtalálta a számítását, valami frekventált helyen békét kötnek...:-) A biláden sztoriról: lényegesen egyszerűbb volt a likvidáló csapatot eltenni láb alól záros határidőn belül, mint kimagyarázni ezt az egész abszurd hülyeséget.

Palma 2011.08.07. 23:44:09

1 - ki tárgyal egy zs-val? 2 - tehát ha lesz összeomlás, az azt követő magyar kormány sem lesz magyar, hanem báb???

cath 2011.08.07. 23:48:35

a magyar kormány msot is báb

Palma 2011.08.07. 23:48:38

lemaradt, hogy számunkra végül is a lényeg, hogy itthon magyar kormány legyen, ha ez megvan, akkor a többi már másodlagos. És nagyon úgy néz ki, hogy a Nemzeti Arcvonal (és társai) fogja - még ha csak rövid időre is - átvenni a vezetést. Más erőt nem látok.

Palma 2011.08.07. 23:55:58

Az olyanok, mint Posta Imre, Györkös István és az a rengeteg ember, akik a háttérben dolgoznak, nem fogják hagyni, hogy egy összeomlásból rosszul jöjjünk ki. Vagy tudtok olyat, amit én nem? Más: a hétvégén néztem egy Kovács Magyar András videót, és azt mondta benne, hogy szerinte 2 teremtő van jelen a Földön (egyből eszembe jutott a blog), szerinte az istenünk mellett van egy ellenpólusú isteni tulajdonsággal bíró gonosz lény, aki szintén tud teremteni. Ha ezt már 2 felől hallom, akkor ez már csak igaz lehet.

cath 2011.08.08. 00:09:52

kétfelől? :D sok olyan mese monda van,ahol kimondottan az ördög gyúrja/rugja/leheli életre az embert a porból/sárból/agyagból.... Míg a világ összes többi része már létezik az isten által...

emjé 2011.08.08. 00:22:36

2011. augusztus 07. 23:55:58 Palma: "Posta Imre, Györkös István és az a rengeteg ember, akik a háttérben dolgoznak..." Hogy hol dolgoznak B+?!

Palma 2011.08.08. 01:05:45

cath - nekem tökre atlantiszosnak tűnt ahogy előadta.. bár ő biztos nem olvassa a blogot... emjé - kerüljük a B+-zést! a Nemzeti Arcvonalról, EMM-ről már lehet hallottál, 1989-óta működnek, ha jól emlékszem 2-3 ezer fővel (bár nem tudnám megmondani hogy az adatot hol olvastam). Vannak köztük volt katonák, rendőrök, most toborztak újabb friss diplomásokat (tanárokat, orvosokat, gazdasági és pénzügyi szakembereket meg mindenkit akire szükség van az újrakezdéshez), és szép csendben készülnek az összeomlásra. A több ezer emberből én kb 5-öt tudnék megnevezni (akik jelen vannak a neten), de a rendszer odafentről biztos mindenkit lát. Ők rendszeresen összejárnak, hasonlóan mint a B.bergek, titokban minden évben többször, és tanácskoznak. Hogy miről, azt szerintem nem hozzák nyilvánosságra, emellett tartanak rendszeres nyílt és zártkörű katonai táborokat. Hogy pontosan kik, hányan vannak és mit csinálnak, innen nem lehet megmondani.

Palma 2011.08.08. 01:08:50

http://jovonk.info/2011/07/29/nyilvanos-tabor-2011

teGergő 2011.08.08. 02:21:03

Palma, 2011. augusztus 07. 23:55:58 "Az olyanok, mint Posta Imre, Györkös István és az a rengeteg ember, akik a háttérben dolgoznak, nem fogják hagyni, hogy egy összeomlásból rosszul jöjjünk ki. Vagy tudtok olyat, amit én nem?" A Fórum 'Aktuális' topikjában is már tárgyalt "hatásfoki" hibáival, sajnos egyre taszítóbb hozzáállásával, stb. bizony lehet, hogy Posta Imre sem akarná hagyni, hogy a dolgokból rosszul jöjjünk ki, csak amilyen példát mutat az lehet, hogy pont egy jelentősebb olvasói -> "tájékozott" "munkaerő" bázisától ejti majd el, ami majd akkor (más mellett szintén) mindenképpen elkelhetne, vagy az olvasói/segítői tábora megmarad, csak selejtesebb az lesz a feladathoz a kelleténél Imre ezen dolgai miatt... Van felelőssége a dologban. Én nem Posta Imre ellen szeretnék lenni, hanem az ő segítését megcélozni bizonyos érzékletességi dolgok "megmutatásával", de hogy az ellenese lennék-e végül az attól függ talán jobban, hogy ő úgy fogná-e fel. Györkös Istvánt nem ismerem. :) "a hétvégén néztem egy Kovács Magyar András videót, és azt mondta benne, hogy szerinte 2 teremtő van jelen a Földön (egyből eszembe jutott a blog), szerinte az istenünk mellett van egy ellenpólusú isteni tulajdonsággal bíró gonosz lény, aki szintén tud teremteni. Ha ezt már 2 felől hallom, akkor ez már csak igaz lehet." Ha tényleg csak ennyit hallottál, akkor ez még így ilyen felületesen csak az isteni, és sátáni jelleget kéne, hogy eszedbe juttassa, konkrétan semmilyen meghatározható kisistent/szellemcsaládot, entitást(pontosan mit is takar ez a szó?), egyebet... Vagy a lény szóra is jobban figyelnem kéne, amit leírtál? :-) Az, hogy két helyen elmondják pedig még semmit sem igazol. Én is elmondhatom, mert valahonnét összeolvastam róla mindenfélét (pl. innen a blogról), és elhittem/hitet vetettem bele. Már hárman lesznek, akik megmondták! :D Azért hinni szabad benne, de valószínűleg itt is (a blogon), és ott is (a tv-ben) szintén csak hit alapú a dolog (a hit tárgyát képező tudás forrása nem biztos, hogy 100%-os)! :)

detre 2011.08.08. 07:53:38

"a hétvégén néztem egy Kovács Magyar András videót," Az egy szélhámos áltáltos... Ha lehet, kerüld el messzire.

Palma 2011.08.08. 09:45:35

teGergő - elismerem, Imre hibázik, a stílusa is elég rossz, szebben is előadhatná magát, sokan emiatt nem olvassák. Az sem jó, hogy nagyrészt csak más oldalakról átvett cikkek vannak, de az is igaz, hogy már mindent elmondott amit tudott. Viszont mondj olyan embereket, akik belelátnak a mai helyzetbe, és adott pillanatban készek bármit megtenni az országért? KMA miért szélhámos? Gyógyít vagy nem gyógyít?

Palma 2011.08.08. 11:09:47

Tudtok mondani olyan hiteles embert, akitől lehet gyógyítást tanulni?

emjé 2011.08.08. 13:00:50

2011. augusztus 08. 01:05:45 Palma: Pardon, ha mosdatlannak tűntem, azt a bépluszt tekintsd emoticonnak... Aki pedig a háttérben dolgozik, az nem hord össze hetet-havat nagyon is nyilvános honlapokon és még nyilvánosabb előadásokon, továbbá nem tűr meg maga mellett válogatott kóklereket. És itt mos igen diszkréten kezeltem a jelzőket.

Vándorr 2011.08.08. 13:19:15

KMA: Én ugyan nem ismerem őt, de pont a múlt héten kirándultam Remeteszőlősön, ahol a rezidenciája található. Hát, én nem tudom... lehet, hogy előítéletes vagyok, de nekem valahogy nem tűnik hitelesnek az, aki egy palotában lakik, körbevéve magát minden földi jóval... meg azok a külsőségek, amikkel körbe van véve az egész... mindenféle idealizált képek szentekről, királyokról... nekem első benyomásra parasztvakításnak tűnik, de mondom, én még nem találkoztam vele, és azt sem tudom, hogy milyen hatásfokkal gyógyít vagy nem gyógyít. Meg aztán az ilyen eseteknél számolni kell a placebo hatáshoz hasonló dologgal, amikor a gyógyulni vágyónak erős hite van, és elhiszi, hogy őt most meggyógyították, ennek köszönhetően pedig valóban meg is gyógyul. Biztosan van ilyen is.

Palma 2011.08.08. 13:31:58

Az MNA dolgozik, csak el kell olvasni a bejegyzéseket. Imrének is van valami Tempo pártja, nem? Ők is csinálnak valamit... vagy nem? Mennyi itt a "nem" és a kérdőjel? :) KMA szereti a pénzt, mondjuk ki az aki nem? De az igencsak furcsa, hogy ennyire kiélvezi az itteni létet... Oké, részemről őt kitárgyaltnak tekintem, de ki az akitől lehetne gyógyítást tanulni? Bárki képes a gyógyításra?

Vándorr 2011.08.08. 13:41:04

Palma: Én még a Petrezselyem József-féle Prana nadi módszerről hallottam, illetve van 2 ismerősöm is, akik tanultak nála és elértek egy bizonyos szintet, és állítják hogy működik. Nekem személyes tapasztalatom csak annyi van vele, hogy az egyik ilyen ismerősöm megpróbált kezelni egy a nyakamon található ismeretlen bőrelváltozást (voltam vele korábban 3-4 bőrgyógyásznál, nem tudták megmondani, hogy mi az...). Sajnos nem ért el eredményt a srác, habár az elején mondta is, hogy nem tud garantálni semmit, mert ha pl. karmikus eredetű a betegség (habár nekem semmilyen problémát nem okoz azon kívül, hogy csúnya), akkor nem tud vele mit kezdeni. Mindenesetre elmondása szerint több ismerősén is tudott már segíteni kisebb problémákban (fejfájás, csomók a testben, stb...). Ja, és nem akart pénzt elfogadni, ill. amennyire tudom, a szabályzatukban benne is van, hogy a gyógyítást nem köthetik pénzhez, habár ha kínálják, el szabad fogadniuk.

Vándorr 2011.08.08. 13:44:00

...de persze a tanfolyam maga pénzbe kerül, ami érthető is. Mindenesetre nem tudom, hogy ez mennyire "hiteles" módszer, mennyire lehúzás, stb... igazából ha körülnézel, szinte minden ilyen gyógyító-mesternél láthatsz eredményeket, még a Budapest TV-s Tisza "távgerincműtét" Istvánnál is (így hívják, ugye?). Én valamennyire hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezek a dolgok nagyban függnek a gyógyulni vágyó hitétől, és sokszor csak rajtuk múlik, hogy meggyógyulnak-e.

Vándorr 2011.08.08. 13:52:10

...ja, és még valami: Nekem ebbe a dologba csak az nem stimmel, hogy miért van az, hogy a gyógyítókat titoktartás kötelezi, nem adhatják át a tudásukat csak úgy, mert csak a hivatalos iskolájukban lehet azt megtanulni. Ha ez egy valóban működő módszer, akkor mégis kinek az érdeke az, hogy ne terjedjen? Nem lenne szép a világ, ha minél többen lennének képesek meggyógyítani magukat/másokat?

Palma 2011.08.08. 14:04:33

Jó neve van a fickónak :) - ilyenkor elgondolkozok, hogy hogyan adhatták régen a neveket az embereknek, mi alapján... Az hogy nem fogadnak el pénzt szerintem alap dolog, kivéve, ha valaki ebből akar élni. Én csak egy mosolyt kérnék távozáskor. Szerintem nagyon hasznos lenne, ha ezeket a módszereket az általános és középsikolában elkezdenénk tanítani a gyerkőcöknek. Az öngyógyítás és a családtagjaink, barátaink gyógyítása nagyszerű dolog (lenne). Bármikor beteg lehet a gyerkőcöd, és ez még szorosabbra fűzheti a szülő-gyerek kapcsolatot, ha nem egy vadidegen emberhez viszi gyógyítani, hanem ő maga szünteti meg a fájdalmat, ezek után hogyan tekint majd a gyerek az anyjára/apjára? Ma sok szülő benyomja a pirulát, ha nem haszál, irány a doki.

teGergő 2011.08.08. 14:22:22

Lehet, hogy a tanítványoknak nem mindegyike szűri annyira, hogy melyik ember kezébe való ezeknek a tudása, melyik nem tudná rendesen használni, és csak ártana vele, vagy ki az, aki visszaélne vele, és ezért az iskolák szeretnék, ha ők maguk silabizálhatnák mindezeket ki? Semmi komolyabbat nem hallottam még ezekről a dolgokról, így nem tudom, hogy pontosan mihez is szóltam hozzá, ez csak egy elméleti dolog.

Adonai 2011.08.08. 16:01:54

Györkös egy szerencsétlen elmebeteg, aki valamiféle nemzetibolsevizmust eszelt ki, és 20 éve dróton rángat egy marék fanatikust. Istenem, csak ő tőlük kíméljen meg az ég.

Vándorr 2011.08.08. 16:03:19

Nem könnyű igazságot tenni a témában, mert sok tényező játszhat közre. Nyilván vannak hiteles gyógyítók, vannak szélhámosok, és vannak olyanok is, akik azt hiszik magukról, hogy hitelesek, és ebben a hitben élnek. Gyógyulás pedig mindegyik kategóriában lehetséges, a placebo-hatás/hit miatt is. Viszont azt gondolom, hogy ha valaki tényleg olyan "fejlettségi szinten" van lelkileg, mint amit a "híresebb" gyógyítók állítanak magukról, akkor nem fog egy luxuserődben élni, 3 méteres falakkal körbevéve, házőrző kutyákkal védve magát, hiszen még számomra is világos, hogy ezek a dolgok az anyagi léthez kötik az embert. Én ugyan még nem voltam gazdag, de ha az lennék, úgy gondolom nem élnék ilyen körülmények között, mert az ég világon semmi szükségem erre. Aztán lehet, hogy valóban ismer bizonyos technikákat, képes a gyógyításra, csak épp mivel ő is ember, vannak hibái, és ezek egyike az anyagi élvezetek halmozása. Na de nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, mert mint mondtam, nem ismerem őt. Ez csak az én véleményem/megérzésem.

Palma 2011.08.08. 17:32:41

teGergő - a jövőt a mesterek sem láthatják előre, így ha most még valaki a jók csapatában is játszik, lehet 10 év múlva már a sötét oldalon fog lézerkardoskodni. Csak a jelenlegi helyzetben tudod szűrni az illetőt... Adonai - ha már támadod őket, akkor indokold is! asszem külföldön már letartóztatták idősebb Györköst, nem tudom mit követett el, de nem az embert kell követni, hanem az út végén lévő cél a legfontosabb. Ők olyan társadalmat akarnak, ahol mindenki dolgozik, nincs segély (max 3 hónapig), halálbünti is lesz ha lesz. Őszintén megmondom, hogy engem már nagyon nem érdekel az, hogy ki nemzetszocialistabolsevistakomunnistaálmarxistaneonaturalista. Egyáltalán nem érdekelnek ezek a szavak (na jó a ciont azért szem előtt tartom). Mindenki támad ebben az országban mindenkit, hogy ez azért nem jó, az meg azért. Én nagyrészt egyet értek az általuk felvázoltakkal, bár egyes dolgokban, mint amit a vallásról gondolnak, főleg a buddhizmusról, az nem tetszik. Rajtuk kívül más alternatíva nem nagyon van/lesz. Vitatkozni lehet, hogy mi a nem jó, meg kinek a személye nem tetszik, de az idő csak telik, és azzal nem mi járunk jól. Interjú ifj. Györkössel, én az elhangzottakat támogatom, még ha nem is találkoztam velük személyesen, és semilyen alapon nem tudok róluk nyilatkozni, de mint a Jobbiknál is, itt is azt mondom, nem az emberek után kell menni, hanem a cél felé, aki melletted halad az a barátod, ha már letért az útról, akkor ne foglalkozz vele. http://vimeo.com/15725969 Más alternatívát nem látok. De lehet menni szavazni is. Ha valakinek van infója rójuk, írja ide nyugodtan.

teGergő 2011.08.08. 17:51:07

Palma, milyen mesterekre gondolsz? A blogon írottakra (...), vagy a most itten emlegetett "gyógyító mesterek"-re az iskolákban? :D "Csak a jelenlegi helyzetben tudod szűrni az illetőt..." Én sem gondoltam másképp, ez az, ami elérhető, de mégis csak jobb egy kevesebb tapasztalattal, és bölcsességgel rendelkező tanítvány helyett egy hozzáértőbb embernek megállapítania, amennyire tudja, hogy a következő tanítványa megérett-e arra, vagy nem-e bűzlik a tudományaik elsajtátításához? Bármikor bármi bárhogy véáltozhat, de abból a helyzetből sem érdemtelen kiindulni. Szóval nem azt mondtam, hogy csak az iskolákon keresztül szűrhető tévedhetetlenül tökéletesen mindenki, de az az intézményesített hely a "megfelelő" emberekkel elvileg(!) sokkal alkalmasabb ahhoz, hogy mindent megtegyen, mint egy tanítványuk. Igen, itt mégegyszer viszont kieleem, hogy ez az elvileges rész, a gyakorlat ettől eltérő lehet, és a mégfontosabb, hogy továbbra sem tudom, hogy ez így működik-e a valóságban (az elméletem az iskolákban való tanulásra kötelezésről). Hozzá sem szagolok a témához, csak elmélkedtem. Ráadásul az elméletem is a "legoptimistább" verzió volt, szóval... :)

cath 2011.08.08. 18:35:45

csak közbevetem, nemcsak annak van kerítése meg két őrző kutyája, akinek "fontos" az anyagi jólét. Nyilván - akitől van mit elvinni, az valahogy meg akarja védeni. Mert sajnos van kiktől...:)

Adonai 2011.08.08. 20:22:29

Én találkoztam ifjabb Györkőssel. Meg jópár MNA-ssal. Más amit leírnak, és más, amilyenek. Mennyi idős vagy? Van más alternatíva, egyébiránt.

Palma 2011.08.09. 07:24:27

Én is ismerek MNA-st, és semmi bajom vele. Ezzel így még nem győztél meg. Mi a más alternatíva?

Adonai 2011.08.09. 21:39:45

Egyéb, kevésbbé nyílt területen, mondjuk e-mailben beszélhetünk. tabori44 kukac gmai pont com

Adonai 2011.08.09. 21:43:23

De egyébként komolyan. Akarnál olyan világban élni, ahol fül és orrforma alapján itélik meg az embereket? Számomra ez hátborzongató. http://jovonk.info/2011/08/04/hir-es-ami-hozza-kivankozik-vagyis-kicsoda-bering-breivik

Palma 2011.08.10. 11:42:31

Szerintetek a Londoni zavargások irányítottak, vagy ez váratlan esemény?

M.A. 2011.08.10. 12:39:00

"Igen veszélyes folyamatot indíthat el a mostani eseménysorozat egy olyan mulitkulturális városban, mint London. A felszín alatt a közép- és felsőosztály körében az angoloknál tapasztalhatóak bizonyos nemű fenntartások a bevándorlókkal szemben, és feltételezhetően ezekkel az akciókkal igazolva látják az eddig is meglévő félelmeiket." (Index) - v.ö. Breivik-ügy. Nyilván forgatókönyv szerint zajlanak a dolgok. "A fosztogató/randalírozó csapatokat pedig rádión, hangosbemondón vezényelték."

spike 2011.08.10. 17:58:49

Szerintem látszik, hogy irányítva van. A kisebbségek könnyen hergelhetők. Meg emögött szerintem több is van, mint annak a faszinak a lelövése. M.A.: most érek az első video végére, a blog2012kukacfreemailponthu-ra küldjem ha kész?

M.A. 2011.08.10. 18:08:19

Igen. Minden kommentem alatt ott van, meg a levél nekünk menüpontban is oldalt...

spike 2011.08.12. 17:12:42

ment a mail, szólj ha nem érkezett meg

M.A. 2011.08.12. 18:27:15

Megkaptam, köszönöm!

spike 2011.08.12. 18:49:26

szívesen. csinálgatom a másodikat is, ahogy van rá időm. az időzítések nem tökéletesek, de rendben vannak szerintem, meg volt ahol felcseréltem a mondandóid sorrendjét pár mondat erejéig, de szerintem még ez sem gond, maximum az, hogy 100%os nyelvtani helyességet semmiképp nem garantálok, előfordulhatnak hibák. na mindegy, felesleges a kísérő szöveg, úgyis meglátod mit sikerült összehoznom.

2011.08.12. 19:37:37

Egy kicsit offtopic, de nem akartam a fórumra írni. Mi a helyezet a kitalált középkorral? Ki játszik? Heribert Illig és társa vagy azok, akikről éppen ők akarták lerántani a leplet?

seh 2011.08.12. 19:38:09

bocs a névtelenségért, seh voltam

Feke 2011.08.21. 11:03:14

2012 ismered a spritsoferidu.wordpress.hu blogot? Ha igen, mi a véleményed róla?Sok hasonlóságot véltem felfedezni a két blogban. Sok érdekes dolgot ír, ott Lucifert és a démonokat(akik a régi istenek valójában-Ízisz,Ozirisz,Enki,stb) állítják be "jófiúként", Jehovát és társaságát pedig mélyen elítélik, ők azok akik egyéniség nélküli embert akarnak gyártani, a blogon is szerepel a borggal való összehasonlítás(Jézus, mint borg).

Feke 2011.08.21. 11:48:59

Bocsi, rossz a link: http://spiritsoferidu.wordpress.com/

emjé 2011.08.21. 22:13:07

"Túl kicsik vagyunk, az a baj." Na, hát elmész te a francba... Mióta számít jelen blog hivatalos mértékegységének a Posta, a Bogár meg a Dr.Ábik? "Merjünk kicsik lenni..." (Kovács László)

Vándorr 2011.08.21. 23:51:43

Feke: Én már találkoztam ezzel a jelenséggel egy régebbi oldal formájában (spiritual666), talán ennek ugyanazok a szerkesztői, nem tudom. Nekem az a véleményem róla, hogy bár sok hasznos és "hitelesnek" tűnő információt tartalmaz, a konklúzió és az életstílus, amit sugallnak, nem vezethet jóra. Bár intelligensebben van felépítve, mint a legtöbb "mainstream vallás", nekem ezen a "Sátán imádata" dolgon bukik az egész. Nem azért, mert Sátánról van szó (nevezhetjük akárkinek, vagy akárminek), hanem azért, mert nem gondolom úgy, hogy egy léleknek/embernek az lenne a célja, hogy imádjon/szolgáljon bárkit is. Úgy gondolom, hogy a törekvés az igazság megismerésére hasznosabb dolog, az igazságot viszont elsősorban magunkban kell keresni. Helyre kell tenni, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, hová tartunk, stb. Isten számomra olyasmit jelent, akitől/akiből minden származik. Az egész univerzum és mi is. A végső cél az, hogy működjön a körforgás, és egy hosszú út során "visszataláljunk Istenhez". Ez az "Isten vs. Sátán" balhé szerintem csak vihar a biliben, ha az Egészhez viszonyítunk (természetesen ebben a mondatban az Isten megnevezés nem az ős-Istent jelöli, hanem Jahvét, vagy valami hasonló entitást). Tehát ezek a dolgok lehetnek igazak, de nem gondolom, hogy nekünk feltétlenül foglalkoznunk kéne vele olyan szinten, hogy bármelyik oldalt is támogassuk. Ha az ember felismeri a valós természetét, akkor rájön, hogy nem tartozik szolgasággal/imádattal semmilyen "felsőbb" hatalomnak, a valódi ős-Isten pedig nem az a háborúzós fajta (eleve tőle árad minden, illetve minden ő maga... tehát mégis ki ellen harcolhatna, ha valójában minden ő?). Szóval szerintem ebben a "spirituális sátánizmus" dologban annyi a jó, hogy sok igazságmorzsát tartalmaz, ami a spiritualitást illeti (ezek hasznosak is lehetnek), de a végkövetkeztetéssel, illetve a céljukkal nem tudok azonosulni. UI.: Engem is érdekelne M.A. véleménye a témában...:)

M.A. 2011.08.22. 08:51:04

Postához, Bogárhoz és Drábikhoz is kicsik vagyunk.

Bucifejű 2011.08.22. 09:16:16

Herczeg Ferenc vendégnek?

EG 2011.08.22. 23:21:51

In association with http://www.pokolraveluk.com/ oldallal együtt már esetleg eljönne Drábik? Esetleg összedobjuk azt a pár100Ft-ot / kommentelő, hogy meglegyen a "tiszteletdíja" a vendégnek. Azt látom, hogy a legtöbbet azt ott mondják el (Bogár, Drábik) ahol nincs kamera, utána ahol van, de csak a neten lesz elérhető a tartalom, utána az ismertebb felvétel, és a legvégén van a TV/Rádió, ott már ők is vigyáznak, hogy mit mondanak, nehogy BAN FOR LIFE legyen a vége.

EG 2011.08.22. 23:36:46

kimaradt, hogy kifejezetten Izlandról kellene egy komplett előadás, hogy ők hogyan másztak ki a gödörből, egyetlen puskalövés nélkül, ha igaz, amit lehet olvasni mindenfelé, mert Izlanddal kapcsolatban teljes a hírzárlat. (elzavarták a kormányt, a lagnagyobb csló bankárokat, a McDonalds-ot, van új alkotmányuk, és nem fogják visszafizetni a bankok kintlevőségeit, nem lesz bankkonszolidáció, mint itt, már vagy harmadjára.)

mandala001 2011.09.24. 23:38:24

A buddhizmus szerint: Szabadító Buddha Anya számos alakban és helyen jelent meg az idők folyamán és ma is, a különböző vallások istennőiként, mindig olyan alakot öltve magára, amely az éppen adott kultúrában a helyi adottságoknak leginkább megfelel, hogy a lények javát legjobban szolgálhassa. Őseink pl. Nagyboldogasszonynak, Babba Máriának nevezték, a keresztények Máriaként tisztelik (buddhizmusban Tára- az őseredeti bölcsességet testesíti meg). A buddhisták egyként tisztelik minden megjelenését, bármely vallás alakját ölti magára. Emellett számtalan "álcázott alakban" segít a rászorulókon szüntelen tevékenységével a mindennapi élethelyzetekben.

Hegyikristály 2011.09.27. 14:27:51

Ha lehet még kérdést feltenni akkor azt szeretném megtudni, hogy mi a véleményed a Reiki-ről, kitől kapja a beavatott az energiát?