Áthidalásként az előző két pont között, most magához a sátánhoz fogunk hozzányúlni, In Sorte Diaboli Leviathanicus, a kommunizmust fogjuk kitárgyalni.

Említettük korábban, hogy mennyire szükséges a hatalomnak az esetleg szóba jöhető, alternatív civilizációs formákat démonizálni, vagy félremagyarázással, vagy akár szándékosan félrevitt kísérletekkel. Az egyik ilyen félrevitt kísérlet a sokszor helytelenül kommunistának nevezett közép-kelet európai rezsim volt a XX. században, de erről majd a következő bejegyzésben.

Jelen bejegyzésünk mindösszesen egy szájbarágó gyorstalpaló, ahol triviális példán keresztül elmagyarázzuk, mi is lenne valójában a kommunizmus, és miért nem volt semmi köze az elmúlt 40 (60?) év diktatúrájának a kommunizmushoz sem eszmeileg, sem gyakorlatilag.

Kezdjük egy meglepő kijelentéssel: a kommunizmus egy nagyon szép eszme.

A korábbi bejegyzések, a belőlük kiérezhető világnézet miatt, valószínűleg már eltántorították a baloldali érzelmű olvasókat, ezzel a kijelentéssel most a jobboldali fórumokon összehalászott olvasókat is elveszítjük. Sebaj, legfeljebb lepadlózik a Google látogatásszámláló - de azért a keresőrobotok majd olvassák tovább a 2012 blogot, bár lehet, hogy már azok is bal vagy jobboldali beállítottságúak...

Tegyük azért teljessé ezt a gondolatot, van egy nagy szépséghibája is a kommunizmusnak: hogy emberekkel megvalósíthatatlan. Legalábbis államszinten biztosan. Másik létforma talán képes lehet rá, amelyiknek az ösztönvilága másként van konfigurálva, de emberekkel nem lehet kommunista társadalmat építeni.

Mi is az a kommunizmus?

Visszanyúlhatnánk most nagy filozófusok elképzeléseihez Platóntól kezdve Morus Tamáson, Rousseau-n és Henri de Saint-Simonon át Fourierig és Marxig, hosszasan tárgyalva őket, de van egy sokkal egyszerűbb megközelítés: a kommunizmus az, amiben a törpök élnek.

A kommunizmus ismertetőjelei Aprajafalván:

- Mindenki azzal és csak azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért. Pl. a törpök nem otthon kotyvasztják maguknak az ebédet a kis konyhájukban, hanem Hami főz az egész falura, ahogy Ügyi barkácsol, Törpingáló fest (méghozzá fotórealisztikusan), Törperős dzsukelkedik, Törpapa pedig okosan és bölcsen vezeti a falut.

- Nincs pénz, a fentieknek megfelelően, nem létezik adok-kapok jellegű gazdálkodás, hanem az egy mindenkiért, mindenki egyért elv alapján gondoskodnak egymásról a törpök.

- Nincs demokrácia, a falut érintő kérdésekben nem ülnek össze szavazást tartani a törpök, sőt arról sem szavaznak, hogy ki legyen a falu vezetője. Törpapa a vezető azért, mert személyes tulajdonságai erre kvalifikálják. Érdemes azt is megjegyezni, hogy Törpapa egyúttal az okkult tudományok és a mágia beavatottja is, ahogy voltak a régi uralkodók közül is legtöbben, az ókori birodalmak fáraói és császárai ugyanúgy, mint a középkori ariszto-krata királyok. (Az arisztokrata szó egyszer már megjelent ilyen összefüggésben, kedves olvasók, ugye nem kell mindent a szátokba rágni, hanem már utánanéztetek önállóan, hogy mi ennek a szónak az eredete? Ugye?) Törpapát tehát az teszi alkalmassá a falu vezetésére, hogy átlátja azokat a magasabb, a fizikai létben nem megpillantható összefüggéseket, amelyek ismerete szükséges ahhoz, hogy ne öncélúan kormányozzunk egy társadalmat. (Lásd az előző bejegyzés államelméleti tesztjének i pontját, ott csak a misztikus és okkult tudás beavatottjai tudnak igazán magas „pontszámot" elérni.)

Mindebből az is kiderül, hogy a kommunizmus nem az arctalan tömegemberek civilizációja, hanem pontosan az egyéni képességek, egyéni kvalitások terén való természetes különbözőségeink elismerésére és felismerésére épül. Ebből a szempontból a bolsevista rezsim leginkábbis antikommunizmus volt, de erről majd a következő bejegyzésben.

Pierre „Peyo" Culliford állítólag egyáltalán nem szándékosan hozott létre ilyenfajta társadalmat, mindenesetre realista volt olyan szempontból, hogy a kommunista aprajafalvát nem emberekkel népesítette be, hanem másfajta lényekkel, akik adott esetben másképpen működnek, és akik képesek stabil kommunizmusban élni. A Hanna-Barberánál dolgozó forgatókönyvírók is szinte cinikusan realisták voltak az emberi természetet illetően: ha jól megfigyeljük, a mesében nincs egyetlen pozitív emberi szereplő sem, de még közömbös sem nagyon, minden egyes emberi karakter kivétel nélkül gonosz, önző, ostoba és erőszakos. A törpökre főleg azért nem jelentenek veszélyt, mert túlságosan el vannak foglalva egymás becsapásával, kirablásával, legyilkolásával (a remete Hókuszpókot kivéve, ugye). Ahogy törpapa meg is jegyzi annak az epizódnak a végén, amelyikben az ő távollétében Okoska Királytörpöt csinál magából, és a renegát törpök végül törpapasávos zászlókkal megostromolják a várossá alakított falut: „Szégyelljétek magatokat! Pontosan úgy viselkedtek, mint az emberi lények!"

Különleges dolog ez, hiszen kevés olyan fiktív világ van, amely az emberről ne hízelgő képet akarna festeni, aránytalanul előtérbe nyomva pozitív lelki tulajdonságait, elhallgatva, háttérbe szorítva és mentegetve domináns sötét ösztönvilágát. Érdekes, hogy a legtöbb ilyen fiktív világban, elsősorban a sci-fi irányzaton belül, Asimovtól a Star Trek-univerzumig, mindegyik jövőbeli „idealizált" társadalmi forma kísértetiesen emlékeztet a kommunizmusra, ha bizonyos eltérések vannak is (pl. a Föderáció demokratikus volta).

Úgy tűnik, a legideálisabb társadalmi forma, amelyet emberi ésszel kiötölni lehet, tényleg valahol a kommunizmus környékén keresendő - az egyetlen probléma, hogy a kommunista-jellegű rendszer lehet bármilyen ideális, az ember viszont nem ideális, ezért a kettő nem kompatibilis egymással. A kommunizmusnak mindenesetre vannak olyan elemei és jellegzetességei, amelyek adott esetben belegyúrhatóak egy valóban működőképes társadalmi felépítmény koncepciójába. Gondoljunk például az elmúlt pár évszázad történelme során itt-ott elszórtan nagyjából működőképesnek bizonyuló kommunákra. Persze a mikroközösség, ahol mindenki ismer mindenkit, mindig másként működik, mint a társadalom, ahol a társulást nem a természetes érintkezés adja, hanem szellemi-ideológiai alapra van szükség hozzá, hogy vadidegen emberekkel (akik falka-ösztöneink szerint ellenségnek számítanak) közösséget tudjunk vállalni. Azonban nem lehetetlen elképzelni például egy olyan társadalmat, amely kis önkormányzó kommunákból épül fel, s emellett van egy közös felső vezetés is, akár monarchisztikus, egy királlyal, akár demokratikus, egy országgyűlésbe kommunánként delegált képviselőkkel, a felső vezetés pedig csinálhat egy gazdasági tervet, vagy akár a kommunák folytathatnak egymással piacgazdaság-jellegű érintkezést - a lehetőségek határtalanok, és akármerre indulunk, felfedezetlen területre tévedünk.

Úgyhogy aki elhiszi, hogy az az ideológiai és államszervezeti frankenstein, amelyet a szovjetek és gyarmatországaik kommunizmusnak csúfoltak, bebizonyította, hogy kommunizmus = sátán, az gondolja végig újra. Ennek az elmúlt rendszernek a gyakorlatát mindenesetre a következő bejegyzésben részletesen tárgyalni fogjuk, összevetve a valódi kommunizmusról itt leírtakkal.

Ám végezetül, hogy teljes képet kapjunk, az ígéret szerint menjünk végig az előző bejegyzés tesztjén:

a) Magát az államformát a népakarat határozta-e meg? - A kommunizmusnál ez nem adott, a kialakulás módjától függ. Ha a válasz igen, az nyilván valamivel működőképesebb lesz, hiszen lehet egy rezsim bármilyen szuper, ha nem élvez társadalmi támogatottságot, nem sok mindenre lesz képes!

b) Van-e központi vezető/vezetés? - Ez szintén a pontos megvalósulási mód függvénye, jellemzően van, különösen akkor, ha nem csak kommunáról, hanem makro-társadalomról van szó.

c) Mekkora hatalommal bír a központi vezetés? - Értelemszerűen 100%, hiszen a kommunizmus célszerűségre próbál törekedni, a központi vezetés hatalmának alkotmányos korlátozását pedig az újkori forradalmak idején az az igény teremtette meg, hogy a hatalommal többé ne lehessen visszaélni; célszerűségi szempontból nyilván a teljhatalom a nyerő.

d) A nép választotta-e a központi vezetőt? - Nem, ha úgy lenne, az csak pre-kommunista szociáldemokrata társadalom lenne. Az ideális kommunizmus feltétele, hogy a központi vezető a legalkalmasabb személy legyen, és nem az, akit az emberek a legalkalmasabbnak hisznek!

e) A nép közvetlenül milyen mértékben vesz részt az állam irányításában? - Meghatározhatatlan, bár szigorú közvetlenséggel jellemzően 0%.

f) A népakarat milyen mértékben játszott szerepet a hatalmi struktúra többi szereplőjének kiválasztásában? - 0%, lásd d pont.

g) A nép tartja-e hatalmon (visszahívhatja-e) a hatalmon levőket? - Jellemzően nem, ez egy gyenge pontja a kommunizmusnak. Ha a dolgok mégis rosszra fordulnak és a rendszer korrupttá válik, a népakarat nagyon nehezen tud közbeavatkozni.

És most jönnek az izgalmas pontok!

h) Az államforma működési rendszere milyen hatásfokkal garantálja, hogy a megfelelő személy(ek) kerül(nek) vezető pozícióba? - A kommunizmust csak beindítani nehéz (emberekkel kvázi lehetetlen), ha egyszer működik, a rátermett vezetés rátermettségénél fogva megtalálja a rátermett utódlást. (Erről részetesen majd a Mátyás királyos bejegyzésben, a 12 pont befejezése után.)

i) Milyen mértékben van tisztában a vezetés a közjó mibenlétével és a hozzá vezető úttal? - Ez az érték megintcsak a megvalósulás módjától függ, de jellemzően viszonylag magas, ha egyszer a h értéke is magas. (Ha egyszer megvan a megfelelő központi vezető, aki teljesen önzetlen és kellően rátermett, akkor gyakorlatilag ezen a ponton áll vagy bukik a kommunizmus!)

j) Milyen mértékben hatja át a vezetés szándékait a közjóra való törekvés? - A kommunizmusnak előfeltétele, hogy ez az érték 100% legyen. Ha túl alacsony, összeomlik az egész. Itt lép be az emberi önzés, ezért (is) nem lehet emberekkel kommunizmust csinálni.

k) Milyen mértékben rátermett és hozzáértő a vezetés? - Ez az érték jellemzően nagyon magas a kommunizmus alaptermészetéből adódóan (mindenki azzal foglalkozik, amihez a legjobban ért).